Forma 1

A témát ebben részben 'Sporttal kapcsolatos beszélgetések' Adminisztrátor hozta létre. Ekkor: 2012. március 17..

  1. frediw / Guest

    Marad a problémás telemetria beszállítója

    Marad a problémás telemetria beszállítója

    Az év els? négy nagydíján a versenyz?k egy m?szaki hiba miatt nem kaptak tájékoztatást az elektronikus zászlójelzésekr?l és a DRS használatáról sem, de az FIA úgy döntött, egyel?re nem cseréli le az új beszállítót.
    [​IMG]
    A szezon els? négy nagydíján a versenyz?k kénytelenek voltak nélkülözni a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) központi telemetriájának szolgáltatásait, például az autók m?szerfalán felvillanó elektronikus zászlójelzéseket. A versenyirányítás nem tudta kiküldeni nekik a DRS pillanatnyi használhatóságával kapcsolatos jeleket sem, ami többször bonyodalmakhoz vezetett, például Kínában, ahol a futam alatt nyolcan a tilalom ellenére csapták fel az el?zést segít? hátsó szárnyat.

    A problémák hátterében az áll, hogy ett?l az évt?l kezdve az EM helyett egy új beszállító, a Riedel építi ki a Forma-1 központi telemetriáját, a rendszerük azonban eddig nem m?ködött elég megbízhatóan ahhoz, hogy az FIA hagyatkozni merjen rá. Bár az Autosport úgy tudja, fontolóra vették, hogy a Spanyol Nagydíjtól kezdve visszatérnek a korábbi beszállítóhoz, mivel a múlt hétvégén, Bahreinben sikerült kijavítani a hibák nagy részét, egyel?re eltekintettek ett?l.

    A pálya melletti elektronikus zászlójelzések és a GPS-rendszer legutóbb már az elvárásoknak megfelel?en m?ködött, csak a m?szerfalon felgyulladó fényeket vezérl? telemetriával akadtak gondok továbbra is. Az FIA reméli, hogy a Spanyol Nagydíjig hátralév? két hétben a Riedel orvosolni tudja a maradék problémákat, már csak azért is, mert a csapatok számára az eltér? huzalozás miatt bonyodalmat jelentene visszatérni az EM-hez.
     
  2. frediw / Guest

    Rendes gumikkal Vettel mindenkit alázna

    Red Bull: Rendes gumikkal Vettel mindenkit alázna

    A csapat egyik tagja azt állítja, a szimulációik alapján a német világbajnok körönként fél másodpercet verne mindenkire, ha nem kellene kímélnie a gumikat. A Red Bull tulajdonosa úgy véli, ha a versenyz?ik maximális tempóval hajtanának, legalább tíz kerékcserére lenne szükségük.
    [​IMG]
    A Red Bull csapata az egyik leghangosabb a Pirelli idei gumijait kritizálók között. A címvéd? istállónál már a szezon eleje óta elégedetlenek az idei keverékekkel, mert azok gyors amortizációja miatt nem engedhetik meg a versenyz?iknek, hogy maximális tempóval menjenek - ez esetben ugyanis rengetegszer kellene kiállniuk kereket cserélni.

    Bár ez a többi csapatra is érvényes, a Red Bull egyik tagja azt mondta az Auto Motor und Sportnak, hogy "ha normális gumik lennének, Vettel mindegyik pályán (körönként) fél másodperccel gyorsabb lenne mindenkinél, ezt tudjuk a szimulációink alapján."

    A napokban a csapat vezet?i is újabb bírálatokat fogalmaztak meg. A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz például úgy vélte a Krone újságnak adott interjújában, hogy "a Forma-1-nek már nincs köze a 'klasszikus' versenyzéshez, mivel nem a leggyorsabb autóban ül? leggyorsabb pilóta gy?z, hanem az, aki optimálisan bánik a gumikkal." Mateschitz hozzátette, hogy amennyiben a Red Bull versenyz?i olyan tempót diktálnának, mint amire az autójuk képes, a gumikopás miatt futamonként 10-15 kerékcserére lenne szükségük.

    Az idei négy versenyb?l hármon a háromkiállásos stratégiák uralkodtak, míg Malajziában - ahol vizes pályán volt a rajt - négyszer állt ki a bokszba a mez?ny többsége. Az átlaghoz képest eggyel kevesebb kerékcserével csak kevesen tudták teljesíteni a versenytávokat.

    A csapat sportszakmai tanácsadója, Helmut Marko egyenesen követeli, hogy a Pirelli változtasson. "Azt akarjuk, hogy minél el?bb olyan gumik legyenek, amelyek nem korlátozzák a lehet?ségeinket" - mondta a DPA hírügynökségnek. "Ha az autóink potenciálját teljesen kihasználnánk, még egy id?mér?s kört sem bírnának ki az abroncsok."

    Az olasz gyártó fontolóra vette, hogy módosítson a gumikeveréken, de mivel a tizenegy csapatból nyolc nem ragaszkodott ehhez, úgy döntöttek, hogy csupán a kemény keveréken változtatnak kicsit a soron következ? Spanyol Nagydíjtól kezdve.

    Még mindig kérdéses egyébként, hogy jöv?re is a Pirelli marad-e a mez?ny gumiszállítója - a cég szerette volna, ha már áprilisban aláírják a megállapodást a következ? ciklusra, azonban erre még nem került sor. Alternatívaként felmerült, hogy esetleg a koreai Hankook válthatja ?ket 2014-t?l.
     
