2020 RadiáThor – Ragnarok

RadiáThor – Ragnarok



A Netflix tovább terjeszkedik, most éppen Norvégiában terjeszti az igét isteni mézsörbe áztatott coming of age-drámájával, a Ragnarokkel. A kérdés, hogy beszéde vajon példás vagy csak egy sokat hallott példa lett?

Magne (David Stakston) és családja Edda kicsiny falujának régi-új lakói. Ő és testvére, Laurits (Jonas Strand Gravli) a helyi gimiben, anyjuk, Turid (Henriette Steenstrup) a Jutul Műveknél helyezkedik el. Beilleszkedésük nem egészen problémamentes, főleg Magnéé miután megismerkedik a suli különcével, a hírhedt természetvédő Isoldével (Ylva Bjorkaas Thedin), aki felfedi a városka titkait. A víz életveszélyesen szennyezett, amely mögött a dúsgazdag Jutul-család és vállalkozásuk áll. Ja és amúgy az istenek léteznek.

A mitológia szerint a Ragnarok, amikor is istenek és óriások végső harcot vívnak egymással, a világ lángba borul, s hamuvá lesz, melyből új születik.

Az alkotók premisszájában ez a véres eseményláncolat eképpen jelenik meg: hogyan zajlana a végső csata a modern technológia és a politikai helyezkedés diktálta korban?
Hasonló, közben mégis egészen más választ vártam. Örvendetes, hogy a Thor-filmek és a Vikingek után az epikus jelzőt felváltja a minimalizmus, és a kisemberek drámáit helyezi fókuszba a széria. Mellékessé válik az isteni eredet, és inkább a young adult témákat aláfestendő jelenik meg, mint a különlegességre való ráébredés eszköze.



Magne nehéz természetű gyerek, diszlexiás és figyelemzavaros, szürke és gyámoltalan, ráadásul egyetlen barátja a suli nem éppen közkedvelt csajszija (és ő sem marad az sokáig). Érezhető a teher, ami (nem árulok el nagy titkot, nem is leplezi a széria) akkor kezdi igazán nyomni vállát, mikor kiderül, hogy Thor ereje lappang benne. Ő az igazság és az emberek védelmezője volt, s Magne esetében is a gyorsaság, a kiélesedett érzékek és az erő csak segédeszközei, hogy felszínre törhessenek valódi különleges képességei, a jóság és az empátia. Más kérdés, hogy a későbbiekben, ha lemetszenénk a mindenható-filtert, a képen szinte semmi sem változna. E tekintetben a Ragnarok mégis egy tökéletes youngster tartalom, amiről példát vehetnének az olyan elfuserált micsodák, mint a Percy Jackson-filmek.

Az ő harca egyben a világé is, vagyis maga a Ragnarok az elnyomott kisemberek harca a felső tízezerrel.
És bár szép a története, az előadásmódja hagy némi kivetnivalót maga után: túl gyorsan érnek révbe a nagyobb fordulatok, az elhalálozás, és sokkal inkább az általa örökölt gyász például csak akkor átérezhető, ha kellő időt töltünk a felekkel, egyszerűbben fogalmazva, nem az első részben, negyedórányi ismertség után kéne bekövetkezzen. Pedig a színészek mindent beleadnak, teljesen belehelyezkednek szerepeikbe, s közülük kiemelendő a főgonosz-duó Vidar (Gísli Örn Gardarasson) és Ran (Synnove Macody Lund), akiknek negédessége annyira tenyérbemászó, hogy legszívesebben tűzbe tenném miattuk a kezem.



Nem rajtuk múlik, hogy az egyébként furfangos és érdekes cselekmény olykor dögunalmassá és kikövetkeztethetővé válik. A fordulatok csak azért tudnak megjelenni, mert kínos logikai kráterek alapoztak meg nekik. Pro tipp gyilkosoknak: ha bizonyítékot szeretnél eltüntetni, kezdd azzal, hogy egyrészt körülnézel, nem lát-e valaki, másrészt a halott egyetlen hozzátartozójánál kezdd keresni a rád nézve kompromittáló anyagokat, nem pedig annál, aki pár napja ismerte őt. Arra viszont ne várj, hogy ebből forgatókönyvet fognak írni, mivel itt vége is a történetnek.

Noha igaz, ki lehet tölteni a hátralévő játékidőt csodálatos vágóképekkel a norvég hegyekről. Vagyis inkább, vágóképekkel a csodálatos norvég hegyekről, merthogy elsőre ugyan zseniális operatőri munkának tűnik a Ragnarok fényképezése, ám másodjára rádöbbentem, hogy az lenne a magasabb művészet, ha ezt a helységet csúnyán fényképeznék. Nem mondanám parasztvakításnak, szimplán sótlannak, amely érvényes az összes többi technikai szegmensre is, így a vágástól kezdve egészen a zeneválasztásig, amely szinte semmi rizikót, kísérleti jelleget nem ölt magára. Ez alól talán az izlandi metál visszatérő motívuma jelent kivételt, amelynek jelenléte megkérdőjelezhető alapokon nyugszik.

A belém (vagy éppen magába a sorozatba) bújt kisördög viszont most visszakozik, hiszen a lényeg az üzenet, a Ragnaroké márpedig szép és értékes.
A széria expozíciója egy olvadó jéghegy, amelynek gyomra erkölcstelenséget, a gyilkos fegyvert rejti. Nem kellett volna, hogy idáig fajuljon, de ha már így történt, most még időben vagyunk a globális gond felismerésére és visszafordítására. Az emberiség sorsát fenyegető veszély, vagyis a világ pusztulását jelentheti ez a harc, az újkori Ragnarok. Istenek vívják az óriások ellenében, vagyis az anyaföldet tisztelő és védelmező emberek, valamint a rajtuk élősködő, árnyékba húzódó, s onnan (anyagi) túlerővel rohamra induló mágnások.

A globális felmelegedés problémaköre elegyedik a mitológiával, vagyis a Netflix a V-Wars – Vérháború ikersorozatát gyártotta le. Hasonlóságok az üzenet közvetítésének módján is meg látszik, jól kommunikálja le eszméjét, amely sokkal inkább narratív eszköz, az események katalizátora, mint holmi beleerőszakolt, kipipálandó marketingfogás. Gondolati mezsgyéjét tekintve ez rendjén is van, de a jó szándék csak a tünetek elfedésére hasznos, nem jelent gyógyírt a betegségre, jelen esetben a tálalásra, amely épp olyan ízetlenre sikerült, mint az említett vámpírvírus-sztori.

Gondolatébresztő a Ragnarok.
Na nem azért, mert felnyitná a szemem, milyen gonosz és hazug a politika világa, gaztettei pedig az elit képében manifesztálódnak. Ez eddig is tudva lévő volt. És nem is azzal mond újat, hogy magunk alatt vágjuk a fát, a természet öncélú kisajátításával. Hanem inkább azt a gondolatot plántálta agyamba, hogy bizonyos esetekben az eszköz szentesíti a célt. Valamint azt, hogy az elmúlt években jobb és még annál is jobb sorozatadaptációkat megérő, különböző hitvilágok szellemiségét zseniként megragadó Neil Gaimanre kell várnom, hogy az Északi mitológiáját feldolgozva egy igazán ötletes és merész isteni színjátékot kapjak.

https://www.filmtekercs.hu/sorozat/radiathor-ragnarok