[TD="width: 56%, align: center"]HONORÉ DE BALZAC (1799 - 1850) [/TD] [TD="width: 44%, align: center"][/TD] Balzac életműve szándékában is, megvalósításában is a legnagyobb méretű irodalmi alkotás, amit ember valaha is megpróbált. Az Emberi színjáték hömpölygő regényáradatát száznegyven műre tervezte, és több mint kilencven el is készült már, amikor írójuk alig ötvenegy éves korában meghalt. A regényeknek, elbeszéléseknek ez a zegzugos rendszere, amelyben mintegy kétezer alak él, nyüzsög, tolong, vágyódik sikerek és sikertelenségek között, úgy nőtt ki a romantikából, hogy alapja lett minden azóta való realista törekvésnek. Balzac előtt is akadtak már realista regények, de Balzac óta van realista regényirodalom. A Honoré de Balzac név a franciában nemesi előkelőséggel hangzik, pedig afféle módos parasztok voltak, igazi nevük Balssa volt; az író apja ezt előkelősítette a napóleoni időkben Balzacra, hozzátéve a nemességet jelző de szócskát, amit semmiféle király sohasem adományozott nekik. Ez az előkelőségvágy a fiúban tündöklésvággyá, fényűzésvággyá, mindent-akarás-vággyá erősödött. Ifjú jogászként úgy került fel Párizsba, hogy valamiképpen meghódítsa a világot. Később, már neves íróként, asztalán ott állt Napóleon szobra, amely alá ezt írta: „Amit ő karddal kezdett, azt én tollal fejezem be." — Napóleon akkor már rég megbukott, nemsokára meg is halt a Szent Ilona-i száműzetésben. A visszatért királyság nem is volt a fiatal Balzac ellenére való, hazulról hozta a királyhűséget és az egyházhoz ragaszkodó vallásosságot. Idővel saját érzelmei ellenére, a valóság kényszerítő ereje folytán lett ennek a királyi világnak és ennek a klerikalizmusnak leleplezője és megbélyegzője. [TD="width: 40%, align: center"] [TD="width: 36%"][/TD] [TD="width: 64%"][/TD] [/TD] [TD="width: 60%, align: center"]Húszéves korától kezdve rendszeresen készül az irodalomra. S amibe belekezd, azt szinte emberfeletti erővel és kitartással csinálja. Fél napot tud egyfolytában könyv mellett ülni, hogy utána órákig járkáljon a külvárosok utcái között, és figyelje az emberek életét. Olvas, tanul, megfigyel. A társaság és a váltakozó szerelmek csak röpke pihenőül szolgálnak ebben a készülődésben. Ír is közben néhány könyvet kísérletképpen. Ezek romantikus kalandregények, nem is a saját nevén adatja ki. Még keresi magát, gyakorolja a fogalmazást. Végre ír egy jóízű, sikamlós novelláskötetet, a Pajzán históriákat. Ebben a vérbő francia reneszánsz történeteket utánozza, nyelve is mulatságosan régies. Nem is hasonlít a későbbi Balzachoz, de már valódi irodalmi mű. Időközben üzleti vállalkozásokba is fog, mert szeretne gondtalanul élni, de tönkremegy, és bujkálnia kell a hitelezők elől. Most már adósságai is kényszerítik, hogy rendszeresen éljen az írásból. [/TD] Harmincéves korában írja meg Huhogók című regényét, amely a forradalom napjaiban játszódik. Később, amikor kialakul benne az összefüggő regényciklus gondolata, ebből lesz a nagy sorozat első regénye. Két évvel később — 1831-ben — dönti el, hogy a francia társadalom egészét fogja ábrázolni a forradalomtól a maga koráig. Walter Scottot vallja példaképének, aki különböző regényeiben nyomon követte az angol társadalom történelmi útját. Scott azonban egymástól független történeteket mondott el. Balzacban megfogalmazódik az a gondolat, hogy habár mindegyik regénynek és elbeszélésnek zárt egésznek kell lennie, mégis valamennyi egyetlen nagy egységként függjön össze, s az alakok az egyik történetből lépjenek át a másikba. Aki itt esetleg csak mellékalak, az egy másik regényben főszemély lehet, vagy akit az olvasó két-három regényből már jól ismer az események előteréből, az egy következőben esetleg éppen csak megjelenik a cselekmény peremén. És ahogy az évek múlnak, a hősök idősödnek, az idősek meghalnak, új nemzedékek születnek. A balzaci életműben számos életutat lehet végigkísérni. Ezek mind merőben különböznek egymástól, de jellemzőek azokra az évtizedekre, amikor a francia tőkésvilág [TD="width: 50%"][/TD] [TD="width: 50%"][/TD] A nagy sorozatnak egyelőre nem adott közös címet, később Társadalmi tanulmányoknak akarta elkeresztelni. És csak 1842-ben, amikor az addigra elkészült regények először jelentek meg egységes kiadásban, találta ki az Emberi színjáték címet, mintegy ellentétpárjaként Dante Isteni Színjátékának. Harminchárom éves, még alig ismert író, amikor előbb levelezés útján, majd személyesen is megismerkedik Eveline Hanska grófnővel, egy lengyel