A családomban a legközelebbi hozzátartozóm, az apukám halt meg 16 éves koromban, elengedtem, de soha nem fogom feldolgozni teljesen. Néha amikor bajban vagyok, vagy nem tudom hogyan tovább, valaki mintha irányítana, mutatná, hogy hogyan tovább. Szerintem apukám mindig mellettem van.
Isten keze vezetett eme témához? 2015. február 17-én veszítettem el Édesapámat második szívinfarktusakor. Viccelődve szoktam mondani: háromszor haltam meg, de négyszer születtem. 3-szor hoztak vissza az életbe szívbe adott injekcióval, electro-kardio-sokkal ('kiütöttek' köznapi szóval élve). Láttam a túloldalt és a halált. Beszélgettem a Sátánnal. Hazaküldött, hisz célja van még velem! Nem olyan rossz dolog a halál, viszont nem vágyom rá. 2003-óta viszont már nem félek tőle.
Többször nyitottam meg azt a témát s tűnődtem el azon írjak -e hozzá. Nos apum pár éve meghalt, hirtelen történt fél év alatt ment el szerencsére fájdalom nélkül. Nehéz volt az a fél év hisz tudtuk mire számítsunk. Már képes vagyok róla úgy beszélni vagy írni hogy 'csak a torkom szorul össze s pár könnycsepp gördül végig az arcomon, s nem török ki zokogásban. Vele szót értettem mindig, nem cseszegetett akkor sem mikor igenis megérdemeltem volna.Mondják a lányok apások, ebben sok az igazság. S hogy hogyan dolgoztam fel? Próbálom elfogadni a megváltozhatatlant.
Édesapám pár hónappal ezelőtt lépte át a mennyország kapuit.Nem volt minta kapcsolat köztünk és voltak vitáink is sok.Fél éves betegség után ő is fájdalom nélkül távozott.Nagyon hiányzik és még mindig nehéz elfogadnom a dolgot,mert még nagyon sokat élhetett volna.Én ilyen módon voltam kapcsolatban az elmúlással eddig.
Anyai (Kovács) nagyapám otthonában szívinfarktusban halt meg. Fel kellet törni az ajtót, mert holtában az ágya mellett hevert. A rendőrség és az orvos csak a halottskocsit tudta hívni, mivel már közel egy napja beállt a biológiai halál. Életem ezidáig fonalában 4 halottat láttam: dédnagymamámat, nagyapámat, a szomszédasszony férjét és Édesapámat. Anyai nagyapám halála nem azért érint meg oly közelről, mert általános iskolai ballagásom napjaiban hunyt el és emiatt a ballagási banketten nem vettem részt. Talán azért, mert lelkünk oly közel állt egymáshoz. A "könyv - és újság - moly" a "műszaki zseni" a gépész, a földmíves, az arisztokrata ("Y" végű családnév felességénél, míg maga cívis és kulák középbirtokos). Nem dicsekvés - én talán sosem leszek oly nagy ember, mint Ő volt. Legkedvesebb rokona és beszélgetőtársa is Dr. Somody volt - főiskolai dékán (nagybátyám, aki tavaly óta halott). Nagybátyám halála várva várt dolog volt: majd minden szervében rákos daganat / áttétel volt. Halála előtt sem volt más, mit azelőtt: csendes és békés ember. Láttam a "hulla-sápadtságát" és éreztem erőtlen kézfogását. A halál szele lengedezett körülötte. Kellemetlen téma ez - viszont: az élethez tartozik. Én már nem félek a haláltól, hisz tudom, hogy milyen: nem csak láttam másoknál, hanem klinikailag magam is átéltem.
nehéz feldolgozni jobb rá nem gondolni nem szeretek nagyon róla beszélgetni nem gondolsz rá próbáld lekötni magad éld az élted jobb tanácsom nincs
A halál azon dolgok egyike, amely nem érdekel. Háromszor haltam meg klinikailag és így összességében négyszer születtem meg életem során. Nem olyan rossz az ... a túlvilág. Talán elveszítettük ősi 'halálkultusz' és 'életmítosz' szertartásainkat. A halott melletti virrasztás és az újszülött melletti ajándékozási szertartásokkal közelebb voltunk halálhoz és élethez. Valójában a halálkultusz jelenleg a koporsó kiválasztásán nyugszik. Láttam már halottat életemben többször is. Voltam hullaházban és ravatalozóban. Részemről a halál soha többé nem érdekel. Ja, biológia tanár vagyok.
Én tudom hogy senki nem élhet örökké de nagyon nehéz feldolgozni szerintem .Legalábbis nekem .Nincs egy éve hogy elveszitettem egy nagyon nagyon kedves munkatársam aki nagyon közel állt hozzám úgy érzem nagyon nehezen dolgozom fel mert mai napig hiányolom még .folyton sirok ha róla beszélek vagy irok azt mondják az idő mindent begyógyit de ez nem nagyon igaz örökké hiányozni fog
Láttam Édesapámat haldoklani. Utolsó két óráját az intenzív osztályon töltötte; így a halála pillanatában nem volt részem. Mindez 1 éve és 2 hónapja történt. Amint az intenzív főorvos kilépet és közölte a "rossz hírt" - én nem sírtam, csak Édesanyám. Biológiatanárként 2 éve minden reggel azzal a hittel keltem fel: él. Azzal üdvözöltem (lehet visszatetsző eme mondat) < "- Nagyon örülök, hogy Kedves Édesapám! (... hogy felébredtél! / élsz / jól vagy / köztünk vagy). A sebek valóban begyógyulnak. Részemről / Édesanyámtól: egyféle kultusz övezi Édesapám emlékét. Gyógyszerei mozdítatlanul éjjeli szekrényén az ágya mellett. Az általa fához támasztott fatörzs számomra mozdítatlan. Majd ha megértem, mit és miért cselekedett... még akkor sem. Emlékek a tárgyai, a közös munkánk, együttes cselekedeteink nyomai. Aki a szívünkben él: az halhatatlan. A lélek: mindörökké él. Senki sem megy el örökre. Édesapám itt van közöttünk. Lélek ... Édesanyám veséje beteg. Amennyiben nem kezelik: leállhat a működése. Vese dialízis vagy pár nap alatti halál. Ilyenkor elgondolkodok az élet értelmén. Nem vagyunk halhatatlanok, csak lelkünk az!