[TD="width: 50%, align: center"]MADÁCH IMRE (1823 - 1864) [/TD] [TD="width: 50%, align: center"][/TD] Madách Imre családja már a XVII. században is a nemesi világ legkulturáltabb rétegéhez tartozott. Madách Gáspár tisztelt tudós-poéta az 1600-as években, az o nagybátyja Rimay János volt, a Balassi Bálint utáni nemzedék legjelesebb magyar költője. A Madáchok nemzedékről nemzedékre örökítették a műveltség és az irodalom szeretetét, és a költő apja a nógrádi nemesurak körében a politikailag haladók közé tartozott. A Madách fiúk azonban korán árvaságra jutottak, és nevelésüket anyjuk irányította. Ez az anya, Anna asszony, a Majthényi bárók gőgös és rideg világából származott; kemény akaratú, zsarnoki modorú, sok mindenben régimódi, de a műveltséget tisztelő és fiaira ráerőszakoló családanya volt. Madách Imre mindiglen szenvedett anyja keménységétől, és sohase tudott szabadulni befolyásától, még akkor sem, amikor anyja akarata ellenére nősült. Tudta, hogy anyjának köszönheti korán szerzett nagy műveltségét, és hogy átvészelte gyermekkori betegségeit. Mert kisfiúkorától fogva beteg gyermek volt: szívbaj, tüdőbaj és köszvény kínozta a korai évektől mindvégig, szívbetegsége is ölte meg végül negyvenegy éves korában. Ez a negyvenegy év 1823-tól 1864-ig terjedt, tehát ifjú fővel a reformkort élte át, huszonöt-huszonhat éves korában a forradalom és a szabadságharc történetét, s attól fogva a nemzeti elnyomatás éveit. Ennek az időszaknak gondolatvilágát, kételyeit, reménységeit, kiábrándulásait s a mindezeket követő érzelemvilágot senki sem fejezte ki drámaibb mélységgel és hatással, mint ő az elnyomatás éveiben, annyi tapasztalat és tanulság után megfogalmazott művében, a magyar drámairodalom mindmáig legklasszikusabb művében, Az ember tragédiájában. Iskoláit nagy részében magántanulóként végezte, a folyton-folyvást beteg fiúval az erélyes anya tanult; de az anya szándéka folytán nyelveket is tanul közben, megismeri a klasszikus és modern irodalmat. Tizenhét éves korában végre eléggé egészséges, hogy jogász legyen, és ettől kezdve részt vesz a megye politikai életében. Politikai cikkeket küld fővárosi lapokhoz. Eszmevilága Eötvösékhez, a liberális centralistákhoz áll közel, olykor ezeknél is haladóbbnak látszik. Közben verseket ír; szentimentális líráján Kölcsey hatása érződik. És már kísérletezik a drámaírással. Mindez készülődés. De a jövendő eszmék csírái már kiolvashatók a kísérletekből. Néhány ifjúkori szerelmi fellobbanás után, huszonkét éves korában megismeri Fráter Erzsikét, a nagy múltú és nagy tekintélyű bihari nemesúri család leányát. Fráter Erzsike meghökkentően szabad szellemű nő, és még meghökkentőbben szabados viselkedésű. A költő anyja nem is titkolt ellenszenvvel veszi tudomásul fia szerelmét. De most a fiú fellázad, és feleségül veszi Erzsikét. Itt kezdődik számára a családi pokol. Anyós és meny gyűlöli egymást, egymás ellen lázítják a férfit, aki mindkettőjükhöz végzetesen kötődik. Írásba menekül az otthoni problémák elől: drámai kísérletei egyre drámaiabbak lesznek. Egyik tragédiája, a Csák végnapjai akadémiai dicséretet is nyer. A Féri és nőben Héraklész történetét idézi úgy, hogy a nők közt gyötrődő és elpusztuló férfit ábrázolja. A Csak tréfa című társadalmi drámája pedig, amely a vidéki politikai élet reménytelenségét ábrázolja, már majdnem jó dráma. Ez a sok próbálkozás egyre csiszolja korán ébredt, de csak lassan érlelődő tehetségét. [TD="width: 100%"]Az ember tragédiája (1859–60) 1848-ban betegsége miatt nem tud fegyveresen részt venni a nemzet küzdelmében, de szolgálatra jelentkezik, és civil tisztviselőként szolgálja a nagy ügyet. Családjából többen is esnek áldozatul. Maga Madách a bukás után Kossuth bujkáló titkárát rejtegeti és menekíti. Ez kiderül, és az amúgy is gyanús költőt bíróság elé állítják. Egyévi börtönre ítélik, amit ki is tölt. Mire hazatér, családi élete felborult: Erzsike elhidegült, hűtlenné lett. Az anyának volt igaza. Madách elválik, és anyjával meg három kisgyermekével otthon él a sztregovai családi udvarházban. Egyetlen vigasza a költészet. Lírája is jelentékenyebbé válik, ámbár lírikusnak túl filozófus, de filozófusnak költő. A szabványos dráma sem neki való. Végre megtalálja műfaját a drámai költeményben. De előbb még egy kitűnő szatírát ír. A civilizátor címen Arisztophanészt idéző görög drámai formában gúnyolja ki és marasztalja el Bach németesítő rendszerét. De érik már Az ember tragédiája. A műfajt a misztériumdrámák újkori változataiban találja meg. Calderón Nagy világszínháza, Goethe Faustja, Byron Káinja a példaképek, de hat ráMilton nagy vallásos eposza, Az elveszett paradicsom is. A