A hét elején lezárult a téli átigazolási szezon Európa topbajnokságaiban. Tulajdonképpen csendes időszakon vagyunk túl, egyetlen bombatranszfer sem köttetett. Páran így is csapatot váltottak, de az együttesek lényegében csak a lyukakat foltozták be a keretükön, vagy épp a jövőt figyelembe véve fiatalokat igazoltak. Még az sem forgatta fel a piacot, hogy a Real Madridot és az Atlético Madridot el fogják tiltani az átigazolásoktól. Bár mindenki azt hitte, majd degeszre vásárolják magukat, nem így tettek. Ez az átigazolási időszak azonban mégis más volt, mint a többi. Alex Teixeira (50 millió euró), Jackson Martinez (42 millió), Ramires (28 millió), Gervinho (18 millió), Fredy Guarín (13 millió). Ismerős nevek, brutális vételárak, de vajon mi a közös ezekben a játékosokban? Mindannyian Kínába szerződtek a télen. A kínaiak nem viccelnek A magyar szál Két magyar játékos, Huszti Szabolcs és Elek Ákos is megfordult a kínai bajnokságban, egyaránt a Csangcsun Jatajt erősítették. Télen mindketten maguk mögött hagyták Ázsiát: Huszti a Bundesligában szereplő Frankfurt, Elek a Diósgyőr labdarúgója lett. Csütörtökön az Újpest szenegáli csatára, az elvágyódó Mbaye Diagné szerződött a Super League-be, ő a Tienjin Teda hívószavára bólintott rá. Nem lehet nem észrevenni, hogy Kína komoly tényező akar lenni a fociban, bár egyelőre ez még csak az anyagiakat tekintve van így. A tehetős kínai üzletemberek egy ideje előszeretettel szállnak be az európai sztárcsapatokba, Wang Jianlin az Atléticóba vásárolta be magát, a China Media Capital (CMC) nevű cég pedig 400 millió dollárért 13 százalékos részesedést vett magának a City Football Groupban, ami a Manchester City és a New York City FC tulajdonosi köre. És ez csak két példa a sok közül. Az utóbbi hetek történései arra utalnak ugyanakkor, hogy hamarosan a kínai focival, a helyi bajnoksággal is számolni kell, ha más nem, a nagy nevek miatt. Az elmúlt évek során kiépített kapcsolati rendszernek köszönhetően már egy ideje sikerült ismert játékosokat és edzőket a Super League-be csábítani (elég csak az Evergrande kispadján ülő Luiz Felipe Scolarira gondolni, és focizott arrafelé a többi közt Didier Drogba, Nicolas Anelka, Robinho vagy épp Seydou Keita is), 2016-ban azonban még mélyebbre nyúltak a zsebükbe a csapattulajdonosok. Ha csak a téli átigazolási szezont nézzük, akkor a legtöbbet a kínai csapatok költötték a keretük megerősítésére. Ez 267 millió eurót jelent az esetükben, amit egyedül a Premier League közelített meg (247 millió), a többiek a fasorban sincsenek. A Serie végzett a képzeletbeli dobogó legalsó fokán, Itáliában 86 milliót költöttek a klubok. A listán pedig nem a Bundesliga (48 millió), vagy épp a La Liga (32 millió) következik a sorban, hanem a kínai másodosztály a maga 49,1 milliós költekezésével. A tíz legtöbbet költő bajnokság a téli átigazolási szezonban Super League (Kína) 267,02 millió euró Premier League (Anglia) 247,29 millió Serie A (Olaszország) 85,85 millió League One (Kína) 49,1 millió Bundesliga (Németország) 47.92 millió Championship (Anglia) 38,57 millió Ligue 1 (Franciaország) 33,04 millió La Liga (Spanyolország) 31,92 millió Liga MX (Mexikó) 31,52 millió Série A (Brazília) 26,23 millió Persze azért itt le kell jegyezni, hogy Kínában a bajnokságok tavaszi-téli rendszerben zajlanak, azaz arrafelé most van az igazán nagy bevásárlás. De azért így is felkapja a fejét az ember az összegek hallatán, főleg annak ismeretében, hogy a kínai piac még február 26-ig nyitva van, vagyis az elkövetkező hetekben még simán beeshet valami nagy igazolás. Elindulni a focinagyhatalommá válás rögös útján A Super League-t jelenlegi formájában 2004-ban hívták életre, ám a fejlődése töretlen, és már a pénz is dől a labdarúgásba. Nem elhanyagolható szempont az sem – sőt -, hogy az emberek is ráéreztek a foci ízére, szinte évről évre nő a liga átlagnézőszáma. 