A Bulcsú név hallatán – történelmi összefüggésben – nyilván mindenkinek a 955-ös augsburgi csata után kivégzett magyar vezér jut eszébe. Valóban ott és úgy halt meg, de Bogát fia Bulcsúról, a X. századi harcosról, hadvezérről, diplomatáról, a Magyar Nagyfejedelemség második méltóságáról ennél többet tudunk. És Bulcsú napja van ma. A korszakra jellemző forráshiány okán a “jóval többet” persze közel sem jelenti azt, hogy mindent, de vannak tények, feltételezések, és középkori leírásaink. A diplomata Tisztségét tekintve Bulcsú horka volt, ami a korabeli magyar államigazgatás második fokának felelt meg. Az élen Álmos utódai, a nagyfejedelmek álltak, mintegy halandó istenként. Alattuk állt a gyula és a horka hadvezéri és jogi-, bírói feladatkörrel. A tisztségek öröklődtek, és túlélték viselőjüket, tehát intézményként működtek. Első fejük az Árpád nemzetségéből sorban következő fejedelem, és van két másik is, a jila (gyula) és a karcha (horka), akik bírói tisztséget viselnek; de van fejedelme minden törzsnek is. Tudnivaló, hogy a jila és a karcha nem tulajdonnév, hanem méltóság… – olvashatjuk Bíborbanszületett Konstantinnál. Márpedig a császár első kézből szerezte információit személyesen Bulcsú horkától és Termacsutól, Árpád dédunokájától, amikor ők ketten 948 körül küldöttséget vezettek a bizánci udvarba. A harcos Anonymus szerint Bulcsú horka Bogát fia volt, gestájában a Zalán bolgár király elleni csatában szerepelteti először. Árpád harcosait buzdította a csata előtt: “Szittyák, kik a bolgárok dölyféből Hung várától a hungárus nevet kaptátok, a görögöktől való félelem miatt ne feledkezzetek meg kardotokról, és el ne veszítsétek jó hírneveteket. Hanem serényen és vitézül harcoljatok a görögök és bolgárok ellen, akik a mi asszonyainkhoz hasonlítanak, és úgy féljünk a görögök sokaságától, mint az asszonyokétól”. “Ennek hallatára vitézei nagyon felbuzdultak. Tas fia Lél megfújta a kürtjét, Bogát fia Bulcsú meg felemelte a zászlaját, s az első hadsorban indultak ütközetbe a görögök ellen.” Még ugyanebben a hadjáratban: “Bogát fia Bulcsú a hadikürtöket harsogtatva, rögtön előrenyomult a küzdelemhez”. Kézai Simon is a honfoglalók közt szerepelteti a horkát, mint a magyarok hetedik kapitányát. “A hetedik sereg vezérét pedig Vérbulcs-nak nevezték. Ez Zalá-ban a Balaton tava körűl szállott meg.” Bulcsú horka ábrázolása 1664-ből (Wikipedia)Nehéz elhinni, hogy ha Bulcsú a IX-X. század fordulóján már olyan korban volt, hogy hadat vezetett Árpád mellett, megélhette még a bizánci követjárást 948-ban, és Augsburgot felé 955-ben. A megoldás annyi, hogy történetíróink nemes egyszerűséggel ugrottak egy idősíkot, és a X. század közepén élt valós személyeket szerepeltettek Árpád nagyfejedelem mellett. Szörnyű bosszút álltak érte Annyi azonban a Névtelen nyomán bizonyos: Bulcsú vitéz harcos lehetett. Hogy a véres jelzőt mivel érdemelte ki, arra Kézainál találunk magyarázatot, bár szó szerint ezt sem kell “véresen komolyan venni”. Azért nevezték pedig Vérbulcsnak, mert minthogy nagyatyját a krimhildi csatában a németek megölték, s ő ezt mint bizonyos tudta, bosszút akarván rajtok állani, sok németet nyárson süttetett, és a mint mondják olly kegyetlenséggel dühöngött ellenök, hogy némelyiknek vérét is úgy itta mint a bort. Bulcsú vezér dicstelen halált halt, az augsburgi csatavesztés után elfogott vezértársaival együtt felakasztották. Ide kapcsolódik a népszerű történet, miszerint Lehel vezér utolsó kívánságaként magához kérette kedves kürtjét, hogy még utoljára belefújhesson, ám kézbe kapva agyonütötte vele a német császárt. Kézai mester oly már-már kedvesen leereszkedő módon cáfolja e momentumot, hogy idézzük: “e mese a hihetőséggel ellenkezik, s a ki illyest hisz, elméje gyenge voltát árulja el; mert a bünös személyeket kötött kézzel viszik a fejedelmek színe elé”. Szerinte Bulcsúék utolsó percei így teltek: “vakmerőn szitkozódva sérelmesen szólottak a császárnak, mondván, hogy ha őket megöletendi, nemzetéből többé egy fogoly sem élhet, hanem vagy örök rabságra vetik, vagy minden itélet nélkűl megölik. Mi meg is történt. Mert a mint a magyarok meghallották, hogy a császár őket igy ölette meg, valamennyi német foglyot, még az asszonyokat és csecsemőket is, húszezerig valót leöldököltek”.