Madonna Az Illuminátus Orgiát Hozta Össze A Filozófia Szakkörrel Új Klipjében

A témát ebben részben 'Zenei Hírek' klarensz hozta létre. Ekkor: 2015. február 07..

  1. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Vasárnap esedékes az évi rendes Grammy gála, a zenebiznisz legrangosabb díjátadója – idén ráadásul brutális móka ígérkezik: Madonna és „elcseszett, kevésbé attraktív verziója”, Lady Gaga egyaránt fellépnek. Ez lesz az első alkalom, hogy az évek óta tartó cicaharc után egy helyszínen méltóztatnak tartózkodni – és kérdés nem fér hozzá, hogy a vörös szőnyegen nagyrészt egymásról kérdezik majd őket, amit nyilván mindketten kikérnek maguknak. Néhány szemelvény: Madonna első körben reduktívnak nevezte, hogy Gaga ellopta Express Yourself című számának zenei alapját, majd egy tévéshowban szemrebbenés lehazudta, hogy „a királynő engedélyt adott rá”, Gaga pedig válaszul nemrégiben egyszerűen kijelentette: Madonnának nincs is lelke.

    [​IMG]
    Galéria: Madonna az illuminátus orgiát hozta össze a filozófia szakkörrel új klipjében (8 kép)
    Színpadból viszont hármat is kap a Grammyn: a hármas pódium célja, hogy míg egy előadó parádézik, a másik már készülődhessen, a harmadik helyszín pedig a díjátadásra szolgál. Madonna stipistop lefoglalta az összeset, hogy először mutassa be élőben március 10-én megjelenő, Rebel Heart című albumának első kislemezét, a Living For Love-ot. A dal decemberi iTunes megjelenése óta kúszik felfelé a Billboard mezőnyében, tegnap pedig meg is érkezett a „trendig hits” lista első helyére, és a brit klub lista csúcsára is meg érkezett – köszönhetően az éjszakai videóklip premiernek.


    Don't f*ck with the Queen
    Madonna szokásához híven szokatlan helyszínt választott a kisfilm premierjére: a csak okostelefonról elérhető SnapChaten mutatta be – válaszul a skandalumra, hogy a lemez számainak demo verziói jóval a megjelenés előtt kiszivárogtak. A SnapChat felület specialitása, hogy az elküldött üzenet automatikusan törlődik, így lehetetlen lementeni azokat – legfeljebb a mobilkijelző rögzítésével, ám így nagyban sérül a minőség, és a felvétel gyakorlatilag élvezhetetlenné válik.

    A marketing stratégia remekül működött: az elmúlt 24 órában többmillió Madonna fan kényszerült regisztrálni a SnapChatre (köztük én is), és vélhetően ugyanennyi SnapChat felhasználó kényszerült Madonna rajongóvá válni. Ezután pedig mindkét teamnek egy teljes napot kellett várnia a ma esti webpremierig: a klip csak este 7 óra óta érhető el a VEVO-n. Az énekesnő mindeközben Instagram,Facebook és Twitter oldalán non-stop tolja a fotókat a videóból, melyben kristálymaszkot viselő, bikának öltözött (vagy inkább vetkőzött) tini- és huszonéves fiúkat vadít vörös bársonyfüggönnyel szegélyezett színpadon, szexi matador kösztümben. Másszóval: egy átlagos délutánt mutat be Madonna életéből. Az is valami ilyesmi lehet, nem igaz? Íme a klip...

    A klipet a JACK néven tevékenykedő francia vizuális művészduó, Camille Hirigoyen és Julien Choquart rendezték – a páros főként divatvideókat készít, dolgoztak már a Dior, a Nike, a G-Shock csapatával is, a Vogue-ban pedig fotós munkáik jelentek meg. Az emberpróbáló koreográfia – amelyet az 56 éves énekesnő természetesen tűsarkúban nyom végig – Megan Lawson műve, aki Madonna legutóbbi, MDNA névre keresztelt, világszerte bevétetel és nézőszám szempontból is csúcsokat döntögető turnéját is színpadra álmodta.

    Madonna vs Matador, harmadik felvonás
    Bár az énekesnő szereti hangsúlyozni, hogy ő sosem ismétli önmagát, ám a bikaviadal-téma nem először kerül elő művészetében: 1985-ben a La Isla Bonita című megasláger kislemez borítóján már viselt matador-szettet, majd alig egy évtizeddel később a Take a Bow és You'll See című balladák klipjeiben egy kerekseggű, feketeszemű spanyol matadorba, Emilio Munozba szeretett bele.

