Minden ami sport

A témát ebben részben 'Sporttal kapcsolatos beszélgetések' focinorbi hozta létre. Ekkor: 2012. július 22..

  1. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Pars ezüstérmes lett!

    A szombathelyi versenyz? els?re 80,30 métert ért el, s a folytatásban ezen már nem tudott javítani.



    A tavaly Európa-bajnok és olimpiai aranyérmes szombathelyi dobó számított a dönt? esélyesének: 23 verseny óta nem talált legy?z?re, a világranglistát 81,02 méterrel vezette, s a legjobb eredménnyel, 79,06 méterrel jutott a fináléba.

    A Luzsnyiki Stadionban a 31 éves Pars 80,30 méterrel kezdett a rajta kívül további három olimpiai bajnokot felvonultató mez?nyben. Az els? sorozat után azonban ezzel csak a második helyen állt, mivel a lengyel Pawel Fajdek a világ idei legjobbjával, 81,97 méterrel rukkolt el?. A harmadik helyen a címvéd? és az athéni játékokon els? japán Murofusi Kodzsi (78,03) állt.

    A 24 éves Fajdek még semmilyen komolyabb eredménnyel nem rendelkezik, tavaly ugyan 81,39-cel hívta fel magára a figyelmet, de Londonban nem jutott dönt?be. Ezúttal viszont nagyon er?snek mutatkozott másodoszorra is, amikor 80,92 méterig repítette a 7,26 kg-os kalapácsot. Pars 79,47-tel folytatta, majd 79,61 következett. Közben a cseh Lukas Melich 79,36-tal feljött a harmadik helyre.

    A verseny felénél az utolsó négy búcsúzott, a legjobb nyolc pedig a helyezési számával fordított sorrendben következett, azaz Pars lett az utolsó el?tti, Fajdek az utolsó dobó. A magyar atléta 78,90-ig jutott negyedikre, aztán 79,02 jött, majd egy rontott dobással fejezte be.

    Pars 2010-ben, a barcelonai Eb-n szerezte meg els? világversenyes érmét, egy év múlva második lett a tegui világbajnokságon. Tavaly megnyerte az Európa-bajnokságot Helsinkiben, majd a londoni ötkarikás játékokon sem talált legy?z?re. A mostani vb el?tt tavaly éppen Fajdek tudta legutóbb legy?zni ?t.

    Eredmény, férfi kalapácsvetés, világbajnok:
    Pawel Fajdek (Lengyelország) 81,97 méter
    2. Pars Krisztián 80,30
    3. Lukas Melich (Csehország) 79,36


    Ez a magyar atlétika 11. vb-érme

    A magyar dobó hétf?n a sportág 11. magyar vb-érmét szerezte meg. A gy?jteményb?l még hiányzik az arany, két éve Teguban szintén második volt.

    El?tte 2005-ben, Helsinkiben a tízpróbázó Zsivoczky Attila állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A 2007-es oszakai és a 2009-es berlini vb-n nem sikerült az éremszerzés. Az eddigi vb-mérleg: hat ezüst, öt bronz.

    A magyar vb-érmesek:
    1991, Tokió: 2. Bagyula István (rúdugrás), 3. Horváth Attila (diszkosz)
    1993, Stuttgart: 3. Gécsek Tibor (kalapács)
    1995, Göteborg: 3. Gécsek, 3. Ináncsi Rita (hétpróba)
    1999, Sevilla: 2. Németh Zsolt (kalapács)
    2003, Párizs: 2. Annus Adrián (kalapács), 2. Fazekas Róbert (diszkosz)
    2005, Helsinki: 3. Zsivoczky Attila (tízpróba)
    2011, Tegu: 2. Pars Krisztián (kalapács)
    2013, Moszkva: 2. Pars


    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/08/12/20/Pars_ezustermes_lett_.aspx

    2013. augusztus 12. 20:01
     
  2. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Gera egyéves szerz?dést kapott a West Bromwich-tól

    A magyar válogatott csapatkapitánya január óta nem lépett pályára.



    A brit Sky Sports honlapjának értesülése szerint egyéves szerz?dést kínál Gera Zoltánnak klubja, a West Bromwich Albion.

    A magyar válogatott csapatkapitányának június 30-án járt le a szerz?dése a birminghamiekkel, ám a játékos azóta is a csapattal készült, és most úgy t?nik, Steve Clarke vezet?edz? továbbra is számít rá.

    A 34 éves Gera az elmúlt szezonban még január elején, a Queens Park Rangers elleni - 1-1-re végz?dött - FA Kupa-mérk?zésen szenvedett keresztszalag-szakadást, azóta nem is tudott pályára lépni.


    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/08/12/20/Gera_egyeves_szerzodest_kapott_a_West_Bromwich_tol.aspx

    2013. augusztus 12. 20:20
     
  3. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Jönnek a csehek

    A magyar labdarúgó-válogatott kerete Telkiben edz a csehek elleni szerdai felkészülési mérk?zésre.



    Egervári Sándor együttese szerdán 20.30 órakor a Puskás Ferenc Stadionban lép pályára, az ellenfél a cseh válogatott lesz. A mieink a hétf? délutáni találkozó után megkezdték a felkészülést, a keretb?l mindenki egészséges, így a szakmai stáb 23 játékosnak tart foglakozásokat - áll az MLSZ honlapján.

    Egervári Sándor a hétf?i edzés el?tt elmondta: bár a románok elleni, szeptemberi meccsre is a csehek elleni keret tagjai készülnek majd, egyel?re kizárólag a szerdai összecsapással foglalkozik a stáb.

    „A játékosok fizikai felkészültségi szintje meglehet?sen vegyes, hiszen van, ahol még el sem kezd?dött a bajnokság, míg mások már több tétmeccsen is túl vannak - mondta Egervári Sándor. - A következ? edzések feladata, hogy képet kapjunk arról, kik vannak a legjobb formában, kik tudnak a leginkább segíteni a csapaton. A románok elleni vb-selejtez?vel még egyáltalán nem foglalkozunk, egy bukaresti vb-selejtez? semmilyen szempontból sem hasonlítható össze egy budapesti felkészülési meccsel. El?bb a csehek ellen szeretnénk gy?zelemmel zárni, már csak azért is, mert egy siker meger?sítené a játékosok hitét a bukaresti összecsapás el?tt.”

