Miután a kereszténység meghódította a Római Birodamat, az egyház nem bizonyult túl “türelmesnek”. Gondoljunk csak a különböző szekták elleni véres leszámolásokra, az inkvizíció börtöneire és máglyáira, vagy a XVI. században kezdődött vallásháborúkra. A középkorban katolikus egyház eretnekségnek bélyegzett mindent, ami nem egyezett tanaival, de a reformáció hívei sem tűrték az övékkel ellentétes nézeteket. A svájci Théodore de Bèze, Kálvin “utóda” vagy Thomas Edwards anglikán prédikátor egyaránt úgy vélte, a lelkiismereti szabadság, más hiten lévők megtűrésének a gondolata a sátán találmánya, hogy az emberekben kételyt ébresszen és meggyöngítse a hitet – írja Benda Kálmán. Kényszerű alku Augsburgban De a francia hugenották is úgy vélték, joguk van erőszakkal rákényszeríteni az “igaz hitet” más vallásúakra. Hosszan sorolhatnánk, de a lényeg, hogy a XVI-XVII. században néhány álmodozó humanistán kívül csak az igazán kicsi, üldözött vallási irányzatok hirdették a vallás és a lelkiismeret szabadságát. Mindezt csak a francia forradalom hozta el a XVIII. század végén. De visszatérve a reformáció korára, évtizedes vérontás kellett ahhoz a kényszerűségből kötött politikai alkuhoz 1555-ben, amit augsburgi vallásbékeként ismerünk. Ez elismerte a lutheránus vallást, ám a felekezetek együttélését elképzelhetetlennek tartották. Így minden város, tartomány, ország eldönthette, a két vallás közül melyiket követi. A másik egyház hívei áttértek, vagy távoztak. Tehát egy joghatóság alatt továbbra is csak egyetlen vallás létezhetett. “A velük ellenkezőt elbocsájthassák” Magyarország és főleg Erdély vallási térképe a nyugatinál sokkal tarkább volt. Akár egy településen belül is több felekezet hívei éltek együtt, a vallási különbségek sokszor etnikai különbséget is jelentett. Az ortodox románokat nyilván nem érintette a nyugati egyház harca, ám ami a többieket illeti, a lakosság többsége, köztük a fejedelem János Zsigmond is a lutheri reformációhoz csatlakozott. Katolikusnak néhány főúri család és a székelység egy része maradt meg. Az országgyűlés 1557-ben bevett vallássá nyilvánította a lutheri evangélikus vallást – azaz a katolikussal egyenlő jogokat. Amikor pedig a magyar nemzetiségűek, és a fejedelem is a kálvini ághoz csatlakozott, 1564-ben a református vallás is egyenjogúságot nyert. Ám ez még az augsburgi rendelkezéshez hasonló, vagyis egy joghatóság, egy vallás elvét követte: A királyi városok, mezővárosok és a falvak bármelyik vallást követhessék, hitükön való prédikátort tarthassanak, a velük ellenkezőt pedig elbocsájthassák. Azért már itt is volt különbség: a mezővárosok és a falvak, vagyis a parasztok is szabadon választhattak, illetve a fejedelem vallását alattvalóinak nem kellett kötelezően követniük. Ám Erdélyben a reformáció itt nem állt meg, a magyar reformátusok egy része az unitáriusnak nevezett antitrinitárius, vagyis a szentháromságot ellenző, tagadó tanokhoz csatlakozott. Vallásszabadság a világon elsőként Unitárius lett a fejedelem is, a tordai országgyűlés pedig 1568. január 13-án kimondta: …mindön helyökön az prédikátorok az evangeliomot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerént, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne kénszeritse az ű lelke azon meg nem nyugodván; de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanitása ő nékie tetszik. Ezért penig senki […] az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől. […] és nem engedtetik senkinek, hogy senkit fogsággal avagy helyéből való priválással fenyögessön az tanitásért, mert az hit istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás istennek igéje által vagyon. Mit jelent ez? A tordai országgyűlés a világon elsőként mondta ki a négy vallás — katolikus, evangélikus, református, unitárius — szabadságát és egyenjogúságát. Az uralkodó nem tehetett különbséget a felekezetek között, és nem érvényesült területi elv sem: a nemes, a polgár, a jobbágy egyénileg, szabadon dönthetett, milyen mód szerint forduljon az Úrhoz. Mindezt egy olyan korban, amikor Franciaországban hugenották tízezreit mészároltak le, országok háborúztak egymással a vallás nevében, a Habsburg császár pedig úgy volt vele, inkább váljon birodalma lakatlan sivataggá, minthogy eltűrje e protestánsokat – emeli ki Benda Kálmán. Való igaz, ez nem a mai értelemben vett vallási és lelkiismereti szabadság, hanem a társadalmi béke érdekében kötött politikai egyezség. De nyilván nem kérhetjük számon mai értékrendünket és gondolkodásunkat a XVI. századon. Erdély még így is egy évszázaddal megelőzte Angliát, és századokkal Európát.