    [​IMG]
    Galéria: Madonna az illuminátus orgiát hozta össze a filozófia szakkörrel új klipjében
    Ám ismétléssel (vagy állatkínzással) ezúttal sem vádolhatja senki: a friss klipben a bikaviadal egyfajta ironikus metaforaként jelenik meg. A „Madonna-matador-bika” szerelmi háromszög első epizódjában a fellángolástól elgyengülten, epekedve imádta latin szeretőjét, a második kisfilmben már a könnyes csalódást igyekezett túlélni, most pedig, húsz évvel később már nem csak, hogy kiheverte a szakítást, de ő maga lényegült át könyörtelen, büszke matadorrá, aki bikák helyett pedig felszarvazott palikat idomít.

    Az új világrend Madonna kezében
    Madonnát - hála a Kabbala Központ és a zsidó miszticizmus iránti elkötelezettségének - gyakran és előszeretettel kiáltják ki az "új világrend", és a "világhatalomra törő cionizmus" konspirációs teória hirnökei az Illuminátusok királynőjének, az énekesnő pedig imád sütkérezni az összesküvés-elméletek fényében. Hamarosan boltokba kerülő lemezén helyet kapott egy Illuminati című dal is, amelyben azt énekli: "A Mindent Látó Szem figyel téged ma éjjel", két évvel ezelőtti Super Bowl fellépésén pedig rengeteg illuminátus-szimbólumot sorakoztatott fel, sőt egy sátáni szarvakkal ékes koronával a fején érkezett a színpadra.

    A bikafejű, emberáldozatokat követelő nagy úr képe a görög mitológiából számos más hitrendszer negatív hőse lett az évezredek során. Az eredeti történet szerint Minósz király felesége átok hatására lett szerelmes egy bikába - közös gyermekük volt Minótaurosz, az embertestű, bikafejű vadállat. A rémet egy labirintusba zárták, és időről időre hét ifjút és hét leányt áldoztak neki - míg Thézeusz egy bűvös karddal le nem döfte, majd szerelmétől, Ariadnétől kapott fonala segítségével kiszabadult a labirintusból. Madonna pedig nem lenne Madonna, ha nem etetné ismét a trollokat: násztáncszerű küzdelmet folytat a mitikus lényekkel egy gigantikus színpadon, egy ponton még csókot is lehel egy minótaurusz-táncos ajkaira, majd egy másik hátára pattan, végül eldobja magától a vörös posztót. Ezután a bikucik is visszavonulót fújnak, a láthatatlan közönség pedig üdvrivalgásban tör ki.

    Isten halott, de az istennő él és virul
    A fináléban a popkirálynő egy szál fűzőben, diadalittasan piheg a színpad közepén, messzire hajítva a vörös posztót, végső döfésként pedig egy Friedrich Nietzsche idézettel zárja a klipet a gondolkodó, akinek leghíresebb kinyilatkoztatása Isten halála volt, így üzen a világnak Madonnán keresztül: „Az ember a legkegyetlenebb állat. Szomorújátékok, bikaviadalok és keresztrefeszítések tevék eddig boldogabbá a földön; és midőn kitalálá magának a poklot, íme, ez lőn földi mennyországává.”
     
    • Like Like x 2
  2. kecsi /

    Csatlakozott:
    2013. augusztus 31.
    Hozzászólások:
    3,220
    Kapott lájkok:
    529
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Lady Gaga üstökös. Tudvalevőleg feltűnnek, fénylenek majd elhalványodnak. Talán legnagyobb sikere a művészneve. Madonna viszont ikon / idol és folytathatnám még a sort pozitív minősítésével. Gimnazista voltam ('90-es évek) első magnókazettám tőle van. Volt olyan nap: 3-4* végighallgattam ugyanazt. Ő mái napig is etalon marad.
    Like a Prayer (1989)
    Mint egy imádság...

    View: https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=rDnUIXF2ly8
     
  3. zonee / Guest

    Szeretem a zenéit
     
    • Like Like x 2
  4. kecsi /

    Csatlakozott:
    2013. augusztus 31.
    Hozzászólások:
    3,220
    Kapott lájkok:
    529
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Madonna nem csak zenét jelent: életstílus / life-style, gondolatvilág, filozófia, etalon, ikon, emóció, divat \ hanem üzletasszony és popkirálynő. Díva és sex-bálvány. Talán még ennél is több: életérzés, mentalitás, stílus, divat(-diktáror).