2023 Október Gyógyszerügynökök felemelkedése és bukása – A fájdalom ügynökei

Gyógyszerügynökök felemelkedése és bukása – A fájdalom ügynökei



Attól még, hogy egy film nem lesz sem maradandó, sem műfajában egyedi vagy különleges, még lehet olyan tisztességes iparosmunka, amire azt mondjuk kellemes két órát töltöttünk el vele az életünkből. David Yates új filmje, A fájdalom ügynökei ezen becsületesen megrendezett, ámde kevéssé maradandó alkotások táborát erősíti, melyet lendületes, és néhol igencsak motiváló jelenetei, és remeklő színészei okán érdemes megnézni.

A Harry Potter univerzum rendezője több soron bizonyította, hogy rátermett iparos, és jól tud működni olyan helyzetekben, ahol a kereteket szigorúan megszabják külső elvárások. A varázslóvilágot J.K Rowling figyelő tekintete mellett húzta felnőttek számára is élvezhető sötétségűre. Ugyanakkor a szoros emberfogás a Legendás állatok franchise alatt már igencsak lazult, és ezzel a jóval nagyobb szabadsággal Yates már nem tudott élni, az új széria epizódról epizódra hullott darabjaira, meg sem tudta közelíteni a Harry Potter sikerét. Arról hosszasan lehetne értekezni, hogy minek köszönhető ez a mélyrepülés, de, hogy Yates vastagon benne volt, az teljesen biztos.

A varázslóvilágban eltöltött húsz esztendő után új projektjében is ahhoz nyúl, amiben jó, a kiszámítható keretekhez, az innen-onnan összeszedett klisék megfelelő arányú keveréséhez, hogy egy dinamikus, szórakoztató darabot tegyen le az asztalra.


Mert hát A fájdalom ügynökei nem sok olyan összetevőt tartalmaz, amit ne láttunk volna már valahol,
Yates mégis működő egésszé tudta ezeket formálni. Tett ezt úgy, hogy nem vált zavaróan ismétlővé, sőt egy-egy jelenet inkább érződik hommage-nak, mint nyúlásnak, valahogy úgy, mint ahogy azt a Stranger Things tette a ’80-as évek nagyjaival, csak jó eséllyel A fájdalom ügynökei nem lép majd túl az egy estés szórakozáson.


Már az alap szituáció ismerős (pl. Erin Brokovich – Zűrös természet), Liza Drake (Emily Blunt), tinilányát egyedül nevelő, anyagi gondokkal küszködő anya, aki – mivel már a lakhatása is veszélybe kerül – kénytelen akár még sztriptíztáncosnőnek is állni. Megismerkedik Pete-tel, a Zanna vállalat nagyszájú értékesítőjével (Chris Evans), aki munkát ajánl neki. A sors úgy hozza, hogy ez az alkoholmámorban tett felajánlás valós lehetőséggé válik, amikor Liza lányán egy komoly műtéttel gyógyítható agyi elváltozást diagnosztizálnak, így minden esélyt megragadva felkeresi Pete-t, hogy segítséget kérjen. A forgatókönyv innen sem meglepő, a mindenre elszánt anya a hónap dolgozója lesz, és az egyébként a csőd szélén álló vállalatot eljuttatja a csúcsra, ahonnan azonban korrupció nélkül nincs feljebb, és az addig szürkén-feketén létrehozott birodalom alapjain is repedések látszanak. Pedig, ha a tulajdonosi kör megérzi a pénz szagát, akkor nincs mit tenni még több pénzt kell csinálni.

A film alapjául egyébként a 2019-ben rács mögé került John Kapoor és vállalata, az Insys története szolgált. Kapoor azzal vált híres-hírhedté, hogy valódi felelősként ítélték el abban, hogy orvosokat vesztegetett meg, hogy az ő termékét írják fel. A per precedensértékűvé vált az USA-ban.

A kerettörténet és a karakterek tehát Yates számára adottak voltak,
továbbá az a temérdek film is, mely hasonló témát dolgozott fel a korábbiakban (többek között a Szerelem és más drogok, AWall Street farkasa, Amerikai botrány, de ide sorolhatóak akár Steve Jobs legendás termékbemutatói is, vagy a Magnólia is). Ezek hangulatából, jeleneteik dinamikájából Yates rutinosan építkezhetett. A visszatekintő, narrációval operáló elbeszélésmód az Amerikai botrányt és a Wall Street farkasát idézi, az áldokumentarista felütés pedig előre jelzi a végkimenetelt.

