Filmajánló

A témát ebben részben 'Filmekkel, sorozatokkal kapcsolatos beszélgetések' Endless hozta létre. Ekkor: 2010. augusztus 02..

  1. fezsoo /

    Csatlakozott:
    2010. július 25.
    Hozzászólások:
    517
    Kapott lájkok:
    10
    Beküldött adatlapok:
    0
    Re: Filmekr?l, bemutatók, hírek

    Az Alkonyat 4 meztelenked?s jelenete kikerült promóképre

    Erotikus töltettel rendelkez?, nagyfelbontású képpel kedveskedett a rajongóknak az Alkonyat-filmek gyártója, a Summit Entertainment. A képen Bella és Edward látható, a Team Jacob tagjainak nagy bánatára.



    Úgy t?nik, hogy a Summit Entertainment stúdió új marketing stratégiája szerint az Alkonyat-sorozatból ezentúl heti-havi rendszerességgel egy-egy új fénykép fog landolni a neten. A két részes Alkonyat: Hajnalhasadásban már láthattunk kép képet, most pedig egy újabbal ismerkedhetnek meg a rajongók - és természetesen az Alkonyat-témát még a filmek közötti holtid?ben is felszínen tartó ellendrukkerek.

    Bár sokak szerint az Alkonyat negyedik részének nincs szüksége semmilyen reklámra, így is biztosra vehet? a hatalmas bevétel, a stúdió valószín?leg nem fog semimt a véletlenre bízni, nagyjából 100 millió dollárt költ a Hajnalhasadás hirdetéseire. F?leg, hogy a The Twilight Saga: Breaking Dawn - Part 1 címet visel? alkotás csak november 18-án kerül bemutatásra Amerikában, míg a záró etap rá egy évre.
     
  2. drogba № /

    Csatlakozott:
    2010. augusztus 29.
    Hozzászólások:
    19,281
    Kapott lájkok:
    33
    Beküldött adatlapok:
    0
    Foglalkozás:
    Pincér
    Re: Filmek

    Párizsból szeretettel
    Eredeti cím: From Paris with Love
    Bemutató (USA): 2010. február 19.
    Magyar cím: Párizsból szeretettel
    Magyar bemutató: 2011. február 3.
    DVD megjelenés:
    M?faj: Thriller, Akció
    Rendez?: Pierre Morel
    Forgatókönyv író: Luc Besson, Adi Hasak
    Szerepl?k: John Travolta, Jonathan Rhys Meyers, Kasia Smutniak, Amber Rose Revah, Melissa Mars, Richard Durden, Farid Elouardi
    Filmstúdió: Lionsgate
    James Reese (Jonathan Rhys Meyers) az amerikai nagykövet személyi titkárja, luxus életet él Párizsban, mégis az igazi CIA bevetésekr?l és izgalmas küldetésekr?l ábrándozik. Álma teljesülni látszik, amikor megbízást kap, hogy egy Amerikából érkez?, különleges kiképzést kapott, kommandós-szuperügynök, Charlie Wax (John Travolta) kísér?-tolmácska legyen – az ön és közveszélyes profi küldetése egy készül? terrortámadás megakadályozása. Az agresszív és különös humorú gyilkoló-gép és nyugodt életét egy gyakrabban visszasíró kísér?je a párizsi alvilágban elmerülve veszélyesebbnél-veszélyesebb kalandokba sodródik, míg végül sikerül kideríteniük, hogy a merényletig már csupán két nap van hátra. Halálos versenyfutás veszi kezdetét, hogy megtalálják és semlegesítsék a mindenre elszánt, fanatikus terroristákat, miel?tt nem kés?.
     
  3. drogba № /

    Csatlakozott:
    2010. augusztus 29.
    Hozzászólások:
    19,281
    Kapott lájkok:
    33
    Beküldött adatlapok:
    0
    Foglalkozás:
    Pincér
    Re: Filmekr?l, bemutatók, hírek

    A lány és a farkas – második előzetes
    Megérkezett a második, egy perccel hosszabb el?zetes A lány és a farkas /Red Riding Hood/ cím? modern Piroska feldolgozáshoz. Az Alkonyat és a Tizenhárom rendez?jének, Catherine Hardwicke-nek az új filmje inkább a klasszikus Farkasember sztorihoz áll közelebb, mely némi “Alkonyatos” jelleget kap a szerelmi háromszögt?l, melyben a f?szerepl? Valerie találja magát. A lány és a farkas március 11-én kerül az amerikai mozikba, a f?bb szerepekben pedig Amanda Seyfried, Gary Oldman, Shiloh Fernandez és Max Irons lesznek láthatók.http://www.comingsoon.net/news/movienews.php
    Catherine Hardwicke, az Alkonyat és a Tizenhárom rendez?jének szürreális Piroska-feldolgozását, a Red Riding Hood-ot rejti a magyar cím – a film szinkronosan, feltehet?en még márciusban fog a mozikba mozikba kerülni. Hardwicke le sem tagadhatja, hogy új filmje az Alkonyat sikerét igyekszik lemásoli: klasszikus szerelmi háromszöget láthatunk majd egy ember lány és (egy biztos, de lehet hogy kett?) természetfeletti lény között (egyikük véletlenül éppen farkasember…).
    Tartalom: Valerie (Amanda Seyfried) gyönyör?, fiatal n?, aki két férfi közt ?rl?dik. Szerelme Peter (Shiloh Fernandez), egy érzékeny lelk? kívülálló, szülei azonban a gazdag Henry (Max Irons) feleségének szánják. Mivel nem akarják elveszíteni egymást, Valerie és Peter éppen a szökésre készülnek, amikor a lány n?vérét megöli egy farkasember, aki a falut körül sötéted? erd?ben
    A lány és a farkas /Red Riding Hood/ magyar szinkronos el?zetes
     
  4. fezsoo /

    Csatlakozott:
    2010. július 25.
    Hozzászólások:
    517
    Kapott lájkok:
    10
    Beküldött adatlapok:
    0
    Re: Filmekr?l, bemutatók, hírek

    Így fog kinézni Jack Sparrow 3D-barát új ellensége

    Ian McShane személyében újabb karizmatikus gonosztev?vel egészül ki a néz?t Jack Sparrow krónikáival megismertet? Karib-tenger kalózai. McShane a negyedik részben Feketeszakáll b?rébe bújik.

    A Walt Disney Pictures újabb fényképet adott ki Feketeszakállról (Blackbeard), aki A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides) címet visel? negyedik Jack Sparrow-filmben a Johnny Depp által alakított kapitány ellenlábasát fogja alakítani. A kép, mint látható az el?retartott fegyverb?l, a 3D-s hatással számolva készült, bár a hírek szerint a Rob Marshall rendez? nem akar efféle olcsó 3D-s trükökkel élni.

