Száz évvel ezelőtt Picassót is gyanúsították a Mona Lisa elrablásával

Béroud azonnal felébresztette az elbóbiskolt őröket, akik azt hitték, hogy a múzeum munkatársai tisztítás, vagy esetleg fényképezés miatt távolították el a képet néhány órára, így nem is igazán izgultak. Hamarosan azonban kiderült, hogy erről szó sincs, a Mona Lisát egyszerűen ellopták.

A Louvre a hét hátralévő részére bezárt, egy egész sornyi dolgozó vesztette el a munkáját, Franciaország határait pedig rendőrök özönlötték el, akik minden egyes vonatot és hajót átfésültek, mielőtt azok elhagyták volna az országot. A megtalálónak vagy nyomravezetőnek óriási, 25 ezer frankos összeget ajánlottak fel, Párizs pedig felhördült az ország egyik legértékesebb műkincsének eltűnése miatt.

A rendőrség a több, mint két éven át tartó keresés során csak a kép keretét tudta előkeríteni.
A kor Franciaországában széles körben hangoztatott félelem volt, hogy az amerikai milliomosok felvásárolják Franciaország legszebb festményeit és művészi alkotásait, így egy időre a műgyűjtő bankár, J. P. Morgan neve is felmerült, de volt, aki a Franciaország és Németország közt egyre bonyolódó helyzet egyik állomásának tekintették, és magát II. Vilmos német császárt sejtették a háttérben.
A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a francia művészeti élet egyik állócsillagát, az avantgárd költőként és a kubizmus egyik atyjaként tisztelt, Olaszországban született, ám lelkében francia Guillaume Apollinaire-t. Ez első pillantásra nem is tűnt butaságnak, hiszen a művész korábban már kifejtette, hogy
a Louvre-t porig kellene égetni.
A szélsőséges nézeteiről és fura szokásairól (imádott az utcán embereket követni, és kiabálva leírni őket, tökéletes szórakozás lehetett) ismert költőt szeptember 7-én letartóztatták és börtönbe zárták. A kissé talán balhés Apollinaire-t ebben az esetben sem kellett félteni, hiszen azonnal bemártotta egyik legjobb barátját, Picassót, akivel végül egyszerre került a bíróság elé. Bizonyítékok hiányában öt nappal később mindkettejüket szabadon engedték.
A képet örökre elveszettnek hitték, de két évvel később egy, a múzeumtól mindössze másfél kilométerre lévő lakásban bukkant fel, egy bőröndbe rejtve.

A tettes a Louvre egyik olasz dolgozója, Vincenzo Peruggia volt, aki nyitvatartási időben két társával, Vincenzo és Michele Lancelottival egyszerűen csak elbújtak egy tisztítószerekkel teli tárolóban, majd zárás után leakasztották a képet a falról. Peruggia a kabátja alá rejtette, aztán egyszerűen hazasétált vele.

A férfi úgy érezte, hogy az olasz mester művének szülőhazájában a helye, így a festmény megszerzése, majd Olaszországba való eladása mellett döntött. Az nem teljesen érthető azonban, hogy ezt miként képzelte el, hiszen a franciák úgyis észrevették volna, ha az az Uffiziban, a Vatikáni Múzeumban, vagy épp a firenzei Akadémia Galériában bukkan fel, és jogosan kérték volna vissza a képet. Magántulajdonba kerülése esetén természetesen ez a veszély nem állt fenn, így Peruggia egy gazdag gyűjtőt keresett.
Meg is találta. A rejtélyes vásárló a találkozóra a firenzei Uffizi Képtár vezetőjével érkezett, aki megerősítette annak valódiságát. Peruggia hazatért a csomaggal, fél óra múlva pedig a rendőrség kopogtatott az ajtaján. Hét hónap börtönre ítélték.



A sztori ennél jó eséllyel sokkal bonyolultabb

A képet egy olyan festő találta meg, aki híres műalkotások másolatainak eladásából szerezte meg a megélhetéséhez szükséges összeget, az eredeti eltűnése tehát nagy mértékben növeli a jó másolatok értékét.

Apollinaire és Picasso gyakran fogalmazott meg kemény véleményt a korábbi évszázadok művészeti irányzatai ellen, sőt, Apollinaire rövid ideig egy orosz barátját bújtatta, akit számos apró óegyiptomi szobor Louvre-ból való eltüntetése miatt köröztek.

Említést érdemel Picasso saját, és jól sikerült, ám hamis műveihez való kapcsolata is – számos alkalommal előfordult, hogy a semmiből felbukkanó, szignó nélküli, ám Picassónak tulajdonított, stílusát követő festményeket utólagos aláírásával hitelesítette.

Később olyan pletykák is felbukkantak, hogy az egész lopás mögött egy argentin szélhámos, Eduardo de Valfierno áll, aki előbb hat másolatot rendelt a hamisítóként és restaurátorként is ismert Yves Chaudrontól, majd megbízta a múzeumban dolgozó Peruggiát, hogy tüntesse el az eredetit.

A lopás előtt a Mona Lisa egyébként jórészt ismeretlen volt a nagyközönség előtt, sőt, a műértők is csak az 1860-as években fedezték fel a szépségét.