A Far Cry sorozat legelső részét hagyjuk is, mások készítették, más koncepció mentén, az a sztori a Crysis játékok (vagy inkább csodaszép, és gépizzasztó techdemók) formájában folytatódott. A ma is tartó Far Cry sorozat igazából a második résszel indult, és valamelyest folyamatosan ugyanazt a receptet követi. Adott egy egzotikus, különös terület (a második részben egy afrikai vidék, a harmadikban egy trópusi sziget, a negyedikben pedig egy kitalált miniállam a Himalájában), ahová becsöppen a főhős, akad valamilyen konfliktus, nekünk pedig fel kell göngyölíteni a sztorit, miközben szinte nulláról kezdve próbálunk megélni az ellenséges környezetben. A receptet egy ideig lehetett különféle fűszerekkel más és más ízvilág felé terelgetni, de a sokadik résznél már egyértelműen nagyobb váltásra van szükség. A Ubisoft mert nagyot álmodni, és a sztorilájnerek azt mondták: oké, lőjük vissza a játékot tízezer évvel az időszámítás kezdete elé, és borítsuk fel bátran a játékmechanikát. Nincsenek lőfegyverek, bombák, autók és utak, csak a pattintott kő és az ösztönök. Mutatjuk, és meséljük a részleteket videón, aztán jöjjön vissza olvasni. Az egy kőkorszaki szaki A nagy váltás miatt a történet eleje tényleg működik. Sokkal vadabb minden, és valahol kiszolgáltatottnak is érezzük magunkat a megszokott fegyver- és eszközarzenál nélkül. Közép-Európa sem volt épp a Föld szívcsakrája akkoriban, több volt a vadállat, mint az ember, és az emberek között is legalább annyi volt a vad, mint a barát. A korábbi játékokban is egyre nagyobb szerepet kapott a vadászat és a “kraftolás”, most azonban konkrétan a tápláléklánc (jó esetben) közepére kerülünk, és még a legjobban kitaposott csapáson sem vagyunk biztonságban. A sztori sablonosan, bár mégis jól indul: elveszett törzsünket keressük, amikor egy kissé kattant nőszemélyt követve bejutunk egy szikláktól elzárt területre, ahol már megvetette a lábát több másik horda. A feladat innentől adott: megtalálni a törzsünkbe tartozókat, miközben szép lassan elfoglalni az ellenséges hordák “bázisait”, így terjeszkedve a térképen. Az emberi ellenfelek mellett most már nem csak úri passzió a vadászat, gyakorlatilag az életben maradás a tét minden fatönknél – láthatóan próbáltak átvenni némi hangulati és környezeti körítést a manapság divatos túlélőjátékoktól. Persze a vadászattal és gyűjtögetéssel szerzett javak segítenek újabb eszközöket készíteni és fejleszteni azokat, miközben képességeink is egyre kifinomultabbak lesznek – tulajdonképpen megkapjuk ugyanazt a szisztémát, mint a korábbi részekben és egy csomó más játékban, csak most nem az egyre fifikásabb lézeres célzókákat és távcsöveket tekergetjük a géppuskára, hanem hatékonyabban kimunkált lándzsákat és íjakat fabrikálunk. Életben maradni hosszú távon unalmas Sajnos azonban egy idő után (ez nálam úgy a játékba pakolt ötödik óra után jött el végleg) olyan szinten repetitívvé válik az elérhető tevékenységek listája, hogy bizony már azt is unjuk, ha a lehető legcsodásabb lények vetik ránk magukat minden bokorból. Újabb tábortűz környékét pucoljuk meg az ellenségtől, majd a tüzet meggyújtva terjeszkedünk a térképen. Újabb mellékküldetést teljesítünk valamilyen zsákmányért. Újabb állatfajtát vadászunk le valamilyen fejlesztéshez szükséges bőrért, csontért, vagy fogért. Ha eleget csináljuk, olyan lesz ez is, mint bevásárolni járni, mosogatni, vagy épp bérszámfejtést pötyörészni. Épp ezért a Far Cry Primal nálam egy kihagyott ziccer: olyan játék, ami okosabb történetvezetéssel, jobban felépített lehetőségekkel akár fenn is tarthatta volna azt a feszültséget, ami elvisz a sztori végéig. Így viszont az történt, hogy néhány órás játék után elkezdtem mással is játszani, tenni a dolgom a való életben, és csak néhány nap után éreztem, hogy megint vissza kéne látogatni a történelem előtti világba. Nem volt egy olyan húzása a történetnek, ami újra meg újra berántott volna. Mi segíthetett volna? Talán több olyan lehetőség, ami csak megfelelő idő után válik elérhetővé. Talán a korábban megszellőztetett, de végül kihagyott kooperatív játékmód, vagy a karakterek közötti váltás lehetősége. Persze nem kell félreérteni, nincs konkrét hiányérzet, csak épp nincs a legjobb játékok által okozott (jó értelemben vett) addikció sem. Jó volt megismerni egy folyton küzdő, terjeszkedő, vadászó, felfedező ősember életét, de végül nem akartam mindenáron ősember lenni újra, vártak más játékok és más tapasztalások. A Far Cry Primal tehát egy jó, de nem kiváló játék, amit persze mindenképpen érdemes kipróbálni, de a sorozatra – és talán az egész zsánerre – most fér rá igazán valami nagy-nagy újrafaragás, felfordulás, varázslat. Várjuk szeretettel. A 24.hu Tech rovatának tesztjeit a következő kiépítésű PC segítségével végezzük: Intel Core i7-5820K (LGA 2011-v3) processzor ASRock X99 Extreme6/3.1 alaplap ASUS Strix Radeon R9 380X grafikus vezérlő (4 GB) Crucial BallistiX Sport DDR4 RAM (16 GB) HyperX 240 GB SSD
