Történelmi sportesemény a tévében

A témát ebben részben 'Sport Hírek!' drogba № hozta létre. Ekkor: 2016. november 10..

  1. drogba № /

    Csatlakozott:
    2010. augusztus 29.
    Hozzászólások:
    19,281
    Kapott lájkok:
    32
    Beküldött adatlapok:
    0
    Foglalkozás:
    Pincér
    November 12-én (magyar idő szerint november 13-án) először rendeznek UFC-gálát New York City-ben: a legendás Madison Square Gardenben csapnak össze a legkeményebb harcosok. A szervezet olyan meccseket hozott össze, amik garantáltan tűzbe hozzák a nézőket a helyszínen és a televízió képernyője előtt egyaránt.


    Dőlnek majd a bevételi rekordok a UFC 205 kapcsán, amit Magyarországon a Sport1 élőben közvetít. A világ vezető ketrecharc promótere, az Ultimate Fighting Championship (UFC) a nyáron 4 milliárd dollárért cserélt gazdát, ráadásul 2016-ben többéves lobbi eredményeként New York állam is legalizálta a ketrecharc-gálákat.

    A sportág szintet lépett azzal, hogy a hétvégén beveszi New York városát is. Ehhez az kellett, hogy a UFC vezetése több mint 20 éven át küzdjön azért, hogy meggyőzze az Egyesült Államokban utolsóként New York államát is arról, hogy rendezhessenek MMA-gálát. Együttműködőek voltak, dolgoztak a sportág szabályain, és készítettek egy tanulmányt arról, hogy az államnak milyen gazdasági forgalmat hozhatnak ezek a gálák (éves szinten „csak" 68 millió dollárosra becsülték, ami szélsőséges esetben 135 millióig is felkúszhat).


    A UFC olyan debütálást szervezett, amitől mindenkinek leesik az álla, és a világ talán legismertebb sportrendezvény-helyszínén, a New York-i Madison Square Gardenben megszervezi minden idők egyik (ha nem A) legerősebb gáláját, a UFC 205-öt. A jóslatok szerint a jegyeladási és a pay-per-view (a gála fizetős tartalom az USA-ban) rekordok is meg fognak dőlni. Előbbi esetében úgy gondolják, 13,5 millió dollárnál is több folyik majd be a kasszába. A tévés előfizetési számoknál pedig biztosra veszik, hogy a UFC 202-es 1 millió 650 ezres rekordját dönti majd meg, és a sportág történetében először 2 milliónál is többen fizetnek majd érte legalább 50 dollárt (ez több mint 100-millió dollárt jelent) az USA-ban.

    [​IMG]

    Jön, jön, jön!

    Forrás: Origo

    A UFC történetében először három világbajnoki címmeccset hoztak össze a gálára. A főmérkőzésen napjaink legismertebb és legnépszerűbb harcosa, a pehelysúlyú bajnok, Conor McGregor a könnyűsúly bajnokával, Eddie Alvarezzel küzd meg címegyesítő meccsen. A UFC történetében másodszor vív meg egymással két különböző súlycsoport világbajnoka. Előttük a váltósúly trónján ülő Tyron Woodley az ötszörös kickboksz-világbajnok, Stephen Thompson ellen igyekszik megvédeni címét. Emellett lesz egy női szalmasúlyú címmeccs is a gálán, amin két lengyel hölgy, Joanna Jedrzejczyk és Karolina Kowalkiewicz találkozik. De olyan további közönségkedvenceket is láthatnak a programban a sportág rajongói, mint Miesha Tate vagy Chris Weidman.

    Magyarországon a Sport1 élőben közvetíti a gálát, és vasárnap délután a Sport2 megismétli az egész eseményt.


    UFC 205

    November 13. 03:30, Sport1, élő (Kommentátor: Kassai-Tóth Csaba)

    November 13. 14:45, Sport2, felv. (Kommentátor: Kassai-Tóth Csaba)


    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...