[h=1]Kriza János[/h] [h=1](1811–1875)[/h]Nagyajtán, a Székelyföldön született Apja szegény székely unitárius pap volt, (a család eredetileg bányászcsalád). Iskoláit Torockón és Székelykereszturon végezte, majd a kolozsvári unitárius főiskolára került. Erősen hatott rá az ekkor igen élénk erdélyi ellenzéki politikai élet, Wesselényi tevékenysége, majd az 1834-ben összeült erdélyi országgyűlést követő hatósági retorzió. Kriza munkás tagja lett a kolozsvári ifjak önképzőkörének, s meleg barátságba került Szentiváni Mihállyal. 1835–1837 között a berlini egyetemen tanult tovább. Itt megismerkedett Herder műveivel s a Grimm-testvérekNémet mitológiájával: ezek irányították Kriza figyelmét a népköltészetre. 1838-ban Kriza a kolozsvári unitárius egyházközség lelkésze és a főiskola tanára lett s a papi pályán működött (1861-től mint felekezetének püspöke) haláláig.Első versei az Athenaeumban, majd a kolozsvári diákok országos feltűnést keltett antológiájában, a Reményben jelentek meg. Ennek a szépirodalmi gyűjteménynek, mely az erdélyi haladó fiatal irodalom erőit egyesítette, három kötete 1839 és 41 között látott napvilágot. Az első füzetet Kriza szerkesztette. Toldy meleghangú bírálatot írt a Figyelmező 1839. évfolyamában s a gyűjtemény lírikusai közül különösen Krizát dicsérte, benne vélte felfedezni Erdély Kisfaludy Károlyát. Az elismerés ösztönzően hatott Krizára, Szentiváni Mihály halála után azonban költői kedve megcsappant, s érdeklődését mindinkább a népdalgyűjtő munka kötötte le, melynek eredményét azonban csak két évtized múlva tehette közzé aVadrózsákban. Mint műfordító Victor Hugo, Lamartine, Heine, Rückert, Wordsworth és Burns, élete végén pedig Milton műveit tolmácsolta magyarul.Költészetét kezdettől fogva természetesség jellemzi; a szentimentális halálhangulatok, reménytelen pesszimista borúlátók divatja idején Kriza elkerült minden efféle modoros "mondva-csináltság"-ot. Már egyik korai verse, Ivásnál című bordala, az előadásnak a népdaloktól elsajátított egyszerűségével tűnik ki. Verseiben van valami Csokonai-szerű, lágy finomság, gyengéd lebegés (A bokréta, Illa berek ...). A bánatos szerelem témáit is játékos, kedves humor enyhíti (Az én sírom). A sablonosan "nyögdelő" lírai iskolát A sóhaj című versében szellemesen ki is gúnyolta.A dal mellett az epigramma volt kedvenc műfaja, mellyel gyakran fejezte ki politikai mondanivalóit. Disztichonos epigrammáiban a reformkori közszellem megújulás-vágyát önti formába (Kérés, Ébredés), vagy a nemesség szatirikus bírálatára vállalkozik (A magyar vitéz, Dél, Nemesülés, Honi nagyság), olykor pedig a zsellérsors reménytelen sanyarúságát verseli meg (Zsellér sírfáján, Pórfiú, Urbér). Politikai gondolkodásáról jellegzetesen vall A villám című zsarnokellenes verse: a zsarnokot a nép haragja bosszulja meg. Kriza világnézete, politikai felfogása nem radikálisabb, mint a reformkori liberális átlag (Kölcsey a népszónok, Széchenyi, Az árva, Egyesülés, Egység), politikai költészetének mégis sajátos színezetet ad, hogy a társadalom problémáit a nép szemszögéből jeleníti meg. A zsarnok nála mindig a népnek, nem csupán a nemzetnek elnyomója.Igazán maradandót népdalaiban alkotott Kriza. Legtöbbjében van valami személyes érdekeltség, bensőséges melegség.Csipkebokor galagonya című verse {600.} jól mutatja ezt: maga is részt vesz a népdal kedvesen évődő, játékosan hányaveti, naiv hangulatában, a daloló népi alakot úgy objektiválja, hogy nem különíti el teljesen a költő személyiségétől. Sikerrel találja el az észjárás székelyes-góbés-népi jellegét; az erdélyi táj képei finoman és természetesen olvadnak a vers hangulatába. Ne menj fiam a méhesbe című népdala az önmagát kikacagó derű közvetlenségének köszönheti sikerét. Még inkább az Erzsi hozzám begyes vagy című, melyben a párbeszéd fikciójával él: egy szegény jobbágyfiút szólaltat meg, aki a társadalmi különbség miatt nem nyerheti el a választott lányt, de aki nem csügged, remél, sőt elképzeli, hogyan áll bosszút a leányon.Kriza költészetének legsikerültebb darabjai katonadalai. Székely határőr katonák ajkára adja az Erdővidék az én hazáms a Szegény székely nótája című dalokat. A Szegény székely nótája egy székely vitéz búcsúja hazájától. A népi kesergők hangján panaszolja, hogy a német császárért pusztul, nem a székely szabadságért. Az időpontot – Ferenc császár korszakát, a Szent Szövetség idejét – is felfedi. Tárgyiasságával, történeti konkrétságával emelkedik ki ez a vers szabadságdalaink közül. A nép céltalan szenvedésének érzékeltetése megrázó: Kriza mesterien fejezi ki a katonák lemondó hangulatát. Hasonlóan szomorú vers A hazatérő katona című.Kriza, Horváth János felfogása szerint, Kisfaludy Károly és Czuczor népiességének folytatója: a népdalt ő is, mint ők, népi alak ajkára költi, s nem a maga érzelmei kifejezése végett folyamodik naiv formákhoz. Lényegesebb a hasonlóságnál a különbség, amely Krizát elválasztja Czuczoréktől, s ami inkább Petőfihez közelíti: a népi életsors igazabb tükrözése, a néppel való érzelmi összeforrás.Kriza ifjúsága óta gyűjtötte a székely népköltészet termékeit, s már egy kötetre való anyaga volt, amikor Erdélyi megkezdte a maga gyűjtését. Kriza gyűjtésének kiadására nem akadt vállalkozó és csak az ötvenes évek végén, Gyulai ösztönzésére kezdett hozzá Kriza újra a gyűjtés sajtó alá rendezéséhez. 1863-ban jelent meg a Vadrózsák: első modern szempontú népköltési kiadványunk. A mű az eredeti kiejtéshez híven közli a népi alkotások szövegét, megőrizve a tájszólást. Kriza gyűjtése kiterjedt a folklórnak szinte egész körére: a dalok mellett balladák, gúnyversek, házasító dalok, regösénekek, mondókák, közmondások, népmesék sorakoznak, továbbá egy tájszótár s egy értekezés a tájszólásról. A gyűjtemény legnagyobb érdeme a székely népballadakincs felfedezése.