    A szövetségi kapitány hozzátette: a csehek jelenleg magasabb futballkultúrával rendelkeznek nálunk, de azok után, hogy tavaly nyerni tudtunk Prágában, a szerdai meccsen is bravúrra készül a csapat.

    Az M1 20.15-t?l él?ben közvetíti a találkozót, a kommentátor Knézy Jen?, pályaszéli riportere Menczer Tamás lesz. A Kossuth Rádió a találkozó hajrájában, 21.50-t?l él?ben tudósít Novotny Zoltán és P. Fülöp Gábor kommentálásával.


    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/08/13/10/Jonnek_a_csehek.aspx

    2013. augusztus 13. 10:27
     
  4. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Románia új gólgyárosa – honnan jött ez a magyar?

    A Temesvár csapatában játszó Székely Szabolcs vezeti - holtversenyben egy román játékossal - a román labdarúgó-bajnokság góllöv?listáját.



    A mindeddig alig ismert 28 éves erdélyi magyar futballista csapata nyolc góljából hatot szerzett.

    Az ACS Poli Timisoara többek között Székely Szabolcs kiváló teljesítményének köszönhet?en áll az élen a román bajnokságban négy forduló után.

    A nagyenyedi születés?, er?s testalkatú, kopaszodó csatár jószerivel a semmib?l t?nt fel. A mostani idény el?tt többnyire másod-, harmad- és negyedosztályú csapatokban játszott - korábban mindössze hétszer lépett pályára a román els? osztályban -, s a temesrékási Atletic Club Recas csapatával küzdötte fel magát a másodosztályba.

    Ez a csapat engedte át helyét a temesvári ACS Polinak, amely a rékási játékosállományt is megörökölte. A Poli pedig immár az élvonalban kezdte meg a pár hete indult idényt.

    A román bulvársajtó és a sportújságok próbálják megfejteni az erdélyi magyar focista kirobbanó formájának titkát. A Libertatea bulvárlap azt közölte, hogy a csatár a borból nyeri az inspirációt az ellenfél kapuja el?tt, és az ital ad magyarázatot arra is, hogy miért nem volt már korábban is ennyire eredményes.

    Székely Szabolcs a Click bulvárlapnak nyilatkozva igazságtalannak tartotta, hogy iszákosnak könyvelték el. Hozzáf?zte, ennek egy évekkel ezel?tti felvétel képezi az alapját, amelyen a borairól híres Temesrékás egyik borpincéjében tartott ünnepségen a riporter kérésére a kamera el?tt koccintott az egyik csapattársával. A csatár azt tartotta mostani sikerei titkának, hogy kiköltözött a temesvári diákotthonból, ahol az elmúlt években a diákok zajos életét élte.

    Edz?je, Vali Velcea a Digi24 televíziónak tréfásan elmondta, Székely Szabolccsal csak „az ostort pattogtatva” lehet eredményt elérni. Hozzátette, az ostorpattogtatást azonban maga a csatár is megköszönte.


    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/08/13/11/Romania_uj_golgyarosa__honnan_jott_ez_a.aspx

    2013. augusztus 13. 12:28
     
  5. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    BL-f?táblás az MTK

    Feljutott a Bajnokok Ligája f?táblájára az MTK n?i futballcsapata.



    A bajnoki címvéd? és Magyar Kupa-gy?ztes MTK Hungária n?i labdarúgócsapata százszázalékos teljesítménnyel az élen végzett Bajnokok Ligája-selejtez?s csoportjában Belfastban, így feljutott a f?táblára, azaz bekerült Európa legjobb 32 klubja közé.

    Az mlsz.hu beszámolója szerint a magyar együttes kedden az addig szintén hibátlan ukrán Harkiv csapatát gy?zte le 1-0-ra nagy csatában, a válogatottsági rekorder Pádár Anita 78. percben szerzett góljával, ezzel harmadik mérk?zését és selejtez?s csoportját is megnyerte.

    A legjobb 32 csapat részvételével sorra kerül? egyenes kieséses szakasz októberben kezd?dik, az els? forduló sorsolását szeptember 5-én bonyolítják le.


    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/08/14/10/BL_fotablas_az_MTK.aspx

    2013. augusztus 14. 11:49
     
  6. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Szucsánszki Zita: sokat er?södtünk a nyáron

    Az FTC n?i kézilabdacsapata szeretné a megszorongatni a Gy?rt a hazai bajnokságban.



    Újabb egy évig támogatja szolgáltatásokkal az FTC-Rail Cargo Hungária n?i kézilabdacsapatát a Budapest Gyógyfürd?i és Hévizei Zrt.

    Kökény Beatrix, a zöld-fehérek ügyvezet?je a Lukács Fürd?ben tartott szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a csapat már két éve élvezi a cég támogatását és a f?városi fürd?k nyújtotta szolgáltatások az elmúlt két évben sokat segítettek a játékosoknak a mérk?zéseket követ? regenerálódásban, valamint a sérülések utáni felépülésben.

    Szucsánszki Zita csapatkapitány az MTI kérdésére azt válaszolta, hogy a felkészüléssel eddig jól haladnak. „Elek Gábor mostanáig a védekezésre helyezte a hangsúlyt, a támadások gyakorlása f?leg ezután következik. Úgy érzem, sokat er?södtünk a nyáron, hiszen amíg tavaly 7-8 játékosnak kellett végigjátszani a meccseket és az idény végén már lépni is alig tudtunk, most két közel azonos sort tudunk kiállítani.”

    Hozzátette, az idén a hazai bajnokságban szeretnék megszorongatni a címvéd? és BL-gy?ztes Gy?rt, ami nem lesz könny?, mert a Rába-partiak háromszor annyi pénzb?l gazdálkodhatnak, mint a f?városiak.

    „A BL-ben a selejtez?n túljutni kötelez? feladat, s bár nem kerültünk könny? csoportba, a f?táblán is igyekszünk minél tovább jutni" - zárta nyilatkozatát Szucsánszki Zita.