    A Walt Disney Pictures újabb fényképet adott ki Feketeszakállról (Blackbeard), aki A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides) címet visel? negyedik Jack Sparrow-filmben a Johnny Depp által alakított kapitány ellenlábasát fogja alakítani. A kép, mint látható az el?retartott fegyverb?l, a 3D-s hatással számolva készült, bár a hírek szerint a Rob Marshall rendez? nem akar efféle olcsó 3D-s trükökkel élni.

    Az Ian McShane-nel forgatott epizódot Amerikában május 20-án mutatják be, de mi már május 19-t?l láthatjuk, sokak örömére ráadásul magyar szinkronnal. A speciális 3D-kamerákkal forgatott kalandfilmet az IMAX-ek is bemutatják, s külön öröm, hogy a Fórum Hungary által forgalmazott film a haza IMAX-ben is látható lesz.
     
  5. fezsoo /

    Csatlakozott:
    2010. július 25.
    Hozzászólások:
    517
    Kapott lájkok:
    10
    Beküldött adatlapok:
    0
    Így fog kinézni az Alkonyat 4 címe

    [center:1f21uhs7] Így fog kinézni az Alkonyat 4 címe

    Újabb kényeztetés érkezett az Alkonyat-rajongóknak, ezúttal a Hajnalhasadás els? részének címgrafikáját lehet szemügyre venni. A hatalmas siker? filmsorozat november 18-án fog folytatódni.



    A Summit Entertainment nem bír nem a rajongók kedvében járni. Múlt héten egy erotikától túlf?tött, és szikrázó érzelmekt?l pezsg? fényképet hoztak nyilvánosságra, most pedig az Alkonyat: Hajnalhasadás - 1. rész (The Twilight Saga: Breaking Dawn - Part 1) címkiírását mutatták meg, így nem fog meglepetésként érni minket, ha meglátjuk a nemsokára megjelen? els? plakátokon, vagy a filmben.

    [​IMG]


    Az Amerikában november 18-án bemutatásra kerül? filmmel, ahogy a címe is utal arra, nem fog véget érni a sorozat, hiszen a negyedik Alkonyat-regényt két részletben mutatják be a mozikban. A rajongóknak csak az fog kellemetlenséget okozni, hogy míg annak idején a Kill Bill két része között pár hónap, a Harry Potter hetedik és nyolcadik epizódja között nagyjából fél év telt el, addig az Alkonyat 4 után az 5. részre egy teljes évet kell várni.
    [/center:1f21uhs7]
     
  6. fezsoo /

    Csatlakozott:
    2010. július 25.
    Hozzászólások:
    517
    Kapott lájkok:
    10
    Beküldött adatlapok:
    0
    Re: Filmekr?l, bemutatók, hírek

    [center:23kdd9xh] Az els? fénykép az új Dredd bíró jelmezér?l és futurisztikus motorjáról

    Dredd bíró nem számít mai és túl ismert képregényh?snek, azonban így is akadnak b?ven, akik már nagyon várják a kíméletlen igazságtev? legújabb mozis kalandjait. Az ? kíváncsiságukat enyhítheti az els? kép Dredd motorjáról.


    A 2000ADOnline sikerült els?ként teljesalakos fényképet szerezni az új Dredd bíróról, akit Karl Urban fog alakítani, s aki, a készít?k tervei szerint komolyabb és hihet?bb karaktert fog alakítani, mint Sylvester Stallone, aki 1995-ben bukott hatalmasat Judge Dredd szerepében. Kérdés, hogy a komolyság és a hihet?ség elérésében mennyit fog segíteni Dreddnek az új maszk és az új motor, mely ugyancsak rajta van a lesifotón.

    [​IMG]

    A Dredd bíró rebootjának forgatása jelenleg is zajlik Dél-Afrikában, de arról egyel?re nincs információ, hogy mikor kerül bemutatásra a film. Kevés esély arra is van, hogy már nyár végén bemutassák, hiszen jelenleg is forognak augusztusra tervezett filmek, de a papírforma szerint a készít?k vagy a téli id?szakot vagy a jöv? év tavaszát célozzák meg filmjükkel.[/center:23kdd9xh]
     
  7. fezsoo /

    Csatlakozott:
    2010. július 25.
    Hozzászólások:
    517
    Kapott lájkok:
    10
    Beküldött adatlapok:
    0
    Re: Filmekr?l, bemutatók, hírek

    [center:3ehixzcy]Romániában kezdik forgatni az új Batman-filmet

    Christopher Nolannek decemberi látogatása során úgy t?nik, elnyerte tetszését Románia, hiszen a bukaresti polgármester is meger?sítette, hogy a f?városban és Tordán fogják forgatni az új Batman-filmet.


    A Krónika értesülései szerint Romániában kezdi meg Christopher Nolan új Batman-filmjének, a The Dark Knight Rises-nak a forgatását. A rendez? már decemberben ellátogatott a szomszédos országba, hogy csapatával lehetséges forgatási helyszíneket térképezzen fel, s akkor a tordai sóbánya nyerte el a tetszését.


    A lapnak Sorin Oprescu bukaresti f?polgármester is meger?sítette, hogy pár hónap múlva Bukarestben kezd?dik el a forgatás, a készít?k már megkérték a megfelel? engedélyeket a film készítéséhez. Bukarest és Torda mellett más amerikai városokban kerül sor a The Dark Knight Rises munkálataira. Ez egyébként azt is jelenti, hogy Románia rövid id?n belül a második szuperh?sös képregényfilm forgatásának ad otthont, hiszen Nicolas Cage itt készítette a Szellemlovas második részét.[/center:3ehixzcy]
     
  8. drogba № /

    Csatlakozott:
    2010. augusztus 29.
    Hozzászólások:
    19,281
    Kapott lájkok:
    33
    Beküldött adatlapok:
    0
    Foglalkozás:
    Pincér
    Re: Filmekr?l, bemutatók, hírek

    [center:13w418g6]Hamarosan megérkezik a Tron 3 els? el?zetese [/center:13w418g6]

    2011-01-23 11:44:00

    [center:13w418g6]Ha hihetünk a pletykáknak, akkor már nagyban zajlanak a Tron 3 körüli munkálatok, hamarosan pedig megkaphatjuk az els? mozgóképet a készül? folytatásból, mégpedig egy teaser formájában.[/center:13w418g6][center:13w418g6][​IMG][/center:13w418g6][center:13w418g6]A Tron: Örökség vegyes érzelmeket váltott ki a legtöbb néz?b?l, hiszen a fantasztikus világot nem sikerült olyan mélységében bemutatni, mint azt sokan szerették volna. Ennek ellenére a bevételek meglehet?sen jók voltak, ezért a pletykák szerint a Disney nekiáll a folytatás elkészítésének. Ezt a feltételezést er?síti az is, hogy egyes források szerint már az els? mozgóképre sem kell sokat várnunk, hiszen az Örökség DVD extrái között felt?nik majd a folytatás teaser el?zetese.

