Bármennyire is szeretünk képzelegni a jövőről, a technológiáról, annak szociális, egészségügyi és világjobbító hatásairól, sosem gondolunk bele abba, hogy mi történik, ha a gyógyszerkiadó elromlik, mi pedig tüdőbetegen rugdaljuk (egyre kevesebb energiával persze, hiszen tüdőbetegek vagyunk) kétségbeesetten az automata oldalát, hátha az évtizedek óta megszokott „majd megoldja az erőszak” módszer működik. De nem működik. Ilyen és ehhez hasonló problémákra mutat rá a The Guardian új animációs filmje, amely végén gondolatébresztőként még szakértők véleményét is bedobja: ezek szerint az elkövetkező 30 évben a gépek a munkaerőt felére csökkenthetik (Moshe Vardi, Rice University), illetve a gépek már olyan dolgokat képesek megtenni nekünk, amelyeket az előző évtizedben el sem tudtunk volna képzelni (Andy Haldane, Bank of England). Nehéz nem felületes félelemkeltésre gondolni a második nézésre, a mögöttes világ rendszere ugyanis legalább annyira nem áll össze, mint a beidézett vélemények sem állják meg teljesen a helyüket – a film utalásait pedig mi kezdjük el összerakni a fejünkben és jó sapiens módjára a lehető legrosszabb opciókat fogjuk előirányozni magunknak. Ahhoz a Microsoft fent látható konceptvideójából már eléggé hozzászokhattunk, hogy “A Jövőben” majd nemcsak a fürdőszobatükörről, de minden síkfelületéről olvashatjuk majd a reggeli híreket (miközben a lábunknál macskarobotok dörgölőznek, a hírfolyamban pedig kiemelt hírként szerepel az ehhez járó új frissítés), ennek mentén az sem meglepő, hogy a fogkefénket öblítés előtt egy érzékelőlyukba toljuk, ami végigelemzi, hogy van-e valamilyen betegségünk, majd automatikusan időpontot is foglal nekünk az orvosnál. A kérdések persze adottak: egészségbiztosításunkat vagy az orvoshoz való jogunkat is elveszítjük, ha nincs munkánk? Érthető, hogy a film az utolsó emberről szól, aki most veszíti el éppen az állását, de mit csinálnak azok, akiknek nincs munkája, de láthatóan autóban ülnek és haladnak valahonnan valahová? Az utcákon bezárt VR-mozikat és ételosztókat látunk, de mi van azon társadalmi trendekkel és elképzelésekkel, amelyek szerint a technológia megmarad a nagyvárosokban, azok pedig, akik kevésbé akarnak függésben élni, mennek vidékre önfenntartó kommunákba vagy farmokra dolgozni? A város felett szürke az ég, de nem úgy, mint a tévé műsorszünet idején, hanem a dróntakaró adja az egyenpantonet, a légikontrollt valószínűleg szintén mesterséges intelligenciák vagy legalábbis jól fejlett algoritmusok adják és még egy kezdő HR-es is meglepődne azon a leépítési stratégián, ami szerint EGY ember maradt a cégéletciklus végére – ennek nemcsak céges logika, hanem még a józan paraszti ész szerint sincs semmi értelme. Az viszont biztos, hogy a rövidfilm ezen következetlenségek ellenére is nagyon jó gondolatébresztő és vitaindító, a macska-AI kódolása pedig még nem is lehetne nehéz, ki lehet dobni az összes szubrutint, ami a társas érintkezés nüanszaival foglalkozik.