    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/08/14/13/Szucsanszki_Zita_sokat_erosodtunk_a_nyaron.aspx

    2013. augusztus 14. 13:11
     
  7. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Az UEFA kizárta Szalai Ádámék ellenfelét

    Az UEFA kizárta a Bajnokok Ligájából és az összes kontinentális kupasorozatból az ukrán Metaliszt Harkivot, a Szalai Ádámot is foglalkoztató német Schalke 04 BL-selejtez?s ellenfelét.



    A klub azért kapta a büntetést, mert a nemzetközi Sportdönt?bíróság (CAS) a hónap elején helybenhagyta az ukrán szövetség (FFU) korábbi döntését, amelyben 25-25 ezer dollár (5,6 millió forint) megfizetésére kötelezte a Harkivot és a Karpati Lvivot, mivel kiderült, a 2008 áprilisában játszott találkozójuk eredményét manipulálták.

    A CAS helybenhagyta az FFU másik határozatát is, amely alapján megfosztotta a Harkivot a 2007/2008-as szezonban elért bajnoki harmadik helyt?l, valamint az egyesület egyik játékosát öt évre, további öt futballistát pedig három esztend?re tiltott el. Mindemellett Jevhen Krasnyikovot, a Metaliszt igazgatóját öt évre eltiltották minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységt?l.

    Az ukrán csapat jöv? szerdán találkozott volna a Schalkéval a BL-selejtez? utolsó fordulójában, a csoportkörbe kerülésért kiírt párharc els? mérk?zésén, majd augusztus 27-én a visszavágón. A Metaliszt a selejtez? harmadik fordulójában a PAOK-ot ejtette ki, így az UEFA-nak most arról kell döntenie, hogy a görög csapat lesz-e Szalaiék ellenfele a BL-ben.

    A szabályok szerint a PAOK az Európa Liga utolsó selejtez?körében lenne érdekelt. Az UEFA közleménye szerint err?l még szerdán tárgyalnak.

    A Harkivnak ugyanakkor még van a lehet?sége arra, hogy sürg?s fellebbezéssel forduljon a CAS-hoz, s kérheti a szervezetet, az elbírálás idejére függessze fel a kiszabott büntetést.


    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/08/14/13/Az_UEFA_kizarta_Szalai_Adamek_ellenfelet.aspx

    2013. augusztus 14. 14:16
     
  8. Badgirl /

    Csatlakozott:
    2013. április 21.
    Hozzászólások:
    540
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0
    A moszkvai sérülés elvitte Bor Barna vb-jét

    A moszkvai sérülés elvitte Bor Barna vb-jét



    A +100 kilogrammos Bor Barna térdsérülés miatt nem indulhat a Rio de Janeiróban augusztus 26-án kezd?d? cselgáncs-világbajnokságon.

    Hangyási László, a vb-ezüst- és áprilisban Budapesten Eb-bronzérmes paksi versenyz? edz?je arról tájékoztatta a judoinfo.hu szaklapot, hogy tanítványa a júliusban, Moszkvában elszenvedett porcsérülése miatt lépett vissza, és jöv? szerdán m?tét vár rá.


    Az idei Universiadén második Bor helyett a Honvéd-Kipex tartalékként jelölt dzsúdósa, Cirjenics Miklós indulhat majd Rióban, a 100 kilogrammos súlycsoportban.

    Az el?zetes nevezések alapján 95 ország csaknem 600 cselgáncsozója lép tatamira Brazíliában.

    A magyar vb-csapat:
    férfiak:
    Burján László (60 kg, Budaörsi SC), Zámbori Bence (66, Honvéd-Kipex), Gorjánácz Zsolt (66, Honvéd-Kipex), Ungvári Miklós (73, Közgép-Ceglédi VSE), Ungvári Attila (73, Közgép-Ceglédi VSE), Csoknyai László (81, Atomer?m? SE), Krizsán Szabolcs (81, Honvéd-Kipex), Tóth Krisztián (90, KSI SE), Cirjenics Miklós (100, Honvéd-Kipex)
    n?k:
    Csernoviczki Éva (48, Ippon Judo Tatabánya), Karakas Hedvig (57, Honvéd-Kipex), Szabó Katinka (57, Leányvár-Varga Csepp), Szabó Franciska (70, Leányvár-Varga Csepp), Joó Abigél (78, KSI SE), Mészáros Anett (78, Honvéd-Kipex)


    http://www.origo.hu/sport/egyeb/cselgancs/20130815-a-moszkvai-serules-elvitte-bor-barna-vb-jet.html
     
  9. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Ikszelt a csehekkel az Egervári-csapat

    A magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott a cseh együttessel szerda este barátságos mérk?zésén a Puskás Ferenc Stadionban.



    Az els? nagy helyzet a cseh válogatott el?tt adódott, Kozák ziccerét azonban hatalmas bravúrral védte Bogdán. A magyar csapat ezt követ?en fokozatosan átvette az irányítást és ígéretes akciót vezetett, ugyanakkor igazi nagy helyzetig nem jutott. A 23. percben azonban a csehek jutottak el?nyhöz: egy bal oldali vendég akció után rosszul helyezkedtek a magyar véd?k, így a keresztbe tett labdát Kozák bevet?dve öt méterr?l a léc alá l?tte (0-1). A csehek vezet? találatát követ?en kissé szétszórt lett a magyar együttes, a vendégek könnyen növelhették volna el?nyüket.

    A fordulást követ?en szinte azonnal egyenlíthetett volna a magyar csapat, de Vanczák fejese a keresztlécen csattant. Az 54. percben a csehek puskázták el, talán az összes szerdai nemzetközi barátságos mérk?zés legnagyobb helyzetét: egy végletekig kijátszott akció végén Jiráceknek csak az üres kapuba kellett volna passzolni, de két méterr?l elképeszt?en sután l?tt az égbe. Néhány pillanattal kés?bb egyenlített a magyar válogatott: Vanczák harcolt ki 11-est, amelyet Dzsudzsák értékesített.

