Számos olyan alkalom volt történelmünk során, amikor magyarok tömegei hagyták el az országot utolsó kétségbeesésükben. Százezrek útja vezetett Latin-Amerikába. Magyarország összességében mindig is befogadó, toleráns ország volt, ahol az üldözöttek biztonságot nyertek, új életet kezdhettek. És mindig is voltak olyan magyarok, akiket üldöztek saját hazájukban, akik olyan nyomorban éltek, hogy inkább mindenüket hátrahagyva külföldön keresték a boldogulást. Többek között Dél-Amerikában. Jezsuiták, emigráns honvédek néhány százas, ezres nagyságrendű elvándorlása után a XIX. század második felében mozdultak tömegek latin-Amerika felé. Szociális, vagy ahogy most mondanánk, gazdasági bevándorlókként. Föld nélküli, nincstelen családok kerekedtek fel bízva a latin-amerikai kormányok biztatásában és az ottani földbőségben. A század végéig magyarok ezrei szelték át az Atlanti-óceánt. Ők hozták létre az őserdőktől meghódított földeken az első magyar kolóniákat. Húngarók Az első világháború kitörésekor néhány tízezres lehetett a latin-amerikai magyarság lélekszáma. Előttük, utánuk és közéjük keveredve bőven jutottak ki Argentínába, Uruguayba és Mexikóba olyanok is, akik miatt "húngaro/húngara", azaz magyar szó évtizedekig negatív tartalmat hordozott. A háború után - az USA korlátozó intézkedései miatt - már kifejezetten Dél-Amerika lett magyar kivándorlás célterülete. A gazdasági "menekültek" mellett ide tartottak az üldözött baloldaliak, az 1930-as évek végén pedig megnőtt a magyar zsidók aránya. Kedvező feltételei és csalogató ígéretei okán Brazília lett a fő befogadó ország. Főleg a földéhség vezette ide az embereket, sokan vándoroltak ki a trianoni utódállamok területéről is. A második világháború előtt a magyarok összlétszáma már megközelíthette a 150-180 ezer főt. Többségük azonban még az itthoninál is nyomorúságosabb viszonyok közt találta magát az ültetvényesek szorításában. falvaikat magyarul nevezték el: Rákóczifalva, Boldogasszonyfalva, Szentistvánfalva, Mátyáskirályfalva, Új-Jászberény. Buenos Aires egyik nyomornegyedében, 180 magyar családot tömörítő zónát lakói Árpádfalvának keresztelték telepüket. [SIZE=x-small]Fiume (Fortepan/Vargha Zsuzsa)[/SIZE] Negyedmillió magyar A II. világháború után főleg a Horthy-rendszerhez, kis részben a nyilasokhoz köthető hivatalnokok, katonák, csendőrök, rendőrök, értelmiségiek vették az irányt Dél-Amerika felé. Több tízezren. Az 1956-os forradalom eseményeit nemcsak az emigráns magyarok, de a latin amerikai kormányok is nagy reményekkel figyelték, a bukás után egymást felüllicitálva ajánlkoztak a menekültek befogadására. Végül négyezer magyar vándorolt ekkor a kontinens országaiba. Egy 1975-ös jelentés szerint Brazíliában 100, Argentínában 40, a többi országban összesen további 40 magyar élt. Más becslések 180-220 000 főre becsülték a latin-amerikai magyarok számát. Vagyis szűk száz esztendő alatt csak Dél-Amerikába negyedmillió gazdasági vagy politikai kivándorló magyar érkezett - pontosabban ennyien voltak azok, akik még őrizték magyarságtudatukat.