mű azonban egyikhez sem hasonlít. A mennyei kezdetet pedig Goethe is, ő is a Bibliából, Jób könyvéből vette, és ezzel az isten és ördög közötti fogadással kezdődtek már általában a középkori misztériumok is. Hanem a biblikus keret valóban csak keret: a drámai költemény színtere az emberi történelem. Madách közvetetten ismeri Hegel történetfilozófiáját, és jártas a kor társadalmi elméleteiben, az utópistákéban is, ismeri materializmus és idealizmus küzdelmét a tudományos életben. Mindezt egységes gondolatmenetté formálja, amelyen belül a korokon átszáguldó cselekmény folyamán felmerül minden probléma, ami a kiábrándulás emberöltőjében foglalkoztatta a művelt elméket. Fölösleges ezt a nagy művet akár pesszimistának, akár optimistának minősíteni: benne van minden aggodalom és minden remény együtt, ami csak gyötörte a művelt főket. A kész művet elküldte ismeretlenül Arany Jánosnak. A végső megoldás sokat köszönhet Arany stilisztikai tanácsainak. A nagy költő felismerte a műben a remekművet, és segítette irodalmi érvényesülését. De színpadi előadásra talán maga Madách sem gondolt. Hanem amikor 1861-ben megjelent, irodalmi siker volt, ismertté tette költője nevét. Ez a költő akkor éppen újra részt kért a megélénkülni látszó politikai életben. A siker még tevékenyebbé tette. Tanulmányokba fogott. Készült a következő drámára. A nép és a nép vezérének viszonya izgatta. Ezt is bibliai témában ragadta meg: Mózes történetében. Az ókori zsidó nép világában az akkori magyar közélet problémáit fejezte ki. A Mózes volt végső műve. Szellemi erejének teljességében volt, de testi ereje nem bírta tovább. A szívbaj negyvenegy éves korában megölte. A megjelenésétől fogva elismeréssel fogadott mu azonban csak huszonhárom évvel a költő halála után került színpadra. Paulay Ede, a nagy rendező látta meg benne az előadható drámát. És azóta úgyszólván évtizedről évtizedre minden korszak legsikeresebb magyar drámája, rendezők versengenek színpadra állításáért, színészek vágya, hogy eljátszhassák Ádámot, Évát vagy Lucifert. És még a mellékesnek látszó személyek is kitűnő szerepeknek bizonyulnak. És közben Az ember tragédiája szakadatlan vita tárgya. Magasztalják és elmarasztalják. Bírálták már vallási szemszögből, és dicsőítették ugyancsak vallási szemszögből. Elmarasztalták polgári álláspontról, és egekig magasztalták ugyancsak polgári álláspontról. Kifogásolták marxista meggondolásokkal, és remekműnek mondották ugyancsak marxista elemzéssel. Megjelenése óta nem volt olyan emberöltő, amelyben nagy vita ne támadt volna értékelése körül. És amiről ilyen hevesen kell újra meg újra vitatkozni, az kétségtelenül nagyon is élő és nagyon is jelentékeny mű. Eszméinek gazdagsága mindenki számára ad lelkesednivalót és kifogásolnivalót. Attól függően, hogy mit olvasunk ki belőle nagyobb hangsúllyal, lehet lelkesen dicsérni és indulatosan elutasítani... csak közömbös nem lehet iránta sem olvasó, sem néző. Szakadatlanul gondolatokat kelt, és indulatokat ébreszt. És nincs még egy mű, amelyből ily világosan rajzolódnék elébünk, hogy mi minden foglalkoztatta a reformkorban induló, a forradalmat és bukását átélő s a század nagy kiábrándulásáig eljutó nemzedék műveltebb elméit, mint Az ember tragédiája: az eszmék keletkezésének, elavulásának és új eszmék keletkezésének ez a nagy történelmi körképe. Ugyanaz az évtized szülte, mint Ibsen Peer Gyntjét és Flaubert drámai költeményét, a Szent Antal megkísértését. A három nagy alkotóművész nem tudott, nem tudhatott egymásról, de végső lényegükben mind a három nagy mu arról szól, hogy az eszmék kelnek és múlnak, de él az ember, aki egyre új gondolatrendszereket formálva halad a maga útján. Mind a három a kiábrándulás látomása, de mind a három a kiábrándulásait túlélő, diadalmas emberé is. Az ember tragédiája a mi irodalmunk egyik legvilágirodalmibb jellegű és értékű halhatatlan műve, költőjének helye irodalmunk legnagyobbjai mellett és a világirodalom lényegesei között van. [h=2]Művei[/h] Madách Imre szobra Budapesten, aNemzeti Színház aulájában Lantvirágok (1840) Mária királynő (1840–1855) Férfi és nő (1843) Csák végnapjai (1843–1861) Vadrózsák (1844) Az ember tragédiája (1859–1860) A civilizátor (1859) Mózes (1860–1861) Tündérálom (töredék) (1864) [h=2]Emlékezete[/h] Szobra található a szegedi Nemzeti Emlékcsarnokban Fehér márványszobra áll a budapesti Nemzeti Színház aulájában Balassagyarmaton áll egész alakos bronzszobra A Miskolci Akadémiai Bizottság székházában található Madách mellszobra, az alkotója Kiss Nagy András A budapesti Madách Színház őrzi nevét 1900 végén Budapesten Madách irodalmi és művészeti barátok köre alakult [/TD]
