Az I. világháborúban vesztes törökök nem fogadták el országuk megcsonkítását. Addig harcoltak, míg 1923. július 24-én messze a legkedvezőbb békeszerződést írhatták alá. Az egykor világhódító Oszmán Birodalmat a XIX. században már csak mint Európa beteg emberét emlegették, fennállását a nagyhatalmi érdekeknek köszönhette. Miután azonban az első világháborúból is vesztesen került ki, 1918 októberétől megkezdődött az osztozkodás. Úgy, ahogy azt az antant hatalmak még a háború alatt "lepapírozták". A török Trianon Olaszok, britek, franciák, görögök szedték darabokra és szállták meg Törökországot, a kurdok és örmények fellázadtak a korábban ígért önálló állam létrehozásáért. Kis-Ázsia belső területein a törökök ragadtak fegyvert, élükre pedig - épp a rendteremtésre kiküldött - Musztafa Kemál „Atatürk" állt. VI. Mehmed szultán 1920 augusztus 10-én Sévres-ben aláírta az antant által elé tolt békeszerződést, a "törökök Trianonját". A jelző nem túlzás: Törökország kiszorult volna Európából, Anatólia területének több mint a felét át kellett adnia a görögöknek és a nagyhatalmaknak. Görög vereség, brit kormányválság Csakhogy ekkorra már Kemál Atatürtk (minden törökök atyja) Ankarában külön nemzetgyűlést alakított, az uralkodóval szembenálló kormányt állított fel. Nem fogadta el a békeszerződést, szabadságharcot indított a megszállók ellen. Célja a többségében törökök lakta területek visszaszerzése volt. Már 1921 januárjában szétverte a görögöket az Inönü folyónál, szeptemberben pedig a török felkelők újabb győzelmet arattak. Az év végéig az antant hatalmak sorra kihátráltak a görögök mögül. A fegyverek erejének engedve az 1920-as diktátum helyett a győztesek már a megegyezés lehetőségét keresték - írja a Rubicon.hu. Már csak azért is, mert a kommunista Szovjet hatalom is Kemálék felé igyekezett kitörni a diplomáciai elszigeteltségből. A törökök pedig sorra aratták győzelmeiket, amely végleg bukásra ítélte a britek térségre vonatkozó terveit, és végső soron kormányválságot, majd Lloyd George miniszterelnök lemondását eredményezte. Az utolsó békeszerződés A felkelők felszabadították Kis-Ázsiát, partra szálltak európai területükön, miközben alaposan bemocskolták dicsőségüket: százezrek, milliók legyilkolásával brutális mértékű népirtást hajtottak végre. Tényleg állati kegyetlenséggel pusztították az örményeket, olvasson bele a részletekbe itt. Az antant számára 1922 végén nem volt más választása, mint tárgyalóasztalhoz ülni Törökországgal, most már mint egyenrangú féllel. A svájci Lausanne-ban nyolc hónapig egyezkedett az Ismet Inönü vezette török delegáció, mígnem 1923. július 24-én aláírták az I. világháború utolsó békeszerződését. A lausanne-i szerződés az egykori központi hatalmak által kötött békék közül messze a legkedvezőbb feltételeket szabta meg. Eltörölte az 1920-as sévres-i szerződésben foglalt, a nyugati hatalmak számára gazdasági előjogokat biztosító kapitulációkat, és az erőviszonyoknak megfelelően teljesen új határvonalat állapított meg. A béke nagyrészt Törökország mai határait rögzítette, vagyis Ankara uralma alatt hagyta a kurd és örmény kisebbségeket, Anatólia egészét, Konstantinápolyt és az egykori Rumélia területét.