  3. Pipus / Pankrátor Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2013. október 22.
    Hozzászólások:
    3,049
    Kapott lájkok:
    380
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Gumi

    Szia Fredíw!
    Red Bull-ál csak arra nem gondolnak,hogy ez a gumispórolás minden csapatra,illetve versenyz?re igaz!Tehát mindenki gyorsabb lenne,nem csak Vettel! :tef293:
     
  4. frediw / Guest

    én is

    Szeva pipus, én is így gondolom
     
  5. frediw / Guest

    Még több változás csak ártana a Mercedesnek


    Még több változás csak ártana a Mercedesnek


    A valószín?leg az állását félt? csapatf?nök, Ross Brawn figyelmeztette a Mercedest, miel?tt az istálló újabb átszervezésekbe kezdene. Szerinte javult a versenytempójuk, de még Barcelonában sem harcolhatnak a gy?zelemért.
    [​IMG]

    Ross Brawn felhívta a Mercedes figyelmét arra, hogy vezet?ségben végrehajtott további változtatások valószín?leg hátrányosan érintenék a csapatot. A német istállónál komoly átszervezések történtek az utóbbi hónapokban: a sportigazgató Norbert Haug távozott, a Williamst?l azonban sikerült átcsábítaniuk Toto Wolffot, aki ügyvezet? igazgatóként segíti a csapat munkáját. A menedzsmentben helyet kapott Niki Lauda, jöv?re pedig - bár ezt hivatalosan még nem er?sítették még - a McLaren jelenlegi technikai igazgatója, Paddy Lowe is átpártol a Mercedeshez.

    Az átszervezések miatt id?r?l id?re felmerül, hogy a Mercedes a csapatf?nököt, Ross Brawnt is leváltaná. Az istálló teljesítménye az elmúlt három évben alulmúlta a várakozásokat, ezért többször is szóba került, hogy a britnek távoznia kell, amit sokak szerint csak meger?sít Lowe érkezése. Valószín?leg Brawn is érzi, hogy veszélyben van az állása, a Sporting Life-nak adott nyilatkozatában ugyanis óva intette a Mercedest a további változtatásoktól.

    "Mindig a javulásra kell törekednünk, de anélkül, hogy kárt okozzunk annak, amink már van. Ez nagyon könnyen megtörténhet, hiszen rendkívül kényes az átmenet" - nyilatkozta Brawn. Szerinte a tavalyi idényben is azért szerepeltek egyre gyengébben, mert egyszerre sok változás történt a csapaton belül, például új mérnökök érkeztek. "Ezek a változások akkoriban fájdalmasan érintettek minket, ezért sikerült olyan gyengén az idény második fele."

    Brawn szerint a csapat új szerkezete egyre jobban m?ködik, és hamarosan "minden a helyére kerül". Az autójuk tempóját tekintve máris el?reléptek tavalyhoz képest, a legutóbbi két versenyen Lewis Hamilton és Nico Rosberg szerezte meg a pole pozíciót. A versenyeken azonban rendszerint visszaesnek, mert egyel?re nem tudnak mit kezdeni a 2012-es gumiknál is gyorsabban elhasználódó új Pirellikkel. A jöv? hétvégi barcelonai futam el?tt Brawn elmondta, sikerült javulniuk a versenytempó tekintetében.

    "Két kulcsfontosságú területre összpontosítottunk: hogy befejezzük a Spanyolországra tervezett fejlesztéseinket, és megértsük, miért voltunk a szokásosnál lassabbak Bahreinben" - magyarázta. "Az utóbbi tekintetében sikerült el?relépnünk, a következ? versenyhétvégéken pedig kiértékelünk néhány további fejlesztést, hogy javítsunk a helyzeten."

    A csapatf?nök hozzátette, az id?mér?n ismét versenyképesek lehetnek, azt azonban nem hiszi, hogy "a Mercedes csomagja elég jó ahhoz, hogy a versenyen is a leger?sebb legyen."
     
  6. frediw / Guest

    Nem értékel?dött le az id?mér?

    Nem értékel?dött le az id?mér?

    Ez a véleménye a legtöbb versenyz?nek és csapatnak, bár azt elismerik, hogy a jó rajthely kevésbé fontos, mint korábban. Egy gyenge id?mér? után a forgalom jelentheti a legnagyobb problémát.


    [​IMG]

    A Forma-1-ben 2011-ben vezették be az állítható hátsó szárnyakat (DRS), hogy növeljék a korábbi években meglehet?sen ritkán látott el?zések számát. Ugyanebben az évben a Pirelli lett az új gumiszállító, amely sokkal lágyabb, gyorsabban kopó abroncsokat gyárt, mint el?dje, a Bridgestone. A gumikkal való folyamatos taktikázás szintén el?zésekhez vezet, ezért az elmúlt években rekordszámú helycserét láthatott a közönség.

    A könnyebben végrehajtható man?verek miatt sokak szerint elveszett az id?mér? jelent?sége, hiszen a futamokon gyorsan be lehet hozni a rossz rajthely okozta hátrányt. Idén eddig csak Malajziában fordult el?, hogy a pole pozícióból induló pilóta - Sebastian Vettel - nyerte meg a versenyt, Kimi Räikkönen például Melbourne-ben a 7. rajtkockából diadalmaskodott. Az F1 élversenyz?i azonban azt állítják, továbbra is fontos tényez?t jelent az id?mér?.

