Gazdaság Januártól közjegyző előtt is köthetünk egyezséget

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. november 17..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Újabb eljárással bővül a közjegyzői tevékenységek köre: 2018. január 1-jétől polgári ügyekben már közjegyző előtt, bírósági eljárás nélkül is köthetünk egyezséget – jelentették be pénteken a 29. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon, a közjegyzőség 25 éves fennállását ünneplő jubileumi konferencián. Az új hatáskörrel tovább erősödik a közjegyzők permegelőző szerepe, akik mára közel évi egymillió ügyben tehermentesítik a bíróságokat. A közjegyzők előtti nemperes eljárások háromnegyede 3 hónapon belül, több mint kilencven százaléka pedig fél éven belül befejeződik.


    Negyedszázaddal ezelőtt, 1992. január 1-jével állították vissza Magyarországon a latin típusú közjegyzőséget, azóta a közjegyzők nem állami alkalmazottként, de az állam igazságszolgáltató tevékenységének részeként, független és pártatlan hatóságként végzik tevékenységüket.

    Az elmúlt 25 évben folyamatosan bővült a közjegyzők hatásköre, éves ügyszámuk 330 ezerről mára 1,7 millióra nőtt, a hatáskörükbe tartozó eljárások száma pedig a kezdeti 6-ról 22-re emelkedett.

    A klasszikus közjegyzői tevékenységek – hagyatéki eljárás, okirat-szerkesztési eljárás – mellé több, korábban a bíróságok hatáskörébe tartozó eljárás – fizetési meghagyásos eljárás, előzetes bizonyítás, igazságügyi szakértő kirendelése stb. – került részben vagy egészében közjegyzői hatáskörbe, tovább erősítve a közjegyzők permegelőző-perelhárító tevékenységét.

    Az egymillió forint alatti lejárt pénzkövetelések érvényesítése esetén ma már főszabály szerint közjegyzőhöz kell fordulni, 2010 óta pedig a közjegyzői okirat, valamint közjegyző által kibocsátott fizetési meghagyás alapján közvetlen bírósági végrehajtás indítható az eljáró közjegyzőnél.

    „A közjegyzőség célja az igazságszolgáltatás működésének segítése azaz, hogy a bíróságok terheit könnyítsük" – hangsúlyozta dr. Tóth Ádám. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke kiemelte, azzal, hogy a bíróságok szerepkörét több esetben a közjegyzők vették át, az érintett eljárások egyszerűbbek, gyorsabbak és hatékonyabbak lettek.

    A közjegyzők mára évente közel egymillió ügyben tehermentesítik a bíróságokat. Permegelőző szerepüket jól szemlélteti, hogy az évi több mint félmillió fizetési meghagyásos eljárásnak mindössze 6 százaléka alakul perré, míg az évi 124 ezer hagyatéki eljárás mindössze 0,3 százalékában fellebbeztek – mondta dr. Tóth Ádám.

    [​IMG]

    Magyar Országos Közjegyzői Kamara Pasaréti úti székháza

    Fotó: Hajdú D. András [origo]

    A közjegyző előtti eljárások a közjegyzők megfelelő területi eloszlásának és a közjegyzői kamara elektronikus rendszereinek köszönhetően egyszerűen és gyorsan zajlanak: a fizetési meghagyásos eljáráson kívüli nemperes eljárások háromnegyede 3 hónapon belül, több mint 90 százaléka pedig fél éven belül befejeződik, a fizetési meghagyások közel 80 százaléka 3 munkanapon belül, 94 százalékuk pedig 15 napon belül kibocsátásra kerül.

    Januártól a bíróságok mellett vagyonjogi ügyekben már a közjegyzők előtt is lehet egyezséget kötni, ha a feleknek jogvitájuk van, de meg akarnak egyezni. A közjegyző végzésével jóváhagyott egyezség a bíróság által jóváhagyott egyezséggel azonos hatályú lesz, így ha azt valamelyik fél nem tartja be, vele szemben akár közvetlen bírósági végrehajtásnak is helye lehet.

    A jogalkotó célja, hogy ez a perindítást elhárító jogintézmény a vállalkozások és az állampolgárok számára is egyszerűen és könnyen elérhető legyen. Minthogy a közjegyzői irodák behálózzák az egész országot – nagyjából 20 kilométerenként található egy közjegyzői iroda – az eljárás közjegyzői hatáskörbe utalása egyszerűen hozzáférhetővé teszi az egyezségi eljárást mindenki számára.

    Az új feladatkör dr. Tóth Ádám szerint a közjegyzők munkájának újabb elismerését jelenti.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...