Ezüstgolyó és foghúzás – Nappali műszak Majdnem sikerült a vámpírmítoszt egy izgalmas, új allegóriában előadni a XXI. század számára. A Nappali műszak azonban csak külsőségeiben tud izgalmasat nyújtani. Kezdhetjük megszokni azt, hogy ha igazán menő akciófilmet keresünk, olyan rendezők repertoárjában érdemes kutakodni, akik közvetlenül kockáztatják maguk és mások testi épségét egy-egy moziprodukció kedvéért. A kaszkadőrkoordinátorokból lett alkotók most már nem csak a B-kategóriát népszerűsítik, hanem masszív A-listás és nagyköltségvetésű filmek mögé állnak be, és váltanak valóra egy miniforradalmat. A klasszikus, verekedésekre, üldözésekre és lövöldözésekre épülő akciófilmek még tíz éve hanyatlóban voltak a Bourne-filmekkel tökéletesített remegő kameratechnikának köszönhetően. Míg Doug Liman, de különösen a folytatásokért felelős Paul Greengrass a beleélés és az intenzitás élményét kívánta a módszerrel növelni, más hollywoodi, vagy oda szökött európai rendezők viszont csak a könnyű meló lehetőségét látták benne. Hiszen, ha úgy rázza az operatőr a kamerát, mintha legyeket akarna elhessegetni, akkor nem igazán szükséges érdemi koreográfiát kidolgozni az akciójeleneteknél. Ezt a hiányosságot töltötték ki azok a kaszkadőrök, akik a rendezői teendőket is magukra vállalták filmjeiknél. Ők megdolgoztak azokért a bunyókért, tehát csak azért is látni fogja őket a nagyérdemű, azok teljes pompájában. Chad Stahelski a John Wick-szériával egy tág képekben, kimunkált közelharci jelenetekben és kőkemény fegyverropogásban bővelkedő, stilizált munkát rakott le, melyet 2014-es indulása óta hivatkozási pontként tartanak számon. Kollégája, David Leitch eközben olyan produkciókat vezényelt le, mint az Atomszőke, a Deadpool 2., a Halálos iramban: Hobbs és Shaw, valamint A gyilkos járat. Sam Hargrave pedig, aki többek között a Bosszúállók-epizódokban is közreműködött, két éve elkészítette a Tyler Rake: A kimenekítés című akciófilmet, most pedig annak folytatásán dolgozik. Az említett projekteket mind összekötik a veszettül kemény összecsapások, történjen az fegyverrel vagy puszta kézzel. A kaszkadőrök munkája tapintható – sőt, sokszor a színészek is beszállnak a veszélytől nem mentes jelenetek leforgatásába –, ezzel egy reálisabb és átélhetőbb, székbe szögező élményt kínálnak a nézőnek. Ezt a „semmi kamu” mentalitást követi J.J. Perry is, aki végeláthatatlan kaszkadőrmunkája után ült a rendezői székbe, hogy tető alá hozza első filmjét – a Netflix pedig otthont kínált számára. A streamingszolgáltatót sok vád éri teljes joggal, hogy felejthető, felszínes és sokszor összecsapott filmekkel házal – legutóbb A szürke ember volt az, mely a címében szereplő jelzővel leírható minőséget szállított –, így a Nappali műszak is szembenéz a közönség körében épülő szkepticizmussal. Perry debütáló munkáján bár sok fogás van, a bája azonban elvitathatatlan. Már a high concept felállás is csábító a nappal medencét tisztító vámpírvadásszal (Jamie Foxx), aki a legyilkolt vérszívók trófeaként tartott szemfogaival seftel, hogy összegyűjtse családja számára a pénzt, mellyel nem kell elköltözniük. Az első jelenetben megmutatkozik a Nappali műszak legnagyobb erőssége: piszok jók, mocskosul viccesek az akciók, és ez legfőképpen a rendezőn múlt. J.J. Perry filmjében a vámpírok szerepére artistákat castingoltak, hogy a különleges lények újfajta, nyakatekert, gumiemberszerű ábrázolását megalkossák. Bámulatos az energia, melyet a kiszámíthatatlan mozgási mechanizmus kölcsönöz a felvételeknek, miközben a beteg humor is érvényesül. Jamie Foxx remek akcióhős, aki kisujjból rázza ki a kékgalléros, szüntelenül güriző családapát. Karaktere a vámpírvadászok szakszervezeténél könyörög új lehetőségért, azok pedig megszánják őt, de próbaideje során melléhelyeznek egy zöldfülű irodistát (Dave Franco), hogy felügyelje és kiértékelje a terepmunkát. Itt már megmutatkozik, mennyire nem dolgozták ki azt a világot, amit be kívántak mutatni. A Nappali műszak univerzumában a vámpírok rejtve léteznek, egy beavatott és rendkívül bürokratikus szisztéma pedig szervezetten gyilkolja őket. A szakszervezetek kérdése napjainkban különösen nagy hangsúlyt kap, hiszen a nagyvállalatokkal és politikai szereplőkkel szemben a kisemberek érdekképviselete a nagy és kis hal szimbolikus konfliktusát tárja elénk. Ennek a filmnek azonban nincs kiforrott gondolata a szakszervezetek működéséről vagy jelentőségéről – sőt, a túlontúl adminisztratív működése a filmben inkább meggátolja a legveszélyesebb vámpír kézre kerítését. A szervezet feje úgy viselkedik, mint a ’80-as és ’90-es évek zsarufilmjeinek rendőrfőnökei, az előtérben pedig a belevaló profi és a lúzer újonc buddy-movie kalandjai láthatók. Kár, hogy semmi igazán haveri nincs köztük. Foxx és Franco külön-külön korrekt munkát végeznek, ám nem kap kellő indoklást, hogy heves ellentétük a történet végére miért formálódik barátsággá. Hozzájárul ehhez, hogy utóbbi szerepe a legközhelyesebb, nyomorult, szerencsétlen, paleolit diétás, macskákkal élő, fegyvert használni képtelen, szemüveges bétahím. Semmi különlegesség vagy rátermettség nincs a karakterben, így a film végéig zajló evolúciója is tessék-lássék. Nála már csak a főgonosz okozhat több szemforgatást, hiszen a szakszervezet tagjainak filmbéli ellensége nem elég, hogy vámpír, még nagyobb vérszívóligában indul: egy ingatlanmogul, aki épp a verőfényes Los Angelesbe költöztetné vámpírkolóniáját, ugyanis kifejlesztette a napallergia ellenszerét. A dzsentrifikáció, vagyis a nagyvárosi lakosság kicserélődését eredményező folyamatról már készített a Netflix egy nem túl emlékezetes alkotást, ahol szintén vámpírok voltak az ingatlanfelvásárlók szerepében. A Vámpírok Bronx ellen után a Nappali műszak is ezt az allegóriát idézi meg, ám ennél nem megy tovább. Soha nem kerül középpontba a kisember és a vállalkozó konfliktusa, marad a fog és a sörétes párharca; a vámpírnő pedig nem jut tovább fejben annál, hogy elrabolja a főhős családját, így az később eljön a rejtekére kiszabadítani őket. Mintha J.J. Perry mindvégig független akarna maradni a közéleti reflexióktól, emiatt azonban filmje gondolatszegény és bugyuta akciófilm marad, semmi több. A túlszaturált Los Angeles képei, az energikus és kreatív akciórendezés és Jamie Foxx karizmája menti csak a menthetőt. Viszont hiába látszik, hogy itt nem igénytelen emberek dolgoztak a produkción, a Nappali műszak még így is a Netflix felejthetőbb alkotásainak listájára kívánkozik. A Nappali műszak augusztus 12-től látható a Netflixen. 2022. augusztus 13. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/nappali-muszak-kritika
