Mennyei silányság – Aranybulla Az Aranybullát megnézni nem kell félnetek jó lesz ha minden kritikus szereti én nem ellenzem. A magyar filmes közönség körében régóta hatalmas igény mutatkozik arra, hogy történelmünk fejezeteit nagyszabású játékfilmek segítségével is megörökítsük. Márpedig a histórikus témák még a nemzeti érzelmeket elutasító szocialista rendszerben is utat találtak maguknak. A Föltámadott a tenger, A kőszívű ember fiai vagy az Egri csillagok mind-mind megfeleltek saját koruk technikai és művészeti igényeinek. Bár ezek sem voltak teljesen mentesek a népnevelő szándékú propagandától és történelmi ferdítésektől, mégis alkalmasak voltak arra, hogy rajtuk keresztül a néző bepillantást nyerhessen egy letűnt kor hangulatába, hogy aztán a dicső ősök példájából meríthessen erőt a hétköznapok küzdelmeihez. A magyar történelmi film azonban hosszú évtizedekre indexre került, és miközben sorra kerültek ki a grandiózus hollywoodi eposzok (A rettenthetetlen, Gladiátor, Az utolsó szamuráj, Trója, Mennyei királyság), addig nekünk a Honfoglaláshoz és a Sobrihoz hasonló, kis költségvetésű és vérszegény produkciók jutottak. Bár akadtak nagyobb szabású projektek, ezek jórésze a XX. századi történésekre koncentrált (Szabadság, szerelem, Saul fia) és múltunk dicsőbb pillanatait – köztük a magyar középkort – távolságtartással kezelte. A közelmúltban azonban úgy tűnt, ismét komoly politikai akarat mutatkozik arra, hogy a közönség végre vérbeli történelmi eposzokat láthasson. Ezek a produkciók viszont egy rendkívül fontos problémára világítanak rá, és az Aranybulla ezen problémák állatorvosi lovának tekinthető. A magyar nagyjátékfilm sajnos hosszú ideje nem rentábilis műnem. Mivel a mozijáró közönség már a televíziózás elterjedésével jelentősen megcsappant és a piacunk kicsinek mondható, a játékfilmjeink csak abban az esetben térülnek meg, ha rendkívül alacsony költségvetésből készülnek és szokatlanul nagy népszerűségnek örvendenek. Üzleti oldalról nézve tehát egy nagyszabású történelmi játékfilm biztos bukásnak tekinthető, így elkészítése inkább kulturális ügy, melyet az állam vállal magára. Ez a szerepvállalás viszont szinte mindig magával vonja, hogy az éppen aktuálisan hatalmon lévő politikai kurzus is elhelyezi a vízjelét a készterméken. Ez a vízjel lehet szinte egészen láthatatlan, de igen tolakodó és látványos egyaránt. Utóbbi esetben pedig a szándék teljesen egyértelmű: a múlt eseményei igazolják a jelenben regnáló vezetést és annak ideológiáját. Ettől persze a megvalósítás még lehet színvonalas és korszerű, de a politikai szándék legtöbbször inkább agyoncsap minden más szempontot. Kriskó László rendezése, az Aranybulla sajnos ennek a szemléletnek esik áldozatául. A fikciós betétekkel tarkított dokumentumsorozat – melyből a későbbiekben egészestés játékfilm is érkezik – II. András király uralkodását igyekszik bemutatni, különös tekintettel az 1222-ben kiadott Aranybullára, mely a magyar jogtörténet és alkotmányosság egyik legfontosabb pillére. Az árpádházi uralkodó mindemellett vezetett hadjáratot a mai Ukrajna és Lengyelország területén található Halics birtoklásáért, keresztesvitézként állt helyt a Szentföldön, lánygyermeke, Erzsébet pedig az egyik legismertebb középkori női szentté vált. Az életmű tehát egyértelműen filmfeldolgozásért kiált, az Aranybulla mégis egy olyan ajándék, amit inkább visszautasítanánk. Az átverés már rögtön a film reklámozásával kezdődik. A fiatal András királyt megformáló Veréb Tamás ugyanis a film látványvilágát a Trónok harcához hasonlította és szerinte a magyar sorozat bátran megállná a helyét az HBO fantasyjával szemben is. Bár biztos vagyok benne, hogy állítása jóindulatból fakad, már a széria előzetesének megtekintése után is nyilvánvaló, hogy a felvételek és a vágás inkább a History Channel dokusorozatainak fikciós betétjeivel állítható párhuzamba, semmint egy több százmillió dolláros gigaprodukcióval. Az irreális elvárásokat támasztó marketing azonban hamar megbosszulta magát és a legtöbb kritika éppen a Trónok harca-párhuzamot állította célkeresztbe. A moziban a leforgatott anyag egybevágva, a szakértő megszólalások nélkül lesz látható, és valószínűleg itt lesz majd igazán látványos a különbség. Pedig sajnos az Aranybulla még a History Channel ismeretterjesztő