Volt idő, amikor Magyarország nemhogy lezárta határait a békével érkező idegenek előtt, hanem hívta, sőt szervezetten telepítette be őket. Néhány esettől eltekintve ez rendben, az ország gyarapodását szolgálva folyt az évszázadok alatt. A kivételek viszont emlékezetesek voltak, mint például a Német Lovagrend befogadása, majd kiverése. Ők az állam egysége szempontjából bizonyultak veszélyesnek, ám a letelepített kunok óriási felfordulást okoztak. Védelemért jöttek Amikor Julianus barát meghozta a tatárok közelgő támadásának hírét, IV. Béla király nem vette azt halálosan komolyan. Voltak fontosabb ügyei a bel- és a külpolitikában is, ereje nagy részét azokba fektette. Aztán 1239-ben jelentkezett nála a keleti határok túloldalán élő kunok fejedelme, Kötöny. Ők már saját bőrükön érezték a mongolok erejét és kegyetlenségét, védelmet kértek a magyar királytól. Kötöny feltétele az volt, hogy beköltöznek a királyság területére, felveszik a kereszténységet, elismerik a király főségét és a kun harcosok mindenben segítik az uralkodót, ha cserébe Magyarországon is saját törvényeik szerint élhetnek. Béla örömmel ment bele az alkuba, hisz fegyveres ereje bővítését, hazai támogatói körének szélesítését látta bennük. Ő maga fogadta a kunokat a határon, megkeresztelte, majd nagy pompával befogadta őket. Harc menekültek és befogadóik között Még abban az évben 40-70 ezer kun telepedett le a Duna-Tisza közén. Elméletben mindkét fél számára előnyös megoldás volt ez, csakhogy a gyakorlat nagyon más volt. A lakosság ismerte a kunokat, korábban nem egy rablóhadjáratot vezettek magyar falvak ellen – a magyarok ezért félelemmel és gyűlölettel fogadták a betelepülőket. A főurak tetszését sem nyerték el, hisz a király erejét növelték. Szent László és a leányrabló kun vitéz harca (Varga Tamás/Wikipedia)Maguk a kunok sem igyekeztek cáfolni rossz hírüket, sőt: megtelepedés, földművelés helyett továbbra is dúltak, fosztogattak, raboltak. Tegyük hozzá, mindez borítékolható volt, senki nem várhatta el, hogy egy nép életmódja, kultúrája egyik napról a másikra 180 fokos fordulatot vegyen. Hamar mindennapossá váltak az összetűzések menekültek és befogadóik között. Aztán robbant a bomba, a lehető legrosszabbkor. A tatár betörések 1241. elején megkezdődtek, az ellenség soraiban pedig többen is kun harcosokat véltek felfedezni. Így is volt, több kun fejedelem kénytelen volt behódolni a tatároknak, így sorozták őket – sztyeppei szokás szerint – a támadók előőrseibe. Védhető helyzet, de nem abban a felfokozott állapotban. Magyar nemesek egy csoportja kíséretével és családjával együtt megölte Kötöny fejedelmet, mire a többi kun rombolva, pusztítva déli irányban kivonult az országból. Végül csak sikerült Kár volt, Béla király 10 ezer harcosra számított tőlük a közelgő összecsapásnál. A folytatást, a muhi csatát, az ország pusztulását és a király menekülését ismerjük. Mikor elmúlt a vész, IV. Béla újabb tatár inváziótól tartva 1246-ban visszahívta a kunokat. Beilleszkedésük ekkor sem volt zökkenőmentes annak ellenére, hogy Béla fia, a későbbi V. István elvette feleségül Szejhán kán lányát, a kun Erzsébetet. Az utolsó előtti Árpád-házi király, IV. (Kun) László így félig kun volt, de még neki is sok fejtörést okozott édesanyja zabolázhatatlan népe. Sőt: megrendelésre, vagy saját indíttatásból, 1290-ben kunok gyilkolták meg az Árpád-házból származó, Szent István koronáját viselő magyar királyt. Végül mégis sikerült, jelenleg a Kun szerepel a 100 leggyakoribb magyar vezetéknév között, több mint nyolcezer család viseli-e nevet.