    "Mindig jó, ha az ember elölr?l rajtolhat. Mindig ezért kell dolgoznunk, bár a versenyen nyújtott teljesítményünket nem szabad veszélyeztetnünk azzal, hogy a leggyorsabbak akarunk lenni az id?mér?n" - nyilatkozta az Autosportnak Felipe Massa, aki arra utalt, hogy a csapatok inkább a futamra állítják be az autójukat, nem az id?mér?re. "Tudjuk, hogy a verseny a legfontosabb, de a 10. rajthelyr?l elég nehéz a gy?zelemért harcolni."

    Mark Webber egyetért azzal, hogy a kvalifikáció jelent?sége csökkent az elmúlt években, de szerinte is érdemes még harcolni a jó rajthelyekért. "Korábban szinte minden az id?mér?n múlt - az esetek 75-80 százalékában sorsdönt? volt, hogy az els? körben hányadik helyen álltunk" - magyarázta. "Most ennek kevesebb jelent?sége van, de a forgalom szempontjából még mindig fontos. A gumiknak nem tesz jót, ha sokáig a forgalomban ragadunk, hiszen a zavaros légáramlatok miatt sokkal gyorsabban elhasználódnak."

    "Ez lényegesen lerövidíti az els? etapunkat, ami a kés?bbi etapokat is hátrányosan érinti"- folytatta az ausztrál. "Ezért még mindig úgy kell sakkoznunk szombaton, hogy jó rajtpozícióba kerüljünk."

    Kimi Räikkönen is azt emelte ki, hogy a gumikímélés szempontjából nagy segítséget jelent az élr?l indulás, ráadásul "kevesebb az esélye, hogy a rajtnál problémába ütközünk." A Ferrari csapatf?nöke, Stefano Domenicali is fontosnak tartja a jó rajthelyet. "Az tud a legjobban bánni a gumikkal, aki az élr?l indulhat" - mondta, bár hozzátette, az els? négy futamon látott eredményeket elnézve minden lehetséges. "Ha belegondolok, egyértelm?en az élr?l szeretnénk indulni, és utána csak cirkálhatnánk - talán nem a cirkálás a legjobb szó, de biztos, hogy jobban tudnánk kímélni a gumikat."
     
  7. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Alonso és Hamilton keres a legjobban a Forma-1-ben

    Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája és Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyz?je keresi a legtöbb pénzt a Forma-1-ben.


    Az évente megjelen? Business News GP cím? kiadvány összeállítása szerint Hamiltonnak anyagilag is megérte a télen átszerz?dnie a McLarent?l a Mercedeshez, új munkaadójánál ugyanis évi 20 millió eurós (körülbelül 5,9 milliárd forintos) fizetést kap, ezzel utolérte az ide vonatkozó listán Alonsót.

    A háromszoros világbajnok, címvéd? Sebastian Vettel (Red Bull) 12 millió eurós bérével csak a negyedik helyet birtokolja, Jenson Button, a McLaren brit pilótája ugyanis megel?zi ?t a maga 16 millió eurós jövedelmével.

    A legjobban keres? Forma-1-es pilóták:
    1. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
    Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 20-20 millió euró
    3. Jenson Button (brit, McLaren) 16
    4. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 12
    5. Nico Rosberg (német, Mercedes) 11
    6. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 10
    7. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 6
    8. Kimi Rdikkönen (finn, Lotus) 3
    9. Sergio Perez (mexikói, McLaren) 1,5
    10. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1


    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/05/07/16/Alonso_es_Hamilton_keres_a_legjobban_a_Forma_1_ben.aspx

    2013. május 07. 22:26
     
  8. frediw / Guest

    Hamilton: Alonsóval jó csapattársak lennénk

    Hamilton: Alonsóval jó csapattársak lennénk

    Úgy véli, hogy 2007 óta mindketten sokat fejl?dtek, ezért jobb csapattársak tudnának lenni, mint hat éve, amikor egyetlen szezon alatt megromlott a viszonyuk a McLarennél. Hamilton mentálisan is er?södött.

    [​IMG]

    A 2007-es idény tökéletes példával jelezte, hogy a Forma-1-ben nem lehet két dudás egy csárdában: a McLaren abban az évben vadonatúj versenyz?párossal vágott neki a szezonnak, a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval, valamint az akkor még újonc Lewis Hamiltonnal.

    A két kiválóság munkakapcsolata nem sokáig volt harmonikus, ráadásul a spanyol a csapattal is összet?zésbe keveredett. Alonso a Brit Nagydíjon nehezményezte, hogy alapból nem ? kapta a kedvez?bb taktikát, s kés?bb talán emiatt bukta el a gy?zelmet, a magyarországi id?mér?n pedig emlékezetes módon feltartotta a kerékcserére érkez? csapattársát, hogy az ne tudjon id?ben felérni a mért körére. Az els? lövést viszont még Hamilton adta le Monacóban, amikor a McLaren parancsával ellenkezve megtámadta az élen haladó Alonsót. Nem is csoda, hogy mindössze egy éven át voltak csapattársak.

    Hamilton azonban úgy érzi, hogy érettebb fejjel jobban kezelnék a helyzetet, mint hat éve. "Biztos vagyok benne, hogy most, miután id?sebb lettem, más lenne a kapcsolatunk" - nyilatkozta a Daily Mailnek. "Lennének feszült pillanatok köztünk, mivel mindketten gyorsak vagyunk, és csak nagyon kevés választana el minket. De mindketten sokat fejl?dtünk, és úgy gondolom, mostanra sokkal jobb lettem a csapattársi viszonyok kezelésében. Minden a versenyz?kön múlik." A kapcsolatuk egyébként sokat javult 2007 óta, kölcsönös tisztelettel beszélnek egymásról - ez f?leg annak köszönhet?, hogy a spanyol els?sorban a McLarenre haragudott meg.