mezőnyében sem lenne a legjobb versenyző. Az utóbbi időben a történelmi csatorna is elkezdte komolyabban venni magát, és a Grant című minisorozat képében sikerült minőségi produkciót alkotniuk. Az Aranybullában viszont a fikciós betétek sajnos erőtlenek, rosszul vágottak, a párbeszédek papírízűek, melyeket instrukciók hiányában még az egyébként igen tehetség színészgárda (pl. Trill Zsolt, Törőcsik Franciska, Rátóti Zoltán, Széles Tamás) sem tud életre kelteni. Az operatőri munka még egészen korrekt lenne, azonban a szinte sztenderdé vált sötét szűrős, deszaturált „középkor-filter” agyonnyomja a képeket. A jelmezek elnagyoltak, gyakran anakronisztikusak vagy pontatlanok és nem látszik rajtuk a mindennapos használat. A leginkább azonban a címerek hazudtolják meg a XIII. század valóságát, hiszen a filmbéli András király pajzsán már együtt láthatjuk az árpádházi sávozást és a kettőskeresztet – bocsánat, a sorozatban szimpla kereszt látható – melynek egyesítése csak jóval később történt meg. Az Aranybulla alkotóira Ridley Scott stílusa is hatást gyakorolhatott. A sorozat producere, Rákay Philip elmondása szerint a sodronyingeket ugyanattól a spanyol cégtől kölcsönözték, mint akik a Mennyei királysághoz is szállították a kellékeket. Az Aranybulla meglehetősen ügyetlenül, de igyekszik utánozni Scott történelmi filmjeinek stílusát és jellegzetes pillanatait. Olyannyira, hogy a második epizód koronázási jelenetében áthangszerelve ugyan, de egy az egyben felismerhető Harry Gregson-Williams Burning the Past című szerzeménye, melyet a Mennyei királysághoz írt. A nyitóepizód első perceiben pedig a Netflix V. Henrik című filmjének muzsikáját azonosíthatjuk. Fontos még kiemelni, hogy a Mennyei királyságban is szereplő keresztesvitéz, Chatilloni Rajnald gyakori hivatkozásként és példaként szerepel, hiszen ő volt III. Béla király feleségének apja, II. András anyai nagyapja. A leghatározottabb probléma viszont az, hogy az Aranybulla napjaink konzervatív politikáját és fogalmait vetíti vissza 800 évvel ezelőttre. Ez már az egyik producer, Rákay Philip személyében tetten érhető, aki közismert kormánypárti szereplőként gyakran nyilvánul meg a televízióban és jobboldali internetes csatornákon. Kriskó László bőséges rendezései között pedig a Csillagösvényen című alternatív dokumentumsorozatot is megtalálhatjuk, mely a nemzeti oldalon népszerű történelmi mítoszokat hirdette, mint a hun-magyar folytonosság és a sumér-magyar rokonság. Az Aranybulla II. András személyében egyfajta előképet igyekszik faragni a nemzeti-keresztény gondolat és a jobboldali konzervatív ideológia számára. „II. András király a korát jóval megelőző reformgondolkodó, valódi keresztényi értékeket képviselő uralkodó volt.” – áll minden egyes epizód bevezető soraiban. A valódi keresztényi értékeket képviselő uralkodó kifejezés ugyan talán helytálló a középkor fogalmai szerint, de a Biblia alapján nem valószínű, hogy Jézus Krisztus helyesnek ítélte volna, hogy a nevében vezessenek kereszteshadjáratokat. A széria emellett mintha a nemzeti gondolat előzményét is Andrásban látná meg, holott a XIII. század világa még nagyon távol állt a mai modern nemzetfogalomtól. A megszólaltatott szakértők igyekszenek pontosan bemutatni a korszakot és tárgyilagos hangot megütni, ám a narráció ezzel sokszor teljesen ellentétes, elfogult és pátoszos hangnemet üt meg, mely teljesen idegen a dokumentumfilm elveitől. Emellett a narráció a tárgyi tévedésektől és csúsztatásoktól, félreérthető mondatoktól sem mentes. Ilyen például, hogy András hadjárata előtt utoljára a IV. kereszteshadjárat érte el a Szentföldet. Ez azért nem igaz, mert pont a IV. hadjárat hírhedt arról, hogy a keresztesek végül az eredeti végcél, Egyiptom helyett csupán Konstantinápolyig jutottak, amelyet elfoglalva és kifosztva megalapították a Latin Császárságot. Az Aranybulla szegényes megvalósítású, hanyagul megírt és rendezett alkotás. Jó magyar történelmi filmekre igenis szükség lenne! Olyanokra melyek a hiteles információk, korhű cselekmény és tárgyi kultúra mellett mozgóképművészeti szempontból is megállják a helyüket. Az Aranybulla sajnos nem tartozik ezek közé. Az Aranybulla a Duna Televízióban, illetve a Médiaklikken látható. 2023. január 4. https://www.filmtekercs.hu/sorozat/aranybulla-sorozat-kritika