    Brendon Connelly, a Bleeding Cool egyik munkatársa ennek kapcsán kisebb nyomozásba kezdett, amelynek végén rábukkant egy egyel?re kódnévvel emlegetett videó létezésére, amelyben szerepel Jeff Bridges, Garrett Hedlund és Olivia Wilde. Hogy ez valójában majd az el?zetes lesz-e, arról sajnos nem tudni, mindenesetre érdekes lenne, ha a Tron: Örökség lemezén megtalálhatnánk a folytatás els? képkockáit.
    [/center:13w418g6]
     
  9. drogba № /

    Csatlakozott:
    2010. augusztus 29.
    Hozzászólások:
    19,281
    Kapott lájkok:
    33
    Beküldött adatlapok:
    0
    Foglalkozás:
    Pincér
    Re: Filmekr?l, bemutatók, hírek

    [center:1m2e9b9c]Féktelen Harag [/center:1m2e9b9c]2011. jan. 17., hétf?, 18.22.15 CET[center:1m2e9b9c][​IMG][/center:1m2e9b9c][center:1m2e9b9c]Három nap múlva telehold lesz. Milton (Nicolas Cage) versenyt fut az id?vel. Egy vérszomjas szekta vezet?je az ? lányát akarja feláldozni, mert azt hiszi, hogy ezzel beteljesítheti ?rült küldetését: a pokol földrehozatalát.[/center:1m2e9b9c][center:1m2e9b9c][​IMG][/center:1m2e9b9c][center:1m2e9b9c]Három nap múlva telehold lesz. Milton (Nicolas Cage) versenyt fut az id?vel. Egy vérszomjas szekta vezet?je az ? lányát akarja feláldozni, mert azt hiszi, hogy ezzel beteljesítheti ?rült küldetését: a pokol földrehozatalát. Milton már meghalt egyszer.

    Kitört a pokolból, és egy pincérn? (Amber Heard) meg a csaj pasijának t?zvörös sportkocsija segítségével száguld a cél felé, és tudja, hogy nem léphet a fékre.Nemcsak a rend?rség van a nyomában. A Sátán utána küldte egy zsoldosát, akit sem isten, sem ember nem állíthat meg: vissza akarja vinni Miltont a föld alá. Milton fegyvere a düh, ez segít neki, hogy túllépjen minden emberi határon és megpróbálja megmenti az utolsó kapcsolatát az emberiséggel. Azonban szinte az egész világ ellene van...
    [/center:1m2e9b9c][center:1m2e9b9c][​IMG][/center:1m2e9b9c][center:1m2e9b9c]Magyar bemutató: 2011. február 24.
    M?faj: Akció, Thriller
    Rendez?: Patrick Lussier
    Forgatókönyvírók: Todd Farmer, Patrick Lussier
    Szerepl?k: Nicolas Cage, William Fichtner, Amber Heard, Billy Burke, Simona Williams, Katy Mixon[/center:1m2e9b9c][center:1m2e9b9c][​IMG][/center:1m2e9b9c][center:1m2e9b9c][​IMG][/center:1m2e9b9c][center:1m2e9b9c][​IMG][/center:1m2e9b9c][center:1m2e9b9c][youtubeid:1m2e9b9c]mJ7k59z7wWA[/youtubeid:1m2e9b9c][/center:1m2e9b9c]
     
  10. drogba № /

    Csatlakozott:
    2010. augusztus 29.
    Hozzászólások:
    19,281
    Kapott lájkok:
    33
    Beküldött adatlapok:
    0
    Foglalkozás:
    Pincér
    Re: Filmekr?l, bemutatók, hírek

    [center:2yhs8vnv]London Boulevard[/center:2yhs8vnv]2011. jan. 21., péntek, 18.36.42 CET[center:2yhs8vnv][​IMG][/center:2yhs8vnv][center:2yhs8vnv]Mitchell most szabadul a sittr?l. Ám alig teszi meg els? lépéseit a szabad leveg?n, újabb botrányba fut bele. Három év rács mögött töltött id? után, Mitchel (Colin Farrell) kikerül a Petronville börtönb?l jó magaviselettel.[/center:2yhs8vnv][center:2yhs8vnv][​IMG][/center:2yhs8vnv][center:2yhs8vnv]Mitchell most szabadul a sittr?l. Ám alig teszi meg els? lépéseit a szabad leveg?n, újabb botrányba fut bele. Három év rács mögött töltött id? után, Mitchel (Colin Farrell) kikerül a Petronville börtönb?l jó magaviselettel. A gyönyör? Charlotte (Keira Knightley) világhír? színészn?, aki a riporterek és fotósok hada el?l a Holland Park egyik háztömbjében talál menedéket. A férfi végül segít lerázni a paparazzokat, azonban a különös találkozás hamar kapcsolattá mélyül: Mitchel és Charlotte új életet terveznek Los Angelesben. Szempillantás alatt egy elvetemült gengszter lesz a férfi vetélytársa, aki minden áron meg akarja szerezni a n?t. Ezzel azonban a gond az, hogy nem ? az egyetlen, aki a lány kegyeire pályázik. Szempillantás alatt egy elvetemült gengszter lesz a férfi vetélytársa, aki minden áron meg akarja szerezni a n?t.[/center:2yhs8vnv][center:2yhs8vnv][​IMG][/center:2yhs8vnv]
    [center:2yhs8vnv]Magyar bemutató: 2011. február 10.
    M?faj: B?nügyi, Dráma
    Rendez?: William Monahan
    Forgatókönyvíró: William Monahan, Ken Bruen (regény)
    [/center:2yhs8vnv][center:2yhs8vnv]Szerepl?k: Colin Farrell, Keira Knightley, Ray Winstone, Anna Friel, David Thewlis, Ben Chaplin[/center:2yhs8vnv][center:2yhs8vnv][youtubeid:2yhs8vnv]DGGHFNUdDNw[/youtubeid:2yhs8vnv][/center:2yhs8vnv]
     
  11. fezsoo /

    Csatlakozott:
    2010. július 25.
    Hozzászólások:
    517
    Kapott lájkok:
    10
    Beküldött adatlapok:
    0
    Re: Filmekr?l, bemutatók, hírek

    [center:21s3v86x]Az Avatarral is szórakoznak a Torrente 4 els? el?zetesei

    Torrente márciusban negyedjére is lecsap, ezúttal 3D-ben. Ráadásul a film Sylvester Stallone egyik, igen jól sikerült korai mozijának is emléket állít. A magyarországi mozis premierr?l még nincs hír.

    Spanyolországban március 11-én mutatják be a népszer? Torrente sorozat negyedik részé, melyet a neten az angol híroldalak Torrent 4: Lethal Crisis, azaz (tükörfordítva) Torrente 4: Halálos válság címen emlegetnek. A 3D-ben bemutatásra kerül? film els? két el?zetese inkább csak teaser, melyekben a Penge 2-b?l is ismert Santiago Segura (aki a film írója, rendez?je és f?szerepl?je) Torrente b?rében mond vicces és ronda dolgokat. A kultikus nyomozó ráadásul azt is megmutatja, hogy mily módon lehet kihasználni a 3D-s technológiát.

