George R. R. Martin

A témát ebben részben 'Írók, költők, festők' klarensz hozta létre. Ekkor: 2015. január 18..

  1. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    George Raymond Richard Martin,
    rövidítveGRRM, amerikai író, forgatókönyvíró.
    1948.szeptember 20-án
    született a New Jerseyállamban található Bayonne-ban. Leginkábbfantasy, horror, és science fiction műfajban alkot.
    [​IMG]
    Martin nagyon fiatal korában kezdett írni. Első művei rémtörténetek voltak: a környékbeli gyerekeknek adta el fillérekért, általában ő maga olvasta fel őket. Később rajongója (és gyűjtője) lett a képregényeknek; a Fantasztikus Négyes 20. számában megjelentették az akkor középiskolás író levelét. Ez volt az első „írása”, amely nyomtatásban megjelent, és nagy hatással volt rá. A levél keltette reakciók hatására kezdett különböző rajongói magazinoknak írni.

    Első novelláját 1970-ben, 21 éves korában adta el a Galaxy magazinnak (1971-ben jelent meg), melyeket továbbiak követtek. A középiskola után főiskolán folytatta tanulmányait, előbb B.Sc., majd M.Sc. fokozatott szerzett újságírói szakon. Tanulmányai befejezése után - lelkiismereti okok miatt - polgári szolgálatot választott, egy jogi tanácsadással foglalkozó alapítványnál dolgozott 1972 és 1974 között. Később sakktornákat felügyelt, majd újságírást tanított a Clarke Főiskolán. Mindezek mellett részmunkaidőben foglalkozott az írással.

    1975-ben feleségül vette Gale Burnick-et. Négy év múlva, 1979-ben elváltak, gyermekük nem született.

    A hetvenes évek első felében novellákat írt, több Hugo- és Nebula-díjat is nyert. Első regénye, a Dying of the Light, 1977-ben jelent meg. 1979-től főállású író.

    1986-tól kezdett dolgozni szerkesztőként a Wild Cards című osztott világ antológián. A történetek egy olyan világban játszódnak, ahol a második világháború befejezése után felüti fejét egy vírus, amely súlyosan eltorzítja akiket megfertőz, illetve néhány ritka esetben különleges képességekkel ruházza fel őket. Ez az esemény megváltoztatja a történelem menetét is. A sorozatban közreműködött többek között Stephen Leigh, Lewis Shiner, Howard Waldrop, Walter Jon Williams valamint Roger Zelazny. Maga Martin is írt néhány történetet, amelyek közül soknak a telekinetikus képességgel megáldott Thomas Tudbury a főszereplője. A világot Martin képregényes múltja, valamint az általa vezetett Superworld nevű szuperhősöket felvonultató szerepjáték világában játszott történetek ihlették.

    Hollywoodba költözött, 1986-tól a CBS-nél dolgozott az Alkonyzóna című tévésorozaton. 1987-től a Beauty and the Beast című televíziós sorozatnál konzultáns lett, majd 1988-ban producerré, 1989-ben co-executive producerré lépett elő. Ez utóbbi befejezése után Martin továbbra is Hollywoodban maradt: a stúdióknak szállított sorozatötleteket. Saját bevallása szerint jól megélt ebből, viszont az évek alatt mindössze egyetlen ötlete jutott el a pilot fázisig, de abból sem lett sorozat. Elege lett abból, hogy „négy öltönyös fickónak” (a stúdiók embereinek) írja meg ötleteit, ezért visszatért a regényíráshoz.

    1996-ban jelent meg A Jég és Tűz dala című, igen terjedelmes sorozatának első kötete, aTrónok harca. A sorozat egyöntetűen pozitív fogadtatásra lelt az olvasók[3] , kritikusok[4], kiadók és más szerzők részéről. A ciklus negyedik kötete, a Varjak lakomája első helyezést ért el a New York Times és a Wall Street Journal könyveladási listáján is.

    A sorozat megfilmesítési jogait az HBO szerezte meg, és 2007-ben bejelentették, hogy tévésorozatot forgatnak belőle.
    [​IMG]
    George R. R. Martin aláírása
    Művei
    Szerzőként
    Regények
    • Dying of the Light (1977)
    • Windhaven (1981, társszerző: Lisa Tuttle)
    • Lázálom (eredeti cím: Fevre Dream) (1982)
    • The Armageddon Rag (1983)
    • Hunter's Run (2007, a "Shadow Twin" című novella kibővített változata; társszerzők:Gardner Dozois és Daniel Abraham)
    Kisregények
    Gyerekkönyvek
    • The Ice Dragon (1980, első kiadás; 2006,illusztrált újrakiadás)
    Gyűjtemények
    • A Song for Lya (1976)
    • Songs of Stars and Shadows (1977)
    • Sandkings (1981)
    • Songs the Dead Men Sing (1983)
    • Nightflyers (1985)
    • Tuf Voyaging (1987, összefüggő történetek gyűjteménye)
    • Portraits of His Children (1987)
    • Quartet (2001)
    • GRRM: A RRetrospective (2003; 2006-ban és 2007-ben újra kiadták Dreamsongs címen, két kötetben)
    Szerkesztőként
    Wild Cards (több kötetnél íróként is közreműködött)
    • Wild Cards I (1987)
    • Wild Cards II: Aces High (1987)
    • Wild Cards III: Jokers Wild (1987)
    • Wild Cards IV: Aces Abroad (1988)
    • Wild Cards V: Down & Dirty (1988)
    • Wild Cards VI: Ace in the Hole (1990)
    • Wild Cards VII: Dead Man's Hand (1990)
    • Wild Cards VIII: One-Eyed Jacks (1991)
    • Wild Cards IX: Jokertown Shuffle (1991)
    • Wild Cards X: Double Solitaire (1992)
    • Wild Cards XI: Dealer's Choice (1992)
    • Wild Cards XII: Turn of the Cards (1993)
    • Wild Cards: Card Sharks (1993)
    • Wild Cards: Marked Cards (1994)
    • Wild Cards: Black Trump (1995) (ez utóbbi három könyv trilógiát alkot)
    • Wild Cards: Deuces Down (2002)
    • Wild Cards: Death Draws Five (2006)
    • Wild Cards: Inside Straight (2008)
    • Wild Cards: Busted Flush (tervezett)
    • Wild Cards: Suicide Kings (tervezett)
    Egyéb
    • Warriors (készül)
    • Songs of the Dying Earth (készül)
    Fontosabb díjak
     
    • Like Like x 2