Halálos titkok cégberkekben – Devs Alex Garland első televíziós minisorozata első hallásra egy izgalmakkal teli technothrillernek hangzik egy nagy hatalmú óriáscég sötét oldaláról. De a Devs aprólékos, lassú kidolgozása könnyen a torkán akadhat a legtöbb nézőnek. Kevesen tettek olyan sokat a sci-fi műfaj 21. századi felvirágoztatásáért, mint az angol születésű Garland, aki eleinte a ’90-es évek fiatal generációjáról szóló regényivel tűnt fel. Majd az új évezredben váltott, és előbb forgatókönyvíróként (Napfény, Dredd, Ne engedj el!), később rendezőként is nagyot tudott dobni az Ex Machina és az Expedíció párosával. A technológia fejlődését és kiszámíthatatlanságát az emberi természettel intelligensen összeütköztető történetvezetése, egyedi vizualitása és rendezése, amiben egyszerre találkozik az amerikai hard science fiction egyfajta álomszerű szürrealitással, ünnepelt alkotóvá tették Garlandet. Ennek tükrében nem meglepő, hogy minisorozatát, a Hulura készülő Devs-t is erősen felfokozott várakozások előzték meg. Manapság, az egyéni alkotói önkifejezés, az auteur szemlélet már a sorozatokon is egyre inkább érvényesülni kezd, a Devs pedig mintha a tökéletes mintapéldánya lenne ennek. Garland az alkotója, az írója és rendezője, mint a nyolc epizódnak, stílusa pedig annyira hangsúlyosan jelen van, hogy már az első képkockák alapján is beazonosítható. De miről is szól a Devs? Első látásra Sergei-ről (Karl Glusman), a fiatal technikus/programozóról, aki egy technikai bemutató után állásajánlatot kap az Amaya nevű kvantumgépekkel dolgozó óriáscég főnökétől, a titokzatos Foresttől (Nick Offerman). Méghozzá az Amaya külön laborjában, ami egy erdő közepén, mindentől elszigetelve helyezkedik el. Sergei elfogadja az ajánlatot, de pár nap után nyoma veszik. Barátnője, Lily Chan (Sonoya Mizuno) hiába kutat utána, csak kitérő válaszokba és kérdőjelekbe ütközik. Lily ezért úgy dönt beépül az Amaya belső körébe, hogy meglelje az igazságot, hogy ezzel egy országhatárokon átívelő titkos háborúba keveredjen bele. A Devs-nek már az alaptörténetét se könnyű úgy körülírni, hogy ne lőjön le az ember néhány csavart és Garland már az első két részben se fogja magát vissza, ha fordulatokról vagy a néző elvárásinak felülírásáról van szó. Ugyanakkor senki se várjon akcióban, üldözésekben és pirotechnikában gazdag cselekményt, a Devs ugyanazzal a megfontolt, lassú és sokszor szándékosan elnyújtott mederben halad előre, mint Garland nagyjátékfilmjei. Az angol író-rendező nem fél lassan adagolni az információkat, vagy csupán olyan jeleneteket betenni, amik a miniszéria világát és hangulatát építik. Az Ex Machinához hasonlóan ugyanis ez a sorozat is egyszerre érződik a jelenben és a jövőben játszódónak. Az erősen vakító, mégis eltompult fények, színek és a klausztrofób kameraszögek csak tovább erősítik a kizökkent, nyomasztó érzést. Mert ha nyomasztásról van szó, akkor abban a Devs nem szűkölködik, minden idegennek, ellenségesnek és fojtogatónak érződik a főszereplő Lily irányába. Az Amaya laborjának piramisa, a szűk folyosók, a technikára rákapcsolt, de minden emberi nélkül lélegző város. Garland továbbra is nagyon érti a dolgát, ha a néző elidegenítéséről van szó (a zene is egy külön plusz), de ekkor ütött be nálam a bökkenő: vajon van igazi értelme annak, hogy ezt a nagyon szépen felett nyomasztást nézem? Érdekel-e engem igazán, hogy mi fog történni ebben a sorozatban? Mert ha bizony nem tud berántani a Devs különleges hangulata, akkor Garland mérsékelt, rideg történetvezetése és tempója kifejezetten untatni fog. És meg kell vallanom, hogy nekem is nehéz volt a figyelmemet fenntartanom, pedig tudtam mire számíthatok, mégse volt nagyon élvezetes az összkép. A beleélést még az se segíti, hogy a karakterrajz, a szereplők belső világa is nagyon leegyszerűsített, sokszor azt az érzést keltve, mintha nagyon hiteles érzelmeket kifejező robotokat látnék, és nem embereket. A Devs-nek rosszat tett, hogy két-három óra helyett nyolc óra, mert ez csak még töményebbé teszi azt, ami filmként még befogadható Garlandtől. Mert hiába a sok gyönyörűen fényképezett, steril belső és tájkép, ha egyszer a mögöttes tartalom cseng üresnek. Persze pofátlanság lenne nézőként már az elején válaszokat követelnem, de egyszerűen nem értem, hogy pontosan Garland mit akar mondani a technológiai óriáscégekről (a kötelezőn kívül), a technika és ember kapcsolatáról. Az összkép cselekményorientált thrillernek egyelőre túl vékony, mély tartalmú sci-finek túl sekélyes. Biztos vagyok benne, hogy a Devs meg fogja találni a saját, szűk közönségét, akik mind a nyolc részt végignézik és szeretni fogják. Csak aztán nehogy az legyen, hogy a sok füst és szemfényvesztés mögött valójában nincs semmi, csak az alkotó, aki önmagának csinálta művét, senki másnak. A sorozat Magyarországon az HBO GO-n nézhető. https://www.filmtekercs.hu/sorozat/devs-kritika