A hamis csillogás, a pénz és a gazdagság íze, a felfelé ívelés mámorának már-már hallucinogén hatásának bemutatása Yates filmjének legerősebb jeleneteit szállítja, melyek annyira élvezhetőre és profira is sikerültek, hogy nem a fenti filmek kizsákmányolásaként, inkább valamiféle főhajtásként tekinthetünk rájuk.

A fájdalom ügynökei első harmada gyakorlatilag szélhámosfilm,
ehhez szépen használja a szubzsáner által megkövetelt kliséket, felvonultatja a hamis karaktereket, kifigurázza az igazság harcosait, és bálványstátuszba emeli a pénzeszsákokat, emellett megmutatja azt a pompával körülvett világot, melyhez a sors által meggyötört főszereplő tartozni vágyik. Jó zenékkel, kellően szarkasztikus humorral szép ívben vezeti a filmet a tetőpont felé, ahol azonban műfajt vált és drámává alakul. Ebben viszont sajnos nem tud annyira erős lenni A fájdalom ügynökei, a dráma ugyanis nem látványos gesztusokon, szépen megkomponált jeleneteken múlik, hanem a kidolgozott karaktereken, és felépített történetszálakon, hogy a szereplők sorsa és döntéshelyzetei be tudjanak mászni a néző bőre alá.

Sajnos azonban Yates filmje megelégszik a felszínnel
és azzal a kerettörténettel, amit a hírekből is megismerhetett a nagyérdemű. Nem ás ennél mélyebbre, nem térképezi fel a karakterei múltját, motivációit, így a dráma súlytalan marad, a szereplők pedig nem lesznek többek, mint a kapitalizmus elképzelt játszmájának szimbolikus figurái. Különösen zavaró ez a súlytalanság Liza lányának műtétje kapcsán, hiszen az egyedülálló anya az utolsó pillanatig, minden eszközt bevetve küzd lánya gyógyulásáért, majd egyszer csak (egy halvány, és némileg didaktikusan jelzett motivációtól hajtva) a jó ügy és az erkölcs éllovasává válik.


A dráma lényege továbbá az is lenne, hogy olyan állításokat fogalmazzon meg jelen esetben a gyógyszeriparról, és a kapitalizmus működéséről, ami elgondolkodtat, és talán önvizsgálatra késztet. A fájdalom ügynökeiben hemzsegnek az ilyen állítások, beszél a kapzsi gyógyszeriparról, a kiszolgáltatott kisember társadalmi helyzetéről, és kritikusan veszi górcső alá az értékesítőt is. Ezekben az állításokban azonban nem megy tovább a közhelyeknél (az egyedülálló anyák anyagi problémákkal küzdenek; pénz nélkül lehetetlen igénybe venni a fájdalommentes, haladó eljárásokat, melyek csak a magánegészségügyben elérhetőek; a jó értékesítőnek nincs lelkiismerete). Ezen állítások némelyike ezerszer hallott, a többi pedig túlontúl általánosító.

Mindezen hibák ellenére A fájdalom ügynökei mégis tud működni,
mely alapvetően a színészi játéknak és kliséket ügyesen, a maga hasznára fordító rendezésnek köszönhető. Emily Blunt szokás szerint remek a határozott, törekvő nő szerepében, Chris Evans tenyérbemászóan hozza a mindenre elszánt értékesítő karakterét, Andy Garcia apró kis rezdülésekkel vált az őrült tudós és a számító üzletember között, és teszi figuráját kifürkészhetetlenné. Catherine O’Hara pedig a sokéves kisebb TV szerep és animációs hang után igazán komolyan veszi ezt a nagyobb filmes szerepet, és lubickol Liza könnyűvérű édesanyja szerepében.

Yates filmje nem tartalmaz semmilyen újdonságot, nem fogalmaz meg eddig el nem hangzott kritikát a kapitalizmus működéséről, de a megnyugtató középszer takarója alatt hozza a minimálisan elvárt kötelezőt, mindezt stílusosan és jó ritmusban, így egy nem túl maradandó, de kellemes élményt szerez a maga két órájában.


A fájdalom ügynökei elérhető a Netflix kínálatában.

2023. október 30.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/a-fajdalom-ugynokei-kritika