    Hamilton azt mondta, szerinte Sebastian Vettel és Alonso viszonya már korántsem lenne ennyire jó. ? mindenesetre elfogadná csapattársának a németet. "Azt hiszem, Sebastiannal is tudnék együtt vezetni, csak nem tekerném le a fordulatszámot" - utalt arra, hogy a német az idei Malajziai Nagydíjon nem tartotta be a Red Bull utasítását, és megel?zte csapattársát.

    A brit pilótát az utóbbi években egyre több kritika érte az agresszív vezetéséért, illetve a pályán kívüli viselkedéséért, de ? most már képes szenvtelenül t?rni a bírálatokat. "Úgy gondolom, vastagabb lett a b?r az arcomon. Eleinte könnyen megsért?dtem, de most már kiegyensúlyozottabb vagyok, mert lelkileg sokat er?södtem" - közölte.

    Kritikusai közé tartozik id?nként a háromszoros világbajnok, Jackie Stewart is, Hamilton azonban azt mondja, amikor honfitársa róla beszél, azt "egyszer?en csak tréfának veszi."
     
  9. frediw / Guest

    Mindenki kap extra gumit Barcelonában

    Mindenki kap extra gumit Barcelonában

    A Pirelli eredetileg csak az újonc versenyz?knek adott volna több szett gumit a pénteki szabadedzésen, a csapatok azonban elvetették ezt az ötletet. A módosított kemény gumikból kapnak extra szettet Barcelonában.
    [​IMG]

    A Forma-1-es istállók elvetették azt az ötletet, hogy a nagydíjak pénteki szabadedzésein az újonc versenyz?ket foglalkoztató csapatok eggyel több szett gumit használhassanak. A kezdeményezés a Force India nevéhez köthet?, akik így szerették volna elérni, hogy a tapasztalatlan pilóták több tesztlehet?séghez juthassanak. Az elképzelés azonban számos kérdést vetett fel, például nem volt egyértelm?, hogy a hosszú évek óta tesztpilótaként alkalmazott versenyz?k újoncnak tekinthet?k-e.

    A Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery elárulta, a hétvégi Spanyol Nagydíj pénteki napján minden csapat megkapja az extra szett kemény abroncsokat. Erre egyébként a jelenlegi szabályok is lehet?séget adnak. "Remélhet?leg ezzel el?segítjük, hogy az összes autó a pályán körözzön az edzések alatt" - nyilatkozta Hembery a rendszerint eseménytelen els? szabadedzésekre utalva.

    "Az összes csapatot minél több kör megtételére akartuk ösztönözni, különösen azokat, akik újonc versenyz?ket indítanak. Így a rajongók is megkaphatják azt az élményt, amit megérdemelnek."

    A Spanyol Nagydíjra egyébként a közepes és a kemény keverék? gumikat viszi el a Pirelli, utóbbiakat most próbálhatják ki el?ször a csapatok azok után, hogy módosításokat hajtottak végre rajta. A kisebb változtatásoknak köszönhet?en szélesebb lett az abroncsok optimális m?ködési tartománya, és jobban hasonlítanak a 2012-ben használt kemény gumikhoz. Hembery szerint ez lehet?séget ad a csapatoknak arra, hogy változatosabb stratégiákkal készüljenek a versenyekre.
     
  10. frediw / Guest

    A Renault nem hanyagolja el az idei évet 2014 miatt

    A Renault nem hanyagolja el az idei évet 2014 miatt

    A turbómotorok fejlesztése mellett arra is figyelnek, hogy a szezon végéig üt?képes er?forrásokat biztosítsanak a partneristállóiknak. Rob White szerint a gyorsan kopó gumik is növelik a motor szerepét.
    [​IMG]

    Komoly változás el?tt áll a Forma-1, jöv?re ugyanis - 1988 után el?ször - ismét turbómotoros autókat láthatunk majd a pályán. Az új er?forrásokra való átállás többletmunkát ad a csapatoknak, a legtöbben ezért kénytelenek lesznek beáldozni az idei szezon második felét annak érdekében, hogy üt?képes autót építsenek 2014-re. A négy csapatnak - a Red Bullnak, a Lotusnak, a Williamsnek és a Caterhamnek - motort szállító Renault azonban kijelentette, egész évben ugyanakkora er?bedobással dolgoznak, mint máskor.

    "Tisztában vagyunk vele, hogy az általunk ellátott csapatok elvárják t?lünk, hogy továbbra is maximális elkötelezettséggel és odaadással dolgozzunk" - nyilatkozta a Renault F1-es programjának helyettes igazgatója, Rob White az Autosportnak. "Úgy gondolom, hogy a pályán a szokásos teljesítményünket kell nyújtanunk 2013-ban is."

    A világbajnokságot egyel?re két Renault-er?forrással hajtott csapat, a Red Bull és a Lotus vezeti, de White szerint a Forma-1-ben nagyon nehéz gy?zelmet aratni, ezért nem dolgozhatnak csökkentett er?bedobással. Azt elismeri, hogy egyre nagyobb energiát fordítanak a 2014-es motorral kapcsolatos fejlesztésekre, ennek ellenére "a motorokról való gondoskodást és a teljesítmény fenntartását tekintve egész évben a legjobb formánkat szeretnénk nyújtani."

