Széllel szemben – Blokád Messze nem tökéletes, de hiánypótló alkotás a Blokád, mely szakítva a magyar történelmi filmes hagyományokkal, egy klasszikus hőstörténetet próbál teremteni. Az Antall Józsefnek emléket állító alkotás nem beszél átfogóan a rendszerváltásról, de remek diskurzusindítóként funkcionálhat. A rendszerváltásról filmet készíteni nagyjából annyira tűnhet kamikaze-akciónak, mint anno az Antall-kormány részeként egy ország teljes körű orientációváltását, európai egységmozgalomba való bekapcsolódását megkísérelni. Hatalmas és hálátlan feladat, mellyel tömegek haragját válthatja ki a filmalkotó. A téma ugyanis máig rettentően megosztó, vannak akik pozitív, mások negatív konnotációt társítanak hozzá. A folyamat ráadásul elképesztően szerteágazó és számos érzékeny aspektusa van (például a tömeges elszegényedés, általános életszínvonal-csökkenés). Filmesként éppen ezért ezer és egy oldalról lehetne megközelíteni a kérdést. A Blokád a maga másfél órájával aligha tudna egy teljes társadalmi körképpel szolgálni, ehelyett Köbli úgy döntött, hogy inkább a háttérben futó gazdasági-politikai folyamatokra és Magyarország első szabadon választott miniszterelnökének személyes drámájára koncentrál. 1990 októberében taxisok és magánfuvarozók négy napra megbénították a közúti közlekedést az ország jelentős részében. A konfliktust az Antall-kormány által bevezetett drasztikus (65%-os) benzinár-emelkedés váltotta ki és végül egy a munkavállalók, munkaadók és a kormány közötti kompromisszumos megállapodás simította el. Tősér Ádám filmje ennek a négy napnak az eseményeit követi, miközben Antall Józsefről (Seress Zoltán) is igyekszik egyfajta karakterrajzot felvázolni. Köbli Norbert (Örök tél, A berni követ) számos korabeli dokumentum, interjúkötet és visszaemlékezés alapján írta meg a Blokád forgatókönyvét, így a jelenetek többsége, az elhangzott mondatok és a karakterek jelentős része is a valóságot tükrözi. A masszív dokumentáció egyrészről hitelt ad a filmnek, másrészt viszont csapongóvá teszi a történések menetét, így időnként nehéz felvenni a film ritmusát. Mindez a karakterábrázolásban is megmutatkozik. Antall József figuráját, motivációit remekül bontja ki a film. Fiatalkorát bemutató jelenetei (melyekben ifj. Vidnyánszky Attila kelti életre) plusz réteggel gazdagítják a róla alkotott képet, miközben egy izgalmas thriller-szállal is bővítik a cselekményt. Azonban Göncz Árpáddal (Gáspár Tibor) alaposan elbántak az alkotók. A köztársasági elnök viszonylag keveset szerepel a vásznon, de akkor rendszerint valami balgaságot követ el, így alkalmassága erősen megkérdőjelezhetővé válik a film közepére. Az egészséges kritikával persze nem lenne gond, de figurája inkább érződik felszínesnek, semmint jól átgondoltnak. A miniszterelnökkel való szembenállását, döntéseinek hátterét az alkotók szerint csupán a népszerűségre való törekvés motiválta, amit az is erősít, hogy Antall József az egyik jelenetben paternalista módon magyarázza el neki, hogy egy politikus dolga nem az, hogy népszerű legyen, hanem az, hogy hasznos. A mondat remek üzenetet közvetít, de Göncz figuráját meglehetősen infantilizálja, ami alaposabb jellemrajzzal talán elkerülhető lett volna. A populista politikusok elszaporodásának korában a népszerűség kérdésére való reflektálás remek ötletnek tűnik, de ezért az ötletért kár volt Göncz karakterét ennyire kifordítani. Ízlés kérdése, hogy ez a mozzanat kinek mennyire ront az összképen, de számomra azért különösen bosszantó, mert a film minden más aspektusán érződik az alaposság és a téma iránti nagyfokú érdeklődés. Ez pedig rettentően fontos, mivel a Blokád a magyar történelmi filmek tekintetében több szempontból is szokatlan, hiánypótló alkotás. Egyrészt egy klasszikus hőstörténetet mutat be, ami kifejezetten ritka a magyar filmgyártásban, másrészt egy fájóan alulreprezentált korba, a