Tech Marad Az Internetadó, De Lesz Rajta Sapka

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' klarensz hozta létre. Ekkor: 2014. október 28..

  1. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn benyújtotta az Országgyűlésnek az internethasználat adójának módosító törvényjavaslatát, melyben felső korlátot kapna a sarc. A kormány jövő évi adóváltoztatási javaslatait kedden kezdhetik tárgyalni a képviselők.

    A kormány támogathatónak tartja azt a fideszes felvetést, hogy 700 forintban maximalizálják az adatforgalomra kiterjesztett távközlési adó felső korlátját, közölte még napirend előtti felszólalásában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A tárcavezető kijelentette, abban továbbra sincs változás, hogy ez a típusú adó nem az előfizetőket, hanem a távközlési szolgáltatókat terheli, amelyek közül a négy legnagyobb 2013-ban 75 milliárd, 2012-ben pedig 72 milliárd forint nyereséget ért el – írta az MTI.


    Előfizetésenként 700 forint
    Hétfő délután 4 óra után felkerült a parlament honlapjára Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető módosító javaslata, amely szerint az internetszolgáltatás utáni adó összege magánszemélyek esetén előfizetésenként havonta nem lehet több 700 forintnál, míg nem magánszemélyeknél 5000 forint lenne a felső korlát.

    Ez azt jelenti, hogy akinek több előfizetése van, az adott esetben többször is megfizetheti az internetadót – például mobilinternet és otthoni szélessávú internet-előfizetés esetén.

    [​IMG]
    Forrás: MTI/Kovács Tamás
    Ágazati adó
    „A két évvel ezelőtt bevezetett távközlési adó egyike a nagyvállalatokra kivetett ágazati adóknak, melyet nem az előfizetők, hanem a szolgáltató cégek fizetnek. A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja ragaszkodik ahhoz, hogy az adatforgalomra kiterjesztett adót is a szolgáltató cégek fizessék” – írja indoklásában a frakcióvezető.

    „AZ ADÓ ALANYA A SZOLGÁLTATÓ. AZ ADÓT AZ ADÓ ALANYA FIZETI MEG”– nyomatékosít a fideszes politikus a módosító javaslatában.

    Lehetetlenség a harmadik évezredben
    A jobbikos Z. Kárpát Dániel napirend előtti felszólalásában lehetetlenségnek nevezte az internetadó bevezetését a harmadik évezredben. Szerinte a kormánynak fel kellene mérnie az adó járulékos társadalmi kárát, amelyről kijelentette: sokkal magasabb, mint a bevételként várt 25-30 milliárd forint. Arcpirítónak ítélte a kormányoldal érvelését, miszerint az adó a szolgáltatókat sújtaná, mert szerinte nincs garancia arra, hogy a cégek nem hárítják át költségeiket a fogyasztókra.

    Tóth Bertalan (MSZP) azt kérte, hogy a kormány azonnali hatállyal vonja vissza az internetadót, míg Schmuck Erzsébet (LMP) sajnálatosnak nevezte, hogy a kormány a tüntetés után fejezi ki az egyeztetés iránti készségét.

    Már másnap módosították volna
    A kormány október 21-én, kedden terjesztette az Országgyűlés elé a 2015. évi adótörvény-javaslatát, melyből kiderült, hogy jövőre az internetszolgáltatásra is kiterjesztenék a távközlési adót. A törvénytervezet szerint egy gigabájt adatforgalom után 150 forintot kellene fizetni.

    Az internetadóról korábban megkérdeztük Rogán Antalt is, aki múlt szerdai válaszlevelében azt írta, hogy egyfelső limit bevezetését tartja célszerűnek. Mint írta, képviselőcsoportja ragaszkodik ahhoz, hogy az adatforgalomra kiterjesztett adót a szolgáltató cégek fizessék.

    Tízezrek tüntettek a netadó ellen
    Vasárnap este több tízezer ember követelte az internetadó visszavonását Budapesten és több vidéki városban. A tüntetők világossá tették, hogy nem elégszenek meg a világon egyébként teljesen egyedinek számító internetadó mérséklésével, a tervezet teljes eltörlését követelték, és erre 48 órát adtak a kormánynak – ha a követelésük nem teljesül, akkor keddre újabb demonstrációt hirdetnek meg.

    [​IMG]
    A Fidesz-székház az internetadó elleni tüntetés után

    Fotó: Bielik István - Origo
    A megmozdulás végén a Fidesz Lendvay utcai székházátmegrongálták – számítástechnikai eszközökkel dobálták meg az épületet. A rendőrség garázdaság miatt hat embert őrizetbe vett.

    Nem éri el a célját
    Egy könyvvizsgáló és tanácsadó cég állásfoglalása szerint az internetadó általános bevezetése jelentős hátrányokat okozna a társadalomnak és a gazdaság számtalan területének, ugyanakkor messze elkerüli az adó bevezetésének valódi célját, azaz az interneten jelentős bevételeket elérő vállalkozások megfelelő adóztatását. A BDO egyébként azt javasolta, hogy a lakossági előfizetők egyáltalán ne tartozzanak a tervezett adó hatálya alá.

    A keddre meghirdetett demonstrációról élőben számolunk be az Origo – jelenleg adómentes hasábjain.
    Marad az internetadó, de lesz rajta sapka