    [youtubeid:21s3v86x]piUixV8MKhU[/youtubeid:21s3v86x]

    A Torrente 4-ben a címszerepl? börtönbe kerül egy olyan b?nért, amit el sem követett. Természetesen odabent csak egy cél hajtja, hogy tisztázhassa a nevét. Ehhez azonban meg kell szökni a börtönb?l, amihez kedvenc filmjének (Menekülés a gy?zelembe) történetét hívja segítségül és focimeccset szervez a rabok és a börtön?rök között.

    [youtubeid:21s3v86x]NlE91GmAcdY[/youtubeid:21s3v86x]

    A Marca.com infói szerint a filmben olyan focista hírességek is szerepet kapnak, mint Cesc Fabregas, Sergio Ramos, Gonzalo Higuaín, Álvaro Arbeloa, Raúl Albiol és Sergio Agüero.[/center:21s3v86x]
     
  12. fezsoo /

    Csatlakozott:
    2010. július 25.
    Hozzászólások:
    517
    Kapott lájkok:
    10
    Beküldött adatlapok:
    0
    Re: Filmekr?l, bemutatók, hírek

    [center:bi7p25t3]Itt az új Jackass el?zetese

    Megérkezett a Jackass 3.5 els? el?zetese, melyb?l megállapítható, hogy a Jackasses srácok ?rültebbek, mint valaha. Még akkor is, ha a 3.5 igazából a Jackass 3D-b?l kimaradt jelenetekb?l fog állni.


    Mint arról már beszámoltunk korábban, a Jackass 3D szelleme tovább él, hiszen bejelentették a világszerte 170 millió dollár bevételt hozó, alig 20 millió dollárba kerül? film kvázi folytatását, a Jackass 3.5-et. Az MTV és a Joost azt is nyilvánosságra hozta, hogy a premierre április elsején kerül sor, ekkortól láthatjuk a Jackass 3D leforgatott, ám a filmb?l kimaradt rengeteg új jelenetet.

    [youtubeid:bi7p25t3]mY6tnW90-ME[/youtubeid:bi7p25t3]

    A Jackass 3.5 digitális epizódokkal (heti megjelenés? rövid webizódokkal) az interneten jelenik meg el?ször, mégpedig 12 országban (USA, Kanada, Nagy-Britannia, Ausztrália, Németország, Franciaország, Ausztrua, Luxemburg, Spanyolország, Belgium, Svájc, Törökország), igaz a fenti el?zetes hivatalos változata a Jooston az említettek közül csak az els? négyben érhet? el. A Jeff Tremaine által rendezett Jackass 3.5 85 percnyi új anyagot fog tartalmazni, köztük még sosem látott kunsztokat is a szokásos gárdától. Természetesen miután az utolsó digitális epizód is felkerül a netre, a film teljes valójában, nem szétszabdalva is meg fog jelenni megannyi platformon.[/center:bi7p25t3]
     
  13. fezsoo /

    Csatlakozott:
    2010. július 25.
    Hozzászólások:
    517
    Kapott lájkok:
    10
    Beküldött adatlapok:
    0
    Re: Filmekr?l, bemutatók, hírek

    [center:1pf0e1um]Az Arany Málna jelöltjei, azaz 2010 legbénább filmjei

    Az Utódomra ütök megúszta és csak 3 díjat "nyerhet", a legrosszabb tavalyi filmek között azonban ott van az Alkonyat 3 és Az utolsó léghajlító 9-9 jelöléssel.

    Még miel?tt kihirdetnék az idei Oscar-díjra esélyes filmeket, a legrosszabbak listája is nyilvánossá vált, köszönhet?en a Razzie, vagyis a The Golden Raspberry Awardsnak. (A magyar sajtóban Arany Málna-díjnak keresztelt "elismerés" egy klasszikus leiterjakab vagy szándékos félrefordítás, a díjat eredetileg természetesen nem a málnáról keresztelték el.) Idén 31. alkalommal kerülnek átadásra a díjak, melyeket több száz amerikai és külföldi újságíró, filmrajongó és szakmabeli szavazati alapján ítélnek oda.

    [​IMG]

    A jelöltlista legnagyobb hiányzója mindenképp Az utazó cím? romantikus krimikomédia-thriller remake, mely borzasztó kritikákat és Golden Globe-jelöléseket kapott. Johnny Depp és Angelina Jolie közös filmjének távollétében így az Alkonyat: Napfogyatkozás és Az utolsó léghajlító került a szégyenpadra 9-9 jelöléssel, a két film szinte minden kategóriában képviseltette magát, tehát a készít?k és a színészek egyaránt lesütött szemmel járhatnak egy ideig az utcán. (A Vámpíros film szerencséje, hogy színészei ismeretlenek, így fel sem merülhetett a jelölésük.) A teremtés legnagyobb vesztesének egyébként az ugyancsak nem túl ismert Jackson Rathbone számít, aki mind az Alkonyat-filmekben, mind Az utolsó léghajlítóban szerepelt - és kapott jelölést.

    [​IMG]

    Persze mindez és maga a díj is csak játék, hiszen ha megnézzük a fent említett filmek bevételeit, akkor láthatjuk, hogy a közönség mindkett? iránt érdekl?dött, pedig hetekkel a premierek el?tt tudni lehetett, hogy egyik sem fogja elérni a közepes szintet. S mégis, Az utolsó léghajlító visszahozta M. Night Shyamalan nevét a feledés homályából (világbevétel: 319 millió dollár), mint ahogy az Alkonyat: Napfogyatkozás is hatalmas siker lett, világszerte 694 millió dollárt fizettek ki a filmért a néz?k.

    Jessica Alba megérdemelte a jelölést?
    Kedvelem ?t, de sajnos igen.
    A többi jelöltet elnézve "örülhetünk", hogy a filmek nagy részét itthon is láthattuk moziban, akit pedig a Vámpíros film érdekel, az megveheti a február másodikán megjelen? DVD-t. Bár az említett Jackson Rathbone mellett Ashton Kutcher és Jennifer Aniston is két-két filmjéért kapott elmarasztalást, s?t, George Lopez három szerepéért, a színészek között a pálmát mindenképp Jessica Alba vitte el, akinek négy alakítását is elviselhetetlennek találták a döntnökök. Szerintük a színészn? ugyanis nem volt topon az Utódomra ütök, a Machete, a Valentin nap és a The Killer Inside Me cím? filmekben - utóbbit még nem láthattuk idehaza, s minden bizonnyal csak DVD-n fog megjelenni.

