Szóval Még Mindig Mására Vársz

A témát ebben részben 'Hírek!' klarensz hozta létre. Ekkor: 2015. február 13..

  1. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,909
    Kapott lájkok:
    2,459
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Svenja Leiberről nehéz sokat kideríteni, ha az ember nem tud németül. Friss író, aki egyelőre leginkább hazájában ismert, de kezd felfigyelni rá a nemzetközi közönség. 1975-ben született Hamburgban, Berlinben tanult irodalmat, történelmet és művészettörténetet, és ma is itt él családjával. A 2010-ben megjelent Sipino az első regénye, mely egy novelláskötetet követett. 2014-ben újabb regénye jelent meg Das letzte Land címen.

    A könyv egy maréknyi emberről szól, Sipino, az isten háta mögött lévő orosz falu megmaradt közösségéről. Ide látogat Jan Riba, aki Németországban hagyja irodáját, barátait és családját, hogy találjon valamit, ami segít neki. Hogy mit keres pontosan, ő sem tudja, a legvilágosabban talán anyja fogalmazza meg, neki szánt üzenetében; „Talán elég, ha valakit megszeretsz…”. Ahogy Riba egyre jobban megismeri a sipinói emberek szokásait, babonáit, sajátos törvényeit és meséit, mi úgy ismerjük meg egyre jobban őt. Lassan világossá válik, miért nem találta, találhatta a helyét eddigi életében.

    [​IMG]
    Svenja Leiber: Sipino

    Fordította: Nádori Lídia, Gondolat Kiadó, 2012, 190 oldal, 2083 HUF B+



    A regény cselekményének egy része a múltban játszódik, abban az időben, amikor még élt Sipino, működött a kolhoz, nem csak üres házakat fűtött a távhő. Úgy tűnik az élet Másával, a regény soha fel nem bukkanó főhősével együtt szökött el a faluból. Mindenki rá vár, olyannyira, hogy az új jövevény, Jan Riba szerepe is hozzá kötődik a közösségben.

    A regény egy másik rétege a sipinói mindennapokat mutatja be, a napi teendőket, a hétköznapok túlélésének eszközeit. Néha azt az érzést kelti, hogy nincs is értelme máshol boldogulást keresni, mint Sipino egyszerű, befogadó, tiszta világában, máskor olyan nyomasztó képeket tár a szemünk elé, hogy az olvasást is nehéz folytatni, hát még az életet Sipinóban.

    A múlt titokzatos története és a hétköznapok ritmusa adja meg a keretet Jan Riba önmagával való szembenézésének. Útkeresése (én-keresése) fiatalemberére emlékeztet, neki azonban volt már egy kialakult élete. Visszaemlékezve mégis teljesen jelentéktelennek tűnik, szinte semmit nem jelent számára. A lelkében történő változásokat gyakran fizikai állapotáról festett képeken át érzékeljük, melyek olyan erősek, hogy az olvasó is érezheti, ahogyan a moszkvai panel radiátora hólyagosra égeti a hátát. Ugyanilyen ismerős lehet a külvilággal való kényelmetlenség, a zavar, az emberektől való idegenkedés érzése. És a menekülés, a bújás vágya, melyet Riba először Sipinóban, aztán annak is legrejtettebb zugában, egy ruhásszekrény csöndjében és sötétjében talál meg. Ahol nem kell senkinek megfelelnie.

    Jan Riba nyáron látogatja meg az orosz vidéket, de sorsa úgy hozza, hogy a telet is ott kell túlélnie. Nehéz feladat ez, mely során az olvasó együtt próbálkozhat, vezekelhet, bűnhődhet és remélhet Sipino lakóival.
    Szerző: Kaderják Anita
    Szóval még mindig Mására vársz - KönyvesBlog