[TD="width: 50%, align: center"]CHARLES-LOUIS DE SECONDAT, BARON DE LA BREDE ET MONTESQUIEU (1689-1755)[/TD] [TD="width: 50%, align: center"][/TD] A nevezetes Secondat família időtlen idők óta volt a Bordeaux vidéki örökletes nagybirtok ura, régi emberöltők óta viselték a Montesquieu bárója címet. Aki közülük nem vitézkedő lovag, áhítatoskodó apát vagy kanonok lett, hanem jogot tanult, az számíthatott arra, hogy előbb-utóbb ő lesz a bordeaux-i főtörvényszék elnöke. Egy nagy méltóságú nagybátyja elhalálozván, ez lett az a Charles-Louis keresztnevu fiatalember is, aki maga se tudta, hogy történettudós, természetbúvár, filozófus, gyakorlati jogász vagy humoros regények írója akar-e lenni. Egyszerre azonban bírósági elnök, egy egész országrész főméltósága, minden fontos tanács tagja lett. Holott a legszívesebben szép asszonyok szalonjában vagy írók és filozófusok látogatta kávéházakban szeretett csevegni szerelemről, mitológiáról, veszedelmes politikai eszmékről, és közismert volt, hogy a legkomolyabb témákat is humorosra tudja fordítani. Nehéz is egyetlen szóval megmondani, hogy ez a rendkívül sokoldalú, sok területen teremtő erejű írástudó milyen minőségben világtörténelmi. Jogtudós? Persze, hiszen hosszú évekig volt jogalkotó és jogalkalmazó tekintély. Regényíró? De még mennyire, hiszen még a „levélregény" műfaját is ő találta ki. Ha a levelekben fogalmazott szépirodalmi műveknek volt is némi ókori előzménye, de a levelekben kibontakozó regényes történet Montesquieu „Perzsa levelek" című egyszerre igen komoly és mulattatóan humoros könyvével lesz mintája az olyan nagy hatású műveknek, mint Richardson „Pamelá"-ja,Goethe „Werther"-je és Choderlos de Laclos „Veszedelmes viszonyok" című regénye, sőt minálunk Kármán „Fanny hagyományai"-ja is Montesquieu hatására vezethető vissza. Vagyis, ha csak ezt írja, akkor is halhatatlan regényíró. De nem feledkezünk meg arról sem, hogy az ő műve a „Róma nagysága és hanyatlása" című történetfilozófiai tanulmány is, amelyben többek közt felveti azt a felismerést, hogy az eseményekre jelentékeny befolyással vannak a földrajzi körülmények, az időjárás változásai és egyéb adott fizikai jelenségek. Tehát a történelemtudomány és a történetfilozófia fejlődése sem mondható el nélküle. Pedig igazi fő műve „A törvények szelleme". Ez a nagy mű, amelyet másfél évtizedig épített fel, politikai, államtudományi, társadalomtudományi elmélkedések sorozata, múlhatatlan jelentőségű előzménye mindannak, amit szociológiának, politológiának, jogfilozófiának nevezünk. Ebben állítja fel az azóta is oly fontos követelményt, hogy szét kell választani a törvényhozás, az ítélkezés és a közigazgatás szervezeteit. És ha a liberalizmus elmélete és követelménye valamivel előbb Angliában — főleg Locke gondolataiban — csírázott mint társadalmi-politikai követelmény, a demokrácia nélkülözhetetlen tartalmi elemeként Montesquieu társadalomfilozófiájában épül következetes rendszerré. — Tehát ha egyszerre mondhatjuk politikusnak, történésznek, csevegőnek, humoristának — akkor egy rendkívül sokoldalú, személyében nagyon vonzó, kedves társasági ember áll előttünk, aki, már amikor teheti, hátat fordít a bírósági elnök székének és legszívesebben Párizsban a Regence kávéház egyik sarokasztalánál nagy társaság közepén ül, s egyszerre tanítja és szórakoztatja az asztal körül ülő írókat, filozófusokat és államférfiakat. Azt pedig ő maga se veszi észre, hogy miközben egy a létezőknél szelídebb, méltányosabb és korlátozottabb királyságot igényel, a halála után három és fél évtizeddel kitörő forradalmat és vele a köztársaságot készíti elő. És életének gyakran anekdotába illő mozzanataihoz az is hozzátartozik, hogy már idős korában Diderot — akivel kölcsönösen nagyra tartják egymást — már szerkeszti a Nagy Enciklopédiát, s felkéri, hogy írja meg az „erkölcs" címszót. Ezt azzal hárítja el, hogy valamikor tudta, mi az erkölcs, de azóta oly sokat írt és beszélt az erkölcsről, hogy már fogalma sincs, mi is az. De szívesen vállalja az illemről és az illetlenségről szóló címszót. Diderot — bizonyára nevetve — ezt is elfogadja. Valóban ő írta a Nagy Enciklopédiában az illemről szóló elmélkedést.
