Hány pár menne szét, ha megnéznék egymás mobilját? Ezzel a kérdéssel játszik el a Teljesen idegenek című olasz film, amiben néhány órára mindenki őszinte lesz a másikkal, és ebből óriási dráma kerekedik. Kiváló és elgondolkodtató film, lassan egy éve vetítik nálunk, és már több mint 50 ezren látták, pedig csak budapesti művészmozik tartják műsoron. Utánajártunk, mi lehet az év egyik különös sikerfilmjének titka. Hét barát összejön vacsorázni. Arról beszélgetnek, amiről szoktak, milyen bort hoztak, milyenek a nők, és melyik barátjuk kit csalt meg. Ez adja az ötletet a házigazdának: mi lenne, ha egy estére nem lennének titkaik egymás előtt? Ha mindenki kitenné a telefonját az asztalra, és felolvasnának minden SMS-t, kihangosítanának minden hívást? Kasia Smutniak, Edoardo Leo, Marco Giallini, Alba Rohrwacher, Giuseppe Battiston, Anna Foglietta és Valerio Mastandrea a Teljesen idegenek című filmben Forrás: Cinenuovo Képzelhetik… Ott van Cosimo, a macsó (Edoardo Leo), aki már indulás előtt azon ügyködik, hogy teherbe ejtse a feleségét. Vajon hány szeretőt dugdos? Bianca (Alba Rohrwacher), a felesége – friss házasok – naiv, szelíd teremtés: ő az, aki nem tud nemet mondani, ezért keveredik bajba. Peppe, a tornatanár (Giuseppe Battiston) a joviális figura lehetne a társaságban, mégsem tud mosolyogni, mert csendben emészti valami. Carlotta (Anna Foglietta) zugivó, férje, Lele (Valerio Mastandrea) a mobilját nyomkodja a vécén: ők a pornónézésen és az anyóson is össze fognak veszni. A házigazdák, Rocco (Marco Giallini) és Eva (Kasia Smutniak) kapcsolata kiüresedett, megszokásból vannak együtt, és – talán – a lányuk miatt. Akivel Eva, hiába pszichológus, nem ért szót: anyaként tökéletes kudarcot vallott. Hamar megkedveljük őket, jellemhibáik mintha a mieink lennének. Miután belelendülnek a játékba, egy pillanatra sem unatkozunk, a vallomások és a velük járó magyarázkodások hol vicces, hol drámai, de legtöbbször kínos és szívfacsaró szituációkban bomlanak ki. És közben végig feszültség fűti a filmet, mert nem akarjuk, hogy kitudódjanak a simlik: megszerettük a baráti társaságot, ki szeretné látni, hogy szétmenjenek? Alba Rohrwacher, Edoardo Leo, Giuseppe Battiston, Marco Giallini és Valerio Mastandrea a Teljesen idegenek című filmben Forrás: Cinenuovo Alapvető emberi ösztön, hogy ódzkodunk a kellemetlen helyzetektől, azért drukkolunk, hogy inkább megússzák a sunnyogást. Ravasz játékot űz velünk a film: megszoktuk, hogy moziban az a dolgok rendje, hogy felszínre kerülnek a titkok, és szó nélkül elfogadjuk a feltételezést, miszerint az őszinteség jó dolog. A Teljesen idegenek viszont épp ezt kérdőjelezi meg, mikor megmutatja, milyen szerves részét képezik az életünknek a hazugságok. Hazudunk éjjel, hazudunk nappal, mert ilyen a társas érintkezés: az ember jobb színben akar feltűnni, kegyes hazugsággal bújik ki a meghívás alól, és ilyesmivel küldi haza a barátját is, akit nem akar meghívni a közös focira. És hazudunk persze önmagunknak is, mert ragaszkodunk a magunkról alkotott képhez, ami pedig nem fér bele, azt szépen kiretusáljuk. A pszichológusnő például nem azért vitatkozik folyton a lányával, mert túlságosan emlékezteti önmagára, hanem mert a kamaszoknak kell egy minta, amitől elszakadhatnak – legalábbis ezzel nyugtatja magát. Marco Giallini és Kasia Smutniak a Teljesen idegenek című filmben Forrás: Cinenuovo Aki megcsalja a párját, a férjét, feleségét, mindig talál rá magyarázatot: nem hűtlen ő, csak nem kapott elég figyelmet, nem érezte magát biztonságban – és persze olyan is van, aki szimplán egy gennyes alak, és semmilyen érvvel nem lehet felmenteni. Ebben a filmben is akad példa mindre, csodálatosan fájdalmas például az a tánc, amivel az egyik házaspár közeledik egymás felé, de végül