Furcsa, de sokak önmeghatározásának manapság része, hogy “kutyásnak” vagy “macskásnak” tartja magát. Sőt, gyakran hallani azt is, hogy a macska egy számító, önző dög, bezzeg a kutya! Túl azon, hogy az ember vagy szereti az állatokat, vagy nem, az érdekes, hogy a két tábor “harca” évszázadok óta folyik, miként a macskák gyűlölete is komoly múltra tekint vissza. Kezdjük talán azzal, hogy az ember nem véletlenül háziasította ezt a kis ragadozót, és például az ókori Egyiptomban istenként tisztelték. A középkorban aztán minden a visszájára fordult, bár a macska szerepe természetesen ekkor is életbevágóan fontos volt a rágcsálók irtása miatt. Vámpír, halál, kárhozat Tele volt rejtéllyel ez az állat. Függetlensége, önállósága, igéző szemei, rejtett, éjjeli életmódja, nesztelen járása babonás félelmet ébresztett az emberekben. Olyannyira, hogy a XII. századra Európában már senki nem kérdőjelezte meg szoros kapcsolatát a gonosszal. Maga a Sátán is megjelenhetett fekete macska képében, de máig közismert a boszorkányokkal ápolt baráti viszonya, vagy hogy balszerencse ér, ha átmegy előttünk az úton. Elődeink képzelete persze sokkal színesebb volt. Úgy hitték például, a beteg meghal, ha macska ugrik az ágyára, de képes kiszívni az alvó lelkét. A macska természetesen látja a szellemeket, ha halottat ugrik át, abból vámpír lesz, ha pedig sírra fekszik, az ott nyugvó lelke örök kárhozatra jut. Még azt is ellene fordították, hogy megvédte a terményt a kártevőktől: Az ördög úgy játszadozik a gonosz lélekkel, mint macska az egérrel. – írta William Caxton a XV. században. Sőt, VIII. Ince pápa 1484-ben deklarálta: a macska az ördög kedvenc állata és a boszorkányok bálványa. Edward yorki herceg a XV. század elején: A hamisságuk és a rosszmájúságuk jól ismert. Ám egy gondolatot le sem merek írni, ha bármilyen fenevadban az ördög szelleme lakozik, az bizonyosan a macska, legyen az vad vagy szelíd. Fotó: 123rf.com Brutális állatkínzás Mit várhatunk akkor az egyszerű embertől? Brutális kegyetlenséget. ott pusztították őket, ahol tudták: ünnepnapokon templomtoronyból dobták őket a mélybe, fonott kosarakba zárva tömegesen vetették tűzre az élő állatokat, halálra verték, forró vízbe fojtották szerencsétleneket. Sok macskát ütöttek agyon azért is, hogy szerveiből varázsszereket, gyógykészítményeket csináljanak. Voltak persze már akkor is olyanok, akik nemcsak nem vettek részt a tömeghisztériában, hanem szembe is mentek vele. Több olyan közösség létezett – köztük apácák is -, amely mai értelemben vett háziállatként bántak a macskával. A muszlim világban pedig egyenesen tisztelték. Mohamed próféta és számos korai iszlám tudós tisztelettel viseltetett a macska iránt, a muszlimokat különösen az állat tisztasága fogta meg. A Közel-Keleten még a kóbor macskák gondját viselő jótékonysági szervezetek is alakultak. Egy szentföldi zarándok véleménye mindenképp az arany középutat jelenti: „amíg ők a macskákat szeretik, mi inkább a kutyákat”. Ez a fajta ők és mi pedig még mindig létezik.
