"Az iszapból, romok alól fölásott hullákat átadják az anyaföldnek, összehordják, osztályozzák a köveket..." Négyszáz embert ölt meg egy villámár 1878. augusztus 31-én. A klímamodellek előrejelzése szerint Magyarországot többek között hosszú aszályokkal, hőhullámokkal és gyakori, özönvízszerű esőzésekkel sújtja majd a globális felmelegedés. Az idei nyár némi betekintést engedett a nem is olyan távoli jövőbe. De pusztító viharok korábban is voltak, igaz nem túl gyakran. Villámcsapás és a hirtelen lezúduló víz 18 embert ölt meg 1904 nyarán, egy villámár miatt pedig fél Budát romba döntötte az aprócska Ördög-árok 1875-ben. "Vízben megfulladtanak" A legtöbb áldozatot szedő vihar, pontosabban az azt követő áradás Miskolcra és környékére csapott le 1878-ban. A város a Szinva patak és a Sajó vízgyűjtőjére épült, aminek számos előnye mellett egy nagy hátránya is volt: a hegyekből lezúduló vizet a Sajóba szállító Szinva és a Pece patak több alkalommal is elöntötte a várost. Főleg, hogy az épületek mesterséges torlaszként a vizek természetes lefolyásának útjába épültek. Írott források tucatnyi nagy, zivatart követő árról számolnak be. Mint 1691. május 23-án az „áldozónapi sokadalom alkalmatosságával" történt tragédiáról, ahol „sokadalmi alkalmatosság lévén, sok idegen emberek a vízben holtanak, a lakosok közül is a házakban, az vízben megfulladtanak". [SIZE=x-small]Az Avas az 1878-as árvíz után (Wikiedia)[/SIZE] Mindent elsöprő vihador A "nagy árvíz" 1878. augusztus 31.én érte el a várost. A Vasárnapi Újság az árvízről beszámoló cikkében azt írja, az augusztus 30-31-én kitört égi háborúra kevésnek találta a zivatar szót, az egyenlítő környékén dühöngő ciklonnal, vihadorral találta hasonlatosnak. A sötét felhőkből nem cseppenként, hanem "szakadó ár alakjában" hullt az eső - fogalmaz Hoitsy Pál. Harmincadikán éjjel 11-kor kezdődött, és olyan égzengéssel járt, hogy sokan álmukból felriadva várták a világvégét. De az nem jött el, a vihar elvonult, az emberek megnyugodtak. Csakhogy hajnali egy órakor a Bükkből lezúduló víztől kilépett medréből először a Pece két ága, majd a Szinva. A vízszint percenként fél métert emelkedett, ám az igazi tragédiát az okozta, hogy az áradat hidakba, házakba, gátakba ütközve felgyűlt, hogy aztán iszonatos erővel és még nagyobb víztömeggel mosson el bármilyen akadályt. „Midőn a vihar erősen döngette a ház oldalát, az 1849. sz. háznál Fabula József korcsmáros kijött házának az utczára néző ajtaján, hogy mi az, a mi házát döngeti; de alig nyitja ki az ajtót, a rohanó ár felkapja és hiába rimánkodik, magával sodorja mint egy porszemet; de szerencséjére az elsodort kerités megmaradt oszlopfájához ragadja a víz, görcsös kezekkel szoritja meg a mentő oszlopot, és rajta függve életben marad; de a házánál nyitva hagyott ajtón betódul az áradat, nejét, négy gyerme-két mint gyenge szemetet kisepri a szobából; s midőn reggel házához visszatér, üres a lak, családjának nyomára sem talál" - írja a helyi református lelkész. A túlélők visszaemlékezéseit ide kattintva olvashatja. Négyszáz halott A belvárosban két-háromméteres víz hömpölygött, de néhol elérte a négy-hat méteres mélységet is. Az embereket álmukban érte a baj, Miskolcon 277-en vesztették életüket, a környező településeket is számítva az áldozatok száma 400 fő volt. Sokan a rájuk omló házban vesztették életüket, mások pincelakásaikban fulladtak meg. Hajnali négy órára a patakok visszatértek medreikbe, a város pedig egy sártengerbe süllyedt romhalmazzá vált. "Az iszapból, romok alól fölásott hullákat átadják az anyaföldnek, összehordják, osztályozzák a köveket: ez házfalából való, ez utczaburkolat volt, s azon vannak, hogy legalább helyre álljon valamennyire a közlekedés, míg majd a pusztulás többi nyomait is eltörli lassanként az idő" - írta a Vasárnapi Újság a vihar utáni napról.