elkerülik egymást: mire a zárkózott férj készen állna a változásra, már késő, a nő máshol talál intimitásra. Mégsem taszít a Teljesen idegenek letargiába, a végén nem maradunk egyedül a sok, elsunnyogott élet piszkával, mert a csavar felülír mindent, amit addig láttunk. Először sokkolja az embert, annyira váratlanul éri, és az Eredet-re tett utalás sem passzol ide az asztalon pörgő jegygyűrűvel, de aztán helyére kerül minden, és rájövünk, ettől lesz csak igazán jó a film. Anna Foglietta és Valerio Mastandrea a Teljesen idegenek című filmben Forrás: Cinenuovo Mert így a Teljesen idegenek nem azt feszegeti, milyen gyarló az ember, inkább rákérdez: tényleg jó lenne, ha minden titkunk lelepleződne? Hazugságban élni a jobb, vagy szétrobbantani egy kapcsolatot a radikális őszinteséggel? Egyáltalán, mit jelent őszintének lenni: be kell vallanunk minden apró stiklit és bűnös gondolatot, vagy van olyan, amit muszáj magunkban tartani, hogy működjön egy párkapcsolat? Vékony a jég szándékos (ön)becsapás és szükségszerű titkolózás között, könnyű elcsúszni rajta. Ügyesen járja be ezt a terepet a film, amiben mindenki megfizeti az őszinteség árát, de azt is látjuk, hogy milyen, ha hazugság rágja szét belülről a házasságot. Meg persze ezer másik dologra is figyelmeztet: a Teljesen idegenek épp azért remek randifilm a harminc-negyvenpluszos korosztálynak, mert sok olyan témát érint, amik nap mint nap a húsunkba vágnak, de sosem megy ijesztően mélyre, inkább szórakoztatóan anekdotázgat. Kasia Smutniak és Anna Foglietta a Teljesen idegenek című filmben Forrás: Cinenuovo A kedvencem, amikor a férfiakat és a nőket hasonlítják össze informatikai metaforákkal: ilyen beszélgetésből könnyű sértő sztereotípiákat faragni, de ők idézhető bon mot-kal jönnek ki belőle. „A férfiak olyanok, mint a PC-k. Olcsóak, vírusokat szednek össze.” „És egyszerre csak egy dologra képesek, különben lefagynának.” Még a természetességre is ügyelnek, együtt rakják össze félmondatonként: elhittem, hogy ők találták ki a vacsoraasztalnál, a biodinamikus bortól becsiccsentve. „És a nők Mac-ek. Intuitívak, gyorsak, elegánsak.” „Drágák és csak egymással kompatibilisek.” „Igen, és függőséget is okoznak.” A film a többi témát is így érinti, másfél óra alatt nincs idő alaposan átrágni mindent: ez a feladat a nézőre hárul, aki a filmről kijövet temérdek dolgot átbeszélhet. A Teljesen idegenek ugyanis kérdezni tud remekül: olyan ellentmondásokat, konfliktusokat, drámákat vet föl, amiket nem is lehet, de nem is kell egy másfél órás filmben eldönteni, viszont mindenki könnyen magára vonatkoztathatja a dilemmát, és otthon eltöprenghet rajta. Alba Rohrwacher és Edoardo Leo a Teljesen idegenek című filmben Forrás: Cinenuovo A legjobban azt járják körül, milyen szülőnek lenni és évtizedes párkapcsolatban élni, de sokféle dilemma előkerül. A mellnagyobbító műtét, az örök anyós-meny konfliktus, gyereknevelés, exek, féltékenység, a szüzesség elvesztése. De a legfontosabb talán mégis az, hogy a Teljesen idegenek végre arról is beszél, milyen együtt élni az okostelefonokkal, hogyan hat a párkapcsolatokra, a barátságokra az internet és a digitális technika. Arról, hogy az okostelefonok a fekete dobozaink lettek – tessék, még egy bon mot a filmből –, amikkel sokkal könnyebb elrejteni, amit el akarunk, de felfedni is, hiszen a telefon megőrzi minden titkunk. Korábban sem voltak őszintébbek az emberek, csak most lett egy eszközünk, amivel könnyebben tudunk hazudni, és ez kiszélesítette a repedést aközött, amit másoknak vetítünk magunkról, és amilyenek valójában vagyunk. Marco Giallini és Edoardo Leo a Teljesen idegenek című filmben Forrás: Cinenuovo Ügyesen ébreszt rá a jellemhibáinkra ez a film, de a sok dráma végén nem lelomboz, sokkal inkább változásra sarkall. Azzal a lendülettel állunk fel a moziszékből, hogy jobb emberré akarunk válni, kiegyenesíteni a gerincünket, többet foglalkozni a barátokkal, barátnőkkel, férjjel, feleséggel. Mert felkelti bennünk a középosztály lelkifurdalását, ami azt hiszi magáról, felvilágosult és toleráns, de a négy fal között nyugodtan buzizik, és a melegekből csak akkor kér, ha szavalni kell a toleranciáról, és nem együtt élni velük. És felkelti a középkorúak bűntudatát is, hogy már nem foglalkoznak eleget másokkal, keveset találkoznak a barátainkkal, a férjükkel, feleségükkel meg túl sokat, és azért nem beszélgetünk már mélyre menően, csak kapargatják a felszínt udvariasan. Lefoglalja és elkoptatja őket annyira az élet, hogy már ne vegyék a fáradságot arra, hogy úgy igazán érdeklődjenek a másik iránt, inkább élnek egymás mellett kényelmesen a titkaikba burkolózva. Giuseppe Battiston és Alba Rohrwacher a Teljesen idegenek című filmben Forrás: Cinenuovo Ezért kavar fel a Teljesen idegenek, és tudjuk elnézni a hibáit, hogy a holdfogyatkozásra felhúzott szimbólumrendszere kissé tolakodó, a szaxofonzene szappanoperás, a dramaturgia pedig túlpörgetett: túl sok titok derül ki túl rövid idő alatt ahhoz, hogy a sok fordulat mind hiteles legyen. És azt is érezzük, hogy nem kellett volna nagymonológban összegezni a tanulságot, miszerint túl törékenyek az emberek ahhoz, hogy kitudódjanak a titkaik, pláne nem alázongorázni valami meghatónak szánt dallamot, de mindez bosszantó apróság csupán, mert van svungja a filmnek, végig izgulunk rajta, és utána még napokig beszélünk róla, annyira beakadnak mindenkinél a kérdései. A Teljesen idegenek-et tavaly december óta vetítik a budapesti mozik, pedig a címe felett könnyű átsiklani egy programfüzetben, nem játszanak benne nálunk is híres olasz színészek, a rendezőt pedig az olasz reklámiparban ismerik a legjobban. De nem véletlenül jelölték kilenc kategóriában az olasz Oscarra, és az sem meglepő, hogy kettőt közülük díjra is váltott, Paolo Sorrentino Ifjúság-a és az Arany Medvét nyert menekültdoku, a Tűz a tengeren elől vitte haza a legjobb filmnek járó David di Donatello-szobrot. Alba Rohrwacher, Edoardo Leo, Benedetta Porcaroli, Valerio Mastandrea, Kasia Smutniak és Anna Foglietta a Teljesen idegenek című filmben Forrás: Cinenuovo A Teljesen idegenek nálunk is úgy csinált több mint félszázezer nézőt, ahogy csak a jó filmek tudnak: szájhagyománnyal. Akinek tetszett, elmesélte a barátjának, ismerősének, és elterjedt a híre. A filmesek körében is: már írják az amerikai remake forgatókönyvét, a görögök és a spanyolok pedig már leforgatták a maguk verzióját, utóbbit ráadásul az az Álex de la Iglesia, akit mi inkább a szürreális, brutális és meglehetősen eszehagyott filmjeiről ismerünk. Már a teaser előzetesből is látszik, mennyire másképp nyúlnak a különböző nemzetek ugyanahhoz az alapanyaghoz, a Perfectos desconocidos-ban teltebbek a színek – mégiscsak Almodóvar hazájáról van szó –, a férfiak idősebbek, és kihasználják azt is, milyen elvárások kötődnek egy-egy színészükhöz: a Cosimo-karakterre castingolt Eduardo Noriega például izgalmasan vetkőzheti le a régi filmjeiből (Nyisd ki a szemed) ismert jófiús sármját. Juana Acosta, Eduard Fernández, Ernesto Alterio, Belén Rueda, Pepón Nieto Dafne Fernández és Eduardo Noriega a Perfectos desconocidos című filmben Forrás: Universal Nem lennénk meglepve, ha magyar verzió is készülne a Teljesen idegenek-ből, de azon se, ha mondjuk az Orlai Produkciós Iroda, esetleg a Centrál Színház felvenné a műsorába. A történet könnyen adaptálható, mert univerzális, és rendezői bravúrokra sincs szükség: elég letenni a kamerát a hiányzó vacsoravendég helyére, és hagyni hét remek színészt, hogy kibontakozzon. Let's block ads! (Why?) Forrás...