    [​IMG]

    A Razzies legújabb kategóriája a 3D-s filmeknek szól, jelölt pedig b?ven volt, hiszen két olyan 3D-s próbálkozás volt a tavalyi általunk látott majd két tucatból, melyben a térhatású effektek megérték a felárat. Idén változni fog a helyzet, de 2010-ben még szinte mindegyik 3D-s film konvertálva került mozikba, s a nem konvertáltak között is akadtak hatalmas, kihagyott ziccerek, elég csak a F?rész 3D-re gondolni, ahol a készít?knek rengeteg lehet?sége lett volna a 3D kreatív használatára, de sajnos csúfos kudarcot vallottak. Talán majd a F?rész 8-ban.

    A 31. Arany Málna-díj jelöltjei:

    Legrosszabb film


    Exférj újratöltve (Columbia Pictures/Relativity Media)
    Az utolsó léghajlító (Paramount/Nickelodeon Movies)
    Szex és New York 2 (Warner Bros/New Line/HBO Pictures)
    Alkonyat: Napfogyatkozás (Summit Entertainment)
    Vámpíros film (20th Century-Fox/Regency Enterprises)

    Legrosszabb férfi f?szerepl?

    Jack Black / Gulliver utazásai
    Gerard Butler / Exférj újratöltve
    Ashton Kutcher / Bérgyilkosék és Valentin nap
    Taylor Lautner / Alkonyat: Napfogyatkozás és Valentin nap
    Robert Pattinson / Emlékezz rám és Alkonyat: Napfogyatkozás

    Legrosszabb n?i f?szerepl?

    Jennifer Aniston / Exférj újratöltve és Sejtcserés támadás
    Mylie Cyrus / Az utolsó dal
    Sarah Jessica Parker, Kim Cattrall, Kristin Davis & Cynthia Nixon / Szex és New York 2
    Megan Fox / Jonah Hex
    Kristen Stewart / Alkonyat: Napfogyatkozás

    Legrosszabb n?i mellékszerepl?

    Jessica Alba / The Killer Inside Me, Utódomra ütök, Machete és Valentin nap
    Cher / Díva
    Liza Minnelli / Szex és New York 2
    Nicola Peltz / Az utolsó léghajlító
    Barbra Streisand / Utódomra ütök

    Legrosszabb férfi mellékszerepl?

    Billy Ray Cyrus / Kém a szomszédban
    George Lopez / Marmaduke - A kutyakomédia, Kém a szomszédban és Valentin nap
    Dev Patel / Az utolsó léghajlító
    Jackson Rathbone / Az utolsó léghajlító és Alkonyat: Napfogyatkozás
    Rob Schneider / Nagyfiúk

    Legrosszabb 3D

    Kutyák és macskák: A rusnya macska bosszúja
    A titánok harca
    Az utolsó léghajlító
    Diótör? 3D
    F?rész 3D

    Legrosszabb filmes páros vagy szerepl?gárda

    Jennifer Aniston & Gerard Butler / Exférj újratöltve
    Josh Brolin arca & Megan Fox akcentusa / Jonah Hex
    Az utolsó léghajlító teljes színészgárdája
    A Szey és New York 2 teljes színészgárdája
    Az Alkonyat: Napfogyatkozás teljes színészgárdája

    Legrosszabb rendez?

    Jason Friedberg & Aaron Seltzer / Vámpíros film
    Michael Patrick King / Szex és New York 2
    M. Night Shyamalan / Az utolsó léghajlító
    David Slade / Alkonyat: Napfogyatkozás
    Sylvester Stallone / The Expendables - A feláldozhatók

    Legrosszabb forgatókönyv

    Az utolsó léghajlító / M. Night Shyamalan
    Utódomra ütök / John Hamburg és Larry Stuckey
    Szex és New York 2 / Michael Patrick King
    Alkonyat: Napfogyatkozás / Melissa Rosenberg
    Vámpíros film / Jason Friedberg & Aaron Seltzer

    Legrosszabb el?zményfilm, remake, másolat vagy folytatás

    A titánok harca
    Az utolsó léghajlító
    Szex és New York 2
    Alkonyat: Napfogyatkozás
    Vámpíros film
    [/center:1pf0e1um]
     
  14. fezsoo /

    Csatlakozott:
    2010. július 25.
    Hozzászólások:
    517
    Kapott lájkok:
    10
    Beküldött adatlapok:
    0
    Az Oscar már csak tudja - Megvannak a jelöltek

    [center:axcxj0yf]Az Oscar már csak tudja - Megvannak a jelöltek

    8-8 kategóriában szerezhet Oscar-díjat az Eredet és a Social Network - A közösségi háló, s pár hét múlva akár a Salt ügynök és a Száguldó bomba is szobrot kaphat.

    Igen, január 25-e van, eljött a mindenki által izgatottan várt Oscar-díjra esélyesek bejelentése - meg sem merjük jósolni, hogy hány hazai gyárban és hivatalban állt le a munka, amikor 14 óra 38 perct?l Tom Sherak és Mo'Nique elkezdte darálni 2010 legjobbjait. Persze a nominált filmek bejelentésekor már nem nagyon érez a filmkedvel? bizsergést, hiszen nagy meglepetésekre ilyenkor nem lehet számítani, f?leg, hogy ezer meg egy szervezet hirdette ki, hogy kik voltak szerintük 2010 legjobbjai, így az Oscar esélyeseit minimális hibaszázalékkal le lehetett kottázni. (Bizonytalanságot csak a többséget kevésbé érdekl? technikai jelleg? díjaik jelöltjeinek ismertetése jelentett.)

    [​IMG]

    A nemrég hozott döntésnek köszönhet?en 10 tagúra b?vített legjobb filmes mez?ny súlyos papírformát igazolt, hiszen 7-8 jelöltet biztosra lehetett venni (egyes hazai blogokon meg is jósolták ?ket), s csak az volt a kérdés, hogy vajon Ben Affleck tavalyi filmje, A tolvajok városa nem kap esélyt a végs? sikerre, vagy az akadémiai tagság a nyár egyik független filmes sikerét, a The Kids Are All Right-ot fogják ignorálni, esetleg az eleinte nagy esélyesként emlegetett, de szinte az összes díjról lemaradó Danny Boyle-féle 127 óra kap egy fityiszt. Nos, A tolvajok városának nem jött össze a dolog, ellenben ott van legjobb 10 tavalyi film között A király beszéde, a Fekete hattyú, a Social Network - A közösségi háló, a Toy Story 3, a The Fighter - A harcos, az Eredet, A félszem?, a Winter's Bone és a már említett The Kids Are All Right, valamint a 127 óra.

    Az egyenl?k közül az egyenl?bbeket a rendez?i kategória jelöltjeinek megvizsgálásával lehet kisz?rni, hiszen amíg 5 jelölt volt a f?kategóriában, addig jellemz? módon a jelölt rendez?k maximum egy kivétellel a legjobb filmeken dolgoztak. Ezúttal Darren Aronofsky, Ethan & Joel Coen, David Fincher, Tom Hooper és meglepetésre David O. Russell kapott rendez?i jelölést, vagy sem Danny Boyle, sem Christopher Nolan nem vihet haza szobrot munkájáért. Csekély vigasz lehet, de mindkét rendez? megkapta a maga jelölését a forgatókönyves kategóriában.


