Tech Meg Fog Lepődni, Ki Jelenleg A Világ Harmadik Legnagyobb Okostelefon-gyártója.

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' nonoka hozta létre. Ekkor: 2014. október 29..

  1. nonoka /

    Csatlakozott:
    2011. január 02.
    Hozzászólások:
    27,115
    Kapott lájkok:
    2,448
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Az első két hely természetesen a Samsungé és az Apple-é, a harmadikra viszont egy olyan cég kapaszkodott fel, amelyik egy negyedévvel korábban még csak az ötödik helyet birtokolta.

    2010-es alapításakor még csak a MIUI firmware fűződött a kínai Xiaomi nevéhez (ezzel a programmal lehetett iPhone-külsőt varázsolni az androidos telefonokra), azonban mindössze egyetlen év elteltével már az okostelefonok piacán is labdába rúghatott a vállalkozás (a Xiaomiról itt olvashat további részleteket)..

    A koreai piackutató IHS iSuppli legújabb jelentése szerint pedig 2014 harmadik negyedévét tekintve a világ (és nem Kína) harmadik legnagyobb okostelefon-gyártójává avanzsált a cég.

    [​IMG]
    Fotó: G for Games

    Kína Apple-je (ahogy szívesen emlegetik a Xiaomit) 19 millió telefont értékesített a harmadik negyedévben, ami jelentős előrelépés a második negyedév 15,1 milliós eladásához képest – amúgy ez az eredmény akkor az ötödik helyhez volt elég. Tavaly a harmadik negyedévben a Huawei kerülhetett a dobogó harmadik fokára, most viszont – 16,8 milliós eladásával – az ötödik helyre csúszott.

    A fiatal milliárdos, Lei Jun által vezetett Xiaomi sikerénél persze figyelembe kell venni, hogy hazai pályán, a világ legnagyobb okostelefon-piacán ügyködhet, azonban az is igaz, hogy itt újabb feltörekvő cégek szorongatják, például a Meizu vagy a OnePlus. Talán ezért is lép a kínai Apple óvatosan egyéb piacokra, például Hong Kongban, Szingapúrban és Indiában próbálkozik – az utóbbi országban szinte pillanatok alatt elkapkodták Mi3 okostelefonját.
    Tech: Meg fog lepődni, ki jelenleg a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártója - HVG.hu