    A folytatásban kiegyenlítettebb lett a játék, mindkét csapat el?tt adódtak lehet?ségek. A hajrában a csehek álltak közelebb a gy?zelemhez, de a kiváló formában véd? Bogdán eszén nem tudtak túljárni. Az utolsó pillanatban még Guzmics fejesét Drobny nagy bravúrral hárította.

    "A második félid?ben kifejezett jól játszottunk, persze voltak hibák, amelyeket ki kell javítanunk. A csapat hozzáállása és akarata mindenképpen dicséretet érdemel. Bölcsebbek lettünk néhány játékos formáját és beilleszthet?ségét tekintve" - mondta a találkozót követ?en Egervári Sándor szövetségi kapitány.

    A magyar válogatott - amely legközelebb szeptember 6-án Bukarestben játszik világbajnoki selejtez?t - hazai környezetben immár 34 éve nem tudta legy?zni a cseh és korábban a csehszlovák nemzeti csapatot.

    Eredmény:
    Magyarország-Csehország 1-1 (0-1)

    Puskás Ferenc Stadion, 19 ezer néz?, v.: Howard Webb (angol)
    gólszerz?k: Dzsudzsák (57., 11-esb?l), illetve Kozák (23.)
    sárga lap: Suchy (50.)

    Magyarország: Bogdán Ádám - Vanczák Vilmos, Korcsmár Zsolt (Guzmics Richárd, 69.), Juhász Roland, Kádár Tamás - Varga József, Pintér Ádám (Hajnal Tamás, a szünetben) - Koman Vladimir, Dzsudzsák Balázs - Kovács István (Böde Dániel, a szünetben), Szalai Ádám (Szabics Imre, 89.)

    Csehország: Jaroslav Drobny - Theodor Gebre Selassie, Tomás Sivok (Václav Procházka, a szünetben), Marek Suchy, Michal Kadlec (David Limbersky, 81.) - Jaroslav Plasil, Vladimír Darida (Tomás Horava, 58.), Josef Husbauer (Ondrej Vanek, 66.), Petr Jirácek - Libor Kozák (Václav Kadlec, 58.), Matej Vydra (Michael Rabusic 58.)



    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/08/14/22/Ikszelt_a_csehekkel_az_Egervari_csapat.aspx

    2013. augusztus 14. 22:27
     
  10. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Kikaptak a brazilok és az olaszok

    A Konföderációs Kupán gy?ztes brazil labdarúgó-válogatott Svájctól, míg a bronzérmes olasz Argentínától szenvedett vereséget barátságos mérk?zésén.



    Szintén nem tudott nyerni a német és a francia együttes, el?bbi Paraguayjal játszott 3-3-as döntetlent, míg utóbbi belgiumi vendégjátékán nem született gól.

    Az angol-skót szigetországi derbit a háromoroszlánosok nyerték fordulatos meccsen 3-2-re.

    A magyarok világbajnoki selejtez?csoportját százszázalékos teljesítménnyel vezet? holland labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent ért el Portugália vendégeként.

    A világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatott 2-0-ra gy?zött Ecuador vendégeként.

    A szerdai barátságos meccsek eredményei:
    Ecuador-Spanyolország 0-2 (0-1)
    Izland - Feröer-szigetek 1-0 (0-0)
    MAGYARORSZÁG-Csehország 1-1 (0-1)
    Portugália-Hollandia 1-1 (0-1)
    Ausztria-Görögország 0-2 (0-1)
    Bosznia-Hercegovina - Egyesült Államok 3-4 (2-0)
    Németország-Paraguay 3-3 (2-3)
    Albánia-Örményország 2-0 (1-0)
    Lengyelország-Dánia 3-2 (1-2)
    Svájc-Brazília 1-0 (0-0)
    Wales-Írország 0-0
    Macedónia-Bulgária 2-0 (0-0)
    Olaszország-Argentína 1-2 (0-1)
    Belgium-Franciaország 0-0
    Anglia-Skócia 3-2 (1-1)
    Svédország-Norvégia 4-2 (2-2)
    Románia-Szlovákia 1-1 (1-0)
    Ukrajna-Izrael 2-0 (1-0)
    Kolumbia-Szerbia 1-0 (0-0)
    Törökország-Ghána 2-2 (2-0)
    Liechtenstein-Horvátország 2-3 (1-1)
    Moldova-Andorra 1-1 (1-1)
    Luxemburg-Litvánia 2-1 (0-1)
    Észtország-Lettország 1-1 (0-0)
    Finnország-Szlovénia 2-0 (1-0)
    Azerbajdzsán-Málta 3-0 (1-0)
    Japán-Uruguay 2-4 (0-2)
    Koreai Köztársaság-Peru 0-0
    Kazahsztán-Grúzia 1-0 (1-0)
    Fehéroroszország-Montenegró 1-1 (1-0)


    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/08/15/08/Kikaptak_a_brazilok_es_az_olaszok.aspx

    2013. augusztus 15. 08:21
     
  11. Badgirl /

    Csatlakozott:
    2013. április 21.
    Hozzászólások:
    540
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0
    Sarapova kiesett, Federer nyolcaddönt?s Cincinnatiben

    Sarapova kiesett, Federer nyolcaddönt?s Cincinnatiben




    A harmadikként kiemelt David Ferrer és az ötödikként rangsorolt korábbi világels? Roger Federer egyaránt bejutott a nyolcaddönt?be kedden, a cincinnati keménypályás tenisztorna férfi versenyében.

    A spanyol teniszez? a hazai közönség el?tt szerepl? Ryan Harrisont verte három szettben, a svájci pedig a német Philipp Kohlschreibert gy?zte le egy sima és egy szoros játszmában.


    A n?i versenyben korán búcsúzott a harmadik kiemelt orosz Marija Sarapova. A világranglista harmadik helyezettje a hazai kedvenc Sloane Stephenst?l szenvedett vereséget a 16 közé jutásért vívott mérk?zésen.

    férfiak (3,7 millió dollár összdíjazás):
    2. forduló (a 16 közé jutásért):
    Ferrer (spanyol, 3.)-Harrison (amerikai) 7:6 (7-5), 3:6, 6:4
    Federer (svájci, 5.)-Kohlschreiber (német) 6:3, 7:6 (9-7)
    Benneteau (francia)-Stepanek (cseh) 6:2, 5:7, 7:6 (7-4)
    Dimitrov (bolgár)-Baker (amerikai) 6:3, 6:2
    1. forduló:
    Raonic (kanadai, 12.)-Sock (amerikai) 3:6, 6:4, 6:3
    korábban közölt keddi eredmények:
    Wawrinka (svájci, 9.)-Seppi (olasz) 6:3, 6:4
    Pospisil (kanadai)-Simon (francia, 15.) 6:3, 1:1-nél Simon feladta
    Becker (német)-Andujar (spanyol) 6:1, 6:4
    Juzsnij (orosz)-Gulbis (lett) 7:5, 6:3
    Lopez (spanyol)-Nisikori (japán, 10.) 6:4, 7:6 (7-4)
    Haas (német, 11.)-Anderson (dél-afrikai) 6:4, 6:4
    Davigyenko (orosz)-Paire (francia) 7:6 (10-8), 6:3
    Robredo (spanyol)-Bellucci (brazil) 6:7 (6-8), 7:6 (9-7), 6:2
    Nieminen (finn) - Roger-Vasselin (francia) 6:3, 6:4
    Isner (amerikai)-Mayer (német) 6:3, 6:4

    n?k (2,3 millió dollár összdíjazás):
    2. forduló (a 16 közé jutásért):
    Stephens (amerikai)-Sarapova (orosz, 3.) 2:6, 7:6 (7-5), 6:3
    korábban közölt keddi eredmény:
    Azarenka (fehérorosz, 2.)-King (amerikai) 6:1, 7:6 (8-6)
    1. forduló:
    Wozniacki (dán, 10.)-Peng (kínai) 6:1, 6:1
    Vesznyina (orosz)-Flipkens (belga, 13.) 3:6, 6:1, 6:3
    Jankovic (szerb, 14.)-Lisicki (német) 7:6 (7-5), 5:7, 6:2
    Cornet (francia)-Ivanovic (szerb, 15.) 2:6, 7:6 (10-8), 6:4
    Niculescu (román)-Wickmayer (belga) 6:1, 6:2
    Rybarikova (szlovák)-Görges (német) 6:2, 4:6, 6:4
    Makarova (orosz)-Beck (német) 6:3, 6:2
    korábban közölt keddi eredmények:
    Hercog (szlovén)-Cibulkova (szlovák) 6:2, 6:4
    Hampton (amerikai)-Pavljucsenkova (orosz) 7:5, 4:6, 6:3
    Barthel (német)-Safarova (cseh) 6:3, 6:4
    Petkovic (német)-Hantuchova (szlovák) 2:6, 6:4, 6:1
    Lepchenko (amerikai)-Pennetta (olasz) 6:2, 2:6, 6:2


    http://www.origo.hu/sport/tenisz/20130814-sarapova-kiesett-federer-nyolcaddontos-cincinnatiben.html
     
  12. Badgirl /

    Csatlakozott:
    2013. április 21.
    Hozzászólások:
    540
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0
    Szétl?tte az üzbégeket az U20-as pólóválogatott

    Szétl?tte az üzbégeket az U20-as pólóválogatott




    A magyar U20-as férfivízilabda-válogatott 26-4-re gy?zött Üzbegisztán ellen a szombathelyi világbajnokság nyolcaddönt?jében.

    U20-as férfivízilabda-világbajnokság, nyolcaddönt?:
    Magyarország - Üzbegisztán 26-4 (5-1, 8-2, 7-1, 6-0)


    Horkai György csapatának az els? negyedben volt a legnehezebb dolga, amelyet 5-1-re nyert meg, a második félid?ben pedig összesen egy gólt kapott, miközben tizenhármat l?tt.

    A legeredményesebb játékosunk a négygólos Manhercz Krisztián volt. Pénteken a spanyolok következnek a negyeddönt?ben 19 órától.

    http://www.origo.hu/sport/vizilabda/20130815-a-magyar-u20-as-ferfivizilabda-valogatott-negyeddontobe-jutott-a-veben.html
     
  13. Badgirl /

    Csatlakozott:
    2013. április 21.
    Hozzászólások:
    540
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0
    Minek ide Bolt, ha itt van Iszinbajeva?

    Minek ide Bolt, ha itt van Iszinbajeva?




    Évekig csak a saját világcsúcsaival versenyzett, tökéletesen kontrollálta a testét, aztán beütött a krízis, és úgy érezte, mindent elveszített. Jelena Iszinbajeva a moszkvai vébén visszatért a csúcsra, az ?rjöng? hazai közönség el?tt diadalittasan kiáltotta világgá, hogy újra ? rúdugrás királyn?je. Már csak az a kérdés, láthatjuk-e még valaha versenyezni, nála többször ugyanis csak a Terminátor jelentette ki, hogy még visszatér.

    Minek ide Bolt, ha van egy Iszinbajevánk? - gondolhatták a moszkvai atlétikai világbajnokság szervez?i, akik nem a hatszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter, hanem a hazai kedvenc, a rúdugrás királyn?jének képét tették a vébét hirdet? plakátra.


    Azt hihetnénk, hogy a világ leggyorsabb embere mindenhol felülmúlhatatlan sláger, de Moszkvában Iszinbajeva jobban megmozgatta a közönséget, a rúdugrás dönt?jére negyvenezer néz? látogatott ki a Luzsnyiki-stadionba, lepipálva a Bolt 100 méteres dönt?je idején regisztrált néz?számot. A 31 éves rúdugró iránti rajongás annak ellenére sem csökkent hazájában, hogy a pekingi olimpia óta több kudarc érte, mint siker.
    Már a harmadik versenyét megnyerte

    A szerény körülmények között - apja vízvezeték-szerel?ként, anyja eladóként dolgozott - nevelked? Iszinbajeva ötéves korától kezdve tíz éven át tornázott, majd amikor azt mondták, hogy ehhez a sporthoz túl magas a 174 centijével, átnyergelt az atlétikára.

    A váltás hamar meghozta az eredményt, mindössze fél éve volt rúdugró, amikor élete harmadik versenyén, 1999-ben 400 centis ugrásával megnyerte az Ifjúsági Világjátékokat. Még ugyanebben az évben ismét eljutott a négy méterig, de a juniorvébén ez már nem volt elég az aranyhoz, s?t, tíz centivel a dobogóról is lemaradt.

    Ami késik, nem múlik, 1999-ben 410 centis eredménnyel ifjúsági világbajnok lett, majd egy évvel kés?bb a junioroknál is bepótolta az elmaradását, további tíz centit javulva szerezte meg újabb vb-aranyérmét. A 2000-es év mérföldk? volt a n?i rúdugrók számára, ekkor szerepelt ugyanis a sportág el?ször az olimpia m?során: a történelmi aranyat az akkori egyeduralkodó, az amerikai Stacy Dragila nyerte el, Iszinbajevának ekkor még csak a részvétel jutott.

    Ez azonban nem lombozta le, továbbra is rohamosan fejl?dött, 2001-ben Európa-bajnoki csúccsal, 440 centis eredménnyel lett els? a juniorok között, majd 2002-ben már a feln?ttek között is letette a névjegyét, amikor a müncheni Eb-n 455 centivel ezüstérmesként zárt honfitársa, Szvetlana Feofanova mögött.

    A 482 centit?l az öt méterig

    2003 júliusában az els? világrekordjával jelezte, hogy nem éri be ennyivel, az angliai Gatesheadben a 482 centis magasságot is sikerült megugrania. Ezek után már a vébére is esélyesként utazott, de ott végül Feofanova és a német Annika Becker is jobb volt nála.



    [​IMG]


    B?vebben: http://www.origo.hu/sport/egyeb/atletika/20130814-jelena-iszinbajeva-egy-idore-megint-visszavonul-de-rioban-meg-ott-lehet.html
     
  14. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Ferguson nélkül, de Mourinhóval indul a Premier League

    Mozgalmas holtszezont tudhatnak maguk mögött a szombaton kezd?d? Premier League-ben érdekelt klubok, ám lehet, hogy a nyár hátralév? részében kerül sor a legnagyobb átigazolásokra.



    A legnagyobb változás egyértelm?en az, hogy a címvéd? Manchester United 1986 után el?ször Sir Alex Ferguson nélkül vág neki az idénynek. A Vörös Ördögök legendás skót vezet?edz?je több mint 26 év után távozott posztjáról az elmúlt szezon végén, helyét pedig honfitársa, az Evertontól érkez? David Moyes foglalta el. Az új tréner rögtön egy trófeával mutatkozott be, ugyanis múlt vasárnap a Wigan Athletic legy?zésével a gárda megnyerte az angol Szuperkupát. Az MU-nál a holtszezon legtöbb beszédtémáját ennek ellenére nem az új edz?, hanem Wayne Rooney szolgáltatta: az angol válogatott csatár különböz? okok miatt csak epizódszerephez vagy még ahhoz sem jutott a gárda felkészülési mérk?zésein, mivel állítólag szeretné elhagyni a klubot. A támadóért - aki az Evertonnál korábban már dolgozott Moyes-szal - a Chelsea több ajánlatot is tett, ám a manchesteri vezet?k egyel?re hallani sem akarnak a játékos klubcseréjér?l. Az MU szombat este az el?z? szezonban Ligakupa-gy?ztes Swansea City vendégeként kezdi az idényt.

    A manchesteriek egyik nagy kihívója a Chelsea lehet, ahova 2007 után visszatért José Mourinho: a Real Madridtól érkezett portugál szakember nem sokat változtatott a kereten, így nagy kérdés, hogy a londoniak milyen teljesítményre lesznek majd képesek.

    Ugyancsak új vezet?edz? ül majd a Manchester City kispadján: a menesztett Roberto Mancini helyét egy szintén korábbi Real Madrid edz?, a Málagától érkezett Manuel Pellegrini vette át. A chilei szakember a Sevillából er?sítette meg a keretet, ugyanis Alvaro Negredo és Jesus Navas is a klubhoz igazolt. Pellegrini hétf? este a Newcastle United ellen mutatkozhat be hazai környezetben.

    Rooney ügye meg sem közelíti azt, amely a Tottenham Hotspur és a Real Madrid között zajlik Gareth Bale esetében: az elmúlt szezonban a szakírók és a játékosok által is az idény legjobbjának választott walesi széls?t egyel?re még világcsúcsot jelent? összegért sem volt hajlandó eladni a londoni klub a spanyoloknak. Ugyanakkor Bale már többször is hangoztatta, távozni akar, ezt azzal is jelezte, hogy nem lépett pályára a gárda felkészülési mérk?zésein.

    Hasonló a helyzet a Liverpoolnál, ahol az uruguayi Luís Suarez szeretne klubot váltani, a dél-amerikai támadót az Arsenal csábítja, ám az Anfield Road vezet?sége hallani sem akar arról, hogy egy PL-rivális csapatnak adják el az együttes legnagyobb értékét.

    Sokáig húzódott, végül azonban megoldódott Gera Zoltán ügye a West Bromwich Albionnál, miután a birminghamiek újabb egyéves szerz?dést kötöttek a magyar válogatott csapatkapitányával, aki januári sérülését és hosszas felépülését követ?en így most visszatérhet a pályára.

    Premier League, 1. forduló:
    szombat:
    FC Liverpool-Stoke City 13.45
    Arsenal-Aston Villa 16.00
    Norwich City-Everton 16.00
    Sunderland-Fulham 16.00
    West Bromwich Albion-Southampton 16.00
    West Ham United-Cardiff City 16.00
    Swansea City-Manchester United 18.30

    vasárnap:
    Crystal Palace-Tottenham Hotspur 14.30
    Chelsea-Hull City 17.00

    hétf?:
    Manchester City-Newcastle United 21.00

    Az elmúlt tíz év bajnokai:
    2003: Manchester United
    2004: Arsenal
    2005: Chelsea
    2006: Chelsea
    2007: Manchester United
    2008: Manchester United
    2009: Manchester United
    2010: Chelsea
    2011: Manchester United
    2012: Manchester City
    2013: Manchester United


    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/08/16/10/Ferguson_nelkul_de_Mourinhoval_indul_a_Premier_League.aspx

    2013. augusztus 16. 10:25
     
  15. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Hétvégén rajtol az újabb Barca-Real verseny

    Jelent?s változások történtek a nyáron a spanyol bajnokságban, ennek ellenére meglepetés lenne, ha a 2013/14-es idény nem a címvéd? Barcelona és a Real Madrid versenyfutásáról szólna.