    [​IMG]

    El?z? cikkünkben már leírtuk, hogy a színészdíjak jó részét egy-egy illet? vitte haza az idei díjátadókon, így Colin Firth, Natalie Portman és Christian Bale minden bizonnyal a legalacsonyabb szorzót fogja kapni a fogadóirodáknál, a n?i mellékszerepl?k közül azonban sem Amy Adams, sem Helena Bonham Carter, sem Melissa Leo, sem Hailee Steinfeld gy?zelme nem lenne hatalmas meglepetés. Kérdés, hogy a The Fighter - A harcos két jelöltje mennyire veszi el egymástól a szavazatokat, illetve az is, hogy surranó pályán feljuthat-e a csúcsra az ötödik nominált, Jacki Weaver.

    Ha a jelöléseket összegezzük, akkor A király beszéde kapta a legtöbb említést, szám szerint 12-t, A félszem?nek 10 díjra van esélye, míg az Eredetnek és a Social Network - A közösségi hálónak 8-8 Oscarra. Utóbbi filmek a színészjelölések kvázi hiányának köszönhetik a kevesebb nominációt, hiszen az Eredetb?l senkit nem kívánt elismerni az amerikai filmakadémia, a Facebookról szóló drámából pedig csak a f?szerepl? Jesse Eisenberget tartották érdemesnek a jelölésre.


    [​IMG]

    A továbbiakban legfontosabb kategóriák jelöltjeit lehet elolvasni, a kisebb kategóriák Oscar-esélyeseinek névsorához ide kell kattintani. E kisebb kategóriákból mindenképp érdemes kiemelni a francia Illuzionista jelölését az animációk között (a két nagyágyú mellett), valamint az olyan filmeket, mint a Salt ügynök, a Vasember 2, a Farkasember és a Száguldó bomba, melyekr?l nem sokan hitték volna, hogy Oscar-jelölésekkel fognak dicsekedni, hiszen a filmes akadémiának régi rossz szokása, hogy szinte minden mellékkategóriát, de olykor még a technikai díjat esélyeseit is a legjobb film címre érdemesnek tartottakkal töltik fel. Így például egy-egy nagyon szépen fényképezett (igen, ez a film), vagy szép zenével ellátott (sorolhatnánk), de egyébként nem túl jól sikerült alkotásnak esélye nincs a gálán

    A legjobb film

    127 óra
    Fekete hattyú
    The Fighter - A harcos -
    Eredet
    The Kids Are All Right
    A király beszéde
    Social Network - A közösségi háló
    Toy Story 3
    A félszem?
    Winter's Bone

    Legjobb férfi f?szerepl?

    Javier Bardem (Biutiful)
    Jeff Bridges (A félszem?)
    Jesse Eisenberg (Social Network - A közösségi háló)
    Colin Firth (A király beszéde)
    James Franco (127 óra)

    Legjobb n?i f?szerepl?

    Annette Bening (The Kids Are All Right)
    Nicole Kidman (Rabbit Hole)
    Jennifer Lawrence (Winter's Bone)
    Natalie Portman (Fekete hattyú)
    Michelle Williams (Blue Valentine)

    Legjobb férfi epizódszerepl?

    Christian Bale (The Fighter - A harcos)
    John Hawkes (Winter's Bone)
    Jeremy Renner (A tolvajok városa)
    Mark Ruffalo (The Kids Are All Right)
    Geoffrey Rush (A király beszéde)

    Legjobb n?i epizódszerepl?

    Amy Adams (The Fighter - A harcos)
    Helena Bonham Carter (A király beszéde)
    Melissa Leo (The Fighter - A harcos)
    Hailee Steinfeld (A félszem?)
    Jacki Weaver (Animal Kingdom)

    Legjobb rendezés

    Darren Aronofsky (Fekete hattyú)
    Ethan & Joel Coen (A félszem?)
    David Fincher (Social Network - A közösségi háló)
    Tom Hooper (A király beszéde)
    David O. Russell (The Fighter - A harcos)

    Legjobb eredeti forgatókönyv

    Mike Leigh (Another Year)
    Scott Silver, Paul Tamasy, Eric Johnson (The Fighter - A harcos)
    Christopher Nolan (Eredet)
    Lisa Cholodenko, Stuart Blumberg (The Kids Are All Right)
    David Seidler (A király beszéde)
    [/center:axcxj0yf]
     
  15. drogba № /

    Csatlakozott:
    2010. augusztus 29.
    Hozzászólások:
    19,281
    Kapott lájkok:
    33
    Beküldött adatlapok:
    0
    Foglalkozás:
    Pincér
    Re: Filmekr?l, bemutatók, hírek

    [center:3g4zibmz]Rio – Az animációs film els? 2 perce[/center:3g4zibmz][center:3g4zibmz][​IMG][/center:3g4zibmz][center:3g4zibmz]A 20th Century Fox nyilvánosságra hozta az áprilisban bemutatásra kerül? (amerikai premier: 2011. április 15.) 3D-s, madaras animációs filmjük, a Rio nyitójelenetét. A filmet Carlos Saldanha, a Jégkorszak sorozat egyik alkotója rendezte, a két f?szerepl?nek pedig Jesse Eisenberg és Anne Hathaway kölcsönzik hangjukat.
    Tartalom: Blu (Eisenberg) egy igen ritka, fogságban él? ara papagáj, aki szentül meg van gy?z?dve róla, hogy ? fajának utolsó példánya. Amikor egy csodás papagáj-lány, Jewel (Hathaway) személyében felfedezi, hogy még sincs egyedül, kiszökik komfortos Minnesota-i ketrecéb?l és nekivág élete nagy útjának Rioba
    [/center:3g4zibmz][center:3g4zibmz][​IMG][/center:3g4zibmz][center:3g4zibmz]Film adatlap
    [/center:3g4zibmz]
    [center:3g4zibmz]Eredeti cím: Rio
    Bemutató (USA): 2011. április 15.
    Magyar cím: Rio
    Magyar bemutató: 2011. április
    DVD megjelenés (HUN):
    M?faj: Animációs, Rajzfilm, Családi
    Rendez?: Carlos Saldanha
    Forgatókönyvíró: Don Rhymer
    Szerepl?k (hang): Jesse Eisenberg, Neil Patrick Harris, Anne Hathaway, Rodrigo Santoro, George Lopez, Jake T. Austin
    Filmstúdió: 20th Century Fox
    [/center:3g4zibmz][center:3g4zibmz]Rio szinkronos el?zetes[/center:3g4zibmz][center:3g4zibmz][youtubeid:3g4zibmz]8taCGlXC2_g[/youtubeid:3g4zibmz][/center:3g4zibmz][center:3g4zibmz][​IMG][/center:3g4zibmz][center:3g4zibmz]A Rio a jégkorszak alkotóinak új, 3D-ben készül? animációs rajzfilmje. A Rio de Janeiro leny?göz? városában valamint a pompás brazil es?erd?ben játszódó mese középpontjában Blu áll, egy igen ritka ara papagáj, aki fogságban él, és azt hiszi, ? az utolsó példány fajából. Amikor felfedezi – méghozzá egy csodás papagáj-lány személyében -, hogy még sincs egyedül, kiszökik komfortos Minnesota-i ketrecéb?l és nekivág élete nagy útjának Rioba. A háziasított, repülni is alig tudó Blu és független légiakrobata Jewel találkozása azonban közel sem els? látásra szerelem, mindkettejüknek sokat kell még tanulni a barátságról, a szeretetr?l, a bátorságról és a nyitottságról… Š filmtrailer.hu
    A 20th Century Fox animációs rajzfilmjéhez Neil Patrick Harris, Anne Hathaway és Rodrigo Santoro adják a hangokat.
    [/center:3g4zibmz][center:3g4zibmz][​IMG][/center:3g4zibmz][center:3g4zibmz][​IMG][/center:3g4zibmz][center:3g4zibmz][​IMG][/center:3g4zibmz][center:3g4zibmz]Rio film képek:[/center:3g4zibmz][center:3g4zibmz][​IMG][/center:3g4zibmz][center:3g4zibmz][​IMG][/center:3g4zibmz][center:3g4zibmz][​IMG][/center:3g4zibmz][center:3g4zibmz][​IMG][/center:3g4zibmz][center:3g4zibmz][​IMG][/center:3g4zibmz][center:3g4zibmz][​IMG][/center:3g4zibmz]
     
  16. fezsoo /

    Csatlakozott:
    2010. július 25.
    Hozzászólások:
    517
    Kapott lájkok:
    10
    Beküldött adatlapok:
    0
    Re: Filmekr?l, bemutatók, hírek

    A hétvége két legjobb, új el?zetese: Transformers 3 kontra Amerika kapitány

    A vasárnapi Super Bowl filmel?zetes-kínálatából legígéretesebb 30 másodpercét az idén harmadik résszel rendelkez? scifi, és 2011 ikszedik képregényfilmje produkálta el?zetesével.

    Ha a marketingeseknek csak fél perce van arra, hogy majdnem 100 millió tévénéz?nek eljuttassák filmjük reklámját úgy, hogy meg is ragadjon az emberben, akkor az egyik megoldás, ha klipszer?en összevágott, színes-szagos effektparádét állítanak össze. A Transformers harmadik része, a Transformers: Dark of the Moon esetében ezt a filozófiát követték és remekül sikerült a végeredmény.
    [youtubeid:1gbswb2u]vNRt04MPL3w[/youtubeid:1gbswb2u]
    [youtubeid:1gbswb2u]3H8bnKdf654[/youtubeid:1gbswb2u]

    A vasárnap másik legjobb el?zetese az Amerika Kapitány: Az els? bosszúállóé (Captain America: The First Avenger) volt, mely az els? másodpercekben még csak a f?h?sre koncentrál, de a kés?bbiekben természetesen sorjáznak benne a gyors vágások és a látványos jelentek. Itthon a Transformers 3-at június 30-tól, míg Amerika kapitányt augusztus 4-t?l nézhetjük meg magunknak.
    [youtubeid:1gbswb2u]q1BuxRa6BK0[/youtubeid:1gbswb2u]​
     
  17. drogba № /

    Csatlakozott:
    2010. augusztus 29.
    Hozzászólások:
    19,281
    Kapott lájkok:
    33
    Beküldött adatlapok:
    0
    Foglalkozás:
    Pincér
    Re: Filmekr?l, bemutatók, hírek

    [center:38766kk1]Transformers 3 – Optimus szárnyai[/center:38766kk1][center:38766kk1]Sokan, akik látták a tegnapel?tt vetített Transformers: Dark of the Moon Super Bowl Spot-ot, értetlenül álltak az Optimus f?vezér által bemutatott légiakrobata mutatványtól – egy kamiontól elég ritkán látni ilyesmit. A megoldás, ahogy megszokhattuk, egy játékfigura formájában érkezik hozzánk, a Hasbro ugyanis bemutatta hamarosan piacra kerül? “Mechtech” Transformers figuráinak sorozatát, amin jól látszik, hogy Optimus bizony szárnyakat kapott.
    A “The Mechtech Ultimate Optimus Prime” figura már nem csupán két, hanem három formába képes átalakulni: autó, robot és egy speciális, mech páncél -lal felszerelt robottá, ami új képességekkel, illetve fegyverekkel látja el tulajdonosát.
    [/center:38766kk1][center:38766kk1][​IMG][/center:38766kk1][center:38766kk1][​IMG][/center:38766kk1][center:38766kk1][​IMG][/center:38766kk1][center:38766kk1][​IMG][/center:38766kk1][center:38766kk1]Transformers 3: Újabb képek az új Megatronról[/center:38766kk1][center:38766kk1]Októberben már több szemtanú állította, hogy a Transformers: Dark of the Moon-ban Megatron új formában, egy Optimus f?vezérhez hasonló, csak annál jóval Mad-Max-esebb kiadású kamion képében fog visszatérni a vásznakra – most kiderült hogy igazuk volt.
    Napvilágot láttak ugyanis az els? fotók a filmmel együtt piacra kerül? Megatron játékfigurából, és egy forgatási képet is kaptunk, amik alapján egyértelm?en beazonosítható a gonosz vezér.
    A Transformers: Dark of the Moon 2011. július 1-én kerül a mozikba, úgyhogy jöv? év elejét?l gondolom folyamatosan érkeznek az új infók – és remélhet?leg egy akciódúsabb trailer is.
    [/center:38766kk1][center:38766kk1]Transformers: Dark of the Moon – Megatron képek[/center:38766kk1][center:38766kk1][​IMG][/center:38766kk1][center:38766kk1][​IMG][/center:38766kk1][center:38766kk1][​IMG][/center:38766kk1][center:38766kk1][​IMG][/center:38766kk1][center:38766kk1][​IMG][/center:38766kk1][center:38766kk1]Az els? képek után végre jobban szemügyre vehet? a megújult Megatron, mely a már bemutatott szakadt tanker kamion küls?t kapta. Rajta kívül pedig megjelent egy kép egy új autobotról is, mely egy jóval sportosabb kivitel, ugyanis egy Nascaros Chevrolet Impalaról van szó. Utóbbi egy speciális autobot egység egyik tagjaként t?nik majd fel a vásznon, a Transformers: Dark of the Moon cím? harmadik részben.
    Tartalom: Optimus f?vezér vezetésével ?rdongó, Racsni, Acélfej és Csatár újra akcióba lépnek, és felveszik a harcot az Álcákkal, akik bosszúra készülnek. Mindeközben az Autobotok és az Álcák még az USA és Oroszország közt zajló ?rfegyverkezési versenybe is belekeverednek, ami könnyen háborúba taszíthatja a két nemzetet – Sam Witwicky (Shia LaBeouf) pedig kénytelen lesz robot barátai segítségére sietni.
    Transformers: Dark of the Moon bemutató: 2011. július 1.
    [/center:38766kk1][center:38766kk1][​IMG][/center:38766kk1][center:38766kk1][​IMG][/center:38766kk1]
     