    White hozzátette, a végnapjait él? V8-as szívómotor hardverén már nincs értelme jelent?s változtatásokat végrehajtani. "Az a szándékunk, hogy a szezon végéig a jelenlegi specifikációval versenyezzünk" - árulta el. "A motorral foglalkozó mérnökök azonban ugyanolyan hozzáállással végzik a munkájukat a pályán - és az el?készületek során a gyárban - is, mint a korábbi években."

    White szerint a gyorsan elhasználódó Pirelli gumik miatt idén felértékel?dött a versenyz?k és az er?forrásokért felel?s mérnökök kapcsolatának szerepe. "A pilóták gyorsítás és fékezés közben a motorbeállítások változtatásával tudnak a legjobban vigyázni a gumikra" - magyarázta. "Ez nagyon fontos egy olyan id?szakban, amikor mindenki az abroncsait próbálja kímélni."
     
  11. frediw / Guest

    Több technikai háttér lesz az MTV F1-es közvetítésében


    Több technikai háttér lesz az MTV F1-es közvetítésében

    A hétvégi Spanyol Nagydíjtól kezdve új blokk indul, amelyben az autósport technikai hátterébe fogják közérthet?en beavatni a néz?ket. Két héttel kés?bb a versenyz?k fizikai felkészítésér?l is sorozat kezd?dik.

    A hétvégi Spanyol Nagydíjtól kezdve új, az autósport fizikai hátterét feldolgozó sorozat indul az MTV Forma-1-es m?sorában. A kísérleteket Dr. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungária Járm?ipari tanszékcsoportjának vezet?je fogja bemutatni, aki részt vett a Bugatti Veyron szupersportkocsi 1000 lóer?s motorjának fejlesztésében, és korábban saját építés? vasszöcskéjével magyar autokrossz-bajnoki címet szerzett.

    "A gy?ri Széchenyi István Egyetemmel és a Mobilis Interaktív Kiállítási Központtal együttm?ködésben ötletes kísérletekkel mutatjuk meg a szélárnyékot vagy éppen a tapadást, amely fogalmakat oly' s?r?n használunk közvetítéseinkben, de talán nem mindenki érti pontosan, hogy ezek miket is takarnak" - mondta Szujó Zoltán, az MTVA Forma-1-es közvetítéseinek kreatív producere és kommentátora. "A közszolgálati csatornáknak a tájékoztatás és a szórakoztatás mellett nagyon fontos feladata az edukálás, ezért döntöttünk úgy, hogy egy ilyen sorozatot is becsempészünk a m?sorba."

    A technikai blokk vasárnap kerül el?ször adásba. Két héttel kés?bb, a Monacói Nagydíj hétvégéjén pedig egy újabb, az autóversenyz?k fizikai és mentális felkészítésér?l szóló sorozat indul, amelyben külföldi pilóták mellett Michelisz Norbert és Kiss Pál Tamás, valamint trénerük, Matics Zsolt is szerepel majd

    "A néz?k talán nem is gondolnák, hogy mennyi munka van versenyz?ink és állandó F1-es szakért?ink kiváló eredményei mögött" - jegyezte meg Szujó. "Matics Zsolt edz? változatos kínzásokkal javítja a versenyz?k szem-kéz koordinációját, reakcióidejét, s?t, még a rajtok utáni lökdös?désre is felkészíti ?ket."​
     
  12. frediw / Guest

    Még lassításban is gyors egy F1-es kerékcsere


    Még lassításban is gyors egy F1-es kerékcsere

    A Sauber lassított, nagy felbontású videóján jól látszik a szerel?k összehangolt munkája.

     
  13. frediw / Guest

    Vettel elrontotta Alonso játékát


    Vettel elrontotta Alonso játékát

    A Spanyol Nagydíj délutáni szabadedzését is a helyi h?s nyerhette volna, ha a címvéd? 2 századdal meg nem el?zi. Webber sem volt messze t?lük, és Räikkönen ezúttal gyors volt egy körön is.
    [​IMG]

    Úgy t?nik, hogy nem kavarodott meg az élmez?ny a Spanyol Nagydíjon, ahol a csapatok bevetették idei legnagyobb újításaikat. A délel?tt még javarészt vizes pálya teljesen felszáradt a második edzésre, és a napsütéses, ugyanakkor szeles id?ben tisztább képet lehetett kapni az er?sorrendr?l.

    A leggyorsabb a Red Bull és a Ferrari volt, az els? öt helyb?l négyet az ? versenyz?ik foglaltak el. Sebastian Vettel 1:22.808-cal zárt az élen a közepes keménység? gumikkal, de Fernando Alonso és Mark Webber egy tizedmásodpercnél kisebb lemaradással követte ?t. A kemény keveréken is ?k hárman voltak a leggyorsabbak, bár a legjobb körid?t azokkal még Webber érte el.

    A Red Bullok és Alonso, valamint a másik Ferrarit vezet? Felipe Massa közé Kimi Räikkönennek sikerült befurakodnia. Hozzájuk még a Mercedeseknek sikerült viszonylag közel férk?zni Lewis Hamilton-Nico Rosberg sorrendben, a mögöttük lév?k hátránya viszont Vettelhez képest már meghaladta az egy másodpercet. Hamiltonnak az edzés elején volt egy megpördülése a 12-es kanyarnál.

