2023 November „Hiába hagyjuk el Magyarországot, az jön utánunk” – Mesterjátszma

„Hiába hagyjuk el Magyarországot, az jön utánunk” – Mesterjátszma



1956 novemberében az utolsó nyugatra tartó vonat robog a sötét éjszakában, rajta különösebbnél különösebb figurákkal. Az ötvenes évek jellegzetes alakjait látjuk, majd egyszer csak előkerül egy sakk-készlet, s kezdődhet a Mesterjátszma. De mire megy ki a játék?

Úgy tűnik, Tóth Barnabást a történelmi kataklizmákat átélők túlélési módszerei, illetve az újrakezdés érdekli igazán. Már az Akik maradtak című, előző filmjében is ezt láthattuk egy szüleit a holokauszt miatt gyászoló, fiatal lány és egy családját veszített orvos különös kapcsolatán keresztül, az 1956 novemberében játszódó Mesterjátszmában pedig az utolsó vonattal nyugatra tartó szerelmespár reményeit illetően gondolhatnánk ugyanezt. Ám a film végén kiderül, hogy sokkal izgalmasabb dologról van szó.


A Mesterjátszma Stefan Zweig Sakknovella című elbeszélésén alapul, amely egy hajón játszódik. A filmben két párhuzamosan futó történetszál szövődik össze a nyugatra tartó vonaton. 1956 novemberében már szovjet tankok dübörögnek Budapest utcáin, mikor a fiatal szerelmespár, István (Váradi Gergely) és Márta (Varga-Járó Sára) nagy nehézségek árán eléri az utolsó vonatot. Ezen közben – némiképp visszahátrálva az időben – látjuk, amint az ’50-es évek kísérteties börtönlabirintusában az ÁVO-sok egy papot (Hajduk Károly) vallatnak elrejtett egyházi kincsekről. A pap tagad, de a magánzárkában töltött hetek már épp megtörik, amikor szert tesz egy 150 sakkjátszmát tartalmazó könyvre. Magányában elsajátítja fejben a játszmákat, sőt önmagával vívott sakkpartikba vág bele, ami a tudathasadásához vezet.


A vonatos szálon viszont a sakkbajnok Márta kihívójára talál egy titokzatos férfi személyében (Mácsai Pál), ám a közelükben ülő pap egyszer csak beszól a partijukba.
A vonat toposza mindig is népszerű volt a rendezők körében, és már számos műfajban megmozgatta a fantáziájukat, gondoljunk csak a Gyilkosság az Orient Expresszen című krimire. De láthattunk már ’56-os menekülteket szállító vonatot is a vásznon a Szerencsés Dánielben, István és Márta Bécs felé száguldó gőzmozdonya azonban ennél lidércesebb és nyomasztóbb. Vagonjai szimbolikus terek, mert a rajta utazók – miként a Snowpiercer: Túlélők viadala című film vonatján – a társadalom egészét leképezik, függetlenül attól, ki hol állt a forradalom idején. Ám hiába is távolodik mind messzebb a hazától, a vonaton utazók magukkal cipelik egész addigi életüket, az jön utánuk.


A rendező és Fonyódi Tibor által írt forgatókönyv Zweig novellájának ívét követve a vonaton összefonódó cselekményszálakat a sakkjátékra fűzi fel, vizuálisan alaposan kiaknázva a fekete-fehér sakkfigurákban rejlő jó-rossz szimbolikát. Alapvető eltérés azonban, hogy míg Zweignél a luxushajón egymással megküzdő sakkjátékosok eredendően nem ismerik egymást, addig a Mesterjátszmában egymás szereppartnerei: kínzó és megkínzott. Az ő több fronton vívott szellemi-pszichikai küzdelmük biztosítja a filmcselekmény dinamikáját, ez teszi igazán ördögivé a játszmájukat. Mert a tét nem akármi: élet vagy halál.

A Mesterjátszma legfőbb dramaturgiai erénye a párhuzamosan futó történetszálak jó ritmusú adagolásán túl a lebegtetés, a történések értelmének bizonytalanságban tartása, a feszültség végletes fokozása – Keresztes Gábor idegborzoló zenéjével aláfestve. Dramaturgiai gyengesége viszont, hogy a film utolsó harmadában a döntő sakkjátszma elveszíti a tétjét, és ezzel majdhogy nem puszta bábutologatássá silányul. Ezzel együtt

a film izgalmas pszichothrillerként nézhető, a végső csavar pedig csak felerősíti ezt az érzést.
Tóth Barnabás filmjének másik nagy érdeme az erős vizuális arculat, az az aprólékosan kimunkált látványvilág, ami éppúgy kiterjed a szétlőtt Budapest siralmas utcaképére, mint a börtönlabirintusra vagy az éjszakában száguldó vonat deprimáló belső terére. A rendező különös érzékkel bír nyomasztó, zárt belső terekben zajló történések klausztrofób érzést keltő megjelenítésére, melyhez a börtöncella és a fenyegető aurával bíró vonat különösen alkalmasak, hisz menekülni sem lehet belőlük. A sakkmotívumot is kreatívan alkalmazó látványvilág megteremtésében nagyban segítségére volt a rendezőnek Másik Szőke András operatőr, aki szokatlan képbeállításaival, fény/árnyékkal való játékával, apró gesztusokra is érzékeny arctotáljaival képes mély emberi érzelmeket kifejezni, Márta pedig az ő kameráján keresztül mintha egyenesen Edward Hopper vásznáról lépett volna le.

Ám az is elmondható, hogy az operatőrnek volt is miből építkeznie, mert Mácsai Pál főgonosza, vagy a Mindszenty József alakját megidéző, bonyolult karakterű pap személyében Hajduk Károly játéka egészen kimagasló, Váradi Gergellyel ők hárman viszik a filmet. Mellettük Varga-Járó Sára alakítása halványabb ugyan, de ez csekélyebb szerepéből is adódik, vonatkalauzként David Yengibarian sátáni figurája viszont beég a retinába. 1956-ról sok film készült már, a legkülönbözőbb műfajban. Azoknak ajánlható a Mesterjátszma, akik nem egy szokványos, ’56-os történelmi filmre vágynak, itt a kimagasló színészi játékon túl van egy különleges csavar is a végén. És emiatt még az október 23-ai iskolai ünnepségektől megcsömörlött fiataloknak is jó szívvel ajánlható.

A Mesterjátszma november 9-től látható a hazai mozikban.

2023. november 10.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/mesterjatszma-kritika