rendszerváltás időszakába kalauzolja a nézőit. Az első állítás vizsgálatakor érdemes végignézni a magyar történelmi filmes kínálaton és látható, hogy a múltunkat, s elsősorban a 20. század eseményeit bemutató alkotások zöme híján van nagy kaliberű, azonosulható hősöknek. Ha pozitív példával találkozunk, akkor is többnyire tragikus sorsú, a hatalom által elnyomott, kiszolgáltatott emberek (pl. Hannibál tanár úr) vagy ezeknek egy könnyedebb, komikus változata (A tanú) kerül a középpontba. Történelmi múltunk, az elmúlt több mint 100 év vészterhes időszakai, egymásnak kilincset adó rezsimjei, a közösen megélt traumák természetesen alapos indokot szolgáltatnak minderre, de felvetődik a kérdés: vajon mikor jön el az a pont, amikor a múlt borzalmai és a jelenkor elégedetlenségérzete mellett az érme másik oldalát is megvizsgáljuk? Az utóbbi évtizedek legjobb magyar történelmi filmjei is egytől-egyig ebbe a kategóriába sorolhatók. Jellemzően a bizalmatlanság légkörének bemutatása, a múltbeli bűnökkel való számvetés, a traumák feldolgozása szokott előtérbe kerülni (1945, Apacsok, Saul fia), az események árjában a pozitív karakterek rendszeresen láthatatlanok maradnak. A klasszikus héroszok hiányától persze még lehet kiváló egy film , de az átlag mozinézőben joggal fogalmazódhat meg egy olyan igény, hogy szeretne pozitív, azonosulásra alkalmas és potens hősöket is látni a nagyvásznon – mindez a magyar történelem kontextusában, a nemzeti identitásépítés reményében még inkább hasznos és kívánatos lenne. Köbli Norbert abban az értelemben megy szembe a fenti trenddel, hogy a történet középpontjába egy rátermett, céltudatos és többnyire pozitív megítélésű politikust (újabb blaszfémia!) állít. Meglepően felszabadító a változatosság kedvéért egy hibái ellenére is azonosulható főhőssel találkozni, ráadásul egy olyan korba helyezve, melynek ábrázolását kizárólag a tragikus vagy tragikomikus hangvétel közti átmenet jellemezte. Mivel jelen film egy politikus, nevezetesen Antall József ténykedéseit követi, kevésbé időzik el a kor emberének problémáin, élethelyzetén, helyette a főhős politikai tevékenységére, személyes drámájára fókuszál. A címadó taxisblokád hátterét bemutatja a film ugyan, a hangsúly mégis inkább azon van, hogy milyen ember volt Antall József, milyen elképzelések mentén próbálta kormányozni Magyarországot és milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a kormányzása során. Innen nézve pedig remekül teljesít a film, hiszen úgy állít emléket Magyarország első szabadon választott miniszterelnökének, hogy nem esik sem az ajnározás, sem a túlzott távolságtartás hibájába. Az alkotók nem faragnak szentet Antall Józsefből, hiszen visszatetsző tulajdonságait (állandóan okító, „tanároskodó” habitusát) és kiváló politikusi kvalitásait (higgadtságát, választékosságát, elhivatottságát) ugyanúgy bemutatják. Seress Zoltán (a legtöbb színészhez hasonlóan) remekül kelti életre a miniszterelnök figuráját, alakítása jól érzékelteti az árral szemben úszó, minden irányból akadályokba ütköző, betegeskedő, de tettvágytól izzó Antall József karakterét. A Blokád legnagyobb megfejtése pedig éppen ez: szakít az áldozati szereppel és hősét tevékeny, elhivatott férfiként mutatja be (igaz, a tragikus sors itt is befigyel). Korántsem tökéletes, de diskurzusindító film, aminek nem minden állításával fogunk egyetérteni, de nem is ez a lényeg. A fontos az, hogy valaki végre hozzá mert nyúlni ehhez a hatalmas és megosztó témához, miközben arról sem feledkezett meg, hogy szórakoztató és izgalmas módon meséljen egy történetet. A Blokád egy igényesen elkészített politikai dráma. Nem a legjobb a műfajban, és Köbli legjobb munkáihoz sem ér fel, de bátorsága, aktualitása és hiánypótló jellege miatt mindenképp megérdemel egy megtekintést. 2022. október 20. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/blokad-kritika
