2015.02.14. 16:55 A Voyager-1 űrszondát még 1977-ben indult útra, hogy feltérképezze a Naprendszert. Nincs ember alkotta űreszköz, ami azóta messzebb jutott volna a Földtől. 25 éve készült el a bolygónkról készült legtávolabbi űrszelfi, ami megmutatja, hol a helyünk a világban. A Halványkék pötty című képet 25 éve készítette a Földről az amerikai Voyager–1 űrszonda. Eredetileg a híres csillagász, Carl Sagan ötlete volt, hogy a Naprendszer tanulmányozására tervezett szondával felvételt készítsenek a Földről. Az 1977. szeptember 5-én elindított Voyager–1 a Naprendszer széléről, hatmilliárd kilométer távolságról készítette a fotót, 1990. február 14-én. A fotózáshoz a Voyager–1 képalkotó berendezését, az akkor még aktív kétkamerás Imaging Science Subsystemet (ISS) használták. A Halványkék pöttyöt az 1500 milliméteres, kis látószögű kamerával fotózták; a nagy látószögű kamerákkal szemben ezeknek jobb a felbontása, ezért alkalmasabbak egy adott terület lefényképezésére. A NASA szakértőinek még így is komoly nehézséget okozott a fotózás. A küldetés előrehaladtával az űrszondától egyre távolabb kerülő objektumok egyre halványabbá voltak, így a lefotózásuk hosszabb exponálási időt igényelt. A Voyager–1 kameráit nyolcféle szűrővel is felszerelték, amiket az optika elé lehetett ereszteni; a Halványkék pöttyhöz a zöld, a kék és az ibolyaszín filtereket használták. A kész képen a Földet ábrázoló pötty alig egytized – egész pontosan 0,12 – pixel méretű. A Föld feletti fénysávot az optikában szóródó napsugár okozta, mivel a fotózáskor a Nap és a Föld egymáshoz képest csak kis szögben látszottak. Semmi más nincsen A Halványkék pötty keresztapja, Carl Sagan egy könyvet is írt ezzel a címmel. A tudós alapgondolata az volt, hogy a fotóval illusztrálja, milyen apró pont az ember a világegyetemben. Halála előtt alig fél évvel, 1996. május 11-én tartott beszédében erről hosszabban is beszélt: „Nézzenek ismét arra a pontra. Az itt van. Az otthonunk. Azok mi vagyunk. Ott van mindenki, akit szeretnek, mindenki, akit ismernek, mindenki, akiről valaha hallottak, az összes emberi lény, aki létezett. Az összes örömünk és szenvedésünk, vallások, ideológiák és gazdasági dogmák ezreinek magabiztossága, minden vadász és növényevő, minden hős és gyáva, minden civilizáció alkotója és lerombolója, minden király és paraszt, minden szerelmes fiatal, minden apa és anya, reménnyel teli gyermek, feltaláló és felfedező, minden erkölcs oktatója, minden korrupt politikus, minden „szupersztár”, minden „legfőbb vezér”, fajunk történelmének összes szentje és bűnös személye ott élt – azon a porszemcsén a napsugárban függve. A Föld csak egy nagyon apró színpad a hatalmas kozmikus arénában. Gondoljanak a folyókat megtöltő vérre, melyet a tábornokok és császárok ontottak ki dicsőségben és diadalban, hogy ők lehessenek a pillanatnyi urai eme pont töredékének. Gondoljanak a végtelen kegyetlenségekre, amit a pont egyik oldalának lakosai okoztak a másik sarok tőlük alig különböző lakosainak, hogy milyen gyakoriak a félreértések, hogy mennyire erős a gyilkolási vágy, hogy mennyire heves a gyűlölet. Az alakoskodás, az elképzelt önnön fontosságunk, a lázálom, hogy valamiféle kiemelt helyünk van a Világegyetemben, mindez kérdőre vonható ennek a fakó fénynek tükrében. Bolygónk egy magányos pötty a mindent körülölelő kozmikus sötétségben. Az ismeretlen homályában, mindezen hatalmas térben, semmi utalás nincsen arra, hogy valahonnan segítség érkezhet, ami megmentene minket önmagunktól. Fotó: Az emberiség hangjait tartalmazó lemezt erősítik a Voyager oldalára a kutatók Jelenleg a Föld az egyetlen, mely képes szállást adni az életnek. Semmi más nincsen, legalábbis a közeljövőben, ahova fajunk áttelepülhet. Látogatni, igen. Letelepedni, még nem. Szeretik vagy sem, ebben a pillanatban a Föld az a tér, ahol helyt kell állnunk. Úgy tartják, hogy a csillagászat alázatosságra nevelő és jellemfejlesztő tapasztalat. Talán nincsen jobb mód bemutatni az emberi beképzeltség ostoba mivoltát, mint ez a távoli kép az apró világunkról. Számomra ez kiemeli annak felelősségét, hogy kedvesebben bánjunk a másikkal, hogy megtartsuk és ápoljuk eme halványkék pöttyöt, az egyedüli otthonunkat, melyet valaha ismertünk.” 25 éven vakon repül az űrben Az eredeti feladatait, vagyis a Jupiter, a Szaturnusz és holdjaik vizsgálatát a Voyager–1 1980. november 20-ra befejezte; a csillagászok korábban még sosem tanulmányozhatták a két bolygót ilyen közelről. Az űrszonda a Földön kívül végigfotózta a Naprendszer más bolygóit is; az így összegyűlt 60 képből a csillagászok elkészíthették a bolygók családi fotóalbumát is: Fotó: Science Society Picture Librar / Europress / Getty A Voyager–1 még ma is üzemképes: 37 éve, 5 hónapja és 7 napja kering a világűrben. Nincs jármű, ami messzebb jutott volna a Földtől, mint az óránként 64 ezer kilométeres sebességgel haladó űrszonda. A NASA még ma is használja a rendszert: a napszelet, illetve a Naprendszer távolabbi részét, például a Kuiper-övet és a csillagközi űrt tanulmányozzák vele. A Naprendszer bolygóit ábrázoló fotók elkészítése után a NASA leállította a Voyager–1-en az ISS rendszert. Az űrszondának ezek voltak az utolsó felvételei – azóta a Naprendszert is elhagyta. Forrás:Index - Tudomány - Ilyen kicsi krumplik vagyunk