    Ett?l eltekintve nyugodt mederben zajlottak az események, egészen addig, amíg Paul di Resta le nem húzódott a pályáról a bal hátsó gumijának defektje miatt. A futófelület középs? része - egyel?re ismeretlen okból - teljesen levált a gumiról, és nem tudni, hogy ezt szerkezeti hiba, vagy valamilyen sérülés okozta-e. Némi aggodalomra ad okot, hogy hasonló történt három héttel ezel?tt, Bahreinben Hamiltonnal is.

    A McLaren, a Sauber és a Williams nagy el?relépése elmaradt, viszont továbbra is jónak t?nik a Force India, a Toro Rosso pedig az eddigiek alapján fejl?dött.



    Pénteki 2. szabadedzés, Spanyol Nagydíj (5. forduló)


    [​IMG]
     
  14. frediw / Guest

    Button: A McLaren nem lett sokkal jobb

    Button: A McLaren nem lett sokkal jobb


    A brit szerint Barcelonában már kevésbé érinti ?ket a korrelációs probléma, de az élcsapatokkal így sem harcolhatnak. Örülne, ha a McLaren az ötödik legjobb istálló lenne a hétvégén.

    [​IMG]

    Bizakodva várta a Spanyol Nagydíj hétvégéjét a McLaren, amely a gyenge szezonkezdés után jelent?s változtatásokat hajtott végre az autóján. Az új fejlesztési csomag azonban a versenyz?k szerint egyel?re nem hozott számottev? változást, bár a délel?tti es? miatt nem sikerült teljesíteniük a péntekre kit?zött programjukat.

    A McLaren legf?bb célja az volt, hogy megszüntesse azt a korrelációs problémát, amely miatt a szélcsatornában és a CFD laborban végzett munkát nem tudták maradéktalanul hasznosítani a pályán. A délutáni edzést a 12. helyen záró Button szerint ezen a területen sikerült is el?relépniük. "Már jobban értjük a pálya és a szélcsatorna közötti korrelációt" - nyilatkozta. "A jöv?re nézve ez pozitív, de természetesen mindig többet szeretnénk. Úgy gondolom, el?reléptünk, de a többiek is így tettek."

    Button úgy látja, a McLaren "még mindig óriási lemaradásban van" az élcsapatokhoz képest, bér a pénteken gy?jtött adatok kiértékelése után szombatra javulhatnak. "Néhány alkatrész pozitív változást hozott, de bizonyos területeken még fejl?dnünk kell - olyanokon is, amelyre nem is számítottunk" - ismerte el. "Nem arról van szó, hogy visszaestünk - javultunk, de szerintem mindenki így tett."

    A brit szerint az er?sorrend nem sokat változott az európai versenyek el?tt, a McLaren normál körülmények között továbbra sem harcolhat a dobogóért. Button pénteken 1,498 másodperccel maradt le az élen végz? Sebastian Vettelt?l. "Szerintem vasárnap négy csapat is nagyon üt?képes lesz, de nem hiszem, hogy mi is közéjük tartozunk majd. Remélhet?leg utánuk viszont mi következünk" - mondta a brit, aki a délel?tti es?s edzésen egyetlen mért kört sem tett meg, de egy bokszutcai gyorshajtás miatt összeszedett egy ezer eurós büntetést.

    Csapattársa, Sergio Pérez hasonlóan visszafogottan nyilatkozott a fejlesztésekr?l, szerinte a mai körülmények nem voltak megfelel?ek ahhoz, hogy rendesen felmérjék ?ket. Buttonnal ellentétben neki legalább sikerült tesztelnie a McLaren új hátsó els? szárnyát, bár véleményt nem igazán tudott mondani róla. "Kipróbáltam, de nehéz bármilyen következtetést levonni róla" - mondta a mexikói, aki mindkét edzést a 13. helyen zárta. "Nagyon s?r? edzésünk volt. Nem úgy alakult ez a nap, mint amire számítottunk, de legalább sok adatot gy?jtöttünk a mérnököknek."
     
  15. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Alonso nyerte az els? szabadedzést

    A hazai közönség el?tt szerepl? Fernando Alonso autózta a leggyorsabb körid?t a Forma-1-es Spanyol Nagydíj els? szabadedzésén.


    Az asztúriai versenyz? mögött csapattársa, a brazil Felipe Massa végzett a második, a francia Jean-Eric Vergne (Toro Rosso) pedig a harmadik helyen Barcelonában.

    A címvéd? és a pontversenyben most is az élen álló német Sebastian Vettel (Red Bull) a nagyrészt es?s gyakorláson csupán néhány kört tett meg, és a 19. pozícióban végzett, márkatársa, az ausztrál Mark Webber 20. lett.

    Jenson Button, a McLaren brit pilótája nem teljesített mért kört, így értékelhet? eredmény nélkül a mez?ny végén zárt.

    Eredmények, 1. szabadedzés (az f1live.com alapján):
    1. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:25.252 perc
    2. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:25.455
    3. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1:25.667
    4. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1:26.042
    5. Adrian Sutil (német, Force India) 1:26.212
    6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:26.374

    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/05/10/12/Alonso_nyerte_az_els_szabadedzest_.aspx

    2013. május 10. 12:16
     
  16. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Másodszorra Vettel volt a leggyorsabb Barcelonában

    A világbajnoki címvéd? és a pontversenyben vezet? Sebastian Vettel (Red Bull) nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj második szabadedzését.