  18. drogba № /

    Csatlakozott:
    2010. augusztus 29.
    Hozzászólások:
    19,281
    Kapott lájkok:
    33
    Beküldött adatlapok:
    0
    Foglalkozás:
    Pincér
    Re: Filmekr?l, bemutatók, hírek

    [center:ncs5uiwo]Kung Fu Panda 2 Super Bowl Spot [/center:ncs5uiwo][center:ncs5uiwo][​IMG][/center:ncs5uiwo][center:ncs5uiwo]Bár a nagyja valószín?leg csak vasárnap, a Super Bowl reklámszüneteiben derül ki, de vannak filmstúdiók, akik már el?bb nyilvánosságra hozzák az amerikai foci dönt?jében bemutatásra kerül? spotokat. A DreamWorks is közéjük tartozik, aki már most kiadta a Kung Fu Panda 2 legújabb reklámfilmjét. A 3D-s animációs film 2011. május 6-én kerül az amerikai mozikba, nálunk pedig a tervek szerint június 2-án kezdik vetíteni a Kung Fu Panda folytatását.
    Tartalom: Pó álma beteljesült, ? lett a Sárkányharcos. Együtt védi a Béke Völgyét barátaival és harcostársaival, az ?rjöng? Ötössel: Tigrissel, Majommal, Daruval, Sáskával és Viperával. Ám új veszedelem bukkan fel az országban, egy félelmetes gonosztev?, aki egy titokzatos fegyverrel akarja meghódítani Kínát és elpusztítani a kung fut. Pó és az ?rjöng? Ötös feladata, hogy keresztülutazzák a birodalmat, és megállítsák a veszélyes ellenséget.
    [/center:ncs5uiwo][center:ncs5uiwo]Kung Fu Panda 2 Super Bowl Spot /HQ/[/center:ncs5uiwo][center:ncs5uiwo]http://www.traileraddict.com/trailer/kung-fu-panda-2/super-bowl-spot[/center:ncs5uiwo]
     
  19. drogba № /

    Csatlakozott:
    2010. augusztus 29.
    Hozzászólások:
    19,281
    Kapott lájkok:
    33
    Beküldött adatlapok:
    0
    Foglalkozás:
    Pincér
    Re: Filmekr?l, bemutatók, hírek

    [center:ahuuo6pl]PiROSSZka 2. /Hoodwinked Too!/ trailer [/center:ahuuo6pl][center:ahuuo6pl][​IMG][/center:ahuuo6pl][center:ahuuo6pl]Idén tavasszal, április 29-én kerül az amerikai mozikba a 2005-ös PiROSSZka cím? animációs film folytatása, az immár 3D-s PiROSSZka 2. /Hoodwinked Too! Hood vs. Evil/, melyhez megjelent az els? el?zetes is. A második részben újra felt?nnek a jól ismert szerepl?k: Piroska, a Nagyi, a Farkas és Twitchy, hogy kinyomozzák Jancsi és Juliska rejtélyes elt?nését. A forgatókönyvet az el?z? rész alkotói írták, a rendez?i székbe azonban ezúttal Mike Disa (Dead Space: Aftermath, Dante: Pokol) került. Az angol szinkroncsapat csak részben tér vissza, de így is szinte csupa híres színész kölcsönzi hangját a filmhez: Hayden Panettiere, Glenn Close, Patrick Warburton, Cory Edwards, Joan Cusack, Bill Hader és Martin Short.[/center:ahuuo6pl][center:ahuuo6pl]PiROSSZka 2. /Hoodwinked Too! Hood vs. Evil/ el?zetes /Trailer, HQ/[/center:ahuuo6pl][center:ahuuo6pl]http://www.traileraddict.com/trailer/hoodwinked-too/trailer[/center:ahuuo6pl]
     
  20. drogba № /

    Csatlakozott:
    2010. augusztus 29.
    Hozzászólások:
    19,281
    Kapott lájkok:
    33
    Beküldött adatlapok:
    0
    Foglalkozás:
    Pincér
    Re: Filmekr?l, bemutatók, hírek

    [center:2ixximcy]Anyát a Marsra[/center:2ixximcy][center:2ixximcy][​IMG][/center:2ixximcy][center:2ixximcy]” Valaki vigye ki a kukászsákot !” ” Tessék id?ben vacsorázni ! ” – Az állandó anyai közhelyek. Mi szükség is van az anyukákra? Nos, a kilenc éves Milo akkor jön rá, valójában milyen nagy szüksége is van az anyukájára, amikor Marslakók rabolják el a mamát, hogy ellopják az “anyaságát” a kis Marslakó gyerekeknek.[/center:2ixximcy][center:2ixximcy][​IMG][/center:2ixximcy][center:2ixximcy]A forgatókönyvet Simon Wells írta és a rendezést is elvállalta. Korábban a Balto és az Egyiptom hercege (The Prince of Egypt) animációs filmeket készítette, utoljára 8 évvel ezel?tt jelentkezett Az id?géppel (The Time Machine).
    ” Valaki vigye ki a kukászsákot !” ” Tessék id?ben vacsorázni ! ” – Az állandó anyai közhelyek. Mi szükség is van az anyukákra? Nos, a kilenc éves Milo akkor jön rá, valójában milyen nagy szüksége is van az anyukájára, amikor Marslakók rabolják el a mamát, hogy ellopják az “anyaságát” a kis Marslakó gyerekeknek. A Karácsonyi Ének és a Polar Express alkotógárdája ismét összeállt, hogy megmutassák nekünk Milo nagyszabású ment?akciójának történetét – egy leny?göz?, bolygóközi 3D kalandot.

    Magyar bemutató: 2011. március 10.
    M?faj: Animációs, Rajzfilm, Családi, 3D
    Rendez?: Simon Wells
    Forgatókönyvíró: Simon Wells, Wendy Wells
    Szerepl?k: Seth Green, Dan Fogler, Elisabeth Harnois, Mindy Sterling, Kevin Cahoon, Joan Cusack
    [/center:2ixximcy][center:2ixximcy][​IMG][/center:2ixximcy][center:2ixximcy][youtubeid:2ixximcy]_aS5W___Ezk[/youtubeid:2ixximcy][/center:2ixximcy][center:2ixximcy]Anyát a Marsra 3D (szinkronizált el?zetes) - Hungarian Trailers.com[/center:2ixximcy][center:2ixximcy][youtubeid:2ixximcy]aoHYKuGC0d4[/youtubeid:2ixximcy][/center:2ixximcy]