Érdekes és tanulságos időutazásra invitáljuk olvasóinkat. Így edzett a magyar labdarúgás élvonala anno és így edz most. Magyar Ifjúság, 1980, október. A még lelkes sportújságíró, Jakab József „Lötyögés a semmibe” címmel publikált riportot, amelyben meglehetősen érzékletesen ábrázolta a kor sztárcsapata, a ’70-es években nyolc bajnoki címet szerző Újpesti Dózsa heti tréningjét. Az Újpesti Dózsa 1974-75-ös bajnokcsapata Balról jobbra) Álló sor: Szentmihályi Antal, Kolár Endre, Juhász Péter, Noskó Ernő, Dunai III Ede, Harsányi László, Horváth József, Dunai II Antal, Szigeti Károly Guggolnak: Fazekas László, Fekete László, Tóth András, Bene Ferenc, Zámbó Sándor, Kellner Jenő, Nagy László Forrás: labdarugo.beMegjegyzem, az az Újpest, pár évvel korábban, 1974 április 10-én a Népstadionban még 78 426 néző előtt játszott Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) elődöntőt a Bayern München ellen (1-1) és bajnoki címet nyert 1979-ben… Vasas edzésles 2015. október 29. Harmincöt évvel később nem 2015 sztárcsapatát, a Ferencvárost, hanem a szebb napokat is megélt, bő két hete éppen edzőt cserélő Vasast vettük górcső alá. Kilátogattunk a Fradi elleni szombati fiaskót (5-1) megelőző edzésre. Szanyó vs. Simon Az NB2-ből bajnokként feljutó és bajnokságot is Szanyó Károllyal kezdő angyalföldiek játéka annak ellenére üde színfoltja volt az NB I-nek, hogy a pályakezdő mester kötelező pro licence nélkül nem is volt a csapat vezetőedzője. A hivatalos jegyzőkönyvekben kezdetektől Simon Antal neve szerepelt. A Vasas az „áledzővel” bátran felvállalta – bennmaradásért küzdve – a támadófutballt. Senki ellen nem lépett feltartott kézzel a pályára, mindig, minden körülmények között – támadó felfogásban – a győzelemre játszott. Ez lett Szanyó veszte. Az egyesület vezetésének tizenkét forduló után elfogyott a türelme és a szakmai munkát egy más futballfilozófiát képviselő szakember, az addig vezetőedző-nyilatkozó Simon Antal kezébe adta. Az azóta eltelt időszakot tekintve gyökeres változás állt be a Vasas játékában. Negatív irányban. 3 meccs, 3 zakó, 2-9-es gólkülönbség és az eddigi látható tudatosságot, kevésbé szakértő szurkolók által is érzékelhető taktikai szándékot, filozófiát felváltotta a kilátástalan, érthetetlen játék. Borús, őszi napon, a 10 órára meghirdetett edzésre 20 perc késéssel, álmosan bóklásznak ki a Vasas játékosai. Ferenczi István erőnléti edző vezetésével kezdik meg a bemelegítést a centerpályán. Felváltva zajlanak, többször megismétlődve az „állóhelyben végzett gyakorlatok”: passzolgatás, nyújtás, törzserősítés. Passzolgatás, nyújtás, törzserősítés. Mi a bánat zajlik itt? – kérdem a mellettem álló szurkolótól. Eddig még egy sprintet, egy dinamikus megindulást sem csináltak a játékosok, miközben 20 perce melegítenek. Ráadásul – noha nem vagyok erőnléti szakember – én úgy tudom, hogy a törzsizom erősítő blokkot nem a bemelegítő részben, hanem az edzés végén szokták végeztetni az edzők – érkezett a válasz. Általánosságban elmondható, a futballban a csütörtöki edzések, rendre a csapat összműködésének finomítását szolgálják, más szóhasználattal „taktikai edzésnek” is nevezik. Ettől függetlenül alapvetés, hogy a szükségszerű bemelegítő blokknak az edzés fő gyakorlatsorát kellene szolgálni, míg minden edzésnek a tizenegy játékos összműködéséről kellene szólnia. Bátortalan kérdésem után kíváncsian vártam, mit fognak tanulni, fejleszteni a főrészben a játékosok. Összehasonlítási alapom volt bőven, hiszen az elmúlt hetekben sorra jártam az FTC, MTK, Újpest és a válogatott mérkőzés előtti „taktikai edzéseit”. Álló játékosok az októberi őszben A meglepetésem csak fokozódik, mikor az edzés fő részében a csapat fő része a pontrúgások elleni védekezést és a támadó pontrúgások értékesítését iskolázza – „életszerűn”, többnyire kapus nélkül. Egyszerű szögletvariációk és oldalszabadrúgások váltogatják egymást 60 percig folyamatosan. A játékosok azt gyakorolják egész edzésen, amit más edző az edzés levezető részében szokott átskálázni 10-15 percben. Mindezt vontatottan, álmosan végrehajtva, sok magyarázattal fűszerezve és legfőképp álló játékosokkal az októberi őszben. Ekkor esik le, ekkor értem meg Ferenczi Pista bemelegítő blokkjának, állóhelyben végzett gyakorlatainak szükségességét: a vég nélküli állásra készültek a játékosok. Közben átnézek a pálya másik végére, ahol Ferenczi a csapat fennmaradó részével, a tartaléksorsra ítéltetekkel gyakorolt. A tavasszal még aktív csatár az edzőképző első számú üldözendő gyakorlatát veti be: felpassz az edzőnek, majd a visszapasszolt labda kapura lövése. Forrás: 24.huMindez két dolgot tökéletesen demonstrál; az edző aznap felkészületlenül érkezett edzésre és ott helyben improvizálva találja ki, hogy éppen hogyan húzza ki kamu gyakorlatokkal az edzésidőt addig, amíg a vezető edző a kezdő játékosokkal foglalkozik, illetve azt, hogy a Vasasnál a 12. játékos már a „tucat”, a “szükséges rossz. Miközben a pálya egyik végén Simon pro licences vezető edző feszt rögzített szituációt oktat, magyaráz, fennáll a veszélye, hogy a „tartalékok” elunják a Ferenczi vezette gyakorlatot, ezért a erőnléti edző színesíti 10 perc után a feladatot: immár felpörgetve adja vissza a rápasszolt labdát. Az edzésből lassan 50 perc telik el, még mindig mindenki áll, érdemben semmi sem történik. Ferenczi is unhatja dolgot, vagy a keze fázhat, mert most már zsebre tett kézzel végzi munkáját, a „mandiner játékot”. A másik oldalon Keneseire és Czvitkovicsra kihegyezett szögletvariációk jönnek – na, ők azok, akik nem is léptek pályára a hétvégi FTC-Vasas meccsen -, majd azon szabadrúgás-variációk hárítása jön, amiből szombaton gólt kaptak a Fradi ellen. Hoppá! Ferenczi Pista újít a másik oldalon és előveszi az Edzőképző kettes számú üldözendő gyakorlatát. Kimegy oldalra és szélről adogatja be az álló labdákat, a 16-osról állóhelyből induló játékosoknak. 24.huKözben Simon úgy érzi leoktatta, amit kell, befejezi az edzést és jön a levezető rész, ahol a játékosok fakultatívan, állva passzolgatnak vagy állóhelyből, állított labdát lövöldöznek. Csupa életszerű megoldás, hiszen a labda többnyire áll a meccseken is. Közben az edzésnek és szenvedésünknek is vége. A játékosok különösebb izzadtság nélkül battyognak be az öltözőbe. Mi volt ez? – kérdezem a tősgyökeres, a Vasas pályán élő helyi drukkert. Ráhangolódtak a hétvégi meccsre – jön a válasz. Végül is igaza van. Szombaton, a Fradi elleni meccsen minden a csütörtöki ráhangolódás szellemében történt. A Vasas játékosok álltak, szemmel láthatóan túl akarták élni az egész meccset. Hitehagyott és kilátástalan játékkal kaptak ki a bajnokesélyestől. Megállt az idő Így aztán kijelenthető: 35 év alatt szinte semmi sem változott. Az 1980-as újpesti példával egybevetve pusztán két dolog nem stimmel. Egy: Simon Antal pro licences edző és a mai Vasas semmilyen megközelítésben nem hasonlítható a BEK-elődöntőt és hat év alatt négy bajnoki címet szerző Várhidi Pál edzőhöz és az akkori Újpesthez. Kettő: anno, Jakab József nagy visszhangot kiváltó cikkét követően Várhidit menesztették. Simont három meccs, három vereség, 2:9-es gólkülönbség és e cikk után nyilván nem fogják kirúgni. Lehet meglepő ezek után az állítás, a látott negatívumok nem elsősorban az edzői stábot és legkevésbé a játékosokat minősítik. A fő bűnös a Vasas vezetősége, akik teljesen feleslegesen távolították el Szanyót a vezetőedzői posztról. Egy megkezdett folyamat közben, ha a csapat játékában visszaköszön az edző által elvárt koncepció, és a játék összképe jó – a Vasasnál egyértelműen így volt -, csak azért kirúgni az edzőt, mert a csapat a bajnokság első harmadában nem nyeri zsinórban a meccseket, óriási vezetői hiba. Tizenkét forduló után elküldeni a folyamatot beindító, átlátó, azt kézben tartó vezetőedzőt vétek. A kapkodó vezetői döntés eredménye: a látványos, támadó futball két hét alatt kilátástalan, cél nélküli, ráadásul még eredménytelenebb játékká alakult. Angyalföldön “lötyögnek a semmibe”. Többet ért volna a türelem.