    Az elmúlt években hatalmas szakadék alakult ki a két csapat és a mez?ny többi együttese között, ráadásul utóbbiak a holtszezonban inkább csak megváltak értékeikt?l, semmint er?södtek volna.

    A Barcelonánál és a Real Madridnál is új edz?vel kezdik meg az idényt: a katalánoknál némi meglepetésre az argentin Gerardo "Tata" Martinót nevezték ki a rákbetegsége miatt távozó Tito Vilanova helyére, míg a f?városiaknál az olasz Carlo Ancelotti lépett José Mouriho örökébe. A játékosok mozgása szokás szerint a Realnál volt nagyobb, igaz, Florentino Perez elnök "szakított" korábbi politikájával, és ezúttal nem külföldi, hanem spanyol futballistákat vásárolt össze: a Real Sociedadból Asier Illarramendi, a Málagától Isco, valamint a Bayer Leverkusent?l Dani Carvajal érkezett a klubhoz, amely több mint 75 millió eurót költött. Távozott ugyanakkor Raúl Albiol, Gonzalo Higuaín és José Callejon is, mindhárman a Napolihoz szerz?dtek. A nyár legnagyobb fogása még hátra lehet Madridban, ugyanis a vezet?k minden követ megmozgatnak a Tottenham Hotspur walesi széls?je, Gareth Bale megszerzése érdekében.

    A Barcelona a brazil szupertehetség, Neymar megszerzésével egyértelm?en er?södött, még akkor is, ha Thiago Alcantara követte korábbi edz?jét, Josep Guardiolát a Bajnokok Ligája-gy?ztes Bayern Münchenhez, a világ- és Európa-bajnok David Villa pedig "aprópénzért" igazolt az Atlético Madridhoz.

    Az Atlético az elmúlt idényben sokáig még a Real Madrid el?tt állt a táblázaton, Diego Simeone tanítványai azonban a végelszámolásnál már a városi rivális mögé szorultak. Az együttesb?l ráadásul távozott Radamel Falcao, a kolumbiai gólvágó nélkül pedig nagy kérdés, hogy mire lesz képes a támadósor, hogy David Villa miképpen tudja majd pótolni a dél-amerikai csatárt.

    Leginkább az elmúlt idényben szintén élcsapatnak számító Sevilla gyengült a nyáron, ugyanis Alvaro Negredo és Jesus Navas is távozott a klubtól. Hasonló helyzetben van a Valencia is, amely Roberto Soldadót adta el a Tottenham Hotspurnek.

    A Primera División mostani idényében nem lesz magyar játékos, Pintér Ádám az elmúlt szezonban kiesett a Zaragozával, ráadásul a válogatott futballista szerz?dését nemrég felbontotta a klub.

    Primera División, 1. forduló:
    szombat:
    Real Sociedad-Getafe 19.00
    Valladolid-Athletic Bilbao 21.00
    Valencia-Málaga 23.00

    vasárnap:
    FC Barcelona-Levante 19.00
    Osasuna-Granada 21.00
    Real Madrid-Real Betis 21.00
    Sevilla-Atlético Madrid 23.00

    hétf?:
    Rayo Vallecano-Elche 20.00
    Celta Vigo-Espanyol 22.00
    Almería-Villarreal 22.00

    Az elmúlt tíz év bajnokai:
    2003: Real Madrid
    2004: Valencia
    2005: FC Barcelona
    2006: FC Barcelona
    2007: Real Madrid
    2008: Real Madrid
    2009: FC Barcelona
    2010: FC Barcelona
    2011: FC Barcelona
    2012: Real Madrid
    2013: FC Barcelona

    A bajnoki címek örökranglistája:
    32 alkalommal: Real Madrid
    22: FC Barcelona
    9: Atlético Madrid
    6: Valencia
    2: Real Sociedad
    1: Deportivo La Coruna, Sevilla, Real Betis


    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/08/16/11/Hetvegen_rajtol_az_ujabb_Barca_Real_verseny.aspx

    2013. augusztus 16. 11:13
     
  16. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Frankfurtba látogat a Bayern

    A címvéd? és Bajnokok Ligája-gy?ztes Bayern München 85. alkalommal találkozik az Eintracht Frankfurttal a német labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombati játéknapján.



    A két gárda örökmérlegét tekintve a bajorok állnak jobban: 43 siker mellett 20-szor játszottak döntetlent a hesseniekkel, s 21 alkalommal kaptak ki.

    Az elmúlt szezonban hatodik Frankfurt a hazai pálya el?nyében reménykedhet, saját stadionjában ugyanis az eddigi 42 Bayern elleni találkozójából 18-at megnyert, s 14 döntetlen mellett csak 10-szer szenvedett vereséget. A játékoskeretek alapján azonban egyértelm?en az els? körben a Mönchengladbachot legy?z? müncheniek a meccs esélyesei, a Frankfurt ráadásul sereghajtóként várja az összecsapást, mivel 6-1-re kapott ki az élvonalba visszatért Herthától.

    A Schalkéban múlt vasárnap pontot ér? góllal debütált magyar válogatott Szalai Ádám a Wolfsburg vendégeként léphet majd pályára társaival szombaton, míg az els? fordulóban szintén gólt szerzett Huszti Szabolcs ezúttal a Mönchengladbachhoz látogat csapatával, a Hannoverrel.

    Az el?z? szezonban minden sorozatban, így a Bundesligában, a BL-ben és a Német Kupában is a Bayern mögött második Borussia Dortmund az újonc Eintracht Braunschweiget látja vendégül vasárnap, a forduló zárómeccsén.

    A Frankfurt felett aratott kiütéses sikerének köszönhet?en listavezet? Herthát ezúttal a döntetlennel rajtolt Nürnberg fogadja.

    Bundesliga, 2. forduló:
    szombat:
    VfB Stuttgart-Bayer Leverkusen 15.30
    VfL Wolfsburg-FC Schalke 04 15.30
    Werder Bremen-FC Augsburg 15.30
    SC Freiburg-FSV Mainz 05 15.30
    Hamburger SV-1899 Hoffenheim 15.30
    Eintracht Frankfurt-Bayern München 15.30
    Borussia Mönchengladbach-Hannover 96 18.30

    vasárnap:
    1. FC Nürnberg-Hertha BSC 15.30
    Borussia Dortmund-Braunschweig 17.30


    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/08/16/11/Frankfurtba_latogat_a_Bayern.aspx

    2013. augusztus 16. 11:44
     
  17. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Magyar bronz a junior birkózó-vb-n

    Dénes Mercédesz bronzérmet nyert a szófiai junior birkózó-világbajnokságon.



    A 48 kilogrammos súlycsoport magyarja a hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a nyolcaddönt?ben moldovai, a negyeddönt?ben pedig lengyel ellenfelet gy?zött le, majd a dönt?be jutásért kikapott a román Emilia Alina Vuctól, a bronzéremért rendezett mérk?zésen viszont nyert a mongol Cendszuren Altangerel ellen.

    A magyarok korábban ugyancsak egy bronzot nyertek a bulgáriai vb-n: a kötöttfogásúak 50 kilós kategóriájában Juhász Bence lett harmadik.


    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/08/16/19/Magyar_bronz_a_junior_birkozo_vb_n.aspx

    2013. augusztus 16. 19:57
     
  18. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Isner legy?zte a világels?t Cincinnatiben

    A világels? szerb Novak Djokovic három játszmában kikapott a hazai közönség el?tt szerepl? John Isnert?l a cincinnati keménypályás tenisztorna pénteki férfi negyeddönt?jében.



    Isner az els? szettet rövidítésben nyerte, majd az els? helyen kiemelt riválisa egyenlített. A záró játszmában az amerikai játékos 6:5-nél elvette Djokovic adogatását, így 2 óra 26 perc alatt bejutott az el?dönt?be, ahol majd az argentin Juan Martin del Portóval találkozik.

    Negyeddönt?:
    férfiak (3,7 millió dollár összdíjazás):
    Isner (amerikai)-Djokovic (szerb, 1.) 7:6 (7-5), 3:6, 7:5
    del Potro (argentin, 7.)-Turszunov (orosz) 6:4, 3:6, 6:1
    kés?bb:
    Murray (brit, 2.)- Berdych (cseh, 6.)
    Nadal (spanyol, 4.)-Federer (svájci, 5.)

    n?k (2,3 millió dollár összdíjazás):
    Jankovic (szerb, 14.)-Vinci (olasz, 12.) 6:0, 6:4
    Li (kínai, 5.)-A. Radwanska (lengyel, 4.) játék nélkül
    kés?bb:
    S. Williams (amerikai, 1.)-Halep (román)
    Azarenka (fehérorosz, 2.)-Wozniacki (dán, 10.)


    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/08/16/21/Isner_legyozte_a_vilagelsot_Cincinnatiben.aspx

    2013. augusztus 16. 22:02
     
  19. Kenan von Pasa /

    Csatlakozott:
    2013. február 05.
    Hozzászólások:
    569
    Kapott lájkok:
    8
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Foglalkozás:
    actor
    Lakhely :
    Turkey
    pl

    Üdv. Mindenkinek!

    Ezt a Rooney mizériát nem is értem igazából... ez már volt 1-2 alkalommal a nyári id?szakokbasn, hogy menni akar.

    Suarez: Akármelyik csapathoz kerül, jól járnak vele szerintem.

    Pellegrini: Navas jó bolt volt. :tef161:

    Real: Elég er?sek Bale nélkül is. És annyi pénzt véleményem szerint nem ér, mint amit kínáltak érte... Nagyon kíváncsi vagyok, Ancelotti keze alatt a Realra. :tef293:

    Gera: örülök, hogy hosszabbítottak vele. :tef293:
     
  20. focinorbi /

    Csatlakozott:
    2011. július 15.
    Hozzászólások:
    4,344
    Kapott lájkok:
    3
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Nadal megint legy?zte Federert

    Rafael Nadal szetthátrányból fordítva legy?zte Roger Federert a cincinnati keménypályás tenisztorna férfi negyeddönt?jében.



    A két korábbi világels? ebben az idényben háromszor találkozott, és mindig Nadal nyert, így összesítésben 21-10-re vezet kett?jük párharcában.

    Búcsúzott az olimpiai bajnok, második helyen kiemelt brit Andy Murray is, ? a cseh Tomas Berdycht?l kapott ki két játszmában.

    A n?knél a világels? amerikai Serena Williams és a másodikként rangsorolt fehérorosz Viktorija Azarenka is könnyedén jutott a négy közé.

    férfiak (3,7 millió dollár összdíjazás), negyeddönt?:
    Berdych (cseh, 6.)-Murray (brit, 2.) 6:3, 6:4
    Nadal (spanyol, 4.)-Federer (svájci, 5.) 5:7, 6:4, 6:3
    korábban:
    Isner (amerikai)-Djokovic (szerb, 1.) 7:6 (7-5), 3:6, 7:5
    del Potro (argentin, 7.)-Turszunov (orosz) 6:4, 3:6, 6:1

    Az el?dönt?ben:
    Isner-del Potro
    Nadal-Berdych

    n?k (2,3 millió dollár összdíjazás), negyeddönt?:
    S. Williams (amerikai, 1.)-Halep (román) 6:0, 6:4
    Azarenka (fehérorosz, 2.)-Wozniacki (dán, 10.) 6:3, 7:6 (7-5)
    korábban:
    Jankovic (szerb, 14.)-Vinci (olasz, 12.) 6:0, 6:4
    Li (kínai, 5.)-A. Radwanska (lengyel, 4.) játék nélkül

    Az el?dönt?ben:
    S. Williams-Li
    Azarenka-Jankovic


    http://www.telesport.hu/Hirek/2013/08/17/12/Nadal_megint_legyozte_Federert.aspx

    2013. augusztus 17. 12:23