Vasárnap este az esztergomi kórházban meghalt Buzánszky Jenő. A legendás magyar futballcsapat, az Aranycsapat védője, a Nemzet Sportolója 90 éves volt. Buzánszky Jenő fia, ifj. Buzánszky Jenő közölte a halálhírt a Fourfourtwo.hu szerkesztőségével, amely beszámolt arról is, hogy az Aranycsapat jobbhátvédje, a „klasszikus tizenegy tagjai közül utolsóként búcsúzott az élők sorából.” Buzánszky december 12-én került kórházba, meg kellett műteni, de napok múlva is kritikus állapotban ápolták az esztergomi kórház intenzív osztályán. Az Aranycsapat legendás jobboldali hátvédje 1938-ban, tizenhárom évesen, a Dombóvári Vasutasban kezdte pályafutását, ahonnan 1946-ban egy évre a Pécsi VSK-hoz, majd végül a Dorogi Bányászhoz került, ahol összesen 330 mérkőzésen lépett pályára, ebből 274-en az első osztályban. Grosics Gyulával együtt került be a Dorogból a válogatottba, igaz, a Fekete Párduc később a kor legjobb magyar csapatához, a Honvédhoz igazolt, míg Buzánszky maradt. Az Aranycsapat: Lóránt Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai II László, guggol: Lantos Mihály, Puskás Ferenc, Grosics Gyula. Fotó: Erky-Nagy Tibor / FORTEPAN Erről később úgy nyilatkozott, nem bánta, hogy nem ment ő is a Bp. Honvédba vagy az MTK-ba, vidéki gyerekként nem vágyott a fővárosba, főleg, hogy Dorogról is válogatott tudott lenni. A legjobb eredménye a klubbal az ötödik hely volt, amit 1950 őszén és 1955-ben értek el. A Kazalnak becézett hátvéd a Buzánszky-Lóránt-Lantos összetételű védőhármas leggyorsabb tagja volt. Nemcsak szerelésben és a védőmunkában tűnt ki, hanem az ellentámadások indításában is. Bátran vállalt előretöréseket, amelyeket rendszerint jó beadásokkal fejezett be. A dorogi kötödés később is megmaradt, előbb a város díszpolgára lett, majd a helyi stadiont is róla nevezték el. 85. születésnapján még úgy nyilatkozott, bántja, amiért Grosics Gyulával nem lettek a Nemzet Sportolói, ám nem egész egy évvel később, pár héttel a 86. születésnapja előtt mindketten átvehették a címet, míg 2014 novemberében Nagy Tímeával bekerült a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjai közé. Fotó: Koszticsák Szilárd Az 1925. május 3-án született Buzánszky 1950-től hat éven át szerepelt a válogatottban, összesen 49 mérkőzésen játszott, és tagja volt az 1952-ben, Helsinkiben olimpiát nyert csapatnak, ahogy a 1954-es svájci vb-n döntős, második keretnek is. 1953-ban az évszázad mérkőzésén is játszott az angolok ellen. Miután felhagyott az aktív futballal, maradt azért mellette. Szakedzői diplomát szerzett, 1961-től a Dorogi Bányász (1961-65, 1967-69), az Esztergomi Vasas (1965-67, 1969-70), majd a Fősped Szállítók (1972) edzője volt. Az edzősködés után előbb elnökhelyettese, majd elnöke volt a Komáromi, illetve Komárom-Esztergom megyei Labdarúgó-szövetségnek, 1993-tól pedig az MLSZ elnökségi tagja lett, ahol az utánpótlást felügyelte. 2011-ben a szemével került kórházba, míg 2013-ban kisebb autóbalesetet szenvedett, ezt leszámítva 2014 végéig nem volt komolyabb problámája az egészségével Buzánszkynak, akiről 2008-ban Vasutasból aranybányász címmel könyv is megjelent. Kitüntetései Munka érdemrend (1953) A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954) Olimpiai érdemérem (1986) Dombóvár díszpolgára (1991) Dorog díszpolgára (1993) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1993) A Dorogi FC Örökös Tagja (1999) Csik Ferenc-díj (2001) Szent István-díj (2007) Prima Primissima díj (2010) A Nemzet Sportolója (2011) Emberi Méltóságért-díj (2014) http://sportgeza.hu/futball/2015/01/11/buzanszky_meghalt/
