Szülők a teljes idegösszeomlás szélén – Bezzegszülők Főállású szülők, akik „szabadidejükben” dolgoznak. Valahogy így nézhet ki egy kétgyerekes anya és apa programja. Az FX vadonatúj sitcomja a gyermeknevelés lejtőjén vezeti nézőit, olykor szellemes replikákkal, máskor sematikusabb megoldásokkal. Pilotkritika. A fair play elveihez híven amíg nincs gyereked, nem ítélhetsz el egy szülőt rossz nevelésért. Kialvatlanság, reménytelen tekintet és eszméletlen türelem jellemzi azon embertársainkat, akik bevállalják a lehetetlent és megpróbálnak egy kisbabával egy fedél alatt élni. Aggodalomra semmi ok, hiszen ez is elmúlik. A babából gyerek lesz: kíváncsi és felfedező humanoid, tele kérdésekkel, sokszor elégedetlenkedve a kapott válaszokkal. Aztán beüt a kamaszkor és rámutat a szülő hiányosságaira, míg végül eléri a felnőttkort, de bizony további támogatást igényel, mert az önállóságig hosszú út vezet. Az amerikai sitcomok alműfajaként megjelent családi komédiák az Egy rém rendes családtól a Modern családig tematizálják többek között a gyereknevelés mizériáit, ellenben az FX-en debütáló Bezzegszülők leszűkíti ezt a kört. A házasság harmonikus, apa és anya jól keres, a csap nem csöpög, a szomszéddal sincs túl sok gond, csak ezek a fránya gyerekek aludnának már egyszer. A Chris Addison, Simon Blackwell és Martin Freeman által kreált sorozat hétköznapi helyzetekből indul ki. Más hősök izzadva bombát hatástalanítanak és megmentik a világot, a gyereknevelő szülőknek viszont elenyésző a mitizálása, holott ők sem kis feladattal kell megbirkózzanak. A Bezzegszülők alapötlete nemes egyszerűségével megnyerő, azonban kivitelezésében van pár vakfolt. Megtekintése babaváróknak és gyermekvállalásra készülő nézőknek nem ajánlott. Paul (Martin Freeman) és Ally (Daisy Haggard) középosztálybeli angol házaspár, egy öt és egy hét év körüli gyerekkel. Foglalkozásaik nem körvonalazódnak pontosan, talán már el is felejtették, mi a munkájuk, hiszen a gyerekekről való gondoskodás majdhogynem minden energiájukat felemészti. Kisfiuk fél a tűzveszélytől, kislányuk pedig kegyetlenül követeli az újabb és újabb meséket. Anya és apa alvásért imádkozik, természetesen hiába. A dramaturgiai szerkezetet felpörgeti, hogy a jelent flashbackek szakítják meg, amelyek a „boldog tudatlanság” idejét hozzák vissza. Paul és Ally gyerekmentesen romantikáznak, majd később megérkezik a családba az első jövevény és izgatottan néznek elébe a szülői kihívásoknak. Ez az ide-oda ugrálás az idősíkok között ellenpontozásként funkcionál, kiemelve, hogy a szülő különösebb logikai bukfenc nélkül képes eljutni a „meghalnék értük” érzésétől a „meg tudnám ölni őket” érzéséig. A Bezzegszülők továbbá szellemes szóváltásokat és komikus fordulatokat présel bele a cselekménybe, melyek közül több megoldás sematikusnak bizonyul. Amikor a fáradt apa éjjel, köntösben kimerészkedik a bejárati ajtón, már jól sejthető, hogy ki fogja zárni magát. És persze elkél egy kőszívű anyós is, aki teljesen indifferens, ha az unokákról van szó. A vegyes sikert arató poénkodás árnyékában azonban beszüremkedik egy érdekes téma: a családmodellek paradigmaváltása. Ugyanis a széleskörű női emancipáció nem pusztán a nők helyzetére volt kihatással, hanem a férfiakéra is. A háztartási munka és a gyereknevelés felosztása megváltozott és elkezdődött a demokratikus fifti-fifti korszaka. Paul és Ally így igyekeznek egyenlő mértékben részt venni a családi életben. Mindez automatikusan maga után vonhatná, hogy ezáltal könnyebb lesz mindkettőjüknek. Mégsem ez történik, mivel a szülő önzetlenül arra törekszik, hogy emelje a tétet. Legyen jobb a gyerekének, mint neki volt anno. Adassék meg a különóra matekból, a hegedűóra és persze a tanulmányi kirándulás. A sorozat az utóbbi problematikát már nem tárgyalja expliciten, ellenben olyan premisszákkal operál, melyeknek ez egyenes következménye lehet. Hazai kontextusból szemlélve hasonló jelenségre apellál Szilágyi Zsófia Egy nap című nagyjátékfilmje, amiben az abszurdba csapó hétköznapi helyzeteknek megmarad a drámai súlya, ellentétben Freemanék sorozatával. Nyilvánvalóan egy sitcom esetén prioritás a nevettetés, de sajnos a Bezzegszülők valahogy két fal közé szorul. A humora több alkalommal erőltetett és túlzó, ami nehezebbé teszi azt, hogy empatizáljunk a karakterekkel. Pedig az alapszituáció eleve birtokol egy afféle kispolgári szorongást. Martin Freeman elevenül veti bele magát egy olyan figurába, aki már nem a jófiú Tim A hivatalból és nem a jóhiszemű Watson a Sherlockból, hanem egy férfi, aki fogát összeszorítva próbál meg kedves és türelmes lenni, csak végül ritkán jön össze neki. Az inkább brit közönség számára ismert Daisy Haggard játékos társa Freemannek és talán nem elfogultság azt állítani, hogy a nő alakja kiegyensúlyozottabb, mint a férfié. Ami ijesztő, hogy a gyermekekkel rengeteg a gubanc, holott távol állnak a kis pokolfajzat definíciójától. Nem követnek el hatalmas csínyeket, nem is feleselnek, mindössze döbbenetesen fárasztóak. Úgy tűnik, hogy a kialvatlan szülőknek ennyi pont elég is, köszönik szépen. Kár, hogy a sorozat magyar forgalmazója megszelídítette a sorozat eredeti címét (Breeders) attól tartva, hogy a Tenyésztők túl nyers megfogalmazása lenne a szülői rendeltetésnek. Mert a maga nemében a gyermeknevelés nem sokban különbözik attól, amit József Attila kertésze csinál. Hiszen a gyermek olyan virág, amit öntözni, művelni kell, hogy csírakorából kinyújtózva eljusson a bimbózásig. A Bezzegszülők korántsem hibátlan alkotás, de üdítő látni, hogy egy vígjátéksorozat keretei közt teszi tiszteletét a szülők előtt, akiknek hősies kitartása ritkán kerül a figyelem középpontjába. A sorozat itthon az HBO GO szolgáltatásán elérhető. https://www.filmtekercs.hu/sorozat/bezzegszulok-pilotkritika