    A sorozatban három vb-címet nyert versenyz? mögött a hazai közönség el?tt szerepl? Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres vb-gy?ztes versenyz?je végzett a második, Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája pedig a harmadik helyen.

    A délutáni gyakorlásra - a délel?tti es?s körülményekt?l eltér?en - már száraz pályán került sor, a Red Bullok és a Ferrarik csatájába csak a végül negyedikként zárt Kimi Räikkönen, a Lotus finn versenyz?je tudott beleszólni.

    2. szabadedzés (az f1live.com alapján):
    1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:22.808 perc
    2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:22.825
    3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:22.891
    4. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 1:23.030
    5. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:23.110
    6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:23.140
    korábban:
    1. szabadedzés:
    1. Alonso 1:25.252 perc
    2. Massa 1:25.455
    3. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1:25.667
    4. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1:26.042
    5. Adrian Sutil (német, Force India) 1:26.212
    6. Hamilton 1:26.374
    A további program:
    szombat:
    3. szabadedzés 11.00
    id?mér? edzés 14.00
    vasárnap:
    futam 14.00


    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/05/10/16/Masodszorra_Vettel_volt_a_leggyorsabb_Barcelonaban.aspx

    2013. május 10. 16:20
     
  17. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Rosbergé az els? kocka Barcelonában

    Nico Rosberg, a Mercedes versenyz?je nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj id?mér? edzését, így ? indulhat majd az élr?l a vasárnapi futamon


    A 27 esztend?s német pilóta pályafutása harmadik pole pozícióját szerezte meg, mögötte csapattársa, a 2008-as világbajnok brit Lewis Hamilton végzett a második helyen, a Mercedes pedig sorozatban harmadszor nyert id?mér?t.

    A harmadik pozícióból a vb-címvéd? és a pontversenyben most is az élen álló Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyz?je startolhat majd. A hazai közönség el?tt szerepl? Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok pilótája ötödik lett.

    A 66 körös Spanyol Nagydíj vasárnap 14.00 órakor kezd?dik a Barcelona közelében található Circuit de Catalunyán.

    A rajtlista
    1. sor:
    Nico Rosberg (német, Mercedes)
    Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    2. sor:
    Sebastian Vettel (német, Red Bull)
    Kimi Rdikkönen (finn, Lotus)
    3. sor:
    Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
    Felipe Massa (brazil, Ferrari)
    4. sor:
    Romain Grosjean (francia, Lotus)
    Mark Webber (ausztrál, Red Bull)
    5. sor:
    Sergio Pérez (mexikói, McLaren)
    Paul di Resta (skót, Force India)
    6. sor:
    Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso)
    Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
    7. sor:
    Adrian Sutil (német, Force India)
    Jenson Button (brit, McLaren)
    8. sor:
    Nico Hülkenberg (német, Sauber)
    Esteban Gutiérrez (mexikói, Sauber)
    9. sor:
    Valtteri Bottas (finn, Williams)
    Pastor Maldonado (venezuelai, Williams)
    10. sor:
    Giedo van der Garde (holland, Caterham)
    Jules Bianchi (francia, Marussia)
    11. sor:
    Max Chilton (brit, Marussia)
    Charles Pic (francia, Caterham)

    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/05/11/15/Rosberge_az_els_kocka_Barcelonaban.aspx

    2013. május 11. 15:24
     
  18. szarufa /

    Csatlakozott:
    2012. július 26.
    Hozzászólások:
    3,178
    Kapott lájkok:
    75
    Beküldött adatlapok:
    0
    Spanyol Nagydíj F1 Fernando Alonso

    Alonso: Többet szeretnénk egy egyszer? dobogós helynél.

    A szabadedzéseken és az id?mér? els? két szakaszában is a leggyorsabbak közé tartozott Fernando Alonso, így talán kicsit csalódást kelt? volt számára, hogy végül csak az 5. rajthelyet tudta megszerezni.

    Tiszta rajtot kell vennünk, ezt követ?en pedig jó els? körre és jó stratégiára is szükségünk lesz, hiszen a gumikopás itt ismét jelent?s mérték?. Nagyon fontos lesz, hogy felülkerekedjünk ezen a problémán.”

    „Magabiztos vagyok, hiszen az autó már tegnap is versenyképesnek t?nt. Hagyományosan a vasárnapok alakulnak számunkra a legjobban a hétvégék során, így nincs okunk azt hinni, hogy nem kerülhetünk fel a pódiumra. Azonban többet szeretnénk annál, mint csak felállni a dobogóra...”

    A spanyol hazai közönség el?tt versenyez a hétvégén, így szeretné er?s szerepléssel megajándékozni rajongóit.

    „Persze, mindig extra motivációt ad, amikor a szurkolóim el?tt versenyzek, azonban az autó most is ugyanolyan gyors, mint másik pályákon lenne. Holnap törekedni fogunk a jó teljesítményre, hogy örömet csalhassunk az emberek arcára” - jelentette ki.
     
  19. szarufa /

    Csatlakozott:
    2012. július 26.
    Hozzászólások:
    3,178
    Kapott lájkok:
    75
    Beküldött adatlapok:
    0
    Massa Megkapta

    Felipe Massa feladatát három rajthelyes büntetése nehezíti meg.

    Sajnos így van!

