“Őket lemészárolták, én újjászülettem” – az Eagles Of Death Metal Budapesten

Szeretet és rock and roll. Nagyjából erről szólt november 13-a előtt az Eagles Of Death Metal. Örömzene, garázsrock. Semmi felesleges kiállás, semmi felesleges akkord.
A félbeszakított turnét Stockholmban kezdték újra, visszatértek Párizsba is, február 20-án pedig Budapesten léptek fel. Azóta már másról is szól. Pedig nem akarta ezt a zenekar.
A koncert előtt beszélgettünk egy francia diáklánnyal, aki csak egy rosszullét miatt nem volt ott a Bataclan klubban.

Nagyon vártam a barátaimmal együtt a novemberi koncertet, de végül nekem otthon kellett maradnom, fejfájás, hányás, képtelen lettem volna kimozdulni a lakásból, mondta Daniella.

Aztán jobban lett, átaludta az éjszakát, másnap délelőtt kelt csak fel, egyből hívta a barátait, meséljenek, milyen volt a koncert.

Többüket nem értem el, de nem gondoltam semmi rosszra. Aztán az egyik barátnőm végre felvette a telefont, ő mesélte el, mi történt.

Az ő társaságukból szerencsére mindenki túlélte azt a terrortámadást, amiben 89-en haltak meg.
“Őket lemészárolták, én újjászülettem.”
Azóta így éli az életét. Megfogadta, az európai turnét végigcsinálja a zenekarral, mindenhová elmegy velük.

Én így emlékezem az áldozatokra. A támadás után hetekig nem tudtam feldolgozni az esetet. Én is ott lehettem volna, lelőhettek volna. Valamiért megmenekültem. Nem tudom, miért.

Ott volt Stockholmban, Budapestre Zágrábból érkezett. Hétfőn már Bécsben nézi az EODM-et.
“És ott is azon fogok gondolkozni, mint minden koncerten. Miért mészároltak embereket a Bataclanban? És itt fognak?”

Őszinte, monoton
Őszinte rock volt az Akvárium klubban, de a monoton is lehet őszinte. Mert kicsit az volt. Őszinte és monoton.
Semmi nem emlékeztetett arra, hogy a zenekar tagjai túléltek egy terrortámadást, leszámítva azt, amikor Jesse Hughes frontember megköszönte a biztonságiaknak, hogy vigyáznak rájuk és a közönségre. Nem volt csend, nem volt emlékezés, csak zene. Meg pólócsere, színpadra repülő melltartók, ZZ Top-os Dave Catching és tömött koncertterem.
Pedig Huhges minden egyes megszólalásánál egyből elnémult a közönség és csak rá figyeltek. De ő mindig csak azt mondta, szórakozzunk együtt.
Mert mulatni még mindig jobb, mint félni. De a legtöbben mégis azért voltak ott, hogy megmutassák, a zene erősebb a terrornál.
De azért a Wannabe in L. A., a Brown Sugar és a Speaking in Tongues kegyetlenül jól szóltak.
Kiemelt kép az idei párizsi koncertről, Europress Fotóügynökség