A német ostromgyűrűbe zárt Leningrádban 1941 decemberében napi 4-5 ezer ember halt meg a hidegtől és az éhségtől. Cukorral kevert sár, fű, emberhús jelentette az életet. Oroszország egykori fővárosa, Észak Velencéje körül 1941 szeptemberének elejn zárut be a német és finn ostromgyűrű. Megkezdődött az egykori Szentpétervár, akkor Leningrád 900 napos ostroma, a bent rekedt kétmillió ember számára maga a pokol. A Wermacht támadásának hírére a város körülsáncolta magát, fegyverrel szinte lehetetlennek tűnt elfoglalni. Hitler ezért a kiéheztetés mellett döntött, kijelentette: „Szentpétervárt el kell törölni a Föld színéről"- idézi a Múlt-kor.hu. Kiéheztetik a várost A németek folyamatos bombázása az iskolákat, kórházakat és a lakónegyedeket sem kímélte, de lángba borították az élelmiszer-ellátás szempontjából létfontosságú Badajev-raktárakat is. Ezzel a város hatalmas készletei pillanatok alatt odalettek, kivéve mintegy 2500 tonnányi cukrot, amely a tűztől megolvadva lefolyt a pincékbe. készletei A raktárakban felhalmozott hatalmas élelemkészlet a tűz martalékává vált, a mintegy 2500 tonnát kitevő cukrot kivéve, amely elolvadt és lefolyt a pincékbe. Szeptember 12-én az elöljáróság mindössze 30-50 napra elegendő készletet vett számításba az alapvető élelmiszerekből. A munkások fejadagja 250 gramm kenyér volt naponta, a többieké ennek a fele. És még ez a kevés is ehetetlen volt, mert a lisztbe malátát, szóját, cellulózt, sőt fűrészport kevertek. Mindent megettek A civilizált élet szabályai felborultak, az emberek egyetlen célja volt, hogy elkerüljék az éhhalált. Az egyik legfontosabb alapanyag a fű lett, ebből főztek levest, de a kenyértésztába is ezt keverték, kifőzték a bőröket, de még a tapétaragasztót is megették. Némi kalóriát jelentett a Badajev-raktárak alagsoraiból felkapargatott cukor, sárral keverve. Akinek volt vagyona, mind élelemre cserélte: egy nyúlszőr kabát 16 kiló krumplit, egy zsebóra 1,5 kilogramm kenyeret ért. A lovakat is szinte mind felfalták, de a fazékba kerültek a sirályok, galambok, kutyák és macskák is. Megjelent a kannibalizmus is, az NKVD aktái több mint kétezer, a blokád alatt emberevés miatt letartóztatott személyről informálnak. A feketepiacon is lehetett emberhúst venni, de egy asszony például haldokló férje lábából vágott le darabokat, hogy ős és gyerekei életben maradjanak. Szerte a városban halottak hevertek, sokan elrejtették elhunyt rokonukat, hogy élelmiszerjegyét továbbra is használhassák. Télen, a sokszor mínusz 30-40 fokos hidegben bútorok, könyvek égtek a kályhákban, '41 decemberében egyes becslések szerint naponta négy-ötezer ember halt meg a hideg és az éhezés miatt. Befagytak a vízvezetékek, használhatatlanná váltak a csatornák, pusztító járványok ütötték fel a fejüket. Megszűnt a közvilágítás, és az üzemanyaghiány miatt a tömegközlekedés is minimális szinten működött. Örökkévalóságnak tűnt, de véget ért Hogy mégis volt, aki túlélte a borzalmakat, az az "Élet útjának" volt köszönhető. A Lagoda tavon hajókkal, télen teherautókkal szállították az élelmet, amennyit lehetett. Kifelé összesen több mint 500 ezer civilt és 35 ezer katonát, ipari felszereléseket, műkincseket menekítettek. A Vörös Hadsereg 1943 januárjában 8-10 kilométer szélességben áttörte az ostromgyűrűt, ezen keresztül már nagyjából meg tudták oldani a város ellátását, elszállítottak sok gyereket, beteget. Végül 1944. január 27-én Leningrád végleg felszabadult, a gyötrelmek végleg véget értek. A szovjet hatóságok 632 ezer halottat jegyeztek fel, a nyugati irodalomban mintegy egymillióra becsülik a blokád áldozatainak számát.
