2023 Október Plaza apácashow-ja nem szimpla plázahorror – A halál nővére

A témát ebben részben 'Filmek Bemutatói' Péter28 hozta létre. Ekkor: 2023. november 02..

  1. Péter28 / Guest

    Plaza apácashow-ja nem szimpla plázahorror – A halál nővére

    upload_2023-11-2_12-54-7.jpeg

    Paco Plaza saját démonidézős horrorjának készített előzményfilmet. A Netflixen debütáló produkció a 2017-es Verónicában megjelenő „Halál Nővér” eredettörténetére fókuszál. Ráadásul ahogy a Verónica a hasonló hollywoodi horrorfilmekhez (Ouija) képest jelentett minőségi alternatívát bemutatásakor, úgy A halál nővére szintén klasszisokkal jobb, mint a Démonok között univerzum rémapácájának idei eljövetele. Még úgy is, hogy a végére kissé szétesik.

    A film nem sokkal a spanyol polgárháború után játszódik. Ekkor érkezik a kétségektől gyötört Narcisa nővér egy volt kolostorból alapított lányiskolába, hogy tanítónőként vállaljon ott állást. Noha az apácák lelkesen fogadják, valami nem stimmel a hellyel. Narcisa kutakodása pedig nemcsak rendtársai ellenszenvét váltja ki, hanem valami sokkal rémisztőbb dolog figyelmét is magára vonja.

    A horror egyik legerősebb fegyvere a társadalmi tabuk ledöntése és a nézői elvárások kiforgatása. Egy szörny félelmetes, de koránt sem olyan megrázó, mint amikor a legváratlanabb irányból érkezik a fenyegetés. Van valami különös pikantériája annak, amikor egy ártatlan(nak tűnő) gyerek vagy éppen egy csecsemő válik a félelem forrásává. Amikor a kedves, öreg Télapó zsákja csoki helyett halált rejt. Vagy éppen, amikor a tisztaság és a jóság földi megtestesítője, Krisztus menyasszonya paktál le az Ördöggel.

    [​IMG]
    Legyen szó a hetvenes évek nunsploitation produkcióiról – melyekben erősen szexualizálták Isten szolgáit – vagy éppen a Blumhouse stúdió rémfilmjeiről, melyek közül Az apáca 2. (jelenleg) 2023 legnagyobb bevételt realizáló horrorja. Hollywood fantáziáját régóta mozgatja az apácák megrontása, hiszen a nézők is ugranak a tiltott gyümölcsre. A Netflixen debütáló A halál nővére mintha a spanyolok erre adott válasza lenne. Ugyan lassabb és drámaibb, mint hollywoodi párja, de kreatívabb, érdekesebb és félelmetesebb is.

    Az apáca 2.-ben látottakkal szemben ráadásul A halál nővére esetében valós tematikai kapcsolat van a démoni erők, a lányiskola múltja és a főhősnő karaktere között.
    Érdekes párhuzam továbbá, hogy mind a két filmben megjelenik Szent Lucia, a hite miatt megkínzott, megvakított apáca legendája. Ám míg Az apáca 2.-ben ez csak egy kalandfilmes plot point/MacGuffin szerepét tölti be, addig itt meglehetősen rímel a főhősnő sorsára.

    [​IMG]
    A karakter a 2017-es Verónica mellékszereplőjeként egy idős és vak oktatóként tűnt fel, aki zord külleme miatt Verónica egy osztálytársától „érdemelte ki” a Halál Nővére gúnynevet. A film egyik kisebb csavarja, hogy nevével és megjelenésével ellentétben ugyanakkor Narcisának nemhogy nincs köze a démoni entitáshoz, hanem épp ellenkezőleg: próbál segíteni a lányon. Ekkor derül ki, hogy önmagát vakította meg, mert fiatalon őt is gyötörték a sötét szellemek. A halál nővére ennek a részleteit fejti ki.

