Az ősi indián szertartás során a meggyújtott, ill. izzó növény levelének a füstjét szippantották be élénkítő, vagy épp kábító célzattal. A középkori Európában még dísznövényként, sőt orvosságok alapanyagaként is használták a „szent és isteni” füvet. Kezdetben leginkább időtöltésként, majd a nikotin okozta függőség kialakulása után kényszerből gyújtanak rá a dohányosok. A dohányzási szokás számos tevékenységgel összefügg a mindennapi gyakorlatban. Jól ismert a dohányzás kávéfogyasztással, alkoholfogyasztással, kiadós étkezésekkel, autóvezetéssel, vagy éppen a munka közötti szünetekben folytatott beszélgetésekkel való kapcsolata. A dohányzás szorosan összefügg érzelmi életünkkel is: dohányzunk bánatunkban, örömünkben, unalmunkban, a fáradtság oldása vagy éppen feszültség levezetése céljából. A dohányzás formái A dohányzás ősi formája az indiánok között a pipázás volt. A bagózás a különlegesen előkezelt, préselt dohánylevelek rágása, amely során a nikotin a szájnyálkahártyáról felszívódhat, ill. a tápcsatorna alsóbb szakaszain keresztül jut a vérkeringésbe. Tubákolás során a szárított, porrá őrölt dohányleveleket kis szelencéből (dobozkából) vagy a csuklón lévő kis vájulatból szippantották fel eleink, így a nikotin az orrnyálkahártyáról és a lentebbi légzőtraktusból jutott be az érpályába. Szivarozáskor szárított, préselt, összecsavart dohányleveleket gyújtanak meg. Az első cigarettákat valószínűleg a fronton harcoló katonák készíthették kb. másfél évszázada. Azóta is a papírosba csavart vagdalt dohánylevél, azaz a cigaretta a legnépszerűbb dohányzási forma. Aktív és passzív dohányzás A dohányfüstnek két formáját különítjük el. Fő füst alatt a beszívott füstöt értjük. A mellékfüst a cigaretta szívási szünetében keletkezik és közvetlenül a levegőbe kerül. A környezeti dohányfüst a mellékfüstből és a dohányzó által kilélegzett füstből tevődik össze. Az aktívan dohányzók a fő füstöt és a környezeti dohányfüstöt szívják be. A passzív dohányosok a környezeti dohányfüstöt lélegzik be. A főfüst és a mellékfüst közel azonos összetételű, de kimutatott, hogy a mellékfüstben az egészségkárosító elemek: ingeranyagok, toxikus anyagok és rákkeltők nagyobb mennyiségben vannak jelen. Bármilyen megdöbbentő, de a passzív dohányzás legalább olyan károsító hatású, mint az aktív. A környezeti dohányfüst-hatás csecsemőkorban és gyermekkorban kimutatottan fokozza a gégegyulladást, a légcső és hörghurut gyakoriságot, a tüdőgyulladás kialakulását. Hatására fokozódnak az asztmás panaszok. A dohányzó szülők gyermekei között gyakoribb a krónikus köhögés, köpetürítés. Zárt helyiségben a dohányfüst azonnali panaszokat: tüsszentést, orrfolyást, orrdugulást, szemviszketést, fejfájást, szédülést, torokfájást, rekedtséget, hányingert, köhögést, légzési nehezítettséget okozhat. Dohányosok környezetében élőknél gyakoribbak a szívpanaszok, romlanak a már meglévő tünetek, fokozódik a halálos szívizomelhalás gyakorisága. Kimutatott, hogy dohányos férfiak nemdohányzó feleségei között fokozott a tüdőrák előfordulása. A passzív dohányzás fokozza az orrüregi rákok kockázatát is. Passzív dohányos kismamák magzata növekedésében elmarad. Környezeti dohányfüst ártalomnak kitett csecsemők körében gyakoribb a hirtelen halál, az ún. bölcsőhalál előfordulása. Európában a passzív dohányzás miatt hetente hal meg egy pincér olyan országokban, ahol még engedélyezett a vendéglőben dohányzás. www.vital.hu/dohanyzas-miert