    Felipe Massa egy ezreddel kapott ki Fernando Alonsótól, és a harmadik szabadedzésen megszerzett els? helyezése után nagyon csalódott volt amiatt, hogy kiszorult az els? két sorból – s?t utólag a kilencedik helyre szorult vissza, mert a sportfelügyel? testület szerint feltartotta Mark Webbert, amiért három rajthellyel hátrébb sorolták (így járt a Räikkönent feltartó Esteban Gutiérrez is, akit a 19. rajtkockába soroltak vissza).
    „Természetesen jobbra számítottam, arra készültem, hogy az els? három rajthelyért harcolunk majd, hiszen délel?tt nagyon gyors voltam, az els? lettem. Ám egyesek rengeteget javultak, vagy legalábbis nem mindent mutattak meg, amint az id?mér?re készültek – mondta Massa. – Tudtam, hogy a Mercedes er?s lesz itt, a téli teszteken is jól ment, de talán a versenyen megint szerényebb tempót mutat majd."
     
  20. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Alonso nyerte a Spanyol Nagydíjat

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso, a Ferrari pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjat hazai közönsége el?tt.


    Az oviedói születés? - idei második és pályafutása 32. futamgy?zelmét arató - 31 éves versenyz? mögött Kimi Räikkönen, a Lotus finn pilótája ért célba a második helyen, ezzel négy pontra megközelítette az ezúttal negyedikként záró, címvéd? és az összetettben továbbra is az élen álló német Sebastian Vettelt (Red Bull). A harmadik helyen Alonso csapattársa, a brazil Felipe Massa végzett a 66 körös viadalon.

    A rajtot az élmez?nyben Vettel és Alonso kapta el a legjobban, el?bbi a harmadik helyr?l a másodikra, utóbbi az ötödikr?l a harmadikra kapaszkodott fel. A nyitókör végén Nico Rosberg (Mercedes), Vettel, Alonso, Lewis Hamilton (Mercedes), Räikkönen, Sergio Perez (McLaren) volt az els? hat sorrendje. Az els? kerékcserék sorát az élbolyban haladók közül Massa kezdte meg a 9. kör elején, egy körrel kés?bb Alonso és Hamilton, majd Rosberg, Vettel és Räikkönen érkezett egyszerre a boxba. A kiállások után Rosberg nem tudta meg?rizni a vezet? pozíciót, a 14. körben Alonso, Vettel, Massa, Rosberg, Räikkönen és Mark Webber (Red Bull) száguldott az els? hat helyen.

    Massa a 21. kör kezdetén hajtott be a boxba újabb kerékcserére, majd az élen álló Alonso autójára is új gumik kerültek, Vettel csak három körrel, Räikkönen pedig további kett?vel kés?bb cserélt abroncsokat. A féltávnál az els? 10, pontszerz? pozícióban Alonso, Massa, Räikkönen, Vettel, Webber, Paul di Resta (Force India), Nico Hülkenberg (Sauber), Perez, Rosberg és Daniel Ricciardo (Toro Rosso) haladt.

    Alonso és Massa a 37. körben járt harmadszor a boxban, ?ket Webber követte, két körrel kés?bb pedig Alonso megel?zte a t?le a kerékcsere alatt a vezetést átvev? Räikkönent. Vettel autóján a 40. körben cseréltek harmadszor gumit, s a német címvéd? Massa mögé, a negyedik helyre érkezett vissza a pályára.
    Räikkönen a 46. körben hajtott be csapatához az utolsó kerékcseréjére, s Vettel elé, a harmadik pozícióban ért vissza. Az élen álló Alonso a 49. kör végén tudta le utolsó, negyedik kerékcseréjét, és megnyugtató el?nnyel érkezett vissza az els? helyre, csapattársa, Massa, valamint Vettel az 52. körben járt utoljára a boxban.

    Az utolsó 10 körben már nem változott az els? négy helyen haladó Alonso, Räikkönen, Massa és Vettel sorrendje. Az élr?l rajtoló Rosberg végül hatodik lett, a brit Jenson Button (McLaren) pedig a 14. pozícióból startolva ért oda a négy vb-pontot ér? nyolcadik helyre.

    A Forma-1-es világbajnoki sorozat két hét múlva, a Monacói Nagydíjjal folytatódik.

    A vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíj (66 kör, 307,104 km) végeredménye:
    1. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:39:16.596 óra
    2. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 9.338 másodperc hátrány
    3. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 26.049 mp h.
    4. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 38.273 mp h.
    5. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 47.963 mp h.
    6. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:08.020 perc h.
    7. Paul di Resta (brit, Force India) 1:08.988 p h.
    8. Jenson Button (brit, McLaren) 1:19.506 p h.
    9. Sergio Perez (mexikói, McLaren) 1:21.738 p h.
    10. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 1 kör h.
    leggyorsabb kör: Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber) 1:26.217 perc
    1. rajtkocka: Rosberg

    A világbajnoki pontversenyek állása 5 futam után (még 14 van hátra):
    pilóták:
    1. Vettel 89 pont
    2. Räikkönen 85
    3. Alonso 72
    4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 50
    5. Massa 45
    6. Webber 42
    7. Romain Grosjean (francia, Lotus) 26
    8. Di Resta 26
    9. Rosberg 22
    10. Button 17
    11. Perez 12
    12. Ricciardo 7
    13. Adrian Sutil (német, Force India) 6
    14. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 5
    15. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1
    csapatok:
    1. Red Bull 131 pont
    2. Ferrari 117
    3. Lotus 111
    4. Mercedes 72
    5. Force India 32
    6. McLaren 29
    7. Toro Rosso 8
    8. Sauber 5


    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/05/12/15/Alonso_nyerte_a_Spanyol_Nagydijat.aspx

    2013. május 12. 15:53