A 955-ös augsburgi vereséget sokan a "kalandozó hadjáratok" végének, kudarcának tekintik, Európa győzelmét látják benne a Magyar Nagyfejedelemség felett. Pedig egyik állítás sem igaz. Kezdjük magával a kalandozások kifejezéssel. Kétség nélkül negatív fogalom, ötletszerű rabló, gyilkoló hadjáratokat jelent, amelyek fő célja a zsákmányszerzés. Egybecseng a korabeli nyugati forrásokkal, amelyek isten büntetéseként tekintettek a barbár magyarok megjelenésére. A kép ezzel szemben sokkal árnyaltabb. Miután a magyar állam gazdasági és stratégiai megfontolásokból a Kárpát-medencébe költözött, aktív és kezdeményező külpolitikába kezdett. Az ellenségem ellensége a barátom jegyében kapcsolódott be Nyugat-Európa politikai küzdelmeibe. Felváltva szállt be a harcokba az egykori Német-Római Birodalom területén csatározó királyok, tartományurak oldalán, és avatkozott be Bizánc ügyeibe. Harc és diplomácia Van ebben összefüggés. A magyarok érkezésekor mai hazánk birodalmak határterülete volt, nyújtogatták érte karjaikat, de teljesen uralmuk alá vonni nem tudták. De egy újabb erős államalakulatot sem tűrtek meg a szomszédságukban, példa erre az Avar Birodalom szétzúzása. A Magyar Nagyfejedelemség létérdeke volt tehát, hogy a környező "nagyhatalmak" saját ügyeikkel foglalkozzanak, ne erősödhessenek meg túlságosan. Ugyanez volt a frankok célja, amikor 907-ben a "magyarok kiirtására" adták ki a parancsot. Mindez persze folyamatos háborúkkal járt, aminek akkoriban (is) szoros velejárója volt a zsákmányszerzés, kegyetlenség, pusztítás minden állam minden hadserege részéről. Érdekes, hogy ha a magyarokat a préda motiválta volna, miért nem indítottak egyetlen támadást sem észak felé? Pedig az itt haladó karavánutak kockázat nélküli busás hasznot jelentettek volna. Csakhogy arrafelé őseink inkább kereskedtek. Még egy érv, hogy a viking és az arab portyázókkal ellentétben magyar seregeket nem lehetett egymás ellen felbérelni. Jegyezzük meg azt is, pusztán a zsákmányért miért lovagolna el bárki is a Kárpát-medencéből az Atlanti-óceán partjáig? Mindez kizárja, hogy a "kalandozások" helyi törzsfők ötletszerű portyái voltak. Sokkal inkább beszélhetünk a központi hatalom akarata szerinti államérdekű hadjáratokról. Véget ért egy korszak Idővel változtak a körülmények. I. Henrik német király 924-ben kilenc évre szóló békét vásárolt, amit hadserege fejlesztésével töltött. Amikor lejárt, nem volt hajlandó ismét fizetni, Merseburgnál megütközött a magyarokkal, akiket megfutamított. Fia, I. Ottó viszont már valóságos győzelmet aratott 955. augusztus 10-én Augsburgnál. Nagy diadal volt ez a németeknek, de nem megsemmisítő vereség a magyaroknak: a vezérek elvesztek, de a had nagy része hazatért. Lényeges eleme a történetnek, hogy a németek védekező pozícióból győztek, és nem gondoltak arra, birodalmi bosszúhadjáratot vezessenek a Kárpát-medencébe. Mégis új korszak kezdődött ezen a napon, a nyugat felé indított hadjáratok ugyanis véget értek. A Magyar Nagyfejedelemség belátta, hogy Ottóval megszületett az az erős hatalom, amely lezárta a nyugati hadjáratok korszakát. Dél, délkelet irányában ugyanakkor változatlan aktivitást mutattak egészen Bizánc 970-es, a szövetséges bolgár, magyar és kijevi rusz sereg felett aratott győzelméig. Utóbbival értek véget a Kárpát-medencéből indított X. századi magyar hadjáratok, és kezdődött egy irányváltás itthon is, amikor Taksony, majd Géza került az uralkodói székbe.
