A Veszettek ugyan nem nevez nevén sok mindent, de áthallásai érthetők. Divinyi Réka, a film forgatókönyvírója szerint akadnak nagyon veszélyes folyamatok, amiket észre kell vennünk. Interjú. A Gárda-filmként is emlegetett Veszettek két nehéz anyagi helyzetben élő fiú története, akik egy karizmatikus vezető hatására csatlakoznak egy rendvédelmi szervezethez. Ami viszont ennél is fontosabb, az például az üzenete. Ahogy kritikánkban is leírtuk: milyen tipikus, hogy a tömegek szintjén a kvázi-polgárháborús front mindkét oldalán vér folyik és kódoltak a tragédiák, miközben egy szinttel feljebb a szálakat mozgató manipulatív vezéralak(ok) a szalámilopásnál klasszisokkal komolyabb nagyságrendű fehérgalléros bűnözés magaslatairól letekintve önelégülten röhögnek rajta, ahogy a kisemberek ölik egymást. Divinyi Réka tagja volt a Magyar Nemzeti Filmalap öttagú filmszakmai döntőbizottságának, ám nagyjából fél éve otthagyta a szervezet, hogy újra forgatókönyveket írhasson. A Veszettek szkriptje még azelőtt készült, hogy a filmtámogatási pályázatok ügyében döntéseket hozott volna, de témaválasztásában gyökeresen más, mint amit tőle és állandó alkotótársától, Goda Krisztinától megszokott. A nézők a Goda-Divinyi párostól nem azt szokták meg, hogy komoly társadalomkritikai gondolatokat fogalmaznak meg alkotásaikban, most viszont egy egész filmet szenteltetek olyan kurrens problémáknak, mint a bűnözés, a szegregáció vagy a szélsőségek. Miért? Ha megnézed a filmjeinket, mindegyik nagyon különböző, nehéz lenne egy sémára felhúzni őket. Egy valami közös bennük, hogy mindig arról csináltunk filmet, ami érdekelt minket. Ami olyan témával szolgál, amellyel szívesen eltöltünk másfél-két évet vagy még többet is. A Veszettek esetén a 2009-es ötlettől az idei megvalósulásig majdnem 6 év telt el, de akkor, amikor ez megfogalmazódott bennünk, annyira ott volt ez a kérdés a közbeszédben és a mi társadalmi életünkben is, hogy egyszerűen nem mehettünk el mellette. Ez egy olyan téma, amiről, úgy érzem, érdemes beszélni. Fotó: 24.hu / Neményi MártonKicsit fátyolosan fogalmazol „erről a témáról”, és a film is olyan, mintha nem merné nevén nevezni a gyereket… Sokat gondolkodtunk rajta, hogy mennyire konkretizáljunk dolgokat a filmben. De mivel minket nem egy konkrét szervezet vagy egy népcsoport érdekelt, hanem az a folyamat, hogy bizonytalan jövőkép nélküli emberek, akikben gyűlik a feszültség és a düh, miként manipulálhatók és hogyan vezethető a haragjuk egy bizonyos irányba. Hogy mennyire rettenetes és veszélyes helyzet, ha egy széles réteg él kilátás vagy valódi célok nélkül, valaki pedig jól lép, jól szólítja meg ezeket az embereket, megfelelő ellenségképet tálal nekik, a közeg pedig terelhetővé válik. Mi ennek a veszélyeiről akartunk filmet készíteni. De azt gondoljuk, ez nemcsak Magyarországon tud megtörténni, hanem mondjuk Amerikában is, csak máshogyan hívnák az adott paramilitáns csoportot és máshogyan az ellenségképet. Ezért nem akartunk konkretizálni, mert ez a pszichológiai folyamat érdekelt minket. Nem hangzik el ugyan a cigány meg a skinhead kifejezés, ettől még érezzük, hogy ők a telepiek és a kopaszok megfelelői… Sokak számára jelenleg például a migránsok jelentik az ellenségképet, így a telepiek személye esetükben is behelyettesíthető. De akár lehetnének feketék és mondjuk a Ku-Klux-Klan állna a másik oldalon. Tök mindegy, hogy milyen nevet adsz, ezek a csoportosulások valahol mind ugyanazon az elven működnek, és ugyanolyan emberek vonhatók be. Mi nem egy konkrét helyzetre akartunk reagálni. Az viszont már komoly fejtörést okozott, hogy miként lehet markánsan elválasztani egymástól a két csoportot, és az például nagyon adta magát, hogy a rendvédelmi szerv tagjai leborotválják a hajukat, mert ez egy elég erős jelkép. A telepieket pedig – akik hangsúlyozottan nem cigányok – mégis csak sötét bőrű színészek játszották, egyszerűen azért, mert őket meg így tudtuk megkülönböztetni, így tudtunk nekik jelleget adni. Ebből a szempontból tényleg van erős összefüggés egy valós és a filmbéli fiktív embercsoport között. De ennek igazából csak vizuális, filmes okok miatt van jelentősége, de nem a történet szempontjából. Nem volt összeférhetetlen, hogy a Filmalap egyik döntéshozójaként egy olyan film kapott nagy összegű támogatást, amelynek te vagy a forgatókönyvírója? Amikor felkértek, hogy dolgozzam a Filmalapnak, akkor nekem már volt öt elkészült forgatókönyvem, amit a producerek megvásároltak és ki is fizettek. Éppen ezért, amikor leültem Andy Vajnával tárgyalni, akkor jeleztem, hogy van ez az öt könyvem és csak akkor vállalom ezt az állást, ha biztosítják, hogy azokkal az emberekkel nem szúrnak ki, akikkel együtt dolgoztam. Valójában szerencse, hogy az ötből csak két könyv pályázott az alatt az időszak alatt, amíg én a Filmalapnál dolgoztam, de csak Goda Kriszta filmje kapott pénzt, a másikat elutasították. Ugyan én voltam a fejlesztési vezető, de egyik döntésben sem vettem részt, ezért nehéz azt mondani, hogy a Filmalap nagyon kedvezett volna nekem. A Veszettekre például nem adtak marketingtámogatást, ami szintén jelzi, nem voltunk kivételezett helyzetben, pedig most már Kriszta is a Filmalapnál dolgozik. Fotó: 24.hu / Neményi MártonMarketingtámogatás nélkül nem lesz nehéz eljuttatni azokhoz a filmet, akiket meg kéne szólítania? De, nagyon is. Pillanatnyilag csak abban bízom, ahogy a többi filmünknél is, a szájhagyomány sokat segíthet. Azonban kéne egy átfogó terv, hogy ne csak Budapesten terjedjen a film híre, hanem olyan városokban, ahol ez a probléma sokkal markánsabban érezhető, és esetleg a mozikultúra sem olyan fejlett. Emiatt kicsit csalódott vagyok, és aggódom, de bízom abban, hogy a Veszettek el jut azokhoz, akikhez el kell jutnia. Már csak azért is, mert szándékosan kicsit nyitva hagytuk a film végét. Nem akartuk megmondani, hogy mi történik egy ilyen szervezettel, vagy azokkal, akik szembeszállnak vele. Mi csak megmutatjuk ezt a helyzetet és a társadalom érettségén múlik, miként tud megbirkózni egy ilyen szituációval. Ezért gondolom, hogy ha az emberek megnézik ezt a filmet és elkezdenek gondolkodni ezen a problémán, talán egyszer változik valami. Nem féltek a negatív kritikáktól? De. Viszont ezzel nem lehet mit csinálni. Ezt a munkát nem lehet bátorság nélkül csinálni. Aki ebben a szakmában dolgozik, meg kell szoknia, hogy támadások kereszttüzébe kerülhet. Támadhatnak minket például liberális oldalról, mert a Megafilm gyártja ezt a filmet, de támadhatnak minket szélső jobbról is a témaválasztás kapcsán, és ez valószínűleg meg is fog történni. Az embernek nem ezzel kell foglalkoznia, ha egy döntést meghoz. Nem kell azon pörögnie, hogy csak olyat csináljon, amiért nem bántják, olyan filmet kell csinálni, amiben hiszünk, aztán jöjjön, aminek jönnie kell. Ha elcsípnéd két néző beszélgetését, miután kijöttek a Veszettekről, milyen megállapításoknak örülnél? Hogy baj van. Hogy vannak problémák és nagyon veszélyes folyamatok. Hogy el kell gondolkodunk azon, mit fogunk kezdeni ezekkel, ha bekövetkeznek, mert nem dughatjuk mindig homokba a fejünket.
