Egy amerikai tudócsoport rájött, hogyan lehet villámokat „gyártani", hogy közelebbről tanulmányozhassák ezeknek a pusztító elektromos kisüléseknek a hatásait. A villámlást magától értetődő okokból nem könnyű tanulmányozni. Mivel képtelenség megjósolni, hogy mikor és hol fog lecsapni az istennyila, a kutatóknak ki kellett találniuk, milyen módszerrel tanulmányozhatják ezeket a hatalmas erejű, pusztító elektromos kisüléseket. A Wired cikke szerint a megoldással végül Martin Uman és csapata, a Floridai Egyetem nemzetközi villámkutató központjának tudósai álltak elő: készítettek egy eszközt, amely lehetővé teszi a számukra, hogy saját villámokat állítsanak elő. Umanék titokzatos mennykőkészítő szerkezete tulajdonképpen nem más, mint egy hosszú – több mint 700 méteres – rézdrótra kötött hobbirakéta. Ha úgy döntenek, ideje saját környezetükben tanulmányozni a villámcsapásokat, keresnek maguknak egy jóképű orkánt, földelésként egy villámhárítóhoz kötik a drót végét, majd belelövik a rakétájukat a vihar kellős közepébe. Ahogy a drót lecsévélődik, nagy erejű pozitív elektromos kisülés keletkezik, amely afféle „fordított villámként" akár 6,5 -11 kilométer magasságba is felcikázhat. Amint a pozitív töltés eléri a felhőket, egy pillanatra megszakad az elektronok áramlása, majd a keletkező negatív töltés azonnal visszacsap és telibe találja a drót alsó végén a villámhárítót. A töltés azonmód vissza is szalad az egekbe és látványos villámcsapást produkál. A kutatók által gerjesztett „irányított villámlás" szinte teljesen ugyanúgy viselkedik, mint természetes párja. Így – mivel most már pontosan tudják, hol fog lecsapni –, Uman és munkatársai kedvükre tanulmányozhatják ezt a rettegett természeti jelenséget, nagysebességű kamerákkal fényképeket készíthetnek róla, és pontos adatokat gyűjthetnek arról, mi történik azokkal az anyagokkal, amelyek az útjába kerülnek. Kutatásaiknak komoly gyakorlati hasznuk is lehet; kiderítették például, hogy a villámcsapás nem tud kárt tenni a nukleáris hulladékok tárolására használt konténerekben. Következő nagy, a DARPA által is támogatott projektjük során azokat a rendkívül alacsony frekvenciájú, 10-30 kHz-es rádióhullámokat (10-30 kHz) szeretnék tanulmányozni, amelyeket a villámlás generál a földfelszín felett 50-100 kilométerrel húzódó ionoszférában.
