Nagyszerű magyar kezdés a maratoni kajak-kenu vb-n

A témát ebben részben 'Sport Hírek!' drogba № hozta létre. Ekkor: 2017. szeptember 07..

  1. drogba № /

    Csatlakozott:
    2010. augusztus 29.
    Hozzászólások:
    19,281
    Kapott lájkok:
    33
    Beküldött adatlapok:
    0
    Foglalkozás:
    Pincér
    Nagyszerűen kezdték a magyar kajak-kenusok a dél-afrikai Pietermaritzburgban zajló maratoni világbajnokságot, amelynek csütörtöki nyitónapján öt korosztályos számban végeztek az első helyen.


    A lányoknál ifjúsági kajakban Csikós Zsóka szerezte meg az aranyérmet Fekete Dorina előtt, az U23-asoknál Mihalik Sára győzött, míg Czéllai-Vörös Zsófia ezüstérmes lett. Ifjúsági kenuban Bragato Giada diadalmaskodott, de a kevés induló - szám szerint négy - miatt ez nem volt hivatalos vb-versenyszám.

    [​IMG]

    Csikós Zsóka öt számban indul majd az Olimpiai Reménységek Versenyén Racicében

    Forrás: canoephotography.com / Balint Vekassy

    „Taktikám nem igazán volt, a futásokat szerettem volna jól megcsinálni, illetve a ki- és beszállásokat, ami volt, hogy nem annyira sikerült – mondta Csikós Zsóka a kajak-kenu szövetség honlapjának. – Az első két kört keményebbnek éreztem, mert ott akartunk ellépni a többiektől, hogy a végén egymás között dönthessük el a versenyt. Nyerni azért tudtam, mert egyrészt nagyon jól sikerült a felkészülésem, amit edzőmnek, Pjatacsuk Vitalijnak köszönhetek, másrészt pedig végig ott voltam fejben a versenyen. Az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok, az idei évem eddig száz százalékos, és még hátra van az Olimpiai Reménységek Versenye Racicében, amelyen öt számban indulok, és szeretnék minél több éremmel hazatérni."

    Pályafutása első világbajnoki aranyérmével térhet haza az U23-as kajakosok között szereplő Mihalik Sára, aki már a táv elejétől kiemelkedett a mezőnyből a másik magyar indulóval, a végül második helyen záró Czéllai-Vörös Zsófiával együtt.

    [​IMG]

    Mihalik Sára egész évben azért dolgozott, hogy világbajnok lehessen

    Forrás: canoephotography.com / Balint Vekassy

    „Zsófival megbeszéltük a rajt előtt, hogy összedolgozunk, sikerült is elég hamar, az első futásnál ledobni mindenkit – mondta Mihalik Sára. – Onnantól kezdve váltott vízen mentünk, és a végét én bírtam jobban. Ami nehézséget jelentett, hogy délben, 37 fokban rajtoltunk, iszonyú hőség volt. A negyedik futásnál úgy begörcsölt az egyik alkarom, hogy a beszállásnál a másik kezemmel próbáltam szétfeszíteni az ujjaimat, és rátenni valahogy a lapátra. Utána kicsit visszavettem és tartalékoltam a finisre, nehogy megint begörcsöljön. Nagyon sokat dolgoztam egész évben, nagyon kemény volt a verseny is, de mindenért kárpótol az érzés, amikor elsőként értem célba. Ez az első világbajnoki címem, és ez leírhatatlan érzés."

    Az ifjúsági fiú kenusoknál is kettős magyar siker született: a versenyt Adolf Balázs nyerte meg Simon Sebestyén előtt.

    [​IMG]

    A győztes Adolf Balázs végig összedolgozott Simon Sebestyénnel

    Forrás: canoephotography.com / Balint Vekassy

    „Nagyon nehéz volt ez a verseny, az utolsó futószakasznál nem hittem volna, hogy én nyerem meg – mondta Adolf Balázs. Ahogy a többi magyar induló, mi is összedolgoztunk végig, de Balázs a végén rettentően gyors volt" – tette hozzá Simon Sebestyén.

    A fiú kajakosok versenyében elmaradt a „közös munka", egy darabig együtt haladt Varga Ádám és Lukács István, ám gyorsan megmutatkozott, hogy Varga más kategóriát képvisel a mezőnyben, így ő állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

    „Szerettem volna már az elején eljönni, mert minél kevesebben vagyunk a futószakasznál, annál kisebb a hibázási lehetőség. Gyors volt az első két-három köröm, de ez kellett ahhoz, hogy előnyt szerezzek, és vissza tudjak venni a táv közepén. Bíztam benne, hogy meg tudom nyerni ezt a versenyt, ám arra magam sem számítottam, hogy ekkora fölénnyel leszek első" – mondta a versenyt követően Varga Ádám.

    A nap folyamán az ifjúsági lány kenusok között Bragato Giada is az első helyen zárt, ám mivel négy induló volt a mezőnyben, így ez nem számít világbajnoki versenyszámnak.

    [​IMG]

    Bragato Giada már a felnőttek közötti versenyre hangolt

    Forrás: canoephotography.com / Balint Vekassy

    „Mindenesetre jó, ugyanakkor kemény bemelegítés volt ez számomra a szombati felnőtt verseny előtt, amelyen szintén rajthoz állok" – mondta Giada a versenyt követően. - Kilencvenkilenc százalékosan teljesített ma a csapat, egy szám kivételével elhoztuk az arany- és az ezüstérmet is, ennél jobb nyitónapot nem is kívánhatnék magunknak. Ez jó jel a többi versenyre nézve" – tette hozzá Weisz Róbert, a maratoni szakág szövetségi kapitánya.

    Pénteken az ifjúsági párosok versenyeivel, valamint az U23-as férfi kajakosok és kenusok viadalaival folytatódik a vb.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...