Odaadja a didit #love – AJ and the Queen Az AJ and the Queen egy családi extravaganza. Egy cuki kutyás videó botoxos bérgyilkossal. Egy road B-movie, egy önismereti trip, egy WTF. Egy híján száz évre vagyunk attól, hogy elkészült A kölyök, Chaplin egyik remekműve; és majdnem ötven évre attól, hogy bemutatták a Papírholdat és a sort nagyon hosszan lehetne folytatni. A filmművészet szinte a kezdetektől tele van ezekkel a történetekkel, amelyekben egy felnőtt és egy gyerek közös útja – néha a szó szoros értelmében – áll a történet középpontjában. Két merőben más karakter, akik formálják egymást. Duplán felnőtté válási történetek ezek, vagy ha úgy jobban tetszik, dupla fejlődéstörténetek. Mire eljutunk A-ból B-be, már senki nem az, aki az elején volt, és pont ennek a hatását nagyítja fel, hogy egy gyerekről és egy felnőttről van szó. Az AJ and the Queen alapvetően egy ilyen történet. Egyrészt Charles (RuPaul), a középkorú drag queen története, aki végre elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy letegye a műszempillákat és az évtizedek alatt összekuporgatott pénzéből megnyissa saját klubját. Ám a sors közbeszól, az élete szerelmének hitt Hectorról (Josh Segarra – Orange Is the New Black, Zöld Íjász) kiderül, hogy csaló. Miután a férfi lelép az összes félretett pénzzel, Charles rá kell jöjjön, hogy a búcsúturnéja valójában az új életének első turnéjává vált. Ezen az úton különös útitársat kap a kis AJ (Izzy G. – The Highwaymen) személyében, aki egyedül tengődik a nagyvilágban, miután anyja vagy börtönben van, vagy „valakinek az ölébe van hajtva a feje egy olcsó kocsma parkolójában”. Ami közös bennük, hogy maszkot hordanak. Ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján, tartja a mondás, de mind tudjuk, hogy a valóságban ez nem így működik. Kialakult képek szerint élünk, egy politikus így kell megjelenjen, egy nagymama úgy, egy bohém művész pedig amúgy. Mindegy, hogy a szándék jó vagy rossz, kicsit mind a külsőségek rabjai vagyunk. Pontosan ez az első pont, amit AJ és Charles le kell vessenek magukról. AJ fiú ruhákba öltözik, mikor esze ágában sincs fiúnak lenni. Ez csak egy álca, mert a lányokkal másképpen viselkednek, a lányoktól mást várnak el. És hogy elvesse ezt a gondolatot magában, abban cseppet sem segít neki anyja életmódja. Eközben Charles újra meg újra nővé változtatja magát, miközben cseppet sem akar nő lenni. A drag egy munka, egy szórakozás és egy esély, hogy másmilyen legyen. Másmilyen, mert Charles és a női alteregója, Ruby Red két homlokegyenest más karakter. Ez az AJ and the Queen egyik oldala, és ha csak ezt nézzük, tényleg olyan, mintha egy kilencvenes évekbeli családi mozit néznénk a maga jól kihangsúlyozott, sőt, sok esetben túlartikulált üzenetével. Minden ki van mondva, minden példabeszéd, legyen szó akár önértékelésről, önsajnálatról vagy önmegvalósításról, az AJ mindent szentimentálisan az arcunkba tol. A sorozatnak azonban van egy másik oldala. Illetve nem tudom, hogy a másik oldal-e a megfelelő kifejezés, mert pont az a zavarba ejtő ebben az egészben, hogy a „két oldal” egymás mellett él. Minden jelenetben, minden történetszálban ott van ez a kettősség. A szentimentális tanmese és a drag – és ez utóbbi alatt ne tessék azt érteni, hogy nőnek öltözött férfiak, hanem mindazt, amit maga a kifejezés képvisel. Minden, amit maga RuPaul – aki lássuk be, ennek az egésznek az atyaúristene, azaz yas queen, az anyaúristene. A Drag Race című műsora úttörő jelentőségű szerepet töltött be abban, hogy egy underground, és mindenképpen niche jelenséget beemeljen a popkultúrába. És itt most messze nem elfogadásról van szó, hanem arról, ahogy a drag kultúra kisebb-nagyobb elemei beépültek a tömegkultúrába, legyen szó akár sminkelési technikákról, show-elemekről vagy a divat világáról. A dragben minden harsány és a jó értelemben minden eltúlzott. A dragben éppúgy jelen van a klasszikus díva, mint a John Waters-i polgárpukkasztás. És ez bizonyos hatalmas kontraszt ahhoz képest, ami a sorozatról eddig mondtam. Márpedig a sorozatban mindkettő jelen van, méghozzá nem egymás mellett, hanem egymást kiegészítve. Ott van egy földhözragadt, valós problémákkal vívódó történet, amibe tökéletesen belefér egy matróz szemkötős főgonosz, a maga kétes hírű botox-injekcióival vagy a rajzfilmfigurának is beillő vak drag queen. Kicsit olyan, mintha a családi mozidélutánok a Disney-vel Tarantino-változatában lennénk. Elképesztő mennyiségű B-filmes megoldás szelídül össze az AJ „másik énjével”, de hogy jobban érthető legyen, mondok egy példát. Az egyik epizódban autószerelőhöz kell vinniük a lakókocsit, és egy kis motelben szállnak meg, aminek van egy medencéje. AJ nem tud úszni, így Charles nem engedi be, mert nincs úszógumijuk. Közben megismerkednek a szerelő feleségével, az egykori, dús keblű címlaplánnyal, akinek egy betegség miatt le kellett operálni mindkét mellét. Közben kiderül, hogy nincs pénzük a javításra, így Charlesnak be kell neveznie egy vizespóló versenyre, amihez elő kell vennie a hatalmas műmelleit. AJ azt javasolja, hogy adják oda őket a szerelő feleségének, de végül hol kötnek ki? Charles egy reggel arra ébred, hogy AJ bement a medencébe? És mit használ úszóguminak… Nos, ilyen sorozat az AJ and the Queen. Kedves és aranyos, fontos kérdéseket feszeget felnőtt- és gyerekszemszögből, ugyanakkor az egészet áthatja egy túltolt drag show. A kérdés csak az, ki mennyire tud ráhangolódni. Mert annyit elárulok, itt nincs középút: megszoksz vagy megszöksz, nincs más választás. Ha megszoksz, akkor tíz órában kapod meg RuPaul életfilozófiáját: „Hogy a fenébe várod el, hogy szeressenek, ha magadat sem szereted.” https://www.filmtekercs.hu/sorozat/aj-and-the-queen-kritika
