[TD="width: 50%, align: center"]MOHAMED (571 - 632)[/TD] [TD="width: 50%, align: center"][/TD] Hogyan lesz egy szegény tevehajcsárból diadalmas uralkodó, és ami még fontosabb: a világtörténelem egyik legnagyobb hatású szellemi irányítója? Mikor kezdik el Muhammadnak, azaz „Felmagasztosult"-nak nevezni? Hiszen újszülött korában senkit se nevezhetnek el máris „Felmagasztosult"-nak. Hogyan emlékezhetnek rá úgy, hogy írástudatlannak tartják'? Hiszen aki alaposan ismeri az Ó- és Újtestamentumot, az nem szerezhette tudását szóbeszédből. Aki hosszú szövegeket költött „makámá"-ban, azaz rímes prózában, az nem mondhatta a költői szövegeket a szélnek. Az olyan műveltséget, amelyet összegyűjtött, nem lehet csupán emlékezetből gyujteni. — De hát aki egyszer vallásalapító — mint előtte példaképei, Mózes és Jézus, azt okvetlenül olyan sok csodálatos mendemonda vesz körül, hogy utólag már azt is lehet gondolni, hogy valójában nem is élt. Hiszen felmerült ez a lehetőség Mózes és Jézus kapcsán is. Mohamedet azonban mindenki hiteles, valóban élt történelmi alaknak tudja. Csak nem mindent könnyu elhinni, amit történetéhez fűz a hagyomány. Pedig ő valóban élt, s a Koránt — az irodalomtörténet egyik legnagyobb hatású írásművét — valóban ő alkotta. Koporsója bizonyára nem lebeg ég és föld között a félúton, mint ahogy legendája állítja, de nyilván valóban meghalt, és minden bizonnyal koporsóba is tették. Tanítása azonban másfél ezer év után is annyira élő, hogy merőben mindegy, hogy a föld alá tért-e, a mennyországba emelkedett-e, vagy a föld és az ég között lebeg örökkön örökké. Apja még fia születése előtt meghalt, tehát árvának született, egy nagybátyja nevelte, akinek számos tevéje volt. Serdült koráig ezeket a hasznos állatokat legeltette a Mekka környéki homokos pusztaságon. Később tevekaravánnal távoli tájakra utazó kereskedőkhöz szegődött tevehajcsárnak. Ez jó ellátást biztosító foglalkozás volt szegény, de ügyes, értelmes fiatalemberek számára. Emléke úgy él, hogy igen jóképű, ábrándos tekintetű, okos szavú fiatalember volt. 25 éves volt, amikor egy Khadidzsa nevű igen gazdag, életszerető özvegyasszony beleszeretett. Előbb tevehajcsárának, majd férjének fogadta. Ő volt Mohamed első felesége, igen jó feleség, segítőtárs egy életen keresztül. Még azt is természetesnek tudta, hogy egy valamirevaló férfinak nem elegendő egy feleség. Segítette is férjét új, tetszetős feleségek válogatásában. Mohamed pedig ajánlatossá tette, hogy egészséges életet élő férfinak az a helyes életvitel, ha négy felesége van. Ez hamarosan belekerült a kialakított életszabályaiba. Emellett Mohamed — de Khadidzsa asszony is — természetesnek tartotta, hogy aki el tud tartani ennél is több asszonyt, az a négy „első" feleség mellé annyi ágyast válasszon, amennyire igénye van, tehát egész szerelmi kertet — arabul: háremet — rendezzen be otthonában. A Khadidzsával kötött házasság után a gazdaggá lett Mohamed 15 éven át karavánjaival járta a világot, és tanulta mindazt, amit megtanulhatott. Megismerkedett az otthoni és távolabbi tájak zsidó közösségeivel, megtanulta Mózes igéit. Majd tanulmányozta az arab világban már ismert kereszténység tanításait. Perzsiában találkozott Zarathusztra vallásának két istenével, ennek folytatásaként Mani két istent imádó vallásával és filozófiájával. Saját gondolatait pálmalevelekre jegyezte, ezekből épült fel az idővel összeállított szent könyv, a Korán legtöbb „szúrá"-ja (fejezete). A hiedelem úgy tudja, hogy ezeket a szövegeket az egyre számosabb tanítványoknak diktálta. Ez persze nem valószínű. Ennyi szöveghez, köztük a vers és a próza közt kialakult „makámá"-hoz (rímes prózákhoz) írni-olvasni tudás volt szükséges. Annyi bizonyos, hogy 15 év alatt Mohamed tudatában összefüggő rendszerré fejlődött az a tanítás, hogy Mózes törvényei és Jézus tanításai után ő találta meg a helyes élet, a helyes hit szabályait. Negyvenéves volt már, gazdag, tekintélyes mekkai polgár, amikor egyszerre látomások tudatták vele, hogy feladatai vannak. Isten — arabul Allah — angyalai közölték vele, hogy fel kell vennie a harcot az arab törzsek hamis bálványai és hazug babonái ellen. Mózestól és Jézustól megtanulta, hogy egyetlen, láthatatlan isten uralkodik a világ felett. A példaadó régi próféták után most már ő isten prófétája. „Isten az Isten és Mohamed az ő prófétája." — Ez arabul így hangzik: „Allah il Allah, Mohamed ras ul Allah". — Hamarosan ez lett az új, világhódításra induló vallás alapvető igéje. Mohamed felvette a harcot a Mekkában uralkodó bálványimádó hittel. Már gyülekeztek tanítványai, akik lelkesen vallották az egyistenhitet. Ez ijesztő volt a mekkai hatalmasok, a törzsfők és a gazdag karavánokat vezérlő kereskedők szemében. Sokak számára túlságosan vonzó, sokak számára túlságosan veszedelmes volt Mohamed tanítása. Ajánlatos volt menekülni. 630-ban tanítványaival, feleségeivel és a feljegyzett gondolatait őrző pálmalevelekkel a Mekkától északra fekvő Maszrib városába menekült. Ezt a várost azóta is „Medina an nabi" (a Próféta városának) hívják. Itt alakította ki vallásának szervezetét, ettől a meneküléstől számítják a mohamedán vallás születését. A medinai esztendőkben épült egységes művé a „Korán". A szó „szavalható szöveg"-et jelent. Az addig pálmalevelekre írt szúrák (fejezetek) itt rendeződtek egységes szent szöveggé. Lehetséges, hogy az eredetileg pálmalevelekre rótt fejezetek egy része valóban a próféta diktálása alapján, a tanítványok által írt olvasnivaló volt, de valószínű, hogy többségét maga Mohamed jegyezte le. És az összeállítás valóban a próféta útmutatása alapján készült, míg végül összeállt az azóta is nagy hatású szöveg. Valószínű, hogy Mohamed eredetileg az arabok hitvilágát akarta egyistenhívővé tenni. Ő nem idegenkedett sem a zsidó, sem a keresztény hitvilágtól, ezek saját felismeréseinek az előzményei voltak. De az egyre nagyobb lendülettel terjedő hit hamarosan eljutott a török népek közé, majd India jó részébe, idővel Afrika néger világába, sokkal később Amerika fehér szegényei közé is. A Korán odasorakozott a Szentírás Ótestamentumának zsidó, és az Újtestamentum keresztény tanítása mellé. Keleten versenytársa lett a buddhizmus és a hindu brahmanizmus tanításainak is. Mohamed mint népvezér a középkeleti történelem főalakja lett, a Korán szerzőjeként pedig az irodalomtörténet egyik legjelentősebb alakjává emelkedett. Másfél évezred után manapság ugyanolyan őse és ösztönzője a mérsékelt, viszonylag türelmes szunittáknak, mint a rideg, a hagyomány szabályaihoz ragaszkodó síitáknak. Mohamed személy szerint bizonyosan élt, de ugyanúgy él mindmáig, mint a mondák Mózese és a legendák Jézusa.
