Odi et amo – Veszélyes lehet a fagyi Szilágyi Fanni csodás rövidfilmek után (A kamaszkor vége, A csatárnő bal lába életveszélyes, Minden vonal) egy testvérsztorit választ első nagyjátékfilmje témájául. A veszélyes lehet a fagyiban a tőle megszokott érzékenység egy bravúros szerkezetű történetben ölt formát, az egypetéjű ikerpár viszonyán keresztül aktuálisabb dolgokról beszél, mint valaha. A radiológusként dolgozó Adél (Stork Natasa) és a kisgyermekes gazdag feleség Éva (Stork Natasa) egypetéjű ikrek. Bár külsejük megtévesztően hasonlít, élethelyzetük meglehetősen eltér egymástól, már ha a film első felét nézzük. A merev és mindig feszült Adél megbecsületlen munkakörétől és magányából éjjeli videojátékozásba menekül, míg a szórakozott háziasszony Éva pasztell ruhákban, a várost felülről stírölő panorámába meredve játssza a tökéletes feleség szerepét. A cselekmény a komplexebb karakternek tűnő Adéllal indít, ekkor még Évát szép, de felszínes bábuként, egyfajta egyszerűsített ellenpontként látjuk. Adél folyamatosan dolgozik, mégis a kórházi miliő inkább ápolónőként, mintsem orvosként tükrözi vissza. Magányát egy norvégiai munka ígérete és Éva férjének egyik beosztottja, a darukezelő Ákos (Patkós Márton) megismerése oldja fel, a testvérével való távolságot azonban semminek sem sikerül átívelnie. Ha azt hittük volna, hogy Szilágyi Fanni a filmjeiben gyakran használt mágikus realizmust realizmusra cseréli, kellemesen csalódhatunk. A Veszélyes lehet a fagyi ugyanis a játékidő felén túl perspektívát vált, Adél helyett az addig kevésbé szimpatikus Éva kerül a középpontba, akinek a szemszöge gyökeresen eltér attól, amit addig a valóságának hittünk. A filmben ezen a ponton minden más megvilágításba kerül, az eddig objektívnek hitt valóság szubjektívvé, egyfajta nézőponttá válik, a Veszélyes lehet a fagyi pedig ezen a ponton válik igazán érdekessé. A többszörös szemszög, a szereplők gyökeresen eltérő tapasztalata nem újdonság, A vihar kapujától A viszony című sorozatig számtalanszor szembesülhettünk annak az extrém ábrázolásával, hogy sokszor mennyire másképp éljük meg ugyanazt az eseményt. Tehát a forma ismert, mégis Szilágyi alapos karakterépítése és az okosan elosztott játékidő váratlanul frissnek hat. Azt sejtjük, hogy Éva címlapra való élete több sebből vérzik, de azt korántsem, hogy mennyire. Kettejük egyetlen találkozási pontja Ákos, aki mindkét nőben megmozgat valamit és egy olyan fajta figyelmet, tiszta egyszerűséget és bátorságot képvisel, amire mindketten vágynak. Az ilyen fajta perspektívaváltásnál fent áll a redundancia veszélye, ezt a rendező ügyesen kikerüli azzal, hogy egy teljesen új valóságot mutat, ráadásul olyan elemekkel, amire egyáltalán nem számítottunk. A látszólag felnőtt Éváról kiderül, hogy végtelenül esendő és elveszett, jóval szórakozottabb, mint éjjelente online játszó testvére. Férjével (Szabó Máté) való viszonya távolról sem tökéletes, és az egyetlen, ami kikapcsolja, az a fülsértő hangerőn üvöltő törzsi zenére való táncolás (az erre épített jelenet pedig a film egyik legjobb pillanata). A Lányi Zsófia által írt forgatókönyv két árnyalt karakter néhány napját mutatja be, és azon a nagyon 21. századi alapélményen alapszik, hogy mennyire másképp látjuk azt is, aki közel van hozzánk akkor, amikor magunkból sem igazán látunk ki. Adél és Éva a maguk módján próbálják újraéleszteni a kettejük közti mágikus szálat, de egymásról alkotott képük, eltorzított valóságuk folyamatosan megakadályozza őket ebben. A két testvér gyakran szeretve gyűlöli egymást, ez pedig nem lesz idegen annak, akinek adott az élet ebből a fajta családi viszonyból. A két főszereplő élményének „újrajátszása” varázsütésre aktív nézőt csinál a passzívan székében süppedőből, hiszen minden, amit eddig láttunk megkérdőjelezhetővé, képlékennyé, és valahol hazugsággá válik. Ez a dramaturgiai játék pedig a főszereplő Stork Natasa kezében futott össze, aki a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre Mártájaként már bizonyította, hogy zsigeri szinten érzi a magányos, álmodozó, kapcsolódni nehezen tudó embert. A színésznő látszólag könnyedén, de erős jelenléttel és finom eszközökkel választotta szét a két (sőt, ha az általuk megélt valóságot és a lányok életében megjelenő alteregókat nézzük négy) szerepet úgy, hogy gyakran jeleneten belül kellett váltania köztük. A megkülönböztető smink és haj itt nem lett volna elég, Stork gesztus szinten is szétválasztja a karaktereket. Ezért sem meglepő, hogy elnyerte a New York-i filmhét legjobb színésznőnek járó díját. Szilágyi Gábor (igen, a rendező testvére) képei a legnagyobb segítőtársai ebben, az összehangolt színészi játék és a képi történetmesélés ugyanis különösen fontos egy olyan filmben, amiben egy színész játszik több szerepet egy jeleneten belül. Adél sötét, zárt, zsúfolt terei egyértelmű, de nem szájbarágós kontrasztjai Éva gigantikus, nyílt és pasztell börtönének. A látvány (Tasnádi Zsófia munkája) és a kevert tónusú képi világ nagyban hozzájárul a két nő szubjektív világának megteremtéséhez, észrevétlenül ellenpontozza a két karaktert. A Veszélyes lehet a fagyi tehát nem kis vállalás, és az inkubátoros költségvetés ellenére Szilágyi Fanni elsőfilmje maradandó élményt nyújt, humorral, empátiával és szeretettel ábrázolja azt, hogy mennyire elmegyünk még azok mellett is, akiket igazán szeretünk. Gyermekbetegségei (néha lebukós, olcsó VFX, túl rövid jelenetek) miatt nem biztos, hogy egyből hat, de egy idő után bekúszik a tudatalattinkba és nem hagy nyugodni. Adél és Éva mágikus kapcsolata pedig jó emlékeztetője annak, hogy próbáljunk néha kilépni a buborékunkból, a filmben is megmutatott social media látszatvalóságából, magunk és mások által felállított ideákból. A utolsó jelenet pedig bizonyossága annak, hogy az ösztönös létünk előbb-utóbb elszakítja a társadalmi elvárások kötelét, ha elég teret adunk neki. A Veszélyes lehet a fagyi november 17-től látható a mozikban. 2022. november 16. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/veszelyes-lehet-a-fagyi-kritika