    Az előzményfilm élvezetéhez és megértéséhez ugyanakkor nem szükséges a Verónica ismerete.
    Noha az epilógusban Plaza egy rövid jelenettel összeköti a filmet a Verónicával, Narcisa karakterén kívül nincs szerves kapcsolat a két film cselekménye (vagy éppen démoni entitása) között. Így, ha esetleg marad valami kérdőjel a fejünkben A halál nővére után, akkor arra a Verónicából sem kapunk majd választ. Már csak azért sem, mert a két film között van némi ellentmondás abban, hogy Narcisa azért vakította-e meg magát, hogy ne lássa a szellemeket vagy éppen fordítva.

    [​IMG]
    Ugyanis ahogy azt a kezdőjelenetben megtudjuk, Narcisának gyerekkorában megjelent Szűz Mária. Ezért csodagyerekként kezelték, és végül ez terelte az apácák útjára, ám az évtizedek során elvesztette a képességét. Így most kétségek gyötrik saját magával és választott hivatásával szemben. Folyamatosan azért imádkozik, hogy bizonyosságot kapjon, valamilyen jelet arról, hogy amit anno látott, azt nem csak képzelte. Amikor azonban végül kap – nem feltétlenül isteni eredetű jeleket – arra a film már nem nagyon reflektál. Sőt, sajnálatos módón az utolsó harmadra

    a főszereplő pusztán egy eszköz lesz a démonapáca céljához, szinte öntudatlan, cél és motiváció nélküli megfigyelővé válik saját filmje fináléjában.
    Pedig kicsit több szereppel az elragadó Aria Bedmarnak lehetősége nyílna bebizonyítani, hogy több van benne a tágra nyílt szemű meglepődésnél. Néha fel is villan, hogy tudna ő ennél többet is. Kár továbbá, hogy a forgatókönyv túlbonyolítása – egy kvázi időutazós aspektus behozatalával – túlságosan összekuszálja, hogy igazából miről is akarna szólni A halál nővére. Pedig a keresztényhorrorok többségéhez hasonlóan Paco filmjének tematikai középpontjában szintén a hitt áll. Így igyekszik mélységet, drámát és tragikumot adni hősének a hasonszőrű amerikai alkotásoknál ráérősebben induló film. Paco Plaza ([REC]) rendezésében ugyanis a zárda, a fityula és az apácák nem puszta kozmetikai eszközök.

    A lassú, de feszült építkezés után ráadásul a film második harmadában elszabadul a horror, melynek lendülete végig kitart.
    Noha a filmben szerepelnek jump scare ijesztgetések, a rendező a megszokottnál kevésbé sematikus módon, jóval hatásosabban használja ezeket. A horror ugyanis általában kimerül annyiban, hogy a rémapáca hirtelen felbukkan valaki háta mögött. Plaza ennél sokkal kreatívabb, olykor kifejezetten meglepő húzásokkal él. A halál nővére a jump scare-ek mellett vizuálisan is bevállalósabb, olykor pedig egészen nyugtalantó, kényelmetlen megoldásokat alkalmaz. Ráadásul az időnként a Goblin együttes progresszív rock filmzenéit eszünkbe juttató zenei aláfestés szintén meglepően erős és sokat ad a film atmoszférájához.

    Ami azonban igazán furává teszi a lezárást – főleg egy vallásos/keresztény horror esetében – az a zavarba ejtő konklúziója. Mintha valami olyat akarna mondani, hogy a megnyugváshoz, békességhez a bosszún keresztül vezet az út. Ami azért is hangzik problémásnak, mert a filmbéli apácáknak ugyan volt bűne, de azt nem egyértelműen rosszindulatból, gonoszságból és ártó szándékkal követték el.

    Ám eltekintve a végső tematikai ellentmondásaitól és zavarosságától, A halál nővére egy kellemesen hátborzongató, hatásos, feszült és a hollywoodi riválisához képest egy fokkal emlékezetesebb(nek érződő) horror. Egyszeri halloweeni néznivalónak több mint ideális.

    A halál nővére a Netflix kínálatában érhető el.

    2023. október 30.

    https://www.filmtekercs.hu/kritikak/a-halal-novere-kritika