2015-ben volt egy nagy ugrás is, a korábbi 18 ezer helyett tavaly már 22 ezren látogattak ki a meccsekre. A Guangzhou Evergrande és a Beijing Guoan hazai találkozóit rendre több mint 40 ezer ember előtt játssza, de Cjongqing Lifannak sem kell szégyenkeznie az átlag 37 ezres nézőszámával. 2015-ben egy évre 7,6 millió dollárt fizettek a bajnokság közvetítési jogaiért. Nemrégiben ért véget a versenyfutás az elkövetkező öt szezon közvetítési jogaiért, a korábban már említett CMC lett a befutó, amely az említett időszakért 1,3 milliárd dollárt tesz le az asztalra a Forbes értesülései szerint. Fotó: Europress FotóügynökségA fentiek ismeretében talán senkit nem ér meglepetésként, hogy Kínában a labdarúgók kiemelkedő fizetést kapnak a többi sportág sportolóihoz képest. Brit lapértesülések szerint a sztárok gázsija vetekszik azzal, amit a Premier League-ben lehet keresni, 320 ezer euró, több mint százmillió forint körüli összeget is kereshetnek a legnagyobb nevek. Hetente. Már csak az anyagiak miatt megéri tehát odaszerződni, és úgy fest, ezt a lehetőséget többen is felfedezték. Leginkább olyanok, akiknek nem jött be az élet legutóbbi csapatuknál, gondolok itt Gervinhóra, vagy épp Jackson Martinezre, aki amilyen jó volt a Portóban, annyira háttérbe szorult az Atlético Madridnál. Ez alól Alex Teixeira a kivétel, akit a Liverpool akart leigazolni, ám ő végül Donyeckből a Jiangsu Suning csapatába igazolt. Mondjuk a Vörösök csak 36 millió eurót ajánlottak érte… A Super League mindezek ellenére sem egy összevásárolt bajnokság. Bár hangzatosak ezek a gigatranszferek, egy dolog nem változott: még mindig érvényben van a légióskorlát. Jelenleg négy plusz egy külföldi játékost alkalmazhatnak a csapatok a kínai élvonalban, a plusz egy az ázsiai szövetség (AFC) égisze alá tartozó, de nem kínai labdarúgókra vonatkozik. Meccsek esetében ez a szám 3+1. Nagyon nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a kínai játékosok hétről-hétre futballozzanak és lehetőleg felhívják magukra a figyelmet, hogyan aztán majd meghódíthassák a labdarúgóvilágot. A nagy áttörés egyelőre még várat magára, legalábbis a legerősebb európai bajnokságokban mindössze egy kínai focista lépett pályára, a jobbszélső Zhang Chengdongnak pedig mindössze egy bajnoki jutott a Rayo Vallecanóban – a kupában háromszor játszott. Nemzeti ügy lett a labdarúgás Xi Jinping miniszterelnök nagy rajongója a focinak és a fejébe vette, hogy mindenben segíti imádott sportágát. Úgy véli, az utánpótlásé a jövő, így a tervek szerint 2017-re 20 ezer futballiskolát építenek fel az országban. Ez a szám 2025-re 50 ezerre nőne, azaz Kína kis túlzással futószalagon gyártja majd a labdarúgókat. Mondjuk érthető, hogy a foci hóna alá nyúltak, mert bár hiába hatalmas az ország, azaz tele lehetnének remek játékosokkal, a nagy sikerek egyelőre elkerülik Kínát. Jelenleg éppen csak befér a legjobb 100-ba a válogatott a világranglistán (a legfrissebb állás szerint a 93.-ak), világbajnokságon eddig mindössze egyszer voltak (2002-ben, három zakóval búcsúztak), az Ázsia Kupán pedig a 2004-es ezüstérem óta nem tudnak semmi értékelhetőt felmutatni. Az első lépéseket azonban már megtették a szebb jövő reményében, és lám noha érdemlegeset még igazából le sem tettek az asztalra (bár az Evergrande az ázsiai BL-ben már letette a névjegyét öt elsőségével), már most velük foglalkozik mindenki. Mi lesz itt, ha még az eredmények is jönnek majd?