arisztokrata feleségével. Ez lesz élete nagy szerelme. Eveline megígéri, hogyha idős férje meghalna, és addigra Balzac világhíres író lesz, akkor hozzámegy feleségül. Ettől kezdve közel húsz évig szenvedélyes hangú levelezésben állnak. Balzac nagy céljai közé tartozik most már a szeretett asszony elérése. Érte is ír, a dicsőségért is ír, a gazdagságért is ír, de ír mindenekelőtt azért, mert belülről feszíti a közlési vágy: elmondani mindent, amit a világról, az emberekről tud. Berendezkedik a szakadatlan munkára. Egész éjszaka ír, délelőtt alszik, délután fordul meg társaságokban, ahonnan siet haza az íróasztalához. Munka közben töméntelen feketekávét fogyaszt, rengeteget dohányzik; ha kimozdul hazulról, mértéktelenül eszik, és embertelen mértékben él szeszes italokkal. Gyengébb szervezetű embert sokkal hamarabb leterítene ez az életforma. Balzac azonban hihetetlenül szívós, győzi az élettempót. Van olyan év, amelyben hat regényt is megír. Van olyan regénye, amelyet újra meg újra átdolgoz, amíg végre megelégedett vele. És nem törődik azzal, mit szól a kritika. Mert noha elég hamar válik népszerűvé, akinek könyveit az olvasók már várják, tehát a kiadók szívesen megjelentetik — a hivatásbeliek gyanakodva nézik ezt a szertelenséget. Eleve rosszindulattal figyelik példátlan termékenységét. De visszariasztja a kritikusokat az a bűnökkel teljes körkép is, amelyet a polgári világról fest. Ha pedig romantikus eszközökhöz fordul, hiszen sok szál köti a romantikához, akkor a valószínűtlenség, sőt a meseszerűség is a valóságra vall. A Szamárbőr témája szerint mese, amely a polgári társadalomban játszódik. Egy tehetséges fiatalember szerez egy varázsos szamárbőrt, amely teljesíti gazdájának minden kívánságát, ámde minden beteljesült kívánságnál a szamárbőr egy kicsit összezsugorodik. Ha egészen eltűnik, akkor gazdája meghal. És Balzac erre a romantikus mesére építi fel a társadalmilag is, lélektanilag is tökéletes realista regényt. Máskor sem riad vissza a jelképes csodáktól. De a legtöbb esetben szó sincs csodáról. Nagy vágyakról, nagy akarásokról, nagy sikerekről, nagy bukásokról, nagy kiábrándulásokról van szó. Ha a töméntelen történet közül csak a Goriot apót, a César Birotteau-t, az Elveszett illúziókat és az Eugénie Grandet-t írta volna meg, akkor is vele kellene kezdeni a realista regény történetét. Holott még a kisebb elbeszélések között is akad páratlan remekmű. [TD="width: 29%, align: center"][/TD] [TD="width: 71%, align: center"]Az igaz, hogy a megfeszített munka közben keletkezett művek nem mind egyértékűek. A tökéletesek mellett akadnak elnagyoltak is. De nincs olyan kisebb-nagyobb története, amelynek legalább néhány oldala ne vallana a lángelmére. Aki pedig vállalja a nagy kirándulást, hogy végigolvassa az Emberi színjátékot — ami magyarul sem lehetetlenség, hiszen van teljes fordítása —, az személyesen éli át a francia polgárság útját a nagy forradalomtól a harmincas évekig. Nyilván tovább is mutatott volna ez az út, ha Balzacnak még néhány esztendő adatik. De egészsége nem bírta tovább. Még életben tartotta a vágy, hogy az övé legyen Eveline. Ez bekövetkezett. Hanska grófnő elözvegyült, Balzac világhíres lett, immár lakását is fényűzően tudta berendezni rég várt házasságához. Akkor elutazott az asszonyért, feleségül vette, és együtt érkeztek haza Párizsba. Idáig bírta. Néhány hét múlva meghalt. A nagy vágyakozás éltette, a beteljesülés megölte. [/TD] Hanem akkor már a francia irodalom is tudta, hogy kit vesztett benne. Temetésén ott volt az egész irodalmi élet, ott voltak a miniszterek. A gyászbeszédet Victor Hugo mondotta. Ebben a beszédben olvashatjuk többek között ezt a jellemzést: „Roppant küzdelmet vívott a modern társadalommal. Ábrándokat tépett szét, reményeket oszlatott el, álarcokat szakított le." [h=2]Művei[/h]Balzac remekül írt, de némi kivetni való akad bennük. Az első szempont Balzac gyakori íráshibái, a helyesírás még az iskolái során is nehezére esett. A másik, hogy a mai olvasott regényei közül többet átírt az első megjelenése után. Ennek oka, hogy állandóan pénzszűkében volt és gyorsan kellett dolgoznia, ezért kevés ideje volt a minél jobb kidolgozásra. Balzac az 1841-ben Emberi Színjáték gyűjtőcímet kapó, 95 (kilencvenöt!) hosszabb-rövidebb regényt és elbeszélést tartalmazó folyamának előbb a Társadalmi tanulmányok címet adta. Ezen belül három ciklusba rendezte regényeit: Erkölcsi tanulmányok, Filozófiai tanulmányok és Elemző tanulmányok.
