Ma egy éve lett Oslo Hajdúszoboszló

A témát ebben részben 'Sport Hírek!' drogba № hozta létre. Ekkor: 2016. november 12..

  1. drogba № /

    Csatlakozott:
    2010. augusztus 29.
    Hozzászólások:
    19,281
    Kapott lájkok:
    33
    Beküldött adatlapok:
    0
    Foglalkozás:
    Pincér
    Pontosan egy éve „indult az utazás", azaz a magyar válogatott Norvégiában 1-0-ra nyerni tudott, és ezzel elérhető közelségbe került az Európa-bajnoki részvétel, ami a visszavágón ki is harcolt a csapat. Maradt még sztorink az oslói túráról, amit nem osztottunk meg önökkel.


    „Tuti az infó, Kleinheisler kezdeni fog" – mondta a Nemzeti Sportos kolléga az Ullevaal Stadion korlátjának dőlve, miközben a magyar válogatott utolsó edzését néztük a norvég őszt átkozva. Hittük is, meg nem is, hiszen ilyenkor mindig özönlenek a „tuti infók", mindenesetre inkább tartottunk a Barcikai Scholes bevetésétől, mintsem reménykedtünk benne.

    Magunk sem tudtuk, mire számíthatunk a magyar csapattól, még kevésbé, hogy a norvég mire képes. Azt tudtuk, hogy a norvégok kvázi ránk se bagóznak, csak Király Gabi mackónadrágja érdekli őket, és nagyjából meg vannak győződve róla, hogy simán levernek.

    A meccs előtt egyetlen norvég volt igazán kíváncsi ránk: egy civil ruhás rendőr, aki azért csapódott hozzánk, hogy információkat gyűjtsön a magyar szurkolókról. Természetesen arra volt kíváncsi, várható-e balhé a mieinket elkísérő ultráktól, de ő is megnyugodott, amikor a gyülekezőhelyen megjelenő szurkolók rágyújtottak a hétvége slágerére, a Lesz még Oslo Hajdúszoboszló" című instant klasszikusra.

    Elmondtuk a rendőröknek, balhé csak akkor lesz, ha provokálják a szurkolókat, és javasoltuk, hogy nézzenek egy kicsit félre, amikor a főtéren körbejáró pálinkásüvegek felbukkannak (Norvégiában nagyjából 100 ezer forintos büntetés jár köztéri alkoholfogyasztásért). Így is lett, a boldogan dalolászó magyar tábor gond nélkül érkezett meg a stadionhoz, és a meccs alatt is csak annyi volt velük a helyiek baja, hogy gyakran leszurkolták a csordultig megtelt Ullevaal norvég felét.

    Van egy sztorink Kleinheislerről


    Nyilván sokakban felmerült, hogy az akkor csapat nélkül tengődő, bajnoki meccset is csak elvétve játszó Kleinheisler nem szakmai szempontok miatt került be a válogatottba, ezt azonban a középpályás játékával és góljával is megcáfolta.

    Nem sokkal később befutott egy sztori (hitelességéért nem vállalunk felelősséget), ami van annyira jópofa, hogy megosszuk olvasóinkkal.

    [​IMG]

    Oslo, 2015. november 13. A magyar válogatott tagjai a Norvégia-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzés megkezdése előtt

    Forrás: MTI/Illyés Tibor

    A sztori szerint Kleinheisler tulajdonképpen azért került be a válogatottba, hogy az edzéseken ő alakítsa a norvégok szupertinijét, Martin Ödegaardot, és ezzel segítse a csapat felkészülését. Igen ám, csakhogy Kleinheisler annyira jól játszott a kezdők ellen, hogy Andy Möller az edzés közben egyszer csak odafordult Bernd Storckhoz, és azt kérdezte tőle, „Tulajdonképpen miért is nincs a kezdőben ez a srác?"

    A többi ismert, a fiatal játékos nagyon jól játszott Oslóban, és góljával eldöntötte a pótselejtezőt, sőt tulajdonképpen a párharcot is, hiszen a látottak alapján nehéz volt elképzelni, hogy ez a norvég válogatott kettőt lőve legyőz minket Budapesten.

    Ne tagadjuk, mázlink is volt


    A magyar válogatott számtalan peches veresége után jó volt látni, hogy fél évig megszánt minket a sors: ahogy a pótselejtezőn (már a sorsolásnál is!), úgy az Európa-bajnokságon is többször volt óriási szerencsénk.

    Ha megnézzük az oslói mérkőzés kulcspillanatait, láthatjuk, hogy nem pusztán a magyar válogatott szokottnál jóval érettebb, taktikusabb és tudatosabb játékának köszönhetjük a sikert, hanem a szerencse is mellénk szegődött.

    Úgy kezdődött, hogy Király már a legelején elképesztő védéssel mentett meg minket a góltól, Kleinheisler gólja kapitális kapushiba volt, és többször volt olyan tűzijáték a magyar kapu előtt, hogy egy szót sem szólhattunk volna, ha kiegyenlít az ellenfél.


    Ezzel persze nem azt akarjuk mondani, hogy ne lett volna megérdemelt a magyar válogatott továbbjutása, hiszen a norvégok is elismerték, a jobb csapat jutott tovább. Kivéve Alex Tetteyt, aki ámokfutást rendezett a norvég sajtóban, de neki legyen elég büntetés, hogy végig kellett néznie, ahogy a magyar válogatott megnyeri a csoportját az Eb-n.

    A király vereség után is király


    Káros szenvedélyemnek köszönhetően a meccs előtt és után is olyasmi történt velem, ami még soha: szemtől szembe találtam magam egy királlyal. Az Ullevaal sajtóbejárata mellett volt a VIP-szektor bejárata is, és nagyjából fél órával a meccs előtt egy népes konvoj élén befutott a norvég király és királyné.

    [​IMG]

    Az oslói meccs ikonikus képe

    Forrás: AFP/Vegard Wivestad Groett

    V. Harald kedvesen integetett az alattvalóinak, de egyáltalán nem viselkedett uralkodóként: kezet rázott a fogadására érkezőkkel, mosolyogva belekarolt a feleségébe, és határozott léptekkel megindult a lelátó felé. Egy kedves, kopaszodó bácsi volt, aki meccsre ment az asszonnyal, nem Európa egyik leggazdagabb országának uralkodója.

    A király márpedig egy vereség után is király, Harald ugyanolyan barátságosan köszönt el mindenkitől a meccs után, mint ahogyan megérkezett, sőt még szóba is elegyedett néhány alattvalóval. A lelkesen integető magyar újságírókhoz azonban nem jött oda. Kár